| « Lovas összeütközés Csatádnál. 1849. augusztus 8-án. | KEZDŐLAP | HARMINCNYOLCADIK FEJEZET. A világosi fegyverletétel. » |
Dembinski seregét a csatádi és nagy-jécsai ütközet után Kis-Becskereknél egyesítette, ahova a délután folyamán Kmethy is bevonult hadosztályával; innen az altábornagy seregét másnap reggel egy kis utóvéd hátrahagyása mellett a Nyárád patak mögé vezette vissza, ahol annak zömét a Csóka és Vadász erdő között, a Kmethy hadosztályt pedig Szakálháza mögött helyezte el, még pedig nem azzal a szándékkal, hogy itt az ellenséggel komoly csatába bocsátkozzék, hanem hogy Vécseyvel egyesülve és esetleg Görgeyt is magához vonva, az összes rendelkezésre álló csapatokkal Erdélybe húzódjék vissza.
Mialatt Dembinski az erre vonatkozó intézkedések kibocsátásával volt elfoglalva, Bem, aki Kossuthnak ismételt felszólítása folytán a főparancsnokság átvételére Temesvárra sietett, reggel 9 óra tájban a csata szinhelyére ért, ahol kölcsönös üdvözlés után a két tábornok között – Dembinski feljegyzései szerint – a következő párbeszéd folyt le:[1]
Dembinski: „Tábornok, szerencsét kivánok önnek számos győzelmei- és sikeréhez. Szerencsés ön, hogy távol volt a kormány székhelyétől s az urakkal nem kellett bajlódnia!”
Bem: „Hohó, különben sem igen engedelmeskedtem volna.”
Dembinski: „Tábornok, nincsenek már Erdélyben oroszok?”
Bem: „Sőt igen, több mint valaha!”
Dembinski: „Akkor hát mit mível ön itt az isten szerelméért s hány csapatot hozott magával?”
Bem: „Hány csapatot hozok magammal? Egyet sem!”
Dembinski: „Ez esetben még kevésbé értem, mi hozza önt tulajdonkép ide?”
Bem: „Nos hát – Kossuth engem nevezett ki fővezéré, én tehát azért jövök, hogy átvegyem a parancsnokságot.”
Miután Dembinski meglepetéséből magához tért, Bemet átölelve emigy fejezé be a párbeszédet: „Barátom, köszönöm, hogy leveszed e nehéz keresztet vállamról!”
Ezek után Bem rögtön lóra szállt, hogy a sereg elfoglalt állását szemügyre vegye. Megjelenése a sereg körében mindenütt a legnagyobb lelkesedést váltotta ki s a merre csak járt, a honvédek mindenütt dörgő „éljen”-nel fogadták.
Lelovaglás közben Bem rögtön észrevette a Dembinski által választott állás hiányait, így többek között az arcvonal gyengeségét, a jobboldalnak igen könnyen bekövetkezhető megkerülését, a kiterjedt erdőség és a már csak gyengén körülzárolt temesvári őrség által képezett felette kedvezőtlen háttért stb., minek folytán elhatározta, hogy passziv védelem helyett idővesztegetés nélkül az aktiv támadás szinterére lép. E helyett Dembinski minden áron rá akarta bírni a tábornokot, ne fogadná el a csatát, hanem hajtsa végre az általa szándékolt átkelést a Bega csatorna balpartjára, ahol a sereg néhány napig nyugton kipihenhetné magát.” „Igen – válaszolá Bem, nem ok nélkül némi gúnymosollyal – de örökké csak nem hátrálhat az ember!”
Bem szándéka különben abban állott, hogy az osztrákok esetleges támadását kivált a Nyárád patak mentén kifejtendő lövegtüz által ellensúlyozni iparkodik, mialatt a Szakálházánál álló Kmethy hadosztálynak az előnyomuló osztrákok jobboldala ellen erélyesen támadólag kellett volna fellépnie, hogy ezáltal mennél több ellenséges erőt vonjon magára. Megjegyzendő különben, hogy Bem aznapra az általános helyzetről nyert tájékozás folytán még nem igen várt komoly csatát s így Kmethy tüntető mozdulatának és a tüzérség foglalkoztató harcának leple alatt, este felé Aradra szándékozott vonulni, hogy ott Görgeyvel egyesüljön.
Haynau augusztus 9-én seregét Kis-Becskereknél szándékozott összpontosítani és szintén csak a következő napra, Temesvár felé eszközlendő előnyomulása alkalmával, számított komoly összeütközésre; 9-ikére szóló intézkedése értelmében tehát az egyes seregtesteknek a következő mozdulatokat kellett végrehajtaniok: az I. hadtest zöme Rác-Szent-Péterről Monostoron át Vingára rendeltetett, hogy Arad-Temesvár között az összeköttetést megszakítsa, illetőleg hogy Arad várát a Maros balpartja felőli oldalon elszigetelje; ugyane hadtest Sartori dandára Sajtényről Pécskára menetelt, honnan Görgeyt és Arad várát kellett szemmel tartania. A IV. hadtest Pészakról Knézen át Hodonyra vonult és elővédjét Mercifalván át szintén az arad-temesvári országútig tolta előre. A III. hadtest parancsot kapott, hogy Nagy-Jécsáról Kis-Becskerekre vonulva, e helység és a Nyárád patak között foglaljon állást; jobboszlopának Zsombolyáról Gyertyámoson és Beregszászon át Szakálházára kellett vonulnia. Wallmoden lovas hadosztályának a III. hadtest elővédje gyanánt tőle telhetőleg messze kellett Temesvár felé vonulnia, hogy erőszakos kémszemle útján az ellenség helyzetét megállapítsa. Maga a főparancsnok a Panjutin hadosztállyal és a tüzértartalékkal Lovrinról Billéten át Kis-Becskerekre vonult.
