|
TARTALOMJEGYZÉK
KÖNYV:
• II
III
Az a nap is többé-kevésbé úgy telt el mint az előző. Mrs. Hurst és Miss Bingley délelőtt néhány órát a betegnél töltött. Állapota lassan javult, este pedig Elizabeth lement hozzájuk a szalonba. A kártyaasztal most nem volt felállítva. Darcy éppen levelet írt, Miss Bingley mellette ült, és nézte, mint halad a tolla; időnként azzal vonta el Darcy figyelmét, hogy mindenféle üdvözletet és üzenetet akart vele beleíratni a húgának szóló levélbe. Hurst és Bingley pikéteztek, Mrs. Hurst a játszmát figyelte. Elizabeth kézimunkát vett elő, s közben jót mulatott azon, ami Darcy és Miss Bingley között lejátszódott. A hölgy állandóan ömlengett: milyen szép Darcy kézírása, milyen egyenesek a sorai, milyen hosszú levelet tud írni; a férfi közömbösen fogadta ezeket a dicséreteket, s így furcsa párbeszéd szövődött köztük, amely tökéletes összhangban volt Elizának kettőjükről alkotott véleményével. - Hogy fog örülni Miss Darcy ennek a szép levélnek! A fiatalember nem válaszolt. - Milyen gyorsan tud maga írni! - Téved, meglehetősen lassan írok. - Hány levelet kell megírnia egy év alatt! Üzleti leveleket is! Borzasztó lehet! - Még szerencse, hogy ez a feladat rám hárul, nem kegyedre. - Kérem, írja meg a húgának, hogy nagyon szeretném viszontlátni. - Egyszer már megírtam neki, mert úgy kívánta. - Úgy látom, nem fog jól a tolla. Hadd hegyezzem meg, nagyon jól értek ehhez. - Köszönöm, de mindig magam szoktam hegyezni a tollamat. - Hogy tud ilyen egyenletesen írni? Darcy hallgatott. - Írja meg a húgának, hogy örömmel hallottam, milyen szépen halad a hárfajátékban; kérem, tudassa azt is vele, hogy el vagyok ragadtatva a kis asztalterítő rajzától - ezerszer jobb, mint Miss Grantley terve. - Megengedné, hogy elragadtatását a következő levélben közöljem? Ott több helyet szentelhetnék neki. - Ó, hagyja csak, nem fontos, januárban úgyis találkozom vele. De mindig ilyen hosszú, elragadó leveleket szokott a húgának írni, Mr. Darcy? - Rendszerint hosszúak, de hogy mindig elragadóak-e, nem én vagyok hivatva megítélni. - Nekem meggyőződésem, hogy aki könnyen ír meg egy hosszú levelet, az nem írhat rosszul. - Darcy ezt aligha fogja bóknak tartani, Caroline - mondta a fivére -, mert ő nem ír könnyen. Túlságosan nagy igyekezettel keresi a hosszú szavakat. Nincs igazam, Darcy? - Az én stílusom egészen más, mint a tied. - Ó - kiáltotta Miss Bingley -, el sem képzeli, hogy milyen pongyolán ír Charles! A szavak felét kihagyja, a többit pedig bepacázza. - A gondolatok olyan gyorsan tolulnak agyamba, hogy nincs időm kifejezni őket - ezért van az, hogy a címzett néha meg sem érti, mit akarok mondani. - Az ön szerénysége, Mr. Bingley, minden bírálatot lefegyverez - jelentette ki Elizabeth. - Nincs megtévesztőbb, mint a látszólagos szerénység - mondta Darcy. - Gyakran ingadozó véleményt takar, néha pedig nem egyéb, mint rejtett dicsekvés. - És te hová sorolnád az imént tett nyilatkozatomat? - A rejtett dicsekvéshez. Te valójában büszke vagy pongyola írásodra, mert azt tartod, hogy a gyors gondolkozás és a hanyag kivitel következménye, s ez a te szemedben, ha nem is becsülendő, de mindenesetre fölöttébb érdekes. Ha valaki nagyon gyorsan tud elvégezni valamit, ezzel mindig büszkélkedik, s gyakran nem veszi figyelembe a végzett munka tökéletlenségét. Ma reggel azt mondtad Mrs. Bennetnek, ha valaha úgy döntenél, hogy itthagyod Netherfieldet, öt percen belül már itt sem volnál - s ezzel tulajdon dicséreted akartad zengeni, bókoltál önmagadnak. Pedig mi dicsérni való van egy elhamarkodott döntésen, amely nem hagy időt a legszükségesebb teendők elrendezésére, és nem lehet igazán előnyös sem magadnak, sem bárki másnak? - Ez mégiscsak sok - kiáltott Bingley -, este felhánytorgatni azt a sok bolondságot, amit az ember reggel mondott! De szavamra, akkor úgy éreztem, igazat mondok magamról, s most is ezt érzem. Annyi bizonyos, nem szándékosan játszottam az ok nélkül hirtelenkedő szerepét, csak azért, hogy a hölgyek tetszését megnyerjem. - Persze hogy elhitted, amit magadról