|
TARTALOMJEGYZÉK
KÖNYV:
• II
III
Mr. Collins nem volt okos ember, s e természeti fogyatékosságán a nevelés és a társas élet sem segített sokat. Ifjúságának nagy részét egy tudatlan és fösvény apa irányítása alatt élte le. Egyetemre járt ugyan, de csak a kötelező tanulmányokat végezte el, s nem kötött semmiféle hasznos ismeretséget. A kemény apai kéz eredetileg igen alázatos modorra szoktatta, de ezt most ellensúlyozta egyrészt a magányosan élő, korlátolt ember önteltsége, másrészt az a körülmény hogy fiatalon és váratlanul jó állásba csöppent. Szerencsés véletlen folytán éppen akkor hívták fel rá Lady Catherine de Bourgh figyelmét, amikor Hunsfordban megüresedett a lelkészség. A magas rangú hölgy iránt érzett tisztelethez és pártfogónak járó hódolathoz még az a jó vélemény járult, amelyet saját magáról, papi tekintélyéről és lelkészi jogairól táplált; mindez a büszkeség és a szolgai lélek, az önhittség és az alázat sajátos keverékét fejlesztette ki benne. Mivel most szép háza volt és gondtalan megélhetése, házasodni készült, s a longbourni családdal is ilyen szándékkal kereste a kibékülést. A Bennet lányok közül óhajtott élettársat választani, ha valóban olyan szépek és szeretetre méltóak, mint a hírük. Így kívánta őket kárpótolni és kiengesztelni, amiért ő örökli majd apjuk birtokát, s ezt a tervet kitűnőnek, méltányosnak, a saját részéről pedig rendkívül nagylelkűnek és önzetlennek gondolta. Tervén nem másított, mikor meglátta a leányokat. Miss Bennet bájos arca megerősítette őt szándékában, és igazolta mindazokat a szigorú elveket, amelyeket az elsőszülött jogairól vallott, és első este Jane volt szíve választottja. Másnap reggelre azonban helyesbített, mert reggeli előtt negyedóráig tartó meghitt beszélgetést folytatott Mrs. Bennettel - először leírta a paplakot, majd természetes átmenettel megvallotta, hogy Longbournban reméli megtalálni a ház úrnőjét. Mrs. Bennet nyájas mosollyal és bátorító szavakkal kísérte a vallomást, csak Jane esetében intette óvatosságra, akire éppen választása esett. Fiatalabb leányaira vonatkozóan nem mer mondani semmit... határozott választ nem adhat... tudomása szerint nincsenek lekötve; de ami legidősebb leányát illeti, meg kell említenie... kötelessége bizalmasan közölni vele, hogy valószínűleg a közeli jövőben eljegyzi magát. Mr. Collinsnak mindössze fel kellett cserélni Jane-t Elizával, s ez gyorsan meg is történt, mialatt Mrs. Bennet rendbe hozta a tüzet. Elizabeth korban és szépségben Jane után következett, s így természetes, hogy ő foglalta el nővére helyét. Mrs. Bennet szívébe zárta a tiszteletes célzásait, s megnyugodva gondolt arra, hogy rövidesen két leánya megy férjhez. Előző nap még beszélni sem lehetett előtte Collinsról, de most egyszerre kegyeibe került. Lydia nem feledkezett meg arról, hogy Merytonba szándékozott menni, s Maryt kivéve a többi nővér is hajlandó volt elkísérni. Apjuk kérésére Mr. Collins is velük tartott. Mr. Bennet alig várta, hogy lerázza a tiszteletest, és egyedül maradjon a könyvtárszobában. Reggeli után ugyanis Collins utánament, és ott is maradt, látszólag belemerülve az egyik legnagyobb fóliánsba, de valójában szünet nélkül hunsfordi házáról és kertjéről fecsegett. Ez a viselkedés teljesen kihozta Mr. Bennetet a sodrából. Könyvtárában mindig számíthatott a zavartalan nyugalomra, s ha el volt is készülve arra - mondta Elizának -, hogy a ház többi szobáiban ostobaságot és önteltséget tapasztal, a könyvtárszobában mentes volt a veszélytől. Buzgó udvariassággal beszélte tehát rá a tiszteletest, kísérje el a leányokat Merytonba; mivel pedig Mr. Collins inkább gyaloglásra termett, mint olvasásra, nagyon örült, amikor könyvét félretéve elindulhatott. Merytonig azzal telt az idő, hogy a tiszteletes nagyképű semmiségeket mondott, unokahúgai pedig udvariasan helyeseltek. Alig értek azonban a faluba, a fiatalabbak többé ügyet sem vetettek rá. Ide-oda jártatták szemüket végig az utcán, a tiszteket keresve, s legfeljebb egy igazán divatos kalapon vagy egy újfajta muszlinon akadt meg a tekintetük valamelyik kirakatban. De a hölgyek figyelmét csakhamar lefoglalta egy igen úri külsejű fiatalember, akit még sohasem láttak, s most az utca másik oldalán sétált egy tiszttel. A tiszt neve Mr. Denny volt, s Lydia éppen azért jött át Merytonba, hogy megtudja, visszatért-e már Londonból Mr. Denny. Mr. Denny köszöntötte őket, amint a hölgyek szemben elhaladtak. Az idegen valamennyiük figyelmét felkeltette megjelenésével, s a lányok találgatták, vajon ki lehet. Kitty és Lydia mindenáron meg akarták tudni, s ezért nővéreiket áthívták a túlsó oldalra azzal az ürüggyel, hogy vásárolni akarnak a szemközt levő boltban; szerencsére éppen akkor léptek fel a járdára, amikor a két fiatalember ugyanoda ért. Mr. Denny azonnal