|
TARTALOMJEGYZÉK
KÖNYV:
• II
III
A következő nap új jelenetre gördült fel a függöny Longbournban. Collins forma szerint szerelmet vallott. Belátta, hogy tovább nem késlekedhetik, mivel szombaton lejár a szabadsága. A tiszteletes nem volt félénk ember (ez szokta kínossá tenni a lánykérés pillanatát), s ezért annak rendje és módja szerint fogott a dologhoz, betartva az összes szabályokat, amelyeket ilyen esetben kötelezőnek tekintett. Mikor Mrs. Bennetet, Elizát s egyik húgát reggeli után együtt találta, e szavakkal fordult az anyához: - Szabad-e remélnem, asszonyom, hogy szót emel érdekemben szép leányánál, Elizánál, midőn tisztelettel arra kérem őt, hogy a délelőtt folyamán négyszemközt beszélhessek vele? Elizának csak annyi ideje volt, hogy meglepődve elpiruljon; Mrs. Bennet nyomban válaszolt: - Te jó isten!... Ó, hogyne... Lizzy bizonyára nagyon boldog lesz... nem lehet semmi kifogása... gyere velem, Kitty, az emeletre. - Összeszedte kézimunkáját, s máris el akart rohanni, amikor Elizabeth felkiáltott: - Ne menjen el, drága mama, kérem, ne menjen! Mr. Collins meg fog bocsátani... semmi olyan mondanivalója nem lehet számomra, amit más nem hallhat. Inkább én is magukkal megyek. - Ne csacsiskodj, Lizzy... ott maradsz, ahol vagy. - S amikor látta, hogy Elizabeth nyugtalan és zavart tekintettel valóban menekülni készül, hozzátette: - Lizzy, ragaszkodom hozzá, hogy itt maradj, és meghallgasd Mr. Collinst. Ennek a parancsnak Elizabeth már nem mert ellenszegülni, s mivel pillanatnyi gondolkodás után arra is rájött, hogy legokosabb lesz minél hamarabb és minél simábban túlesni az egészen, visszaült a helyére, és szakadatlan kézimunkázással próbálta leplezni, hogy a helyzet hol bosszantja, hol mulattatja. Mihelyt Mrs. Bennet és Kitty kimentek a szobából, Collins rákezdte: - Higgye el, drága Miss Elizabeth, hogy tartózkodása távolról sem tünteti fel előttem kedvezőtlen fényben, ellenkezőleg, még jobban kiemeli többi erényét. E kis vonakodás nélkül kevésbé lenne szeretetre méltó szememben: de nyugtassa meg az a tudat, hogy e pillanatban nagyra becsült édesanyja engedelmével szólok önhöz. Szavaim irányát és célját illetőleg aligha táplálhat kételyt, bármennyire is színlelésre csábítja a természetes női szemérem; figyelmességem oly feltűnő volt, hogy nem érthette félre. Alighogy beléptem a házba, önt szemeltem ki jövendő élettársamul. Mielőtt azonban érzéseim elragadnának, talán tanácsos lesz előadnom, minő okok késztetnek engem a házasságra, s hogy miért jöttem éppen Hertfordshire-be, hogy feleséget válasszak. Elizabeth alig bírta elfojtani a nevetést, annyira képtelennek látszott, hogy a tiszteletest, aki ünnepélyes nyugalommal beszélt, elragadhatják az érzések. A kis szünetet nem is tudta arra felhasználni, hogy elhallgattassa Collinst, aki így folytatta: - Első okom a házasodásra az, hogy felfogásom szerint minden lelkésznek, aki kedvező viszonyok között él, mint jómagam, példát kell adni a házasságra egyházközségében. Másodszor, meg vagyok róla győződve, hogy jelentősen elő fogja mozdítani boldogságomat. Harmadszor - s ezt talán előbb kellett volna említenem -, ez a kimondott óhaja és kívánsága annak a nemes hölgynek, akit pártfogómként tisztelhetek. Már két ízben kegyeskedett véleményét kifejezni erről a tárgyról, méghozzá saját jószántából! Az utolsó szombat este is, mielőtt Hunsfordból elutaztam, két kártyaparti között, éppen mikor Mrs. Jenkinson megigazította Miss de Bourgh zsámolyát, egyszerre csak megszólalt: "Mr. Collins, meg