Raming szerint a Temesvár előtt összpontosult, valamint a másutt elvezényelve levő osztrák haderők állománya ez időtájt a következő volt:
| A I. hadtest:[2] | 14 | zlj, | 11 | lov. | század, | 48 | löveg |
| a III. " | 10 | " | 6 | " | " | 36 | " |
| a IV. " | 11 | " | 8 | " | " | 54 | " |
| a Panjutin hadosztály: | 16 | " | 2 | " | " | 48 | " |
| a Wallmoden lov. " | - | " | 28 | " | " | 18 | " |
| a tüzértartalék: | - | " | - | " | " | 36 | " |
| összesen: | 51 | zlj, | 55 | lov. | század, | 240 | löveg, |
melynek harcoló állománya állítólag nem tett ki többet 37.000 embernél, miután a betegek létszáma időközben 19.000-re szaporodott fel. Ezzel szemben Temesvárnál Dembinski közvetlen parancsnoksága alatt állott; a magával hozott mintegy 38.000 ember 123 ágyúval, Kmethy 7000 embere 28 ágyúval, tehát összesen 45.000 ember 151 ágyúval, továbbá Vécseynek mintegy 9000 főnyi hadteste, melynek legfőbb gondját azonban még most is a vár körülzárása képezte, végre vagy 10.000 főnyi fölkelő csapat, mely úgyszólván csak a számot szaporította anélkül, hogy sok hasznot hajtott volna.
Az osztrák sereg többi részei következőleg voltak elosztva: az ország nyugati részeiben, Pest-Budán és Komáromnál összesen 21 zászlóalj, 7 lovas század és 48 löveg, mintegy 20.000 főnyi állománnyal volt kikülönítve; a 4 zászlóaljból, 2 lov. századból és 6 lövegből álló Bianchi dandár tudvalevőleg a Tisza jobbpartján maradt vissza; Szegeden 1 zászlóalj és 1 lovas század; Szabadkán ugyanannyi maradt; Althann és Krapf portyázó különítményei egyébként 1 zászlóaljból, 3 lov. századból és 3 lövegből, a Pest felé visszairányított Jablonowski dandár pedig 4 zászlóaljból, 3 lov. századból és 12 lövegből állott. E szerint a tulajdonképeni döntő hadműveletek szinhelyétől távol volt: 33 zászlóalj, 20 lov. század és 72 löveg, összesen 27.000-28.000 főnyi állománnyal.
A Wallmoden hadosztály vett intézkedés szerint augusztus 9-én reggeli 4 órakor indult el Jécsáról Kis-Becskerek felé, melynek közelében fél 9 óra tájban Dembinskinek 6-8 lov. századból és 4 lövegből álló hátvédére bukkant, mely utóbbiak már nagy távolságról kezdték meg a tüzelést a láthatáron felbukkant osztrák lovas osztagokra. Erre Wallmoden hadosztályát a könnyű dandárral az első, a nehézzel a második harcvonalban felvonultatva, ütegeit Kis-Becskerek felé rendelte előre.
Rövid ágyúzás után a magyar ütegek a helységbe húzódtak vissza, hol az egész utóvéd födött állást foglalt, hogy az osztrák lovasokat az Aranka patakon leendő átkelés közben megrohanja. Ennek folytán Wallmoden a kedvezőbb terepviszonyokra való tekintettel a Simbschen dandárt a Ferdinánd császár dsidás ezreddel, két lov. és egy röppentyű üteggel Becskerektől északra rendelte az Arankán át Uj-Besenyő felé s csak a Lederer dandár fenmaradó részét Becskerek helység felé, honnan a jobboldalában megkerült magyar hátvéd a Nyárád patak mögé húzódott vissza.
Ekkorára már a Nagy-Jécsáról reggeli 5 órakor elindult osztrák III. hadtest is megjelent a harc szinhelyén és miután Ramberg legelőbb Fiquelmont dragonyos ezredét Wallmoden jobbszárnyának támogatására előretolta, a hadtest gyalogsága is részint Becskereken keresztül, részint attól délre vonul át az Aranka patakon, hogy aztán a tulsó magaslatokon a Wolf dandárral a jobb-, a Dossen dandárral a balszárnyon készenlétbe helyezkedjék; Veigl lovas dandára a gyalogság jobboldalának biztosítására attól kissé jobbra előre állott fel.
