A komáromi második csata után Haynau minden idővesztegetés nélkül hozzálátott hadműveleteinek folytatásához, melyeknek legközelebbi célját a fővárosok bevétele, majd a további előnyomulás folyamán útban álló magyar haderők leküzdése mellett, Temesvár felmentése képezte.

A fővárosok megszállása tekintetében a táborszernagy, mint tudjuk, nehogy őt abban a Miskolcról Pest felé elindult oroszok megelőzzék, már a komáromi második csatát megelőzőleg tette meg intézkedéseit s az e célra kirendelt Wussin különítmény[1] július 10-én Bicskét, 11-én délután 5 órakor pedig, anélkül, hogy bárhol is ellenállásra talált volna, Budát érte el. Ennek bejáratánál küldöttség fogadta az őrnagyot, hogy a fővárost, melyből a magyar csapatok már megelőzőleg visszahúzódtak, oltalmába ajánlják. Wussin erre a várba vezette fel különítményét, ahol ágyúit a falakon a lánchidra irányítva állította fel.

Az e különítményt a III. hadtest zömével követő Ramberg altábornagy július 10-én Alsó-Galláig, 11-én Bicskéig, 12-én pedig Budaörsön át, ahol őt is a fővárosi polgárok küldöttsége fogadta, Budáig jutott s azonnal hozzáfogott a lánchid felszedett hidlásának a közelben elrejtve volt, de csakhamar megtalált alkatrészekkel való helyreállításához. E munkálatok közben július 12-ike és 13-ika folyamán Ramberg 2 zászlóaljat, 1 üteget és néhány lovas századot hajókon szállíttatott át Pestre, ahol 12-ike folyamán Adlerberg orosz különítménye is beérkezett;[2] majd midőn a Kis-Bérről Moóron át július 12-én Székesfehérvárig, 13-án pedig Martonvásárig jutott Gerstner dandár, a következő napon szintén Budára ért, Ramberg július 15-én, a Budán őrségül hagyott 1 zászlóaljat és 2 lovas századot kivéve, összes csapatjaival Pestre kelt át, honnan előörseit Palota, Csaba és Vecsés irányában tolta előre.

Ezalatt Haynau a sereg zömének utánnyomulására és Komárom körülzárására nézve is megtette intézkedéseit. Az utóbb említett feladattal a II. hadtest bízatott meg, melynek támogatására egyelőre, miután a táborszernagy még nem tartotta kizártnak, hogy Görgey, ha áttörése Vácnál nem találna sikerülni, esetleg újból Komárom felé fordul vissza, az I. hadtestnek is vissza kellett maradnia; ez aztán a vár körülzárását a jobbparton következőleg foganatosította: a Schneider dandárnak 1 zászlóalja, 1 lovas százada és 3 lövege Almást, 1 zászlóalja Tatát, 1 zászlóalja Nagy-Igmándot szállotta meg, fenmaradó része pedig Mócsánál állott fel; a Bianchi dandár a Herkály és Csém pusztákat s végül a Reischach és Sartori dandárok Ácsot, az Ácsi erdőt és a Concó patak balpartján fekvő magaslatokat egészen a Dunáig szállották meg; a Ludwig lovas dandárnak az előörsi szolgálatra rendelt osztagokon felül megmaradó része végül Herkálynál állott fel. A csapatok a körülzáró vonal fontosabb pontjait sáncozatokkal látták el.

A II. hadtest az I-sőnek visszamaradása folytán egyelőre a Duna balpartján maradhatott s Pott dandárát Hetényig tolta előre.

A Komáromnál visszahagyott két hadtest létszáma kereken 28.000 embert és 114 löveget tett ki.

A sereg zöme ezalatt a következő rendben indult el Komárom mellől Pest felé. Az elővédül kirendelt Wolf dandár július 16-án Mócsáról Alsó-Gallára, 17-én Bicskére menetelt. Utóbb említett napon Bechtold lovas hadosztálya Mócsáról Bánhidára, a IV. hadtest pedig a Herkály és Csém puszták mellől Kocsra jutott. Július 18-án az elővéddandár Budaörsöt, a lovas hadosztály Bicskét, a IV. hadtest Alsó-Gallát érte el; a Panjutin hadosztály Nagy-Igmándról Bánhidára, a tüzér tartalék az Uj-Majortól Kocsra s végül a főhadiszállás Bicskére jutott. Július 19-én Wolf dandára a Pesten álló III. hadtesthez vonult be, mialatt a lovas hadosztály Bicskéig, a IV. hadtest és a Panjutin hadosztály Bicskéig, a tüzértartalék pedig Alsó-Galláig folytatta előnyomulását; a főhadiszállás e napon szintén Pestre tétetett át. Július 20-án a lovas hadosztály Pestig, a IV. hadtest Panjutin hadosztályával Budaörsig, a tüzértartalék Bicskéig jutott. Július 21-én már csak a tüzértartalék volt a Duna jobbpartján Budaörsnél s miután 22-én ez is Pestre vonult, Haynaunak e napon itt mintegy 38.000 főnyi serege 236 löveggel volt összpontosítva. –

Miután Görgey június 30-án Komáromban kelt levelében[3] kijelentette, hogy a kormány további megmaradása a fővárosban ideig-óráig sem tekinthető többé biztosítottnak, Kossuth azonnal megtétette a szükséges intézkedéseket, hogy az mielőbb Szegedre költözködjék, az államjavak nagy része pedig az időközben kézrekerült Arad várába vitessenek át. A vonatkozó előkészületek mind megtétetvén, a kormányzó s a kormány tagjai július 9-én Pestről elindulva, 12-én Szegedre érkeztek. Itt Kossuth, aki még a fenforgó körülmények között sem vesztette el minden reményét, mikép a nemzeti ügynek előbb-utóbb, de mégis győzedelmeskednie kell, ismét lankadatlan buzgalommal látott hozzá a köz- és kivált a már nagyon is bonyolódni kezdő hadügyek rendezéséhez.