mondtál; de én távolról sem vagyok arról meggyőződve, hogy valóban ily hirtelen elhatároznád magad. Viselkedésedet éppúgy befolyásolná a véletlen, mint bárki másét. Ha például éppen lóra szállnál, s egy barátod ezt mondaná: "Jobb lesz, Bingley, ha vársz jövő hétig", valószínűleg hallgatnál rá, nem indulnál el - s egy újabb biztatásra talán egy hónapig is itt maradnál. - Ezzel csak azt bizonyította be - szólt közbe Elizabeth -, hogy Mr. Bingley nem volt igazságos önmaga iránt. Az ön szavai sokkal rokonszenvesebb fényben tüntetik őt fel, mint saját jellemzése. - Rendkívül hízelgő számomra - mondta Bingley -, hogy barátom szavait bókra fordította, s az egészből az derült ki, milyen engedékeny a természetem. De attól tartok, hogy ez a magyarázat egyáltalán nem fedi Darcy gondolatát; neki bizonyára jobb véleménye volna rólam, ha ebben az esetben kereken visszautasítanám a kérést, és elnyargalnék, amilyen gyorsan a lovam vinne. - Gondolja, hogy Mr. Darcy megbocsátaná önnek eredeti elhamarkodott elhatározását, ha látná, milyen makacsul ragaszkodik hozzá? - Szavamra, erről magam sem tudnék pontosan számot adni. Hadd nyilatkozzék erről Darcy. - Maguk azt várják tőlem, hogy olyan nézeteket védelmezzek, amelyeket nekem tulajdonítanak, bár sohasem vallottam. Tegyük fel mégis, hogy a dolog úgy áll, ahogy itt előadták, ebben az esetben nem szabad elfelednie, Miss Bennet, hogy a jó barát, aki Bingleyt a házba való visszatérésre és terve elhalasztására rábeszélte, csak óhajtását, kérését fejezte ki, de egyetlen érvvel sem bizonyította, hogy kérése jogos és indokolt. - Az ön szemében tehát nem érdem, ha valaki könnyen készségesen enged barátja rábeszélésének. - Ha meggyőződés nélkül enged, ez egyikük értelmére sem hízelgő. - Úgy látom, Mr. Darcy, ön nem számol a barátság és a szeretet hatalmával. Gyakran előfordul, hogy teljesítjük olyan ember kérését, akit szeretünk, s nem várunk arra, hogy érvekkel győzzön meg. Nem éppen arra az esetre gondolok, amelyet Mr. Bingleyvel kapcsolatban feltételezett. Itt talán jobb várni, hogy az a helyzet bekövetkezzék, s csak aztán vitatni meg, vajon okosan cselekedett-e. De a mindennapi életben, ha barátokról van szó, s egyikük azt kéri a másiktól, változtassa meg elhatározását olyan dologban, ami nem is nagyon fontos - valóban elítélné azt az embert, aki enged a kérésnek, s nem várja, hogy érvekkel vegyék rá? - Mielőtt a vitát folytatnánk, talán tanácsos lenne pontosabban meghatározni, milyen jelentőségű ügyre vonatkozik a kérés, és mennyire bizalmas a viszony a két fél között. - Igazad van! - kiáltotta Bingley. - Halljuk hát az összes részleteket, beleértve az érdekeltek viszonylagos magasságát és méreteit; tudja meg, Miss Bennet, ezeknek több súlyuk van az érvelésben, mint gondolná. Higgye el, ha Darcy nem volna hozzám képest olyan nagy, magas fiú, feleannyira se tisztelném. Kijelentem, hogy bizonyos alkalmakkor és bizonyos helyeken egyedül Darcy képes arra, hogy rettegő bámulatba ejtsen; kivált a tulajdon kastélyában vasárnap este, amikor semmi dolga nincsen. Darcy mosolygott, de Elizabeth úgy vette észre, hogy kissé meg van bántva, s ezért elfojtotta nevetését. Miss Bingley nagyon zokon vette öccse megjegyzéseit, s rá is szólt, hogy miért beszél ilyen bolondokat. - Átlátok rajtad, Bingley - mondta a barátja. - Nem szeretsz vitatkozni, s így akarsz elnémítani. - Lehet, hogy igazad van. A vita rendszerint viszállyá fajul. Nagyon hálás lennék, ha Miss Bennettel is felfüggesztenéd a vitát, amíg ki nem megyek a szobából. Akkor aztán mondhattok rólam, amit akartok. - Amit ön kér, az tőlem nem áldozat - felelte Elizabeth. - Mr. Darcy pedig jobban tenné, ha befejezné a levelét. Darcy meg is fogadta a tanácsot, és folytatta a levélírást. Amikor befejezte a levelet, felkérte Miss Bingleyt és Elizát, hogy zenéljenek. Miss Bingley készségesen sietett a zongorához; előbb ugyan udvariasan felajánlotta Elizának az elsőséget, mikor azonban az éppoly udvariasan, de még komolyabban nemet mondott, maga ült le a zongorához. Mrs. Hurst duetteket