18. számú melléklet.

Midőn Kossuth Dembinskinek arról az elhatározásáról, hogy a szegedi elsáncolt tábort odahagyva, Szőregnél foglalt állást, tudomást nyert, nyomban futárt küldött Bemhez Erdélybe azzal a felhivással, jönne késedelem nélkül Magyarországba s venné át a sereg fővezérletét, mielőtt Dembinski tönkre tenné a haza ügyét! Utóbbinak egyidejüleg határozott parancsot küldött, hogy a sereget, amennyire lehet, sebes menetekben Aradra vezesse, ahova Görgey már közeledőfélben volt. Vécsey is oda útasíttatott, hogy Temesvár ostromával felhagyva, szintén Aradra vonuljon s addig is, míg maga hadteste zömével megérkezhetnék, legalább néhány zászlóaljat s huszár századot sietve küldjön át, miután egy osztrák seregtest Makóról Aradra vette irányát. Ilyformán Kossuth Aradnál mintegy 80.000 embert vélt összpontosíthatni; az e tekintélyes haderőnek szóló hadműveleti tervet ő maga, vagy talán környezetének egyik tagja, de minden esetre az ő, remény dolgában kiapadhatatlan intencióihoz képest következőleg vetette papírra: „Ha Dembinski Szőreget odahagyni kényszerülne, vagy ezt azon célból, hogy Görgeyvel Aradnál egyesüljön önként megtenné, akkor ezen egyesült hadsereg, a Görgeyt két menetnyire követő orosz sereg előnyomulásával keveset törődve, a Bánságban egyesült erővel az osztrákokra vesse magát, kiknek legyőzetése ez esetben elkerülhetetlenné válnék; mialatt aztán Arad vára az oroszoknak a Maroson való átkelését a megteendő kerülő folytán késleltetné, az egyesült magyar hadseregnek az osztrákokat itt, az országnak ezen végső sarkában szüntelenül lefelé kellene szorítania, kiknek ilyenformán más kibúvójuk alig maradna, mint Oláhországban menedéket keresni. Ezek után a hadsereg – az oroszok menetét akadálytalanul tovább folytatni hagyván – a Tiszán át a Bácskába nyomul, ahonnan irányt Komárom felé véve s miután itt kellő erősbítéseket vont magához, újult erővel a harcok terére lépjen. Ha ellenben ezen tervek leglényegesebbje, t. i. az osztrákok elnyomása nem sikerülne, akkor a magyar sereg 50.000 embere Erdély felé vonuljon, és mialatt a szorosokat a legerélyesebben védi, az ottani ellenséget túlnyomó erővel semmisítse meg és azután az orosz haderőket a Moldvában vagy Oláhországban támadja meg, amidőn azután kedvező siker esetén a portának is fel kellene hagynia ingadozó magatartásával.”

E messzemenő tervek regényessége első tekintetre szembeötlő, azt azonban az élénk eszű szerző határozottan helyesen inaugurálta, hogy Dembinski akár kényszerítve, akár szükség nélkül is, de a legrövidebb idő alatt biztosan oda hagyja majd Szőreg vidékét.

Makónak az ellenség által történt megszállásának hire arra bírta Kossuthot, hogy Duschek pénzügyminisztert a bankjegy sajtóval, a készpénz, arany és ezüstkészlettel Lugosra küldje, a hadfelszerelési intézetet pedig Facsetre, a fegyvergyárat Ménesre, a kardgyárat és ruházati bizottságot Radnára helyezze át. Ámde azoknak új rendeltetési helyeiken már nem nyilt többé alkalmuk munkálkodásuk újbóli felvételére.