Legkiválóbb gondját e téren, a seregnek lehető szaporítása mellett a fővezéri kérdés megoldása képezte, ami pedig ez időtájt sokkal nehezebbnek látszott mint valaha. Bem, akiben legtöbbet bízott, nem igen volt hajlandó, de nem is jöhetett el Erdélyből; Görgeyben, ha le is találna jönni az Altiszához, kivált komáromi dacos viselkedése után távolról sem volt annyi bizodalma, semhogy az összes haderők élére állítani merte volna, egyébként pedig Vetter, Perczel és Dembinski sem mutatott hajlandóságot az előbbinek főparancsnoksága alatt szolgálni, viszont a makacsságáról, hiuságáról és magasabb parancsnokot maga fölött nem tűrő elsőségi vágyáról ismert Görgeyről is meg volt győződve, miszerint ez sem fogja magát másnak alárendelni; a lábtörése miatt még mindig szolgálatra képtelen Damjanicsot, a hadügyminiszterré kinevezett Aulichot és a Komáromban maradt Klapkát szintén számításon kívül kellett hagyni. Ily körülmények között Kossuth immár egy már régebben támadt, de nyiltan még be nem vallott eszmével lépett kormánytársai elé, hogy t. i. a főparancsnokságot ő maga veszi kezébe oly módon, hogy míg ő csupán a hadműveletek irányait, vagyis a hadviselés hadászati részét szabja meg, addig a harcászati kivitel, vagyis a csaták és ütközetek vívása a tőle vett rendelkezések nyomán az alparancsnokoknak tétetnék feladatukká. Ezt az eszmét eleinte csak tartózkodva közölte a miniszteriummal, mihez egy új 30.000-nyi önkéntes tartalék sereg felállításának kérdését, melyet ő maga szándékozott összetoborozni, használta fel alkalmul, kijelentvén, hogy különben minden erőlködései dacára nem remél egységet, szives közremunkálást eszközölhetni a vezérek között.

Ámde Kossuth előterjesztését a minisztertanácsban meglehetősen hidegen fogadták, ami nagyrészt annak volt tulajdonítható, hogy Görgey hivei, a békepárti képviselők, akik eleinte Görgeyhez hasonlóan az Ausztriával való békét Magyarország teljes és föltétlen meghódolása nélkül, ennek végleges meghiusulta után pedig az Oroszországgal való egyezkedést írták zászlójukra – nemkülönben az ezek által terjesztett álhirek folytán már a közvélemény is a magyar hadaknak legutóbb szenvedett kudarcai miatt leginkább Kossuthot kezdték okolni és vádolni, akinek még ezen, a fővezérség személyes átvételét illető és a nagy közönségbe is kiszivárgott legújabb elhatározása is – legalább úgy hiresztelék – a kormányzónak a vezéri érdemei folytán oly népszerűvé vált Görgey iránti féltékenységére vezethető vissza. Ez utóbbinak népszerűsége különben is a rá vonatkozó s a közhangulat emelése céljából a hivatalos „Közlöny”-ben is közzétett győzelmi hirek folytán jelentékenyen növekedett, míg ellenben a kormány tekintélye és népszerűsége a veszély növekedtével napról-napra alább szállt. Ilyen hangulatban hagyta vissza Kossuth a szegedi közvéleményt és az annak nézetét már szintén magáévá tett képviselők nagy többségét is, midőn július 24-én a Görgeyvel leendő személyes találkozás végett Aulich hadügyminiszterrel együtt Kardszagra utazott. Távollétét a képviselők többsége a július 25-iki ülésen arra használták fel, hogy Görgeyt fővezérré kiáltották ki: „kijelentvén egyszersmind, hogy ezután ő a hadjáratokat, a kormányzó s az országgyűlés ellenőrködése alatt ugyan s felelősség terhe mellett, de mindenkitől függetlenül, saját belátása szerint vezesse, s a többi tábornokok kivétel nélkül neki tartozzanak engedelmeskedni.”

Midőn Kossuth, Görgeyvel ennek Nyiregyházáról Tokajba történt visszatérte folytán nem találkozhatván, Madarasról Szegedre visszatért, egyelőre úgy látszik, mit sem tudott meg a képviselőháznak távollétében a fővezérséget illetőleg hozott határozatáról s így, miután a kérdés eldöntése Haynaunak Szeged felé közeledése folytán különben sem tűrt halasztást, a rögtön összehítt minisztertanács elé egész határozottan azzal a kivánsággal lépett, miszerint ez őt a fővezérséggel megbízva, tábornoki ranggal ruházza fel, de a minisztertanács többsége, részben még a július 25-iki képviselőházi határozat hatása alatt, ellene szavazott Kossuth kívánságának és indítványának.