énekelt húgával, Elizabeth ezalatt a zongorán heverő kották között lapozgatott, s kénytelen volt észrevenni, hogy Darcy szeme gyakran megpihen rajta. Alig tudta elképzelni, hogy egy ilyen nagy ember bámulattal tekinthessen rá, de még valószínűtlenebbnek látszott, hogy azért nézi, mert nem tetszik neki. Végül is arra a következtetésre jutott, hogy Darcy szigorú szeme több kifogásolnivalót talált rajta, mint bárki máson a jelenlevők közül, s ezért kíséri őt figyelemmel. Ez a feltevés cseppet sem bántotta Elizát. Darcy annyira közömbös volt neki, hogy nem törődött helyeslésével. Néhány olasz dal után Miss Bingley egy vidám skót táncnótával élénkítette műsorát: Darcy, csakhamar Elizához lépett, ezekkel a szavakkal: - Nem volna kedve, Miss Bennet, felhasználni az alkalmat, hogy erre a dallamra táncoljon velem? Elizabeth elmosolyodott, de nem felelt. Darcy megismételte a kérdést, kissé meglepődve hallgatásán. - Ó! - mondta a leány. - Az előbb is jól hallottam, de nem tudtam hamarjában elhatározni, mit is válaszoljak. Ön természetesen azt várta, hogy igent mondjak, mert örült volna, ha lenézheti az ízlésemet; én viszont abban találok örömet, hogy meghiúsítom az ilyen terveket, és nem nyújtok célpontot a kiszámított megvetésnek. Elhatároztam tehát, hogy megmondom önnek: egyáltalán nem táncolok erre a dallamra - most pedig vessen meg, ha mer. - Igazán nem merem. Elizabeth azt hitte, hogy megsértette Darcyt, s most elbámult a fiatalember udvariasságán. De a lány modorában úgy keveredett a pajkosság és a báj, hogy viselkedésén alig lehetett megsértődni, Darcyt pedig nő még sohasem bűvölte így el. Érezte, hogy komoly veszélyben forogna, ha nem volna a lány mögött az a közönséges rokonság. Miss Bingley eleget látott vagy sejtett ahhoz, hogy elfogja a féltékenység; s kedves barátnője, Jane felgyógyulását türelmetlenül várta, annál is inkább, mert meg akart szabadulni Elizától. Darcyban gyakran próbált ellenszenvet ébreszteni vendége iránt, gondolatban élénk színekkel ecsetelve jövendő boldogságukat. - Remélem - mondta a fiatalembernek másnap, miközben a parkban sétálgattak -, hogy az örvendetes esemény alkalmából anyósát is ellátja majd jó tanácsokkal, és figyelmezteti, mennyivel jobb, ha befogja a száját; talán még ifjabb sógornőit is ki tudja gyógyítani, hogy ne futkossanak a katonatisztek után. S ha szabad egy kényes kérdést érintenem, igyekezzék enyhíteni azt a kissé öntelt és arcátlan jellemvonást, amely szíve hölgyének sajátja. - Egyebet nem tud ajánlani, hogy teljes legyen családi boldogságom? - Dehogynem. Festesse meg Philips nagybácsi és nagynéni arcképét a pemberleyi gyűjtemény számára, és akassza fel nagybátyja, a magas rangú bíró mellé. Úgyis egy pályán működnek, csak más-más vonalon. Ami pedig kedves Elizája képmását illeti, őt ne is próbálja lefestetni, mert milyen művész is tudná híven visszaadni azokat a szép szemeket? - Tekintetüket valóban nem volna könnyű érzékeltetni, de a szem színe és alakja meg azok a kivételesen szép szempillák talán megfesthetők. Ebben a pillanatban Mrs. Hurst és Elizabeth toppant eléjük egy másik ösvényről. - Nem tudtam, hogy ti is sétálni mentek - mondta Miss Bingley, kissé zavartan, mert attól félt, hogy meghallották beszélgetésüket. - Mondhatom, szép viselkedés - felelte Mrs. Hurst. - Elszaladsz, és egy szóval sem mondod, hogy ti is a parkba készültök. Ezzel belekarolt Darcyba, s magára hagyta Elizát. Az ösvényen csak hárman fértek el egymás mellett. Darcy érezte, hogy udvariatlanságuk szándékos, és rögtön megszólalt: - Ez az út nem elég széles négyünknek. Menjünk inkább a fasorba. Elizának azonban semmi kedve sem volt velük maradni, s ezért nevetve odaszólt: - Nem, nem, maradjanak csak, ahogy vannak. Ilyen bájos csoportot ritkán lát az ember. Egy negyedik személy csak elrontaná a festői hatást. Viszontlátásra! Vidáman futott el, s kószálás közben örömmel gondolt arra, hogy egy-két nap múlva megint otthon lesz. Jane már annyira rendbe jött, hogy este néhány órára el is akarta szobáját hagyni.
KÖNYV:
• II
III |
10. FEJEZET