|
TARTALOMJEGYZÉK
KÖNYV:
• II
III
Öt órakor a két Bingley nővér visszavonult öltözködni, fél hétkor pedig Elizát vacsorához hívták. A leány az udvarias kérdések záporában örömmel hallotta Mr. Bingley szívből jövő aggodalmas érdeklődését, de megnyugtató választ nem adhatott: Jane állapota egyáltalán nem javult. A nővérek, ezt hallván, három-négyszer elismételték, mennyire le vannak sújtva, milyen szörnyű egy ilyen csúnya megfázás, milyen rettenetes volt, mikor ők is hasonló betegségben feküdtek - de ezzel el is intézték a dolgot, s többé nem gondoltak rá. Ha Jane nem volt velük, közönyösek voltak iránta: Elizabeth észrevette ezt, s elégedetten tért vissza eredeti ellenszenvéhez. Az egész társaságban a fivérük volt az egyetlen, akire barátságos érzésekkel gondolt. Bingley őszintén aggódott Jane miatt, és figyelmesen bánt Elizával is. A leánynak ez igen jólesett, mert nem érezte magát annyira betolakodónak, amint ezt a többiek viselkedése sejtette. A fiatalembert kivéve, a társaság alig vett róla tudomást. Miss Bingley kizárólag Darcyval foglalkozott, nővére is szinte csak vele törődött, Mr. Hurst pedig, Elizabeth szomszédja, tunya, közönyös ember volt, s csak az evésnek, az ivásnak és a kártyázásnak élt. Mikor megtudta, hogy szomszédnője az egyszerű ételt jobban szereti a pástétomnál, többé szóra se méltatta. Vacsora után Elizabeth rögtön visszament nővéréhez; mihelyt kilépett a szobából, Miss Bingley szapulni kezdte. Kijelentette, hogy rossz a modora, gőg és szemtelenség keveréke, társalogni nem tud, nincs benne semmi elegancia, ízlés, semmi szépség. Mrs. Hurst egyetértett vele, s hozzátette: - Egyszóval semmi jót nem lehet róla mondani, csak azt, hogy kitűnően gyalogol. Soha életemben nem felejtem el, hogyan jelent meg ma reggel: mintha a vadonból jött volna elő. - Szakasztott olyan volt, Louisa. Alig tudtam megállni nevetés nélkül. És micsoda őrültség, hogy egyáltalán eljött. Azért kell rohangálnia a mezőkön, mert a nővére meghűlt? És milyen rendetlen, kócos volt a haja! - Hát még az alsószoknyája! Remélem, azt is láttad - legalább másfél arasznyira sáros volt: le is engedte a szoknyáját, hogy eltakarja, de ez sem használt. - A leírás egészen pontos lehet, Louisa, de mindebből semmit sem vettem észre - jegyezte meg Bingley. - Szerintem Miss Elizabeth Bennet nagyon is csinos volt, mikor reggel benyitott hozzánk. A sáros szoknya teljesen elkerülte figyelmemet. - Bizonyára észrevette, Mr. Darcy - mondta Miss Bingley -, s gondolom, nem szeretné, ha az ön húga ilyen nevetségessé tenné magát. - Természetesen nem. - Három mérföldet, négyet, ötöt, vagy a jó ég tudja, mennyit gyalogolni bokáig érő sárban, hozzá még egyedül, teljesen egyedül! Hogy adhatta erre a fejét? Az én szememben az ilyesmi öntelt, gyalázatos függetlenségi vágynak a jele, teljes semmibevevése az illendőségnek. - Az én szememben a testvéri szeretet megható jele - felelte Bingley. - Attól tartok, Mr. Darcy - jegyezte meg Miss Bingley félig suttogva -, hogy ez a kaland kissé lehűtötte a szép szeme iránti csodálatát! - Egyáltalán nem - felelte Darcy -, meg ragyogóbbnak tetszett a szeme a gyaloglás után. Ezt a kijelentést rövid hallgatás követte, majd Mrs. Hurst vette fel újra a beszéd fonalát: - Jane Bennetet rendkívül nagyra becsülöm, igazán édes teremtés, és szívből kívánom, hogy jól férjhez menjen. De attól félek, hogy ilyen szülőkkel és ilyen közönséges rokonsággal semmi kilátása sincs erre. - Úgy emlékszem, azt mondtad, hogy nagybátyjuk ügyvéd Marytonban. - Igen, de van egy másik, aki a szegényebb üzleti negyedben él, valahol a Cheapside környékén. - No, ez remek! - jegyezte meg a húga, s mindketten hangosan felnevettek. - Ha annyi nagybátyjuk