Miután a minisztertanács Kossuth kezébe a fővezérletet letenni hajlandónak nem mutatkozott, a sereg egyelőre tényleg fővezér nélkül maradt, miután Mészáros és Dembinski már július 21-én távoztak a sereg körletéből. Erre a köztük és Perczel között támadt egyenetlenség szolgáltatott okot. Ez utóbbi ugyanis a turai ütközet után[4] a már Pestre ért és onnan tovább előnyomuló Haynau elől Kecskemét-Félegyházán át szándékozott Szegedre vonulni, míg ellenben Dembinski és Mészáros a mellett foglaltak állást, hogy az említett irányban csak egy erősebb különítmény hagyassék meg, a had fenmaradó része pedig Szolnoknál a Tisza balpartjára keljen át és úgy vegyen irányt a szegedi elsáncolt tábor felé. E nézeteltérésből a tábornokok között igen heves összekoccanás keletkezett, minek folytán a sereg főparancsnoka és vezérkari főnöke még július 21-én Perczelt magára hagyva, Szegedre távoztak. Perczel hadait ezután – a Lenkey hadosztályt kivéve – Cegléden egyesíté, majd 25-én Ceglédről Kecskemétre, 26-án Félegyházára, onnan pedig 29-éig Szegedre vonult. A Lenkey hadosztály Szolnoknál a Tisza balpartjára kelvén át, eleinte Szolnokot, Cibakházát és Szentest tartotta megszállva, július 31-én pedig zömével Hódmező-Vásárhelyre vonult.

Itt Kossuth lakásán épen haditanács volt, ahova Perczel a szobába berontva, úgy a kormányt, mint a kormányzót keserű szemrehányásokkal illette egyrészt az állítólag őt, másrészt öccsét Miklóst ért méltatlanságok miatt, aki mint Aradvár eddigi parancsnoka az újonnan oda főparancsnokul kinevezett Damjanicsnak az engedelmességet nyiltan megtagadta, miért is ez őt fogságba helyezte. Perczel Mórt a minisztertanács kiméletlen fellépése miatt azonnal felmentette állásától, amit vele Aulich másnap a következő sorokkal tudatott: „Szeged, július 30-án. Folyó évi július 29-én tartott miniszteri tanács határozatánál fogva tábornok úr az eddig parancsa alá helyezett sereg parancsnokságától felmentvén, ezennel utasítom, hogy azt Wisocki tábornok úrnak átadni mulhatatlan kötelességének ismerje. Hadügyminiszter Aulich.”

Ámde Wisocki a Dembinskivel keletkezett meghasonlása folytán nem igen mutatott hajlandóságot a parancsnokság átvételére s így Perczel serege ismét két külön részre, a IX. és X. hadtestre vált, előbbinek parancsnokságát Gaál László ezredes vett át, utóbbiét továbbra is Dessewffy tartotta meg. Később mindkét hadtest gyalogsága fölött Gaál vette át a parancsnokságot, míg Dessewffy az egyesített lovasság élére állt.

A fentebb említett minisztertanács egyszersmind fővezéri kérdés ügyében is döntött, amennyiben a Szegednél és a Bánságban levő csapatok főparancsnokságával Dembinskit bízta meg, aki mellé vezérkari főnöki és tanácsadói minőségben Mészáros tábornok adatott; a két öreg úr e szerint csupán fölcserélte egymással korábban elfoglalt állását. Említésre méltó, hogy ezen formális kinevezés nem gátolta Kossuthot abban, miszerint Bemet újra is fölszólítsa, jönne ki mennél előbb Erdélyből s venné át ő Magyarországon a hadak fővezérletét.

A fővezéri kérdés eldöntése után a kormány augusztus 1-én Aradra tette át székhelyét, a képviselőház pedig július 30-án tartotta utolsó ülését, mely után a képviselők egy része Aradra, másik része pedig, kivált a békepártiak, Nagyváradra, Görgey táborába utaztak el.

Augusztus 1-én reggel 9 órakor nagy szerencsétlenség érte Szegedet, amennyiben a közvetlenül a Tisza balpartján fekvő nagy lőporraktár ismeretlen okból borzasztó nagy robajjal, mely az egész várost megreszkettette, légberöpült, minek folytán több ház beomlott, száz meg száz ember pedig vagy megöletett, vagy egész életére nyomorékká vált.

Miután a kormány már június végén az összes haderőknek a délvidéken, a Tisza és Maros közötti összpontosítását határozta el,[5] a Szeged védelmére már különben is folyamatban volt sáncmunkálatokon[6], melyek különben most még nagyobb szabásban terveztettek, Gaál ezredes egész július hava folyamán több ezer emberrel a legserényebben munkálkodott. Az újonnan tervezett sáncok délről kiindulva és a Mátyerének, a Tisza egyik holt, mocsárkörnyezte ágának keleti partja mentén Dorozsmáig északi irányban haladva, itt ívalakban keletnek fordultak s jobbszárnyuk Tápé helység mellett a Tiszára támaszkodtak. E majdnem 3 mértföld hosszú sáncvonalon kívül Ujszegedtől délre a Marostól az úgynevezett Boszorkányszigetig még az elmult télen a szerbek ellen egy tört vonalak által összekötött 3 bástyából álló hídfő állott rendelkezésre, ellenben a Maros jobb és a Tisza balpartja közötti tér teljesen szabadon maradt. A meglevő hajóhidon kívül a Tiszán át még 2 új hid épült. A sáncmunkálatok óriási nagy kiterjedésüknél fogva a legszorgosabb munkálkodás dacára sem készülhettek el július hava folyamán, úgy hogy mire az osztrák sereg Szeged felé közeledett, a sáncok még nagyobbrészt igen tökéletlen állapotban voltak.

Az erődített vonal megszállására július végén a következő haderők jöhettek számításba:

A volt Perczel-féle sereg, melynek állománya kereken 20.000 emberre és 48 lövegre tehető.