A Tisza balpartjára átkelt és augusztus 3-ika folyamán az ujszegedi hidfőt is odahagyni kényszerült sereg augusztus 4-ike folyamán következőleg állott fel: a IX. hadtest újból Dessewffy alatt egyesülve, Szőregnél; ennek Wisocki hadosztálya a szőregi töltés mentén, amelynek marosmenti részét Dembinski 50 löveg számára lőrésekkel látta el; Gaál, miután 3-án egyik hadosztályát Lenkey fölvétele céljából Zomborba küldötte, mely aztán az utóbbival együtt ismét Deszkre vonult vissza, a X. hadtesttel az utóbbemlített helységnél foglalt állást; Schlick-kel szemben a zombori töltésen csupán csak Szerdahelyi őrnagy maradt 1 zászlóalj, 1 lovas század és 3 lövegnyi gyenge különítményével. Guyon a IV. hadtesttel, mint tudjuk,[1] Gyalánál állott, honnan azonban a következő napon Rambergnek a Tisza balpartjára bekövetkezett átkelése folytán, Szt.-Iván alá húzódott vissza. A Szt.-Iván-Szőreg-Deszk körül ekként egyesült csapatok létszáma, a népfölkelést nem számítva, 38.000 emberre tehető mintegy 100 ágyúval, a fenti létszámba benfoglalt 4000-5000 lovast is betudva.

Az augusztus 4-én este Lenkeytől vett ama hir, hogy Schlick egy egész hadtesttel Makónál, tehát a magyar sereg jobboldalában és hátában áll, máris arra az elhatározásra bírta Dembinskit, hogy a csatát Szőregnél sem fogadja el, hanem seregét a Kmethyvel leendő egyesülés végett hátrább vezeti. Azonban nem tudni mily indokok, lehet hogy többek között az elmult napon Vettertől Beodráról vett levél, melyben ez már a szegedi elsáncolt tábor elhagyását is rosszallotta, mi miatt közte és Dembinski között oly feszültté lett a viszony, hogy előbbi nemsokára lemondott állásáról, - elhatározása kivitelénél ingadozóvá tevék az altábornagy-főparancsnokot, aki most már sem az elvonulásra, sem pedig a küszöbön álló csata elfogadására sem intézkedett határozottan. Miután reggel 7 óra tájban Dembinski az ellenség által elfoglalva tartott hidfőben csapatmozdulatokat vélt felismerhetni, rögtön megkezdette ütegei által a tüzelést, amely körülbelül 2 óra hosszáig, de nem valami látható eredménnyel folyt, s miután azt az ellenség is csak gyéren viszonozta, abból a körülményből úgy látszik úgy Dembinski, mint Mészáros azt a következtetést vonta le, hogy az ellenség a tegnapi naphoz hasonlóan aznap is nyugton marad, amit Dembinski seregének elvonultatására akart felhasználni.

Ez értelemben írta Mészáros augusztus 5-én reggeli 9 óra 30 perckor Kmethyhez az alábbi parancsot: „Miután az ellenség részéről egy 16.000-20.000 főnyi hadtest Csongrádnál a Tiszán átkelt és Vásárhelyig, innen pedig egy kisebb része Orosháza felé, a nagyobb rész pedig Makóig és innen még tovább nyomult előre, úgy hogy az állítólag Aradtól 4 órányira állva, a Maros átjáró birtokában van, sőt még egy rész Szegedről is Makó felé tart, - ennek folytán a sereg parancsnoksága jónak látta, a szegedi állást odahagyni és még ma 5-én Bébáig, 6-án Ó-Besenyőig, 7-én pedig Nagy-Kikindáig húzódik vissza. Ehhez képest tábornok út állását, a hidak hasznavehetetlenné tétele után elhagyva, akként intézkedjék, hogy augusztus 7-én Nagy-Kikindára érkezzék, hogy ott a sereggel egyesülhessen.”

A helyett tehát, hogy Dembinski, ha már minden áron az összecsapás elől ki akart térni, a Görgeyvel való mielőbbi egyesülést kereste volna, nem is egyenes irányban Temesvárnak, hanem délre letérve, Kikindának vette útját, miáltal Haynaunak alkalma nyilt, hogy magát a két magyar sereg közé ékelve, azokat végleg távoltartsa és elszakítsa egymástól és hogy esetleg az egyenes irányban útjába eső Temesvár, még Dembinskit meg is előzve, elérhesse és fölmentse.