megszólította őket, és engedelmet kért, hogy bemutathassa barátját, Mr. Wickhamet, aki - mondta - előző nap érkezett vele a fővárosból, s örömmel közölheti, hogy megkapta a tiszti kinevezését az ezredbe. Ennél jobbat kívánni sem lehetett volna: a fiatalemberről csak az egyenruha hiányzott, hogy tökéletessé tegye megjelenését. Külseje mindenkit megnyert - igazi férfiszépség volt, kellemes arcú, karcsú, kitűnő modorú. Rögtön a bemutatás után élénken társalogni kezdett, de viselkedése kifogástalan volt és szerény. Az egész társaság még ott állt, kellemes csevegésbe merülve, amikor lódobogás hallatszott, s Darcy és Bingley lovagolt végig az utcán. Amint felismerték a csoportban a hölgyeket, rögtön feléjük tartottak, s udvariasan érdeklődtek hogylétük felől. Bingley volt a szóvivő, érdeklődésének legfőbb tárgya pedig Jane Bennet. Éppen úton volt Longbournba - mondta -, hogy tudakozódjék egészsége iránt. Darcy néma főhajtással erősítette meg barátja szavait, s éppen elhatározta, hogy nem néz rá Elizára, amikor hirtelen megakadt a szeme az idegenen. Elizabeth véletlenül mindkettőjük arcát látta, amint egymásra pillantottak, és meglepődve figyelte rajtuk a találkozás hatását. Mindkét fiatalembernek elváltozott a színe: az egyik elfehéredett, a másik elvörösödött. Pár pillanatnyi habozás után Mr. Wickham megemelte kalapját, Darcy pedig kelletlenül viszonozta a köszöntést. Vajon mit jelenthet ez? Lehetetlen volt elképzelni, de éppoly lehetetlen volt nem keresni rá magyarázatot. Bingley észre sem vette, hogy mi történik. Rövidesen búcsúzott, és ellovagolt barátjával. Denny és Wickham a Philips ház kapujáig kísérte a hölgyeket, s ott elköszöntek, hiába invitálta őket Lydia a házba; még Mrs. Philips közbelépése sem használt, aki kitárta a nappali ablakát, és hangos szóval segített Lydiának a rábeszélésben. Mrs. Philips mindig szívesen látta unokahúgait, s a legidősebbnek, távollétük után, most különösen megörült. Nagyon meg van lepve - mondta -, hogy oly hirtelen tértek haza Netherfieldből, s mivel nem a saját kocsijukon mentek, nem is tudott volna semmit a dologról, ha nem találkozik az utcán Mr. Jones inasával, aki elmesélte, hogy többé nem kell orvosságot küldeni Netherfieldbe, mert a Bennet kisasszonyok nincsenek már ott. Mrs. Philips folytatta volna még mondókáját, ha nem kellett volna Mr. Collinst üdvözölnie, akit Jane éppen bemutatott neki. Az asszony a legnyájasabb udvariassággal fogadta a tiszteletest, amit az még udvariasabban viszonzott, bocsánatot kérve, hogy előzetes ismeretség nélkül betolakodott házába; egyben azt a reményét fejezte ki, hogy rokoni kapcsolata a fiatal hölgyekkel mentségéül szolgál. Mrs. Philipset egészen levette a lábáról ez a választékos modor; de alig foglalkozhatott az egyik idegennel, unokahúgai máris izgatott felkiáltások között a másik iránt kérdezősködtek. Róla azonban csak annyit tudott nekik mondani, amit már úgyis tudtak - azt, hogy Mr. Denny hozta magával Londonból, s hogy az X. grófság ezredében nevezik majd ki hadnaggyá. Hozzátette, hogy egy teljes óráig figyelte, amint az ismeretlen fel s alá sétált az utcán. Ha Mr. Wickham történetesen újra felbukkan, Kitty és Lydia követték volna nagynénjük példáját, de szerencsétlenségükre csak néhány tiszt sétált el az ablak alatt, s ezek most az idegenhez képest ostoba, kellemetlen fráterré váltak a szemükben. A tisztek közül néhányan másnap vacsorára voltak hivatalosak Philipsékhez, s a nagynéni megígérte, hogy férje tiszteletét teszi Mr. Wickhamnél, és őt is meghívja, ha a lányok is átjönnek Longbournból. Ebben tüstént megállapodtak, s Mrs. Philips vidám lottójátékot helyezett kilátásba, utána egy kis vacsorát. Ezek a kecsegtető ígéretek egészen felvillanyozták a leányokat, úgyhogy a legjobb hangulatban búcsúztak el. Mr. Collins az ajtóban újból mentegetőzni kezdett, mire Mrs. Philips fáradhatatlan udvariassággal erősködött, hogy bocsánatkérésre nincs semmi oka. Hazafelé menet Elizabeth elmondta Jane-nek, mi történt a szeme láttára a két fiatalember között. Jane ugyan akármelyiküket megvédte volna, még ha nem is lett volna igazuk, de viselkedésüket éppoly kevéssé tudta megmagyarázni, mint a húga. Visszaérkezésük után Collins nagy örömet szerzett Mrs. Bennetnek azzal, hogy rajongva dicsérte nővére tökéletes modorát és udvariasságát. Kijelentette, hogy Lady Catherine és leánya kivételével sohasem látott még előkelőbb úrihölgyet, mivel nemcsak rendkívül nyájasan fogadta őt, hanem kifejezetten belefoglalta a másnap estére szóló meghívásba, noha addig ő teljesen ismeretlen volt a Philips család előtt. Ez valószínűleg részben annak tulajdonítható, hogy rokonságban áll Bennetékkel - de így is azt kell mondania, hogy soha életében ennyi figyelmességet nem tapasztalt.
KÖNYV:
• II
III |
15. FEJEZET