Vetter bács-bánsági seregének iderendelt része[7] és pedig a Guyon hadosztály, mely a vett parancs szerint július 26-án Adánál összpontosult, a hó végén pedig a szegedi elsáncolt táborba vonult be; állománya 10.500 fő és 50 löveg. Ugyanoda vonult be július 31-én Zambelly ezredesnek mintegy 2000 főnyi és 6 löveggel ellátott dandára Bajáról, mely itt az olasz légióval s némi ujoncokkal 3000-re szaporodva, Monti ezredes vezénylete alá került, aki viszont hadosztályával a hadtestparancsnokká vált Guyon parancsnoksága alá került.

Végül szinte Szegednél, de a balparti hidfőben volt még Asbóth tábornok vezénylete alatt az a tartaléksereg, melyet Kossuth június végével toborozni kezdett s amelyet mint közvetlen parancsnoksága alá helyezettet 30.000-re szándékozott emelni, melynek létszáma azonban ekkoron alig haladta meg az 5000-et s még tüzfegyverrel sem igen volt ellátva.

Közvetlenül a szegedi elsáncolt táborban e szerint július végével mintegy 38-40 ezer ember állott, melynek gyalogsága legalább is kétharmadában még harcban nem volt ujoncokból, a mintegy 4000 főnyi lovasság ellenben kevés kivétellel harcedzett vitézekből állott; a lövegek száma 104 volt.

E haderő július 31-én következőleg állott fel: Guyon hadteste a Dorozsma előtti sáncokat szállotta meg s jobbszárnya az e helység és a kecskeméti országút közt emelt 5 nagy erődítményt, balszárnya ellenben a Halas felé vivő útig kiterjeszkedve, kisebb csapatokkal a Mátyere mentén elvonuló 20 sánccal ellátott vonalat szállotta meg. Guyon jobbszárnyához, bár nem egészen közvetlenül, a kecskeméti országút közelében Gaál ezredes csatlakozott a saját, valamint a X. hadtest gyalogságával, mely szintén parancsnoksága alá lépett; balszárnya a kecskeméti úttól jobbra eső jól elsáncolt homokbucka-láncolatot közepe a csongrádi út melletti sáncokat, a 2 zászlóaljból, 200 huszárból és 2 ágyúból álló jobbszárnya pedig a hódmezővásárhelyi út mentén levő sáncokat tartotta megszállva.

A Guyon és Gaál hadtestbeli csapatoknak és ágyúknak csupán fele volt a sáncokba előretolva, míg a többi részek hátrább fekvő fedett állásban tartalékviszonyban állottak fel. A lovasság zöme – mintegy 400 lovas – Dessewffy alatt a Guyon és Gaál közötti térköz mögött foglalt állást s végül általános tartalék gyanánt Asbóthnak az ujszegedi hidfőben meghagyott csapatosztálya szolgált.

Az ekként felállított sereggel, ha nem is egészen közvetlen kapcsolatban állott még jobbról Lenkeynek Hódmezővásárhelynél álló 7000 embert és 5 löveget számláló hadosztálya, melyből néhány század 2 ágyúval a Tisza mentén lefelé haladva, Algyővel szemben foglalt állást, hogy az ott rendelkezésre álló hajóhid és dereglyék segítségével majdan az osztrák balszárny fenyegetése céljából a Tisza jobbpartjára keljen át; Dembinski azonban megmódosította ezt az intézkedést s a hajóhidat és dereglyéket Szegedre vitette, a Tisza partjának elárasztása céljából pedig a töltést Algyőnél három helyen átvágatta. A Lenkeynél még tovább, Tiszafüred- s Tokajnál álló Knezics hadosztály a nagy távolságnál fogva a főhadseregre nézve alig jöhetett számításba.

Balról, ugyan kissé messzebb, de mégis összeköttetésben a főhadsereggel a bács-bánsági sereg többi része és nevezetesen Kmethy mintegy 10.000 főnyi hadosztálya állott, mely a Guyon hadosztály elvonulása alkalmával zömével Józseffalvánál foglalt állást, de már július 28-án azt az utasítást vette, hogy a Tisza balpartjára átkelve, annak alsó folyását védelmezze. Erre Kmethy augusztus 2-án Földvárnál összpontosította csapatjait s miután e helységnél a Tiszán átkelt, Földvár és Ó-Becse megszállva tartása mellett augusztus 4-én Melencére vonult, honnan Török-Kanizsára szintén egy kisebb különítményt tolt előre. Elemér, Aradác, Écska és Perlasz megszállására Bene alezredes alatt 2 honvéd s 3 alföldi önkéntes zászlóalj 4 lovas századdal, Pancsova, Palánka, Uj-Moldova és Orsova megszállására pedig 4 honvéd zászlóalj és 3 huszár század maradt vissza; e csapatok nagyobbára a Bem által visszahagyott Pereczy dandárból teltek ki.

A kormány és katonai tanácsosai, így többek között a Guyon hadosztállyal szintén Szegedre jött Vetter altábornagy is, eleinte akként vélekedtek, hogy a sereg java részének az előnyomuló osztrákok elé, Kis-Telek tájékára kellene mennie s csak ha az itt helyt nem állhatna, vonuljon előbb a szegedi elsáncolt táborba, sőt ha itt sem tarthatná magát, a Tisza jobbpartjára, Szőreg tájékára vissza. E terv helyes kivitele, kivált Haynaunak három teljesen különálló oszlopban történt előnyomulására való tekintettel, kétségkívül esetleg sikerrel is járhatott volna, ámde a hadvezéri hirnevét hajdan hazájában is Lithvániából Varsóba eszközölt merő, de ügyes visszavonulásai által nyert Dembinskit arra való tekintettel, hogy a sáncok egy része még csak félig sem készülhetett el s mivel az azok megszállásához szükséges mintegy 200 ágyú helyett csupán százzal rendelkezett, nemcsak hogy Kis-Teleknél, de még Szegednél sem akarta a csatát elfogadni, hanem már augusztus 1-ének éjjelén kényszerítő szükség nélkül átvezette a sereget a Tisza jobbpartjára s miután maga mögött a hidakat elrontatta, Szőregnél a Tisza és Maros kiöntései ellen készült és egyszersmind országút gyanánt is szolgáló töltés mögött foglalt állást, Ujszegednél a hidfőt alkotó sáncokban csak egy dandárt hagyván hátvédül.