Az indokot ehhez a déli kitéréshez, a Kmethynek szóló fentközölt parancs tartalma után ítélve, ama bizonyos ellenséges hadtestnek Makóra érkezése szolgáltatta, miközben azonban az altábornagy úgy látszik nem is gondolt arra, hogy e tájon Kanizsa felől – bár határozottan tudomása lehetet Ramberg átkeléséről – ugyanaz a veszély fenyegeti.

A sereg elvonulásának az intézkedés értelmében az est beálltával kellett volna megkezdődnie, csakhogy Haynau a magyar főparancsnok e számításán hatalmas keresztvonást húzott át, amennyiben a két szárnyhadtestnek közelebb érkezhetése céljából 5-én délutánra elodázott támadást a kijelölt időben végre is hajtotta.

Az elrendelt támadást Liechtenstein Ferenc altábornagy déltájban végrehajtott szemléje előzte meg, miből az osztrák hadparncsnokság tudomására jutott, hogy a magyarok még mindig a szőregi töltés mentén csatakészen állanak.

A szándékolt támadáshoz Haynau seregét délután 4 órára következőleg csoportosította a hidfőben: első harcvonalban, az élosztályokkal egészen közel a hidfő sáncozataihoz a IV. hadtest Lobkovitz hadosztálya, a Benedek dandárral az aradi úttól balra, Jablonowskiéval attól jobbra állott fel; második harcvonalba a IV. hadtest Herzinger hadosztálya, a harmadikba pedig Panjutin orosz hadosztálya jutott; a tüzérfőtartalék az Auersperg vértes ezred födözete alatt a Jablonowski dandártól jobbra állott fel. Az említett vértes ezred leszámítása után még 22 lovas századból és 3 ütegből álló Bechtold hadosztály parancsot kapott, hogy haladéktalanul bontakozzék ki a hidfő délnyugati végéből. A támadáshoz ekként összpontosult csapatok létszáma 25.000 embert – ezek között mintegy 5000 lovas – és 160 löveget tett ki.

Miután tiszta arctámadás a szőregi töltés mögött jól födött ellenséges tüzértömeggel szemben igen veszteségteljesnek igérkezett, Haynau a Bechtold lovas hadosztályt a magyarok baloldalának megkerülésére rendelte ki; hogy pedig ennek e művelethez megfelelő támpontja legyen, a táborszernagy az Eriwansky orosz vadász ezred 3 zászlóalját 2 lovas századdal és 2 osztrák röppentyű üteggel délutáni 4 órakor a szt.-iváni erdő megszállására indította el és egyidejüleg e csapatok támogatására a Tisza jobb partján, az előbb említett erdővel szemben levő folyam könyöknél[2] még 6 orosz löveget állított fel. Az erdőt megszállva tartó 2 honvéd zászlóalj, mihelyt az orosz zászlóaljak a szőregi töltésről a roham keresztülviteléhez fogtak, a döntő összeütközést be sem várva, Szt.-Ivánra húzódott vissza, mire az orosz gyalogság nyomban megszállotta a többször említett erdőt, a vele volt tüzérség és lovasság pedig arccal Szőreg és Szt.-Iván felé az erdő előtt állott fel.

Most tehát Bechtoldnak meglévén kellő támasza, nyugodt lélekkel megindulhatott volna a kijelölt irányban támadólag előre; ámde a lovas hadosztály már elindulását megelőzőleg is majdnem 1 órával kelleténél többet töltött el a hidfőben, midőn pedig a Tisza mentén lefelé vonulva, a szőregi töltés közelébe jutott, Dembinski azon át néhány huszár századot támadásra rendelt ellene. A lovas hadosztály elővédjét képező Császár-dsidások 1 üteggel erre ellentámadásba mennek át és a huszárokat rövid összecsapás után visszavetik. Most már Bechtold nyugton tovább folytathatta útját, de miután a töltést közelebbről szemügyre vette, úgy találta, hogy az sokkal magasabb, semhogy zárt osztagokkal azon átkelni lehetne, minek folytán hadosztálya zömével mindaddig, míg a tüzérek és az orosz utászok a töltésen a kellő számú és nagyságú réseket elkészítenék, a csataterven látható helyen és módon várakozó állásba helyezkedett.