kell házasodnia. Ha egy lelkész olyan helyzetben van, mint ön, feleség kell neki. Válasszon jól, válasszon úrilányt az én kedvemért; a saját kedvéért pedig egy dolgos, szorgalmas leányt, akit nem nagyzolásra neveltek, hanem arra, hogy jól beossza a szerény jövedelmet. Ezt a tanácsot adhatom önnek. Keressen ilyen asszonyt minél hamarabb, hozza el Hunsfordba, s én ígérem, hogy meg fogom őt látogatni." Engedje meg, szép húgom, hogy mellesleg megjegyezzem: Lady Catherine kedvessége és figyelme nem a legkisebb előny, amit önnek nyújtani tudok. Meg fogja látni, a modora felülmúl minden leírást. Bizonyára méltányolni fogja az ön elmésségét és élénk kedélyét, kivált ha azzal a hallgatással és tisztelettel mérsékeli, amelyet Lady Catherine de Bourgh rangja mindenkiben szükségesképpen felébreszt. Ennyit általában házasulási szándékomról; most még azt kívánom elmondani, miért irányult tekintetem Longbournra s nem a saját vidékemre, ahol, biztosíthatom önt, sok a szeretetre méltó fiatal leány. De a helyzet az, hogy ezt a birtokot én öröklöm nagyra becsült atyjának halála után (akit azonban még sokáig éltessen az ég!), s nem lenne nyugodt a lelkiismeretem, ha nem az ő leányai közül választanék feleséget, mert így szenvednek majd legkevesebb kárt, amikor ez a szomorú esemény bekövetkezik - bár, mint mondtam, addig még sok esztendő telhet el. Ez volt cselekvésemnek indítóoka, szép húgom, s bízom benne, hogy emiatt nem fog engem kevesebbre becsülni. Most még az van számomra hátra, hogy a leglelkesebb szavakkal biztosítsam önt érzelmeim hevéről. Az én szememben a vagyon teljesen közömbös, ilyen igényeket nem támasztok atyjával szemben, jól tudván azt, hogy úgyis hiába tenném, s hogy önnek csak a négyszázalékos kamatozó kötvénybe befektetett ezer fontra lehet jogcíme, amelyet édesanyja elhunyta után fog örökölni. Erről a kérdésről tehát mindig hallgatni fogok, s legyen meggyőződve, hogy egybekelésünk után soha egyetlen méltatlan, szemrehányó szó sem fogja elhagyni ajkamat. Elizabeth most már kötelességének érezte, hogy szavába vágjon. - Ön nagyon elhamarkodott, tiszteletes úr! - kiáltotta. - Elfelejti, hogy még nem adtam választ. Nem akarok több időt vesztegetni... köszönöm kitüntető figyelmét, teljesen átérzem, mennyire megtisztel vele... de sajnos, a leghatározottabban nemet kell mondanom. - Nem először hallom - felelte Collins szertartásos kézmozdulattal -, hogy fiatal hölgyek az első megkérés alkalmával rendszerint elutasítják azt a férfit, akit titokban vőlegénynek szeretnének, s a visszautasítást néha kétszer, sőt háromszor is megismétlik. Nekem ezért egyáltalán nem szegték kedvemet az ön szavai, s szívből remélem, hogy hamarosan oltár elé szabad vezetnem. - Szavamra, uram - kiáltott Elizabeth -, az ön reménykedése elég különösnek látszik azután, amit mondtam! Biztosíthatom, hogy nem tartozom ama fiatal hölgyek közé (ha vannak ilyenek), akik vakmerően kockára teszik boldogságukat, abban bízva, hogy esetleg másodszor is megkérik őket. A visszautasítást egészen komolyan gondoltam. Ön engem nem tenne boldoggá, s meg vagyok róla győződve, én vagyok az utolsó nő a világon, aki önt boldoggá tudná tenni. Többet mondok: ha pártfogója, Lady Catherine megismerne engem, feltétlenül az volna a véleménye, hogy semmiféle tekintetben nem felelek meg követelményeinek. - Hiszen ha bizonyos volna, hogy Lady Catherine valóban így vélekednék... - mondta a tiszteletes komoly arccal - de nem... nem tudom elképzelni, hogy bármi tekintetben kifogása legyen