Lenkey egyidejüleg utasítást nyert, hogy Hódmezővásárhelyről az Alsó-Maros védelmére Makóra vonuljon, Guyon pedig parancsot kapott, hogy addig is, míg Kmethy közelebb vonul, Gyalánál álljon fel hadtestével.

Említésre méltó továbbá, hogy július 27-én Görgey is utasítást nyert, miszerint a Tiszafürednél átkelt és 10.000 főre becsült orosz hadat semmisítse meg, azután gyors menetekben Cibakházára nyomuljon, s miután itt a Tisza jobbpartjára átkelt, iparkodjék a Szeged ellen előnyomuló osztrák sereg hátába kerülni. Miután Görgey serege ekkor még csak a Hernád mentén Gesztelynél állott, csupán egy pillantást kell a térképre vetnünk, hogy belássuk, mikép e parancs szerkesztője a távolságot s a teljesítőképességet illetőleg alaposan elszámította magát; hiszen az osztrák fősereg zöme már július 22-én Pesten összpontosítva állott!

Mielőtt Haynau seregével előnyomulását Pestről Szeged felé tovább folytatta volna, a fővárosok lakosságához, az alábbi, korhű fordításban tejtartalmúleg közölt kiáltványt intézte:

„Buda és Pest lakóihoz!

Csak alig érkezék falaitok közé, azokat hadseregem legnagyobb részével ismét elhagyom, hogy a csász. kir. győzelmes fegyveres erőt a lázadó ellenség további űzése és megsemmisítésére előbbre vezethessem. Nem távozom azonban anélkül, hogy azon várakozást ki ne jelentsem, melyet magatok alkalmazására nézve bizton reménylek, és amelynek megcsalattatása önmagatokra mulhatatlanul a legszigorúbb következményeket vonná maga után. Elvárom, hogy a béke és törvényes rendnek eme ikervárosokbani fentartására teljes buzgalommal s egyesített erővel közremunkálandtok. Elvárom továbbá, hogy a 19. és 20-ától közre tett nyilvánításaim[8] minden pontjait oly tiszteletben tartandjátok, mintha arra folytonosan szoríttatnátok. Elvárom végre, hogy helyben maradandó tiszteim s katonáim, úgy nem kevésbé a velünk azon szent célból, hogy a rend helyreállíttassék, szövetkezett vitéz hadsereg egyéneinek egy hajszálnyi bántalmuk se leend. Ha ti eme felszólításaimat figyelem nélkül hagyni, vagy azokat, ha csak egy részetek is vakmerő gúnnyal áthágni merészelné, sorsotok megsemmisítés leendene. Én akkoron mindnyájatokat egyért és egyet mindnyájatokért kezeskedőnek, és életetek és vagyonotok, eme vakmerő merény megbosszúlása áldozatául esettnek tekintendem. Pestiek! szépséggel diszlő várostok, mely igazságos bütetéstöknek most még csak részletes nyomait viseli, akkoron csakhamar, mint hűtlenségtök, és ezt követő megbosszúltatástok emléke romba dült halomként tünend elő. Hidjétek el, hogy szavamat, valamint a rakoncátlanság megbosszulása úgy az érdem megjutalmazására nézvest is megtartom. Brescia hűtlen lakosait, kik szintúgy mint ti, a lázadás főnökei által ismételve elámíttatván, új árulást követtek el, szolgáljanak tanuság gyanánt, valjon a lázadók irányában kiméletet ösmerek-e? Tekintsetek az ott végbe ment fenyítékre és őrizkedjetek, óvó figyelmeztetéseim vakmerő megszegése által, engem arra kénszeríteni, hogy irántatok is hasonlólag rendelkezni legyek, kéntelen.

Kelt Pesten, július 24-én 1849.

Haynau,

hadi főszertármester és tábori főparancsnok.”

A továbbindulás előtt a sereg körében Pesten a következő hadrendi és személyi változások mentek végbe: a III. hadtest Gerstner dandára utasítást nyert, miszerint 1 zászlóaljjal és 1 üteggel Budát, 2 zászlóaljjal és 1 lovas századdal Pestet, 1 zászlóaljjal Székesfehérvárt, 4 századdal pedig Esztergomot szállja meg.

Ezen, valamint a többi, Győrött, Mosonyban, Pozsonyban stb. hátrahagyott helyőrségek létszáma 8000 főt és 6 löveget, a betegállomány, mely azonban Komárom tájának elhagyásával napról-napra alább szállt, 16.000 embert tett ki; leszámítva továbbá a végleg Komárom előtt maradó II. hadtest 12.000 emberét 42 löveggel, a további támadó hadműveletekre a Komárom mellől bevont I. hadtest beszámításával 46.000 ember és 284 löveg maradt.