volna, hogy az egész Cheapside-ot meg lehetne velük tölteni, attól még semmit sem veszítenének kedvességükből! - kiáltott fel Bingley. - De lényegesen kevesebb esélyük lenne arra, hogy jelentős társadalmi helyzetű férfiakhoz menjenek feleségül - jegyezte meg Darcy. Bingley nem válaszolt erre, de nővérei buzgón helyeseltek, s egy ideig fesztelenül mulattak kedves barátnőjük közönséges rokonságán. Később azonban, mikor gyöngéd érzéseik felébredtek, felmentek Jane szobájába, és az ágya mellé ültek, míg le nem hívták őket a kávéhoz. Jane még akkor is igen rosszul érezte magát, s Elizabeth nem hagyta magára, csak késő este, amikor örömmel látta, hogy nővére elaludt, s úgy érezte (inkább kötelességből, mint szórakozásból), hogy neki is le kell mennie. A szalonban az egész társaságot a kártyaasztal mellett találta, s őt is rögtön hívták, hogy vegyen részt a játékban. Elizabeth azonban gyanította, hogy magas tétre játszanak, s ezért nővérére hivatkozva kimentette magát: csak rövid ideig maradhat, s addig majd egy könyvvel szórakozik. Mr. Hurst ámulva nézett rá. - Hogyan, kegyed jobban szeret olvasni, mint kártyázni? Ilyet ritkán hallottam. - Miss Eliza Bennet megveti a kártyát - jegyezte meg Miss Bingley. - Igazi könyvmoly, az olvasás az egyetlen öröme. - Sem a dicséretet, sem a gáncsot nem érdemlem! - kiáltott fel Elizabeth. - Nem vagyok könyvmoly, és sok másban is találok örömet. - Ezek közé tartozik bizonyára az is, hogy ápolhatja nővérét - mondta Bingley -, s remélem, hamarosan még nagyobb lesz öröme, amikor ismét jó egészségben láthatja. Elizabeth szívből megköszönte a kedvességét, aztán egy asztal felé tartott, amelyen pár könyv hevert. Bingley rögtön ajánlkozott, hogy hoz még néhányat, amit csak a könyvtárában talál. - Bárcsak nagyobb könyvtáram volna, hogy válogathatna belőle, nekem pedig ne kellene miatta szégyenkeznem; de hiába, lusta vagyok, s nincs sok könyvem, ennyit se fogok soha elolvasni. Elizabeth megnyugtatta, hogy a szobában levő könyvek között is talál kedvére valót. - Nagyon meglep - jelentette ki Miss Bingley -, hogy apám ilyen kicsiny könyvgyűjteményt hagyott ránk. Milyen gyönyörű könyvtára van önnek Pemberleyben, Mr. Darcy! - Kell is, hogy jó legyen - felelte Darcy -, hiszen sok nemzedék gyűjtésének az eredménye. - És maga is mennyivel gyarapította: folyton könyveket vásárol. - Nem tudom megérteni, ha valaki manapság elhanyagolja családi könyvtárát. - Elhanyagolja! Meg vagyok róla győződve, hogy ön semmit sem hanyagol el, amivel szebbé teheti azt a nemes kastélyt. Ha majd te építtetsz házat, Charles, megelégednék, ha feleolyan pompás lenne, mint Pemberley. - Magam is meg lennék elégedve. - De komolyan, azt ajánlom, hogy azon a környéken vásárolj birtokot, és Pemberleyt vedd mintaképül. Derbyshire-nél szebb vidék nincs egész Angliában. - Ezer örömmel: magát Pemberleyt is megveszem, ha Darcy eladja. - Én csak lehetséges dolgokról beszélek, Charles. - Szavamra, Caroline, szerintem nagyobb a lehetőség Pemberleyhez vásárlás útján hozzájutni, mint utánzással. Elizát annyira lekötötte ez a beszélgetés, hogy alig tudott a könyvre figyelni. Rövidesen félre is tette, a kártyaasztalhoz ment, s Bingley és nővére közé állt, onnan nézte a játékot. - Sokat nőtt Miss Darcy tavasz óta? - kérdezte Miss Bingley. - Van-e már olyan magas, mint én? - Azt hiszem, igen. Olyan magas lehet, mint Miss Elizabeth Bennet, talán még kissé magasabb. - Úgy szeretném már viszontlátni! Még eddig senkivel sem találkoztam, aki ennyire tetszett volna nekem. Milyen a viselkedése, milyen a modora! Korához képest rendkívül művelt! És milyen kitűnően zongorázik! - Engem mindig bámulatba ejt - mondta Bingley -, hogyan van a fiatal