Miután időközben a Becskerek tájékán volt magyar csapatok részint az országúton, részben Uj-Besenyőn át kivétel nélkül a Nyárád patak mögé húzódtak vissza s így délelőtt 10 óra tájban úgy látszott, mintha az nap már komolyabb összeütközésre nem kerülne a dolog, Simbschen Besenyő tájékáról ujból a temesvári országút mellé rendeltetett, hogy a lovas hadosztály feladatához képest szemrevételezés céljából Temesvár felé nyomulhasson előre.
Ezalatt Haynau a Lovrinról reggeli 4 órakor elindult Panjutin hadosztály és tüzértartalék élén délelőtt fél 10 óra körül szintén Becskerekre érkezett és elsővonalbeli csapatjai körében megjelenve, úgy a lovas hadosztályt, valamint a III. hadtestet is az előnyomulásnak folytatására utasította. Alig hogy ezek a csapatok kevéssel 10 óra után mozdulataikat megkezdték, néhány a Nyárád patak mögött jól elhelyezett és kisebb lovas osztagok által fedezett magyar üteg élénk tüzelést kezdett ellenük. Erre Haynau két üteget a temesvári országút mentén, kettőt pedig lépcsős alakban jobbra oly módon vonultatott fel a Nyárád pataktól mintegy 2700 lépésnyi távolságra, hogy azok onnan a magyar ütegeket kereszttüz alá foghatták.
Miután ekkor már Bem vette volt át a magyar hadak fővezényletét s ő, mint tudjuk, a csata elfogadását határozta el, ennek megfelelőleg a tábornok azonnal gondoskodott tüzérségének megerősítéséről, amelynek támasza gyanánt még néhány lovas osztagot, az országút mentén hátrább fekvő csárdához pedig 2-3 zászlóaljat rendelt előre, egyidejüleg pedig intézkedett, hogy az egész sereg a Csóka és a Vadász erdő mellől előbbre vonulva, az országút mentén és attól jobbra csatarendbe álljon. Ehhez képest az országút mentén Gaál hadteste, attól jobbra a Vécsey hadtestből vett néhány zászlóaljjal és üteggel megerősített Guyon hadtest, az aradi út mentén legszélső jobbszárny gyanánt pedig a lovasság vonult fel Dessewffy parancsnoksága alatt; Vécsey hadteste fenmaradó részével a vár szemmeltartására maradt vissza, a nagyobbára lőfegyvertelen ujonc-zászlóaljakat végre, melyeknek Bem különben sem vélé nagy hasznát vehetni, Aradra küldte előre.
Miután Haynau észrevette, hogy a magyar ütegek száma a Nyárád patak mentén minduntalan szaporodik, ami egyszersmind arra engedett következtetni, hogy a magyarok még az napon keresik a csata alkalmát, ő is még két tizenkétfontos üteget rendelt előre tüzértartalékából a temesvári országúttól keletre és a magyar tüzben állóktól valamivel jobban a Nyárád patak felé előre és egyúttal a Panjutin hadosztályt, valamint ennek balszárnyán a Simbschen dandárt is előbbre rendelte Uj-Besenyő felé; végül pedig a Hodonyra irányított IV. hadtestnek parancsot küldött, hogy útját Szt.-András felé folytatva, az ellenség jobboldalába kerülni iparkodjék.
Amint ezt Bem meglátta, 6 század huszárt 1 üteggel nyomban átküldött a Nyárádon, hogy az osztrák balszárnyütegeket baloldalba fogják. A huszárok jól végezték feladatukat s a megtámadt ellenséges ütegek oly sietve és rendetlenül hátráltak, hogy az utánuk nyomuló orosz zászlóaljakat is rendetlenségbe hozták. Erre Haynau a 4 század Ferdinánd császár vértes által megeősített s így 14 századból és 1 ütegből álló Simbschen lovas dandárt rendelte ki ellentámadásra, mely három harcvonalba tagozva a huszárokra vetvén magát, ezeket már túlerejénél fogva is könnyű szerrel újból a Nyárád mögé szorította vissza.[3]
Ennek megtöténte után az osztrák had délután 4 óra tájban következőleg fejezte be felvonulását a Nyárád patakkal szemben, attól átlag mintegy 2000 lépésnyi távolságra: a temesvári országúttól délnyugatra a III. hadtest fejlődött fel oszlopokban, előrevont ütegekkel, két harcvonalban s jobbszárnyán a Fiquelmont dragonyos ezreddel; az Auersperg vértes ezred még tovább jobbra a jobboldal biztosítására állott fel; a műút baloldalán lovas osztagok födözete alatt a tüzértartalék vonult fel; ettől balra az Uj-Besenyőről az országúttól párhuzamosan a Nyárád patak felé vezető út mindkét oldalán az ottani széles és lapos hátú emelkedésen Panjutin hadosztálya s ettől balra a lapályon a huszárok visszaüzése után újból sorakozott Simbschen lovas dandár állott fel; 4 orosz zászlóalj 12 löveggel általános tartalék gyanánt a temesvári országút menti erdőcskénél vett felállítást, leghátul pedig Kis-Becskerek megszállására 2 orosz és 1 osztrák zászlóalj maradt vissza.
