|
TARTALOMJEGYZÉK
KÖNYV:
• II
III
Amikor a hölgyek vacsora után visszavonultak, Elizabeth felszaladt nővéréhez. Ügyelt arra, hogy jó melegen legyen felöltözve, és lekísérte a szalonba. A két Bingley nővér nagy örömmel üdvözölte Jane-t, alig győzték ismételni, mennyire örülnek neki. Elizabeth még sohasem látta őket olyan kellemesnek, mint most, egy óra hosszat, amíg az urak meg nem jelentek. Kitűnő társalgók voltak, értettek hozzá, hogy pontosan leírjanak egy mulatságot, jóízűen elmondjanak egy adomát, és elmésen kigúnyolják ismerőseiket. De mihelyt az urak megjelentek, Jane háttérbe szorult. Miss Bingley rögtön Darcyra függesztette szemét, s a fiatalember alig tehetett néhány lépést, ő máris szólt hozzá valamit. Darcy azonban egyenesen Miss Bennet felé tartott, és udvariasan gratulált felépüléséhez. Még Mr. Hurst is meghajolt kissé, és azt mondta, hogy nagyon örül; de igazi, túláradó melegség csak Bingley üdvözléséből sugárzott. Bingley ragyogott az örömtől, és csupa figyelem volt. Az első félórában folyton a tűzre rakott, nehogy Miss Bennetnek megártson a szalon hűvösebb levegője; kérésére Jane átült a kandalló másik oldalára, amely távolabb esett az ajtótól. Aztán leült mellé, és alig szólt máshoz. Elizabeth a szoba másik sarkában kézimunkázott, s örömmel figyelte mindezt. Tea után Mr. Hurst célozgatni kezdett sógornőjének a kártyaasztalra, de hiába. Miss Bingleyt bizalmasan figyelmeztették, hogy Darcy nem óhajt kártyázni, s amikor Mr. Hurst nyíltan is kifejezte kérését, kereken elutasították. Sógornője kijelentette, hogy senki sem kíván kártyázni, s a jelenlevők hallgatása igazolni látszott szavait. Mr. Hurst nem tehetett hát mást, végignyújtózott az egyik díványon, és elaludt. Darcy egy könyvet vett fel, Miss Bingley követte példáját, Mrs. Hurst pedig főleg karkötőivel és gyűrűivel játszadozott, bár időnként beleszólt öccse és Miss Bennet beszélgetéséhe. Miss Bingley nemcsak a saját könyvére figyelt, hanem arra is, hogyan halad Darcy az olvasással; állandóan kérdezősködött, vagy a fiatalember könyvébe tekingetett. Társalgásra azonban nem bírta rávenni; Darcy kurtán válaszolt, és tovább olvasott. Miss Bingleyt végül teljesen kimerítette az a próbálkozás, hogy élvezetet találjon könyvében (ezt is csak azért választotta, mert második kötete volt a műnek, amelyet Darcy olvasott). Nagyot ásított hát, és megszólalt: - Milyen kellemes így tölteni az estét! Mondhatom, nincs nagyobb gyönyörűség az olvasásnál. Az ember mindent megun, de egy jó könyvet soha. Ha majd saját házam lesz, szerencsétlen lennék egy kitűnő könyvtár nélkül. Senki sem válaszolt. Ismét ásított, félretolta a könyvet, s körülnézett a szobában, valami szórakozást keresve. Mikor meghallotta, hogy fivére valami bálról beszél Miss Bennettel, hirtelen e szavakkal fordult feléje: - Mondd csak, Charles, komolyan az a terved, hogy táncmulatságot rendezel Netherfieldben? Mielőtt elhatározod magad, tanácsos volna megtudnod, mit szólnak hozzá a jelenlevők. Nagyon tévednék, ha nem akadnának köztünk olyanok, akiknek a bál inkább büntetés, mint élvezet. - Ha Darcyra gondolsz - kiáltott az öccse -, felőlem le is fekhet, mielőtt a bál kezdődik, mert hogy azt megtartjuk, annyi szent; s mihelyt Mrs. Nicholls elég csirkelevest főzött, azonnal szétküldöm a meghívókat. - Mennyivel jobban szeretném a bálokat, ha másképpen volnának rendezve. Van abban valami kibírhatatlanul unalmas, ahogyan ezek az összejövetelek rendszerint lefolynak. Sokkal ésszerűbb volna, ha tánc helyett társalgás lenne napirenden. - Persze hogy ésszerűbb, drága Caroline, csakhogy az minden egyéb volna, mint bál. Miss Bingley nem felelt, de csakhamar felállt, s fel és alá kezdett járkálni a szobában. Elegáns alakja volt és szép járása; de Darcy, akinek ez az egész mesterkedés szólt, makacsul belemélyedt az olvasásba. Miss Bingley most végső, kétségbeesett erőfeszítésre határozta el magát, s e szavakkal fordult Elizához: - Miss Eliza Bennet, hallgasson rám, és kövesse példámat: járjon egyet a szobában. Meglátja majd, mennyire felfrissül a sok ülés után. Elizabeth meglepődött ugyan, de rögtön megfogadta a tanácsot. Miss Bingley az udvarias felszólítással valódi célját is elérte. Darcy feltekintett. A váratlan figyelmesség neki éppen úgy feltűnt, mint Elizának, s öntudatlanul becsukta a könyvet. Azonnal hívták, hogy csatlakozzék hozzájuk, de Darcy elhárította