ön ellen. Legyen nyugodt, ha újból tiszteletemet tehetem nála, a legékesszólóbban fogom előtte dicsérni az ön szerénységét, takarékosságát és egyéb megnyerő tulajdonságait. - Kár a fáradságért, Mr. Collins, nem kell engem dicsérnie. Engedje meg, hogy ebben a dologban én ítéljek, s azzal tiszteljen meg, hogy elhiszi, amit mondok. Sok boldogságot, nagy gazdagságot kívánok önnek, s amikor visszautasítom a kezét, ezzel minden tőlem telhetőt megteszek, hogy más sorsra ne jusson. Ön megkérte a kezemet, s így megnyugtatta lelkiismeretét családom irányában - most már nem kell szemrehányást tennie önmagának, amikor majd elfoglalja a longbourni birtokot. A dolgot tehát végleg elintézettnek tekinthetjük. - Elizabeth e szavakkal felállt, s ki akart menni a szobából, de Collins megállította. - Ha legközelebb szerencsém lesz önnel ismét e tárgyról beszélni, remélhetőleg kedvezőbb választ fogok kapni a mostaninál, bár most is távol áll tőlem, hogy kegyetlenséggel vádoljam. Tisztában vagyok a női nem azon elfogadott szokásával, hogy első alkalommal elutasítják a kérőt, s talán iménti szavaiban is találhatok annyi bátorítást, amennyi összeegyeztethető a női természetre jellemző finom érzéssel. - Mondhatom, Mr. Collins, én egyáltalán nem értem önt - kiáltotta Elizabeth kissé felindultan. - Ha eddigi szavaimból bátorítást olvas ki, akkor igazán nem tudom, miképpen fejezzem ki a visszautasítást, hogy ön is annak tartsa. - Engedje meg, kedves húgom, hogy hízelegjek magamnak, s ajánlatom visszautasítását csupán finomkodásnak tekintsem. Az indokok, amelyek e hitet keltik bennem, röviden a következők: nem látom be, miért tartana méltatlannak kezére, vagy miért ne lenne az általam felajánlott házasság rendkívül kívánatos. Az életben elfoglalt állásom, kapcsolatom a de Bourgh családdal, az önökkel való rokonság - mindezek a körülmények mellettem szólnak. Fontolóra kell vennie továbbá, hogy bármilyen bájos leány is, egyáltalán nem lehet abban bizonyos, kap-e még egy házassági ajánlatot. Öröksége, sajnos, oly csekély, hogy ez minden valószínűség szerint elhomályosítja szépségét és szeretetre méltó tulajdonságait. Mindebből azt kell következtetnem, hogy nemleges válasza nem lehet komoly, s a visszautasítást annak tulajdonítom, hogy a nagyvilági hölgyek szokása szerint a bizonytalansággal szerelmem hevét óhajtja fokozni. - Biztosíthatom, tiszteletes úr, hogy cseppet sem pályázom az olyan nagyvilági lelkületre, amely egy derék ember kínzásában leli örömét. Sokkal nagyobb bók nekem, ha őszintének tart. Még egyszer nagyon köszönöm, hogy megtisztelt ajánlatával, de azt elfogadnom teljes lehetetlenség, mert minden érzésem ellene szól. Beszélhetnék ennél világosabban? Ne tekintsen engem nagyvilági hölgynek, aki gyötörni óhajtja önt, lássa bennem az értelmes lényt, aki szíve szerint kimondja az igazat. - Bárminek tekintem, az én szememben egyformán bájos! - kiáltott fel Collins félszeg lovagiassággal. - S bízom benne, hogy ajánlatom meghallgatásra fog találni, ha érdemes szüleinek fellebbezhetetlen tekintélye támasztja azt alá. Az ilyen konok önámításra Elizabeth már nem tudott válaszolni, s rögtön szó nélkül távozott a szobából. Elhatározta, ha Collins továbbra is hízelgő bátorításnak fogja tekinteni az ismételt visszautasítást, akkor apjához fordul: ő talán olyan formában mond majd nemet, ami minden kétséget eloszlat - emellett apja viselkedését legalább nem lehet egy nagyvilági hölgy szenvelgésének és kacérságának tekinteni.
KÖNYV:
• II
III |
19. FEJEZET