Az osztrák seregnek e felvonulása alatt Bem, tüzérségi lőszere fogytán lévén és miután saját gyalogsága is felvonulófélben volt, ütegei által csak gyenge tüzelést tartott fenn és hogy az ellenség figyelmét mindinkább az aradi úttól el, Szakálháza felé terelje, az itt már különben is készenlétben álló Kmethynek parancsot küldött, hogy huszárjaival élénkebben nyugtalanítsa az osztrákok jobbszárnyát.
A mint az elő huszár osztagok a melléjük adott üteggel Szakálházánál a Nyárádon, illetőleg a Beregszón átkeltek, Wallmoden rögtön az Auersperg vérteseket rendelte ki ellenök, akik az élen levő huszárokat visszavetve, 3 löveget hatalmukba ejtettek; ámde most újonnan átkelt huszár osztagok és egy másik üteg oldalba fogják a vérteseket, minek folytán azok az imént elfoglalt 3 löveg hátrahagyása mellett gyorsan kereket oldanak.
Ezalatt a csatavonal közepén osztrák részről 108, magyar részről pedig 120 lövegnek részvétele mellett valóban nagyszabású ágyúharc fejlődött ki, melynek heve azonban több mint 2 órai tartam után magyar részen a beállott lőszerhiány miatt rohamosan apadni kezdett.
E kedvező alkalmat felhasználni akarván, Haynau, nem sokat törődve Kmethy tüntetőleges előnyomulásával, teljesen felvonult seregének az általános előnyomulás megkezdését hagyta meg, remélve, hogy legközelebb már a IV. hadtest is közbelép Szt.-András felől, amiben tényleg nem is csalódott. Liechtenstein altábornagy ugyanis aki hadtestével hajnali 4 órakor indult el Pészakról, Varjasra érve, innen Medvey lovas százados parancsnoksága alatt egy portyázó csapatot Kétfélen át Orcifalvára, a Siegenthal (volt Benedek) elővéd-dandárt pedig Mercifalvának irányította.
Orcifalván Medvey százados a Temesvárról Arad felé éppen útban levő, ostromágyúkat és társzekereket kisérő ellenséges különítményre bukkant s abból 4 ágyút, 260 társzekeret és 82 lovat hatalmába, 280 embert pedig foglyul ejtett. A kisérő legénység többi része részint Arad felé, részint vissza Temesvárnak menekült el. Utóbbiak útközben a szintén Arad felé indított kaszás néppel találkozván, ezt is magukkal ragadták. Az ekként visszakerült ujonchadat Bem gyalogsági jobbszárnya mögé állította fel.
Siegenthal dandára Mercifalvánál (Kárány) szintén egy magyar különítményre bukkant, melynek az aradi úton a forgalmat kellett biztosítania s amelynek ilyenformán a túlerő elől ugyancsak Temesvárra kellett visszahúzódnia.
Maga Liechtenstein a hadtest többi részeivel déltájban ért Hodonyra s itt a Temesvár felől áthangzó ágyúzást meghallván, minden időveszteség nélkül, saját ösztönéből tovább folytatta útját Szt.-András felé s így Haynau ama később kézhez vett parancsát, hogy sietve a csatatérre nyomuljon, megelőzte. A vett parancs azonban arra bírta a herceget, hogy személyesen elővéddandárához lovagolva, azt is Szt-András felé terelje.
Herzinger gránátos hadosztályával és a IV. hadtest tüzérségével negyed 5 óra tájban Szt.-Andrásra érve, annak délnyugati csúcsánál rögtön felvonultatta gyalogságát, 2 tizenkét fontos ütegét pedig kissé jobbra hátul, az Uj-Besenyőre vezető út mentén vonultatta fel, úgy hogy azok a magyar jobbszárnyütegeket éppen oldalba fogták, ami ez utóbbiakat gyors visszavonulásra késztette. Hasonlóan hátrább vonultak ekkor már a lépcsőnként egészen a Nyárádig előbbrevonult osztrák ütegek hatásos tüze folytán a lőszerből majdnem végkép kifogyott magyar középhadbeli ütegek is, de azért a Nyárád balparti halmokon újból állást foglaltak.
Mihelyt Bem a Szt.-András felől kibontakozó ellenséges tömegek közbelépéséről értesült, Kmethynek nyomban újabb rendeletet küldött a balszárnyra, hogy támadása által az ellenség figyelmét mindenképpen magára vonni igyekezzék, ő maga pedig haladék nélkül a jobbszárny felé vágtatott el. Szerencsétlenségére Bem, aki különben is gyenge lovas volt, útközben felbukott lovával s végzetteljes esése közben oly súlyosan sértette meg vállperecét, hogy kísérete, mint a vezérletet tovább intézni képtelent a Vadászerdőben levő vadászlakba vitette el.