hölgyeknek türelmük annyi műveltséget összeszedni, mert valamennyien nagyon műveltek. - Valamennyien műveltek! De kedves Charles, hogy mondhatsz ilyet? - Igen, valamennyien, legalábbis én úgy látom. Minden leány fára fest, párnát hímez, erszényt horgol. Alig ismerek olyat, aki mindehhez ne értene, s valahányszor egy fiatal hölgy nevét szóba hozták előttem, rögtön azon kezdték, hogy nagyon művelt. - Nagyon is igazad van abban, hogy műveltségen általában ezeket értik - jegyezte meg Darcy. - Nem egy nőt műveltnek neveznek, csak azért, mert erszényt horgol vagy párnát hímez. De nem értek veled egyet abban, amit a nőkről általában mondasz. Én igazán nem dicsekedhetem azzal, hogy összes nőismerőseim között fél tucatnál többet tudnék, aki igazán művelt. - Én sem, annyi szent - mondta Miss Bingley. - Úgy látom - jegyezte meg Elizabeth -, hogy önnél a művelt nő eszménye nagyon sokat foglal magában. - Igen, elég sokat. - Ó, valóban! - kiáltott fel Darcy nézeteinek hűséges visszhangja. - Senkit sem tekinthetünk igazán műveltnek, aki nem áll magasan fölötte az átlagnak. Egy nőnek alaposan értenie kell a zenéhez, énekhez, rajzhoz, tánchoz, a modern nyelvekhez, hogy megérdemelje ezt az elnevezést; azonfelül modorában, járásában, hanghordozásában, beszédmódjában és kifejezéseiben meg kell lennie annak a bizonyos valaminek, ami nélkül csak félig érdemes a művelt jelzőre. - Ez mind fontos - tette hozzá Darcy -, de van valami, ami még lényegesebb; az, hogy sokoldalú olvasással művelje az elméjét. - Most már nem csodálom, hogy csak hat művelt nőt ismer. Inkább az lep meg, hogy egy ilyet is ismer. - Olyan szigorú tulajdon neme iránt, hogy kételkedik ennek a lehetőségében? - Én magam sohasem ismertem ilyen nőt. Sohasem láttam együtt olyan tehetséget, olyan szorgalmat, olyan ízlést és olyan előkelőséget. Mrs. Hurst és Miss Bingley hangosan tiltakoztak, mindketten kijelentették, hogy Elizabeth kételyei igazságtalanok, s azt erősítgették, hogy nőismerőseik közül sokan megfelelnek ennek a leírásnak - most azonban Mr. Hurst rendreutasította őket, s keserű szemrehányást tett, hogy nem figyelnek a játékra. A társalgás ezzel megszakadt, s Elizabeth csakhamar távozott a szobából. - Eliza Bennet - jelentette ki Miss Bingley, mihelyt az ajtó becsukódott mögötte - azok közül az ifjú hölgyek közül való, akik úgy iparkodnak a másik nem tetszését megnyerni, hogy önnön nemüket becsmérlik; sok férfinál bizonyára célt is érnek. De véleményem szerint ez hitvány fogás, igen alacsony mesterkedés. - Kétségtelen - felelte Darcy (a megjegyzés elsősorban neki szólt) -, hogy van valami hitvány vonás mindabban a mesterkedésben, amelyhez a hölgyek néha lealacsonyodnak, hogy meghódítsanak egy férfit. Ami a ravaszsággal rokon, mindig megvetést érdemel. Miss Bingley nem volt elbűvölve a választól, s nem is firtatta tovább a dolgot. Elizabeth később újra lejött, de csak azért, hogy megmondja: nővére rosszabbul van, s ezért nem hagyhatja egyedül. Bingley rögtön Mr. Jonesért akart küldeni, nővérei viszont azt hangoztatták, hogy egy vidéki patikárius tanácsa nem ér semmit, inkább Londonból hívjanak sürgősen egy kiváló orvost. Elizabeth hallani sem akart erről, jobban hajlott az öccsük javaslatára; így hát elhatározták, hogy kora reggel elhívatják Mr. Jonest, ha Miss Bennet állapota addig határozottan nem javul. Bingleyt egészen lesújtotta a hír; nővérei kijelentették, hogy vigasztalhatatlanok. Nagy szomorúságukat mégis úgy próbálták enyhíteni, hogy vacsora után elénekeltek néhány duettet; öccsük viszont csak azzal tudott könnyíteni lelkén, hogy a házvezetőnőnek meghagyta, szolgálják ki a legfigyelmesebben a beteg hölgyet és húgát.
KÖNYV:
• II
III |
8. FEJEZET