Hogy az I. hadtestet Komárom mellől a működő sereg körletébe vonhassa, Haynau még Komáromból megújította Paskievitshez intézett korábbi kérését, hogy a Grabbe különítményt a körülzárás tökéletesbítése céljából Komáromba küldje. A táborszernagy egyszersmind legközelebbi hadműveleti tervét is közölte Paskievits-csel, melynek értelmében a dél felé forduló osztrák hadsereg támogatására az oroszoknak Görgey üldözésének folytatása mellett segélycsapatokat kellett volna küldeniök Szolnokra s később Nagyváradra, melyeknek az osztrák sereg baloldalát kellett volna fedezniök. Paskievits erre azt válaszolta, hogy Pestre fogja küldeni vezérkari főnökét, Freytag altábornagyot az ügy kellő megbeszélése végett. Itt aztán a július 19-én folytatott tárgyalások alkalmával kiderült, miszerint úgy az orosz, mint az osztrák hadvezér a hadműveletek súlypontját a saját hadserege működése körletében vélte felismerhetni; egyszersmind kijelentette Freytag, hogy Grabbenak bár tudjuk, hogy alig néhány nap mulva Görgey üldözésére rendeltetett ki,[9] a bányavárosokban a nyugalmat kell fentartani s így nem küldhető Komárom alá.

Haynau a közte és Paskievits között a további hadműveleteket illetőleg fenforgó lényeges különbséget átlátván, tovább nem is igen emelt szót Freytag közleményei ellen, hanem feltette magában, hogy helyesnek vélt déli hadműveleti irányától nem tér el és tényleg már július 21-én tudatta Paskievits-csel, hogy ő sietve délnek fordul, hogy a bánnak kezét nyújtsa s egyúttal ismételve kérte őt, hogy egy hadtestet Szolnokra küldjön. Erre Paskievits egész szárazon azt felelte, hogy az orosz hadtesteknek már megvan a rendeltetésük, amin többé mit sem változtathat és tényleg az említett irányban ismételt kérésre később is csak egy gyenge különítményt küldött ki Chrulov ezredes alatt a Tisza mentén lefelé, mely azonban anélkül, hogy valamit végzett volna, ismét Debrecenbe tért vissza.[10]

Mielőtt Haynau seregével a Tisza felé tovább indult volna, a IV. hadtest parancsnokságával Wohlgemuth altábornagynak Erdély polgári és katonai kormányzójává történt kinevezése folytán herceg Liechtenstein Ferenc altábornagyot bízta meg, míg az I. hadtest 1. hadosztályának parancsnokságát herceg Liechtenstein Frigyes altábornagy vette át. A Herzinger hadosztály 2. dandárának parancsnoksága a távozó Perin tábornokról gróf Thun tábornokra szállt át. Kempen altábornagy Pest katonai kerületi parancsnokává, báró Sardagna tábornok Buda, Heintzl tábornok pedig Pest város parancsnokává neveztetett ki.

A legközelebb folytatandó hadműveletek elrendelésénél Haynaunak az alábbi hármas cél lebegett szeme előtt: hogy Perczelt mielőbb a Tisza mögé szorítsa vissza, hogy Szegedet, ahol a magyarok részéről döntő ellenállásra számított, mielőbb bevehesse s végül, hogy egyidejüleg Vettert is a Bácska elhagyására bírja, minek folytán az összeköttetést Jellacsics-csal legközelebb helyreállíthatni vélte.

E hármas hadműveleti célhoz képest seregét is három oszlopba osztotta. A III. hadtestből alakult jobb szárnyoszlop Soroksáron, Kun-Szent-Miklóson és Izsákon át Szabadkára irányíttatott s feladata volt Vetternek a titeli fensik előtt állott csapatjait a Tisza balpartjára leendő átmenetre kényszeríteni s a bánnal az összeköttetést helyreállítani; ez utóbbi célból gróf Althann ezredes 1 gyalog ezreddel, a 22. vadász zászlóaljjal, 4 század Wrbna-chevauxlegers-el és 1 lov. üteggel Dunavecsén át Bajára küldetett. Egyébként Jellacsics július 21-én parancsot kapott, hogy állásából lehető leghamarabb szintén kezdje meg az előnyomulást, hogy a III. hadtesttel Zomboron át Szabadkánál egyesülve, azzal együtt Zentánál a Tiszán átkeljen s azután Temesvár felmentésére siessen. Ha mindez lehetséges nem volna, vagy a bán előnyomulását megkezdeni gátoltatnék, ez esetben a III. hadtestnek Ó-Kanizsára, esetleg Szegedre vonása volt tervben. A középoszlopnak, Bechtold lovas és Panjutin orosz hadosztályából, továbbá a tüzértartalékból alakulva, a Kecskeméten át közvetlenül Szegedre vezető úton kellett előnyomulnia s végül balszárnyoszlop gyanánt a IV. hadtest Üllőn, Albertin és Cegléden át Szolnoknak irányíttatott, hogy lehetőleg saját erejéből szorítsa vissza Perczelt a Tisza balpartjára. Ha ez utóbbi netán még a Tiszán innen helyt állana, ez esetben Haynau a IV. hadtest arctámadása alatt a közép oszloppal Örkény, avagy Kecskeméten át Perczel baloldala ellen szándékozott támadólag fellépni.

Miután Paskievits az osztrák támadó sereg baloldalának födözése céljából kért segélycsapatokat megtagadta, és dacára annak, hogy a Grabbe különítménynek Komáromnál való közreműködésére sem lehetett számítani, Haynau kénytelen volt az utóbb említett helyen ideiglenesen hátrahagyott I. hadtestet is a támadólag előnyomuló sereghez rendelni, minek folytán az július 23-án útra kelve, erőltetett menetekben Pesten át Cegléd és Abonyba rendeltetett, hogy a IV. hadtest szerepét átvéve, ez utóbbi a főoszlophoz legyen vonható.