E közben Herzinger hadosztályát, miután a Nyárádon való átkelés Szt.-Andrástól délnyugatra a mocsaras partok miatt lehetetlennek látszott, kissé keletre, a patakon átvezető út mellé tolta el, ütegeit pedig azonnal felvonultatta a patakon át vezető hid mindkét oldalán. Ezalatt még tovább keletre, az aradi országút mentén a Siegenthal dandár szintén egészen a Nyárád patakig nyomult előre, melynek kőhidja mentén ugyancsak tüzérségét szólaltatta meg. A magyar csatavonal jobbszárnyának oldalában és hátában becsapódó lövedékek mindenekelőtt azt eredményezték, hogy a második harcvonalban álló kaszás nép csakhamar széjjelszaladt és vad futással szágoldott tova a Vadász-erdő mindent eltakaró leple alá.
Herzingerrel és Siegenthallal szemben Dessewffy alatt a jobbszárnyon álló 2 lovas ezred és 3 üteg foglalt állást.
Miután a legszélső balszárnyon Kmethy, bár támadó előnyomulása már folyamatban volt, a dolgok állására döntő befolyást egyhamar úgy sem gyakorolhatott, a csata krizise ez időtájt – délután 1/25 és 5 óra között – tetőpontját érte el s végeredménye immár kétségen felüll állott. Ez a helyzet a csataterven is fel van tüntetve.
Herzinger mindsűrűbben becsapódó lövedékei csakhamar a magyar jobbszárny többi gyalogságát is rendetlenségbe hozzák, úgy hogy az, anélkül hogy csak egy lövést tennie is alkalma lett volna, szintén már csak menekülésre gondol. Dessewffy lovasságával egyideig sikerrel tartja magát állásában s különösen az aradi országút mentén felvonult ütege oly dicséretesen működött, hogy a Siegenthal dandár nem igen tartotta még tanácsosnak a Nyárád patakon való átkelést, miáltal Guyon hadtestének ideje maradt, hogy bár rendetlen futással, de legalább az ellenség közvetlen behatásán kívül, tűnjön el a közeli Vadász-erdőbe.
Dacára annak, hogy hovatovább gyalogsággal vegyest már a jobbszárny s közép tüzérsége is hátat fordít az ellenségnek, a derék huszárok, szilárd kitartásuk fontossága érzetében utolsó pillanatig nem tágítanak helyükről; csak midőn Unschuld osztrák vezérkari századosnak 1 üteggel és 1 lovas századdal Kovácsinál a Nyárádon átkelve, Dessewffy jobboldalába, illetőleg hátába kerülni sikerült, hagyták oda végre a huszárok is a küzdőteret. Erre aztán az egész osztrák IV. hadtest átkelt a Nyárádon, hogy a hátráló honvédeket üldözőbe vegye, akik vezér hiján lévén, önszántukból már nem igen gondoltak a megbomlott rendnek esetleg a Beregszó patak mentén való újbóli helyreállítására.
Dembinski, Mészáros és Perczel jelen voltak ugyan a sereg háta mögött a csata szinhelyén, de úgy látszik csak későn értesültek a fővezér megsebesüléséről, amidőn is Dembinski, nehogy a vezére vesztett seregben az elharapódzott fejetlenség a teljes feloszlást vonja maga után, egy időre megint átvévén a parancsnokságot, a seregtesteknek Remetét és Lugost tűzte ki hátrálási pontul.
Szerencsére az ellenség még csak nem is sejtette a magyar hadnak, de kivált a jobbszárnynak bekövetkezett teljes felbomlását, ami nagyrészt a közeli erdőségek mindent eltakaró leplének volt köszönhető, s így Haynau erélyes közbevágás és üldözés helyett seregtesteit a Nyárádon túl előbb egész rendszeresen újabb csatavonalba állítani vélte szükségesnek, hogy központosított erővel nyomuljon a Beregszó patak mentén várt újabb ellenállás megtörésére előre.
A kiadott intézkedés értelmében a sereg átkelése a Nyárádon balról jobb felé lépcsőzetesen történt. A IV. hadtest után, sőt részben már ezt megelőzőleg, a Simbschen lovas dandár kelt át a patak tulsó partjára, ezt Panjutin hadosztálya, továbbá az országút mentén a tüzértartalék s legvégül utolsó lépcső gyanánt a III. hadtest követte.
Míg az osztrák közép átkelése közben alig talált ellenállásra, addig a jobbszárnyat a Szakálháza felől előnyomuló Kmethy, aki Bem ismételt sürgetésére tényleg hozzálátott a támadó előnyomuláshoz, majd hogy megkerüléssel nem fenyegette. Ezzel szemben a Lederer dandárnak e szárnyon maradt része, az Auersperg vértes ezred 1 üteggel vonult fel horogalakban hátrahúzott jobbszárny gyanánt, melyhez később még 3 tüzértartalékbeli üteg, 1 század Sunstenau-vértessel és 1 osztály Fiquelmont dragonyossal járult.
Kmethy a magyar középhad és jobbszárny futásáról értesülvén, rövid ágyúzás után Szakálházán át, ahol megfelelő hátvédet hagyott hátra, a Csóka erdőbe húzódott vissza.