Minthogy időközben fél 6 óra lett és Bechtold még mindig nem mozdult helyéről, Haynau türelmét vesztve, anélkül hogy továbbra is a lovasság megkerülő mozdulatának érvényesülésére várt volna, intézkedéseket tett az arctámadás megkezdésére. Ez intézkedések értelmében mindenekelőtt a IV. hadtest tüzérsége, majd ennek jobbszárnyához csatlakozva a főtüzértartalék, összesen 99 löveget számláló 16 1/2 üteg vonult fel Dembinski ütegeivel szemben, félkört alakítva a szőregi töltéstől 700-1000 lépésnyi távolságra.

Ha ekkor Dembinski, ahelyett hogy két nagy lovas tömegét Dessewffy és Zamoyski alatt, mely utóbbi nem annyira második harcvonal gyanánt, mint inkább tartalék viszonyban Szőreg nyugati széle előtt állott fel, - egyikét vagy másikát az úgyszólván fedezet nélkül, védtelenül előresiető osztrák ütegekre, de kivált a tüzvonal jobbszárnyán állókra rohamra indítja, azok körében alighanem igen nagy zavar támadhatott volna; ámde az altábornagy ekkor már – miután Guyon hadteste már különben is útban volt Béba felé – inkább azon törte az eszét, hogyan lehetne legjobb szerivel a döntő összeütközés elől kitérni. Ennek megfelelőleg az osztrák tüzérség által úgy szám mint ürméret s így hatásképesség tekintetében különben is felülmúlt ütegeit másfél órai működés után egymás után kivonni kezdé a tüzvonalból. A tüzérség, valamint egyáltalában az egész sereg visszavonulását Dessewffynek kellett fedeznie lovasságával.

Amint a magyar tüzérség tüze alábbhagyni kezdett, Liechtenstein Ferenc altábornagy nyomban megkezdte támadó előnyomulását a balról jobb felé lépcsős alakzatba tagozott gyalogsággal, minél a legszélső balszárnyat a Maros mentén Benedek dandára képezte; ezt követte kissé jobbra hátul Jablonovski, majd még jobban jobbra hátul a két harcvonalba tagozott Herzinger hadosztály s végül még tovább jobbra a Panjutin hadosztály egyik dandára, míg a másik dandár 5 zászlóalja és 18 lövege a hidfő megszállására maradt vissza.

A kölcsönös helyzetet ez időtájt – este 6 óra körül – a csataterv mutatja.

Miután ekkor már csak gyéren hangzott fel a magyarok részéről egy-egy ágyúlövés és úgy látszott, hogy már első vonalbeli gyalogságuk egy része is visszavonulásra gondol, Liechtenstein altábornagy a Lobkowitz hadosztály elől levő két dandárának rohamot parancsolt. A Benedek dandár, melynek vezetését parancsnokának újbóli megsebesülése után Siegenthal ezredes vette át, a szőregi töltésre érve, azt már megszállatlanul találta, ellenben a Jablonowski dandár, melyet második harcvonalban a Thun dandár követett, még mindig talált ellenállásra. A Wisocki hadosztály néhány zászlóalja és 1 üteg ugyanis parancsot kapott, hogy mindaddig, míg a visszavonuló tüzérség és gyalogság kellően tért nem nyer, minden áron tartson ki állásában a töltés mentén. Midőn tehát a Jablonowski dandár élosztagai a töltésre feljutottak, a csekély magyar had egy elhatározott ellentámadással azokat csakhamar újból leszorította onnan. Az óriási túlerővel szemben azonban ezen előny természetesen csak igen rövid ideig tarthatott és ha Zamoyski néhány lovas századot a maroknyi vitéz csapat támogatására előre nem küld, majdnem bizonyos, hogy az utolsó szál emberig ütegestől az ellenség kezébe kerül; így azonban mindössze 1 löveg és 2 lőszerkocsi esett áldozatul.

