|
TARTALOMJEGYZÉK
KÖNYV:
• II
III
Nem messze Longbourntól élt egy család, Benneték jó barátai. Sir William Lucas régebben kereskedő volt Merytonban, meglehetős vagyont gyűjtött, és lovagi rangra emelkedett, mivel polgármestersége idején ő szerkesztette a város üdvözlő iratát a királyhoz. A kitüntetést talán túlságosan is nagyra tartotta. Megutálta az üzleti világot és unalmas életét a kis mezővárosban; ezért mindkettőt faképnél hagyta, és családjával együtt Merytontól körülbelül egy mérföldnyire telepedett le. Házát ettől kezdve Lucas-laknak nevezte, s itt önnön fontosságában gyönyörködött; az üzlet gondjait lerázva, mással sem foglalkozott, mint hogy barátságos képet mutatott az egész világnak. A rang büszkeséggel töltötte el, de nem tette fennhéjázóvá; ellenkezőleg, mindenkivel a lehető legfigyelmesebben bánt. Természettől fogva barátságos és előzékeny ember volt, a légynek sem ártott; a finom modort azután sajátította el, hogy az udvarnál bemutatták. Lady Lucas igen derék asszony volt, nem túl okos ahhoz, hogy Mrs. Bennet ne találjon benne értékes szomszédot. Lucaséknak több gyermekük volt, a legidősebbik huszonhét év körüli okos, értelmes leány, Elizabeth bizalmas barátnője. Feltétlenül szükséges volt, hogy egy-egy bál után a Lucas és a Bennet kisasszonyok összeüljenek, és megbeszéljék a történteket. A Lucas lányok most is mindjárt másnap délelőtt megjelentek Longbournban, hogy minden eseményt sorra vehessenek. - Magának aztán jól kezdődött az este, Charlotte - mondta Mrs. Bennet udvarias önuralommal Miss Lucasnak. - Mr. Bingley magát kérte fel elsőnek. - Igen, de a második partnere nyilván jobban tetszett neki. - Ó... persze Jane-re gondol, mert Mr. Bingley kétszer táncolt vele. Ez valóban arra vallott, hogy Jane megtetszett neki... szinte bizonyosra veszem... hallottam is valamit... hogy mit, nem tudom pontosan... valamit Mr. Robinsonnal kapcsolatban. - Talán Mr. Bingley és Mr. Robinson beszélgetésére gondol, amelyet véletlenül meghallottam; nem mondtam még el? Mr. Robinson megkérdezte, hogyan tetszik neki a merytoni társaság, nem gondolja-e, hogy sok csinos nő van a teremben, és melyiket találja közülük a legszebbnek? Az utolsó kérdésre Mr. Bingley rögtön rávágta: "Ó, természetesen a legidősebb Bennet kisasszonyt, ez nem is kétséges." - Szavamra, ez valóban határozott válasz volt... úgy hangzik, mintha... de azért lehet, hogy nem lesz az egészből semmi... az ember sohasem tudhatja. - Nekem hasznosabb volt fülemet hegyeznem, mint neked, Elizabeth - jegyezte meg Charlotte. - Mr. Darcyra kevésbé érdemes figyelni, mint a barátjára, nemde? Szegény Eliza! Nem tudott rólad jobbat mondani, mint hogy "megjárja". - Nagyon kérem, ne beszélje be Lizzynek, hogy ezen a méltatlan bánásmódon bánkódni kell. Olyan kellemetlen férfi, hogy valóban sajnálnám azt a leányt, aki neki megtetszenék. Mrs. Long azt mesélte nekem tegnap este, hogy Mr. Darcy félóra hosszat ült mellette, de egyszer sem nyitotta ki a száját. - Egészen bizonyos ebben, mama? Nincs itt valami tévedés? - kérdezte Jane. - Én magam láttam, hogy Mr. Darcy beszélt vele. - Igen, mert Mrs. Long megkérdezte tőle, hogy tetszik neki Netherfield, és ő nem térhetett ki a válasz elől... de Mrs. Long szerint nagyon rossz néven vette, hogy szólt hozzá. - Miss Bingley azt mondta nekem - jegyezte meg Jane -, hogy Mr. Darcy mindig szűkszavú, kivéve ha bizalmas baráti körben van; olyankor igen kellemes a viselkedése. - Nem hiszek ebből egy szót sem, szívem. Ha valóban olyan kellemes a modora, akkor Mrs. Longgal is beszélgetett volna. De én sejtem, hogy áll a dolog. Mindenki azt meséli, hogy majd szétveti a gőg. Valahogy megtudhatta, hogy Mrs. Longnak nincs hintója, és bérkocsin jött a bálba. - Mit bánom én, hogy nem állt szóba Mrs. Longgal; csak azt sajnálom, hogy Elizával nem táncolt - mondta Miss Lucas. - A te helyedben, Lizzy, legközelebb visszautasítanám, ha felkérne - figyelmeztette az anyja. - Azt hiszem, mama, nyugodt lélekkel megígérhetem, hogy soha életemben nem fogok vele táncolni. - Mr. Darcy büszkesége engem nem bánt annyira, mint a másoké - jegyezte meg Miss Lucas -, mert nála van rá mentség. Nem lehet csodálkozni, ha egy ilyen feltűnően jóképű fiatalember, akinek a szerencse előkelő származást, vagyont, mindent megadott, nagyra tartja magát. Szinte azt mondhatnám, joga van a büszkeségre. - Ebben tökéletesen igazad van - felelte Elizabeth -, és én könnyen megbocsátanám az ő büszkeségét, ha nem sértette volna meg az enyémet. - A büszkeség - jelentette ki Mary, aki szeretett hivalkodni tartalmas gondolataival - véleményem szerint igen gyakori hiba. Olvasmányaim alapján meg vagyok róla győződve, hogy rendkívül elterjedt, az emberi természet különösen hajlamos rá, s kevesen vannak, akik valamely valódi vagy képzelt jó tulajdonságon felbátorodva ne táplálnák magukban az önelégültség érzését. A hiúság és a büszkeség két különböző dolog, bár e szavakat gyakran felcserélik. Az ember lehet büszke, anélkül hogy hiú lenne. A büszkeség inkább azzal függ össze, hogy mi a véleményünk önmagunkról, a hiúság azzal, hogy milyen legyen rólunk mások véleménye. - Lennék csak olyan gazdag, mint Mr. Darcy - kiáltott fel az egyik Lucas fiú, aki szintén eljött a nővéreivel -, nem törődnék azzal, hogy büszkének gondolnak-e vagy sem! Egy falka vadászkutyát tartanék, és mindennap meginnék egy üveg bort. - Akkor sokkal többet innál, mint amennyit szabad - csapott le rá Mrs. Bennet -, s ha meglátnálak, rögtön elvenném tőled az üveget. A fiú kijelentette, hogy nem engedné, Mrs. Bennet azt hajtogatta, hogy igenis elvenné, s a vita csak a látogatással együtt fejeződött be.
KÖNYV:
• II
III |
5. FEJEZET