Haynau abban a hiszemben, hogy a Beregszó mentén újabb ellenállásra talál, seregét, mihelyt a Nyárádon átkelt, a támadó előnyomulás folytatása előtt az aradi és kis-becskereki országútak mentén két nagy csoportban egyesítette,[4] az utóbbi közelében a csárda körül a Szakálházánál maradt gyenge különítményt kivéve, az egész III. hadtest és annak jobbszárnyán a Lederer dandár zöme gyülekezett; a III. hadtest mögött a tüzértartalék állott fel. Az utóbbemlített hadtesttől balra Panjutin hadosztálya vonult fel. Az aradi országút mentén, a csárda melletti útkönyöknél a Herzinger hadosztály gyülekezett a IV. hadtest tüzérségével. A két csoport között összeköttetésül Simbschen lovas dandára vonult fel. Siegenthal dandára mindjárt a Nyárád patakon történt átkelése után a Vadászerdő megkerülésére és az aradi összeköttetések megszakítására Kovácsi felé különíttetett ki.
Az osztrák seregnek ez újbóli csoportosítása és rendezkedése a visszavonuló magyaroknak, akik ezáltal időt nyertek, csak javára szolgálhatott; de még így is a Csóka és Vadászerdőben kisebb-nagyobb csoportokban nagy lármával ide-oda bolyongó honvédek körében leirhatatlan zavar és kétségbeesés uralkodott, minek folytán a felbomlás csakhamar oly fokra hágott, hogy mindennemű csapatkötelék teljesen megszűnvén, sokan a menekülők közül ismét észak és nyugat felé vissza, egyenesen az utánnyomuló ellenség torkába szaladtak. Ép egész az egész seregből csak Kmethy hadosztálya és Vécsey hadtestének az a része maradt, mely a várral szemben elfoglalt állásában hagyatott meg.
Ez utóbbinak különben a csata folyamán szintén akadt teendője. A vár parancsnoka, báró Rukavina altábornagy ugyanis délután 3 óra tájban északnyugati irányból erős ágyúzást hallván, ebből a közeli felmentés bekövetkezésére vélt következtetést vonhatni. Hogy tehát az összeköttetést a felmentő sereggel minél előbb helyreállítsa, nyomban parancsot adott báró Blomberg ezredesnek, hogy 6 század Schwarzenberg dsidással, 2 század Sivkovics és 2 század Rukavina gyalogossal, továbbá 1 lövész osztaggal és 1 hatfontos üteggel a Bécsi kapun át kirohanást hajtson végre. Blombergnek tényleg sikerült is a körülzáró vonalat rövid időre áttörni, ámde Vécsey csakhamar nagyobb erővel ellene fordult és újból a várba szorítja vissza. Eszerint ez a kitörés az akkor még teljes csatarendben álló magyar hadra befolyást egyáltalában nem gyakorolhatott.
Mialatt a honvéd csapatok a Vadászerdőben fej nélkül ide-oda futkostak, Dembinski és Mészáros véletlenül találkoztak Bemmel a vadászlakban, ahova ez magát bekötöztetés végett vitette; ez alkalommal kitűnt, hogy vállperecét nem törés, hanem csak erősebb ficamodás érte, mely azonban legalább néhány napi nyugvást mulhatatlanul megkövetelt.
Ily körülmények között Bem Dembinskit kérte fel, vállalná el újból a sereg fővezérletét, amit azonban ez kereken visszautasított. Miután a főparancsnokság ideiglenes elvállalása tekintetében a szintén jelenlevő Mészáros, Vécsey és Dessewffy tábornokok sem mutattak hajlandóságot, Bem Guyont nevezte ki vezérkari főnökévé, aki által Kmethynek és Vécseynek parancsot küldetett, hogy hátvédül maradva, a másnap hihetőleg üldözésükre kelendő ellenséget lehetőleg feltartóztassák. Rendelkezéseinek kibocsátása után Bem még azon éjjel Lugosra vitette magát, ahova serege romjai is útban voltak már.
Mire az osztrák seregtestek fentebb jelzett és a csataterven is feltűntetett újbóli csoportosításukat a Nyárád pataktól délre befejezték, már-már esteledni kezdett. Ez, valamint az a körülmény, hogy a csapatok e napon kora hajnal óta talpon, 9-11 óra hosszat pedig harcban állottak, Haynaut arra az elhatározásra bírta, hogy a támadás folytatásáról lemondva, csapatjait az általuk elfoglalt állásban pihenni engedje, az elől levő Vadász- és Csókaerdő megszállására csupán 3 osztrák, illetőleg 3 orosz zászlóalj rendeltetett ki, a két erdő közé pedig Simbschen dandára s e mögött a Herzinger hadosztálynak egyik gránátos zászlóalja 1 üteggel tolatott előre.