ezt azzal a megjegyzéssel, hogy az együttes fel-alá sétálásra csak két okot tud találni, s az ő jelenléte mindkét ok működését megzavarná. Vajon mire gondolhat? Miss Bingley égett a vágytól, hogy ezt megtudja, s Elizától kérdezte, érti-e Mr. Darcy megjegyzését. - Egyáltalán nem értem - felelte -, de bizonyára gúnyos éle van, s mi legjobban úgy hiúsíthatjuk meg szándékát, ha nem kérdezősködünk tovább. Miss Bingley azonban semmiféle tekintetben nem volt hajlandó Darcy szándékait meghiúsítani, s ezért tovább faggatta, melyik az a bizonyos két ok. - Ha óhajtja, nagyon szívesen megmagyarázom - mondta Darcy, mihelyt Miss Bingley szóhoz engedte jutni. - Vagy azért töltik így az estét, mert mint bizalmas barátnők titkaikat akarják egymással kicserélni, vagy azért, mert tudják, hogy alakjuk járás közben mutatkozik legelőnyösebben. Az első esetben csak útban volnék, ha pedig a másik eset forog fenn, a kandalló mellől sokkal jobban gyönyörködhetem alakjukban. - Hallatlan! - kiáltotta Miss Bingley. - Soha nem hallottam még ilyen utálatos beszédet. Mivel büntessük meg őt? - Mi sem könnyebb ennél, csak akarnia kell - felelte Elizabeth. - Mindenkit lehet büntetni és gyötörni. Rajta, kínozza meg, és nevesse ki! Hiszen olyan bizalmas barátok, hogy tudnia kell, hogyan fogjon hozzá. - Szavamra, nem tudom. Higgye el, ezt még nem tanultam meg barátságunk alatt. A nyugodt kedélyen és a lélekjelenléten nem fog a kínzás. Nem, erről az oldalról hiába támadjuk. Ami pedig a nevetést illeti, csak magunkat járatnánk le, ha ott nevetünk, ahol nincs rá ok. Nem, Mr. Darcy meg lehet elégedve önmagával. - Ne lehetne rajta nevetni! - kiáltotta Elizabeth. - Ez ritka előny s remélem, ritka is marad, mert rengeteget veszítenék, ha sok ilyen ismerősöm volna. Nagyon szeretek nevetni. - Miss Bingley jobban vélekedik rólam, mint megérdemlem - jegyezte meg Darcy. - A legjobb és legbölcsebb embereket, sőt legjobb és legbölcsebb tetteiket is nevetségessé teheti az, aki abban találja életének célját, hogy mindenből tréfát űz. - Kétségtelenül vannak ilyen emberek is - felelte Elizabeth -, de remélem, én nem tartozom közéjük. Sohasem akarom kigúnyolni azt, ami bölcs vagy jó. A dőre és ostoba viselkedés, a hóbort és a következetlenség, bevallom, valóban mulattat, és az ilyesmin nevetek is, amikor csak lehet. De úgy látom, éppen ezek a hibák hiányoznak önből. - Nincs talán ember, akiből ezek mind hiányoznának. De egész életemben igyekeztem kikerülni azokat a gyöngeségeket, amelyek az értelmes embert is gyakran nevetségessé teszik. - Ilyen például a hiúság és büszkeség. - Igen, a hiúság csakugyan hiba. De ami a büszkeséget illeti, azt igazán kiváló értelmű ember mindig féken tartja. Elizabeth elfordult, hogy elrejtse mosolyát. - Úgy látom, Mr. Darcy vallatása véget ért - szólalt meg Miss Bingley - Nem közölné, hogy mi az eredmény? - Tökéletesen meg vagyok róla győződve, hogy Mr. Darcynak semmi hibája nincs. Ő maga is nyíltan beismeri. - Nem - mondta Darcy -, ilyet nem állítottam magamról. Bőven vannak hibáim, de remélem, azok nem az értelem fogyatkozásai. A természetemért már nem állhatok jót. Azt hiszem, kevés bennem az alkalmazkodás - mindenesetre kevesebb, mint a. világ szeretné. Mások ostobaságát és bűneit sem felejtem el oly hamar, mint kellene - s azt sem, ha megsértenek. Az én érzéseimet nem irányíthatja mindenki kénye-kedve szerint. Vannak, akik talán haragtartónak neveznek. Ha valaki elveszti megbecsülésemet, többé vissza nem nyeri. - Ez már komoly hiba! - kiáltotta Elizabeth. - Az engesztelhetetlen harag kétségtelenül jellembe vág. De a hibáját jól választotta meg: ezen nincs mit nevetnem. Tőlem nem kell tartania. - Azt hiszem, minden ember természettől fogva hajlik valami rosszra; olyan fogyatkozás ez, amit a legjobb neveléssel se lehet leküzdeni. - Az ön hibája tehát az a hajlam, hogy mindenkit gyűlöljön. - Az öné viszont az - felelte Darcy mosolyogva -, hogy szándékosan félreérti az embereket. - Halljunk egy kis zenét! - kiáltotta Miss Bingley, akit untatott minden olyan társalgás, melyben neki nem volt része. - Ugye nem bánod, Louisa, ha felébresztem a férjedet? Mrs. Hurstnek ez ellen semmi kifogása nem volt, így hát kinyitották a zongorát. Darcy néhány pillanatig tűnődött, de aztán ő sem bánta. Veszedelmesnek kezdte érezni, ha túlságosan sokat foglalkozik Elizával.
KÖNYV:
• II
III |
11. FEJEZET