A megteendő távolságokra való tekintettel az egyes oszlopok a jobbszárnyról a bal felé csak egymás után fokozatosan kezdték meg előnyomulásukat. Legelsőnek Althann különítménye indult el Pestről július 21-én s miután a magyaroknak dunamenti hidanyagát hatalmába ejtette, 25-én Kalocsát, 26-án Hajóst, 27-én pedig Baját szállotta meg, honnan Zambelly, miután az ottani hajóhíd nagyobbrészét elsülyesztette, közvetlenül Kossuthtól vett parancsra Szegedre húzódott vissza.

A III. hadtest július 22-én hagyta el Pestet és Vadkert-Halason át 29-én Mélykútra ért; itt Althann különítményét, bár annak az összeköttetését Jellacsics-csal helyreállítani nem sikerült, magához vonva, 30-án ellenállás nélkül Szabadkát szállotta meg, miután annak magyar helyőrsége szintén Szegedre húzódott vissza. Szabadkáról Ramberg Zombor, Hegyes és Zentára apróbb portyázó különítményeket küldött ki, melyek azonban sehol sem bukkantak ellenségre.

A középoszlop Bechtold lovas hadosztálya július 23-án, a Panjutin hadosztály a főtüzértartalékkal július 24-én indult el Pestről, hogy Ócsán és Örkényen át Kecskemét felé vonuljanak.

Herceg Liechtenstein Ferenc altábornagy a IV. hadtesttel legutoljára, július 24-én hagyta el Pestet a már említett irányban s baloldalában erős portyázó csapatokat küldött ki Nagy-Kátán át Jászberénybe és Ujszász felé, anélkül, hogy azok bárhol is Perczel csapatjaira bukkantak volna, aki seregét július 23-án Nagy-Kőrösnél egyesítvén, 24-én Ceglédre, 25-én pedig, mint már említettük, Kecskemétre hátrált. Arra az esetre, ha Perczel itt tartani akarta volna magát, Haynau ellene összpontosított támadást határozott, melynél Panjutin hadosztálya arcban, a IV. hadtest a magyarok jobb-, Bechtold ellenben baloldala és háta ellen lettek volna hivatva közreműködni. Ámde Perczel 26-án Félegyházára, onnan pedig 28-án és 29-én Szegedre húzódott vissza. Ennek folytán Liechtenstein július 26-án minden összeütközés nélkül Ceglédig vonult hadtestével, honnan egy dandárt, Benedekét, azonnal Abonyig, egy-egy kisebb portyázó különítményt pedig Törtel- és Szolnokig tolt előre. Miután Schlick az I. hadtesttel Pesten át, ahova július 26. és 27-ike folyamán érkezett, 29-én Cegléd és Nagy-Kőrösig nyomult előre és a IV. hadtest előretolva volt Benedek dandárát a Bianchi dandárral felváltatta, az utóbbemlített hadtest július 27-én Nagy-Kőrösre, 28-án pedig Kecskemétre vonult, hogy ott a középső oszlophoz csatlakozzék, mely 29-én Félegyházára érve, a Simbschen dandárt azonnal Puszta-Péterig tolta előre; a IV. hadtest elővédjét képzett Benedek dandár Tószegen, Tisza-Várkonyon, Kecskén, Alpáron és Csongrádon át Kis-Teleken egyesült ismét hadteste zömével.

Haynau főhadiszállását július 25-én Ócsára, 26-án Örkénybe, 27-én pedig Kecskemétre tette át.

Július 27-én Bruselle őrnagy 2 lovas századdal Csongrádra rendeltetett, aki azonban itt mindent békésen találván, még az nap visszatért Félegyházára. Július 29-én Bruselle újabb nyugtalanító hirek folytán ismét Csongrádra rendeltetett, de akkor azt a felkelő nép – állítólag Kossuthnak egy bíztató levele folytán, melyet ez a Görgeyvel szándékolt, de meghiusult találkozásról visszatérőben, Szentesről Csongrádra írt volna, - megtámadta és nagy veszteséggel a városból kivonulni kényszerítette. Haynau a támadásról értesülvén, július 30-án az egész Thun dandárt néhány lovas századdal és 1 lov. üteggel küldé ki a város megbüntetésére. Ennek hirére a lakosság nagyobb része odahagyta a várost, mely az osztrákok által egyszerre 7 helyen is felgyújtatván, a lángok martaléka lett.

Július 29-én és 30-án az osztrák sereg a következő helyzetet foglalta el: a jobbszárnyat képező III. hadtest (Ramberg) Szabadkát, egy kisebb különítménnyel Baját szállotta meg; a Bechtold és Panjutin hadosztályokból, továbbá a IV. hadtest (Liechtenstein) zöméből alakult közép Félegyházánál összpontosult, az utóbbemlített hadtesthez tartozó Benedek dandár pedig útban volt Szolnokról Csongrád felé; a balszárnyon előnyomuló I. hadtestből (Schlick) a Bianchi dandár, Szolnokra és Törtelre előretolt csapatokkal, Abonyban, a Reischach, Sartori és Ludwig dandárok Nagy-Kőrösnél s végül Schneider dandára Ceglédnél állott.