Magának a sereg főparancsnokának, Haynau táborszernagynak az a minden esetre kissé különös gondolata támadt, hogy egy Sunstenau vértes századból, egy osztály Császár-dsidásból és 1 lov. ütegből alakított különítmény élén maga siessen a visszavonuló hadakon keresztül Temesvárra, hogy a vár vitéz őrségének személyesen vigye meg küszöbön álló, illetőleg már ténnyé vált felmentésének örvendetes hirét. E lovaglása közben látta csak a táborszernagy a magyar had felbomlásának félreismerhetetlen jeleiből, hogy e nap aránylag csekély erőfeszítés mellett úgyszólván az egész hadjárat eldöntését vonta maga után. Magától érthető dolog, hogy Temesvárnak kellemesen meglepett őrsége hálatelt szivvel és örömrivalgással üdvözölte felmentőjét.
A váratlanul kedvező fordulat arra bírta Haynaut, hogy seregét még késő este, részben pedig az éj folyamán még közelebb vonja Temesvárhoz. E tekintetben kiadott intézkedései szerint Siegenthal dandára Kovácsi mellett ütött tábort s a Vadászerdő keleti szélét a 12. vadász zászlóalj által szállatta meg; Herzinger hadosztálya közvetlenül a Vadászerdő mögött az aradi út mentén vonult éji nyugalomra s az említett erdőt két zászlóalja által tartotta megszállva. A III. hadtest 2 zászlóalja Szakálháza megszállására maradt vissza, zöme pedig még az éj folyamán Temesvárra vonult, ahol éjféltájban a vár sikozatán ütött tábort. Panjutin hadosztálya közvetlenül a Csókaerdő mögött, a kis-becskereki út mentén állott fel, 3 zászlóalja magát az említett erdőt tartotta megszállva. Simbschen könnyű lovas dandára Temesvárban, Lederer nehéz lovas dandára a tüzértartalékkal a kis-becskereki úttól jobbra, a Csárda és a Nyárád patak között töltötte az éjjelt.
Miután a temesvári küzdelem, egyes lovassági összecsapásokat leszámítva, kizárólag a szemben álló tüzértömegek harcából állott, a kézi lőfegyverokozta veszteségek mindkét részen majdnem jelentékteleneknek mondhatók. Az osztrákok halottakban 1 tisztet és 34 embert, sebesültekben 7 tisztet és 146 embert, Panjutin hadosztálya 1 halottat, sebesültekben pedig 3 tisztet és 16 embert vesztett; a szövetségesek összes vesztesége e szerint: 11 tiszt, 197 főnyi legénység és 190 ló. A magyarok fegyverokozta vesztesége ismeretlen, de hozzávetőleg körülbelül kétszerakkorának mondják, mint a szövetségesekét. Annál többet tett ki a megszököttek száma s elképzelhető, mily nagy lehetett a felbomlás és demoralizáció a vezére vesztett seregben, ha mint mondják, mintegy 10.000 ember fegyverét elhányva, a szélrózsa minden irányában elszéledt; a foglyul esettek számát osztrák források hozzávetőleg 6000 főre teszik.
Bem újonnan kinevezett vezérkari főnöke, Guyon a csata eredményéről a kormánynak a következő jelentéssel számolt be: „Temesvár, 1849. augusztus 9-én. A temesvári csata elveszett. Az ellenség nagyon erős volt. A sereg teljesen szét van verve. Dessewffy Lugosra ment, hogy a lovasságot összeszedje; én is oda utazom, hogy a gyalogságot és tüzérséget összeszedjem. Bem vállperecét törte. Guyon s. k.”
A temesvári csata sorsával az egész hadjárat sorsa is el volt döntve, amennyiben a szövetségesek hatalmas seregével szemben most már csak Görgeynek mintegy 30.000 főnyi hada volt az egyedüli harcképes tényező, miután Klapka komáromi serege mint várhoz kötött erő, az ügyek menetére befolyást már nem igen gyakorolhatott.
Az osztrák főhaderő zömének a fővárosok felé megkezdett előnyomulásával egyidejüleg, Nugent táborszernagy is, aki csapatjait tudvalevőleg június elején Pettau körül egyesítette,[5] a fősereg jobboldalát biztosítandó, újból megkezdte portyázásait a Dunán túl. Az alkalmat a mozdulatok megkezdésére a Győr elfoglalásáról szóló hir szolgáltatta, minek folytán Nugent július 12-én Knezevics ezredest különítményével Letenyéről újból Nagy-Kanizsára, a Zeisberg dandár egy részét pedig Szerdahely és Rác-Kanizsa felé tolta előre; e különítmények, miután jövetelük hirére a Csurgó és Iharos-Berénynél álló népfölkelő osztagok elszéledtek, sehol sem találtak ellenállásra.
Az előbb említett különítményekkel egyidejüleg Dondorf őrnagy a Piret ezred 4-ik zászlóaljával, 1 chevauxlegers és 1 vértes osztaggal, továbbá 4 löveggel Zalamegyébe nyomult előre, ahol hir szerint szintén népfölkelő osztagok alakultak. Dondorf július 12-én Körmendre, 14-én pedig Zala-Egerszegre ért s útközben csak a böröndi erdőben bukkant kisebb népfölkelő osztagokra, melyek azonban ellenállás kifejtése nélkül széjjelszaladtak. Július 15-én Knezevics két vadász százada ért Zala-Egerszegre, miáltal a két portyázó különítmény között az összeköttetés helyreállt.
Miután Dondorf őrnagy hirül vette, hogy Vas megyében tekintélyes számú népfölkelés szerveződik, különítményével rögtön Lövőn, Körmenden át Szombathelyre, innen pedig július 20-án Sárvárra nyomult, honnan előörseit a Rábáig tolta előre. Itt Dondorf különítményét a következő napon egy 1800 főnyi fölkelő csapat támadta meg, mely azonban néhány ágyúlövésre újból kereket oldott. Dondorf a menekülőket Kis-Cellig üldözte, honnan 22-én Jánosházára menetelt, de már 24-én, miután fölkelő csapatok többé sehol sem mutatkoztak, újból Zalaegerszegre rendeltetett Nugent által.
Tekintve, hogy az osztrák fősereg ez időtájt már Pestről is tovább indult Szeged felé,[6] ezzel összhangzásban Nugent is parancsot kapott, miszerint hadával Pécsen át a Duna felé előnyomulva, Jellacsics déli seregével lépjen érintkezésbe. Az elvonuló csapatok helyett a horvát-stiriai határt egy dandár, Kőszeget és Szombathelyt pedig Alsó-Ausztriából újonnan odarendelt csapatoknak kellett megszállaniok.
Az általános előnyomulás megkezdése alkalmával július végén Nugent hadteste a következő részekből állott: gróf Pálffy altábornagynak 5843 gyalogost és 517 lovast és báró Burits altábornagynak 2895 gyalogost és 135 lovast számláló hadosztályaiból; Dondorf őrnagynak 495 gyalogosból és 100 lovasból álló portyázó különítményéből, továbbá 2 1/2 gyalog, 2 lov. és 1/2 tizenkétfontos ütegből, mely csapatok állománya együttvéve 10.435 embert és 30 löveget tett ki. Ezenkívül a Muraköz megszállására Knezevics alatt 4 horvát fölkelő zászlóalj maradt vissza, aki Nagy-Kanizsát, továbbá a Mura átkelőket Letenyénél, Légrádnál, Rác-Kanizsánál és Szerdahelynél 1-1 osztaggal szállotta meg.
Július 26-án Pálffy hadosztálya Surdot, Buritsé Iháros-Berényt, Dondorf különítménye pedig Marcalt érte el. Július 28-án Nugent mindkét hadosztályát Iháros-Berénynél összpontosította, Dondorf különítményét pedig Német-Dékre vonta.
Arra a hirre, hogy Kaposvár tájékán Noszlopy alatt a kellő számú huszár osztagokkal és ágyúkkal ellátott mintegy 12.000 főnyi fölkelő és 1200 főnyi honvéd csapat gyült össze, július 29-én Nugent hadának zömével Böhönyére vonult, Dondorfot pedig Kaposvárig tolta előre. Noszlopy azonban az összeütközés elől Bonyhádon át a Duna mögé húzódott vissza, mire Nugent 30-án egész hadtestét Kaposvárnál egyesítette.
Augusztus 1-én Pécs felé folytatta Nugent előnyomulását hadának zömével, ahova az 3-ika és 4-ike folyamán érkezett meg; Dondorf a fölkelők további szemmeltartása céljából Dombovárra rendeltetett.
Augusztus 5-én végre Nugent előcsapatjait egészen a Dunáig tolta előre s annak mentén Batát, Mohácsot és Batinát szállatta meg; utóbb említett helyen egyszersmind a hidveréshez szükséges előkészületeket is megtétette.
[1] Lásd Danzer, Dembinski Magyarországon 372. oldal.
[2] Ezt Raming mint állítólag kikülönített seregrészt nem számítja a temesvári csoporthoz.
[3] E lovas támadásról Raming művében következőleg nyilatkozik: „Da der Feind hinter unseren speienden Batterien, besonders links von der Chaussée noch keine grösseren Truppenmassen bemerkte, und die zuletzt vorgefahrenen zwei österreichischen Zwolfpfünder-Batterien im allmähligen Avanciren ihn besonders benachtheiligen mochten, überdies das oben erwähnte Formieren seiner allgemeinen Geschützlinie durch einige ofensive Bewegungen maskirt werden musste, so unternahm er einen kühnen Kvallerieangriff gegen die linke Flanke unserer vorgeschobenen Batterien, welcher, obgleich von uns zurückgeschlagen, doch bewies, das noch die sprüchwörtliche Kampflust und Tollkühnheit in den Reihen der stets tapfern Husaren wohnte.”
[4] Lásd a csataterven az esti 6 és 7 óra közti helyzetet.
[5] Lásd e kötet 115. oldalán.
[6] Lásd e kötet 251. oldalán.
| « Lovas összeütközés Csatádnál. 1849. augusztus 8-án. | KEZDŐLAP | HARMINCNYOLCADIK FEJEZET. A világosi fegyverletétel. » |