E szerint az egyes haderők a fentebb említett időben még meglehetősen széjjel állottak egymástól, minek folytán Haynau szükségét érezte annak, hogy szárnyoszlopait a szegedi elsáncolt tábor ellen intézendő döntő támadást megelőzőleg kissé közelebb hozza az erők zömét képviselő középhadhoz. A kiadott intézkedések szerint Schlicknek a balszárnyhadtesttel Alpárnál a Tisza balpartjára átkelni s azután annak mentén lefelé kellett vonulnia, hogy az ott felállított magyar haderőket – a Lenkey hadosztályt – hátra szorítva, Makón át az elsáncolt tábor jobboldala és háta ellen működjék; ezalatt a jobbszárnyhadtestnek – amennyiben a bán közreműködése még mindig nem vált érezhetővé, a sereg zöméhez közelebb, Ó-Kanizsánál kellett a Tiszán átkelnie, hogy a magyarok visszavonulási vonala délfelé már eleve elvágassék. A két szárnyhadtestnek ezen mozdulatai alatt Haynau serege zömével július két utolsó napján és augusztus 1-én Félegyháza körül elfoglalt állásában maradt.

A vett meghagyás folytán Schlick a Wallmoden gyalog hadosztállyal és a Ludwig lovas dandárral már július 31-én délután Alpárt szállotta meg, honnan a következő éjjel, a hidverés biztosítására vadász osztagokat tolt át a Tisza balpartjára. Miután Lenkey hadosztálya már előtte való napon Szentesre húzódott vissza, az augusztus 1-én délelőtt 10 óráig elkészült hidon az elővédet képező Sartori dandár minden ellenséges behatáson kívül kelhetett át a folyón s nyomban állást foglalt Tisza-Kürthnél, hogy a hadtest zömének átkelését a Cibakházánál vélt magyar csapatok ellenében födözze. Miután az átkelés teljes befejeztéig ellenség sehonnan sem mutatkozott, Schlick még az nap az Egyesült (Hármas) Kőrös balpartjára kelt át és az éjjelt Kún-Szent-Mártonnál töltötte, megjegyezvén, hogy a Bianchi dandár a szolnok-pesti vasútvonal és a fontosabb Tisza-átkelők biztosítására a Tisza jobbpartján hagyatott vissza, ahol az 1 zászlóaljjal, 1 lovas századdal és 2 löveggel Kecskemétet, 1 zászlóaljjal Szolnokot, 1 zászlóaljjal, 1 lovas századdal és 4 löveggel Abonyt és Törtelt, 1 vadász zászlóaljjal pedig Alpárt tartotta megszállva.

Kún-Szent-Mártonból Schlick augusztus 2-án Szentesre, 3-án Hódmezővásárhelyre, honnan a mezőhegyesi ménes kézrekerítése céljából egy különítményt rendelt ki, 4-én pedig Makó felé nyomult előre, miközben Gajdosnál a hadtest elővédje Lenkey utóhadára bukkant. Lenkey ugyanis, hogy a Maroson való átkelést födözze, Szerdahelyi őrnagy alatt 1 honvéd zászlóaljból, 1 lovas századból és 3 lövegből álló utóvédet hagyott hátra Gajdosnál, honnan az harcolva Makóra húzódott vissza, ahol egészen délutáni 3 óráig sikerrel tartotta magát s azután a Maros hidjának lebontása után a hadosztály zöméhez, Zomborra húzódott vissza.

Időközben Haynau augusztus 2-án a sereg zömével Kis-Telekig, annak elővédével Szatymázig nyomult előre, Bechtold lovas hadosztálya a hidkészletekkel ellenben már augusztus 1-én Mátyiig, 2-án pedig a közelebbvont III. hadtesttel leendő összeköttetés teljes helyreállítása céljából Horgosig vonult.

Augusztus 4-ikére Haynau a szegedi elsáncolt tábor megtámadását határozta el s mialatt ezt a IV. hadtest a Panjutin hadosztállyal és 176 lövegből álló ágyútömeggel arcban végrehajtaná, a lovas hadosztálynak Mártonyosnál, a III. hadtestnek Kanizsánál a Tisza balpartjára kellett átkelnie, hogy a Makónál átkelt I. hadtesttel együttesen a Szegednél álló magyar hadakat teljesen körülzárják.

Haynau, hogy a támadás intézéséhez a kellő hireket és támpontokat nyerje, július 2-án Simbschen tábornokot lovas dandárával az elsáncolt tábor felé kémszemlére rendelte előre, kitől csakhamar az a nem várt jelentés érkezett be, hogy a magyar sereg úgy az elsáncolt tábort, valamint magát Szeged városát is, melynek lakossága küldöttségileg fogadta őt, már is odahagyta és hogy ennélfogva már 1/29 óra óta Szegedet megszállva tartja. Erre Haynau Simbschen támogatására nyomban a Jablonowski dandárt is útnak indította, mely a délután folyamán tényleg egyesült is Simbschennel. Miután ide másnap reggel a sereg zöme is bevonult, Haynau azonnal megtette intézkedéseit a Tiszán való átkelés kierőszakolására nézve, mely feladattal Liechtenstein altábornagy a rendelkezésére bocsátott Jablonowski dandárral, a Benedek dandár egy részével, 1 orosz vadász zászlóaljjal és néhány üteggel bízatott meg.

[1] Lásd e kötet 107. oldalán.

[2] Lásd e kötet 194. oldalán.

[3] Lásd e kötet 92. oldalán.

[4] Lásd e kötet 209. oldalán.

[5] Lásd e kötet 92. és 138. oldalán.

[6] Lásd e kötet 132. oldalán és a 18. számú mellékletet.

[7] Lásd e kötet 146. oldalán.

[8] Az előbbi a fővárosi zsidó hitközségre kirótt igen érzékeny sarcra, a 20-iki pedig az összes fegyverzet beszállítására, mindennemű gyűlések és csoportosulások betiltására stb. vonatkozik.

[9] Lásd e kötet 204. oldalán.

[10] Lásd e kötet 229. oldalán.