Ezalatt végre valahára a lovas hadosztály is megmozdult a töltés mögött elfoglalt várkozó helyzetéből és mihelyt azon átkelt, báró Simbschen tábornok a Császár-dsidások élén Sz.-Ivánnak vette irányát, mögötte kissé balra Lederer dandára és még jobban balra oldalt, mintegy 1000 lépésnyire a szt.-iványi erdő előtt 21/2 üteg vonult fel; 4 század Liechtenstein-chevauxlegers 1/2 üteggel báró Mensdorff ezredes parancsnoksága alatt az esetleges visszavonulás fedezésére a töltés tulsó oldalán maradt vissza, kihez nemsokára még 1 orosz zászlóalj és 1 osztrák röppentyű üteg is csatlakozott.

A Dessewffy parancsnoksága alá helyezett magyar lovas hadosztály, melyet Dembinski mindjárt a harc kezdetén oly célból rendelt saját balszárnya mögé, hogy onnan esetleg, ha alkalom nyílik, a töltésen átkelve, az osztrák tüzérvonal jobb oldalába kerülni iparkodjék, de amelynek élosztagait, mint láttuk, az osztrák lovas hadosztály mindjárt kezdetben visszavetette, - az utóbbinak támadó előnyomulásával szemben Szőreg délnyugati vége és a töltés között, arccal a szt.-iványi erdő felé és ütegeit arcvonala elé tolva, harckész állapotba vonult fel.

A kölcsönös helyzetet ez időtájt – este 7 óra 30 perc körül – a csataterv mutatja.

Simbchen a magyar harcvonalnak Szőreg felé horogalakban visszahúzott balszárnyára vetvén magát, az itteni gyengébb huszár osztagokat visszaveti, továbbá előnyomulásában azonban a magyar ütegek tüze által gátoltatik. Ezalatt a magyar huszár harcvonal többi része részben a Lederer dandárra, a Bocskay-huszárok pedig az attól balra teljesen izoláltan álló osztrák ütegekre vetik magukat, melyek gyenge fedezetük mellett majd hogy áldozatul nem esnek; szerencséjükre azonban a töltés tulsó oldalán visszahagyott Mensdorff ezredével a Bechtold által áthatolhatatlannak jelzett gáton átkelvén, nyilsebességgel a huszárok jobb oldalában terem. Ez, valamint az a körülmény, hogy a Jablonowski dandárnak osztagai ekkorára már szintén átkeltek a töltésen, úgy az osztrák ütegekkel, valamint a Lederer dandárral több kisebb csoportban harcba keveredett huszár osztagokat is hátrálásra késztette. Egy részök, a Jablonowski dandárral szemben legvégsőkig kitartott néhány zászlóaljjal együtt, Szőreg nyugati szegélye mentén még egy ideig helyt állott, hogy azután a sereg zömét követve, szintén Bébára vonuljon vissza, ahol Dembinski seregével a csatára következő éjjelt töltötte.

Bechtold, nemkülönben a Benedek és Jablonovski dandárok a beálló esthomályra való tekintettel minden további üldözést beszüntettek.

Az osztrákok e napi vesztesége, Ramberg altábornagyét is beleszámítva, halottakban 45 ember, sebesültekben 1 tábornok, 3 tiszt és 191 ember; az oroszoknak mindössze 4 sebesültjük volt. A magyarok vesztesége ismeretlen, osztrák források a holtak és sebesültek számát hozzávetőleg 500-ra, a foglyul esettekét 300-400-ra teszik, utóbbiak között volt a fiatal Woroniecki lengyel herceg is, aki a lovas összeütközés alatt az egyik huszár ezredet vezette. Dembinski, aki alól a lovat kilőtték, bár nem veszélyesen, de szintén megsebesült.

Befejezett csata után Haynau következőleg állította fel seregét: a IV. hadtest Benedek (Siegenthal) dandárát Szőreg és Deszk között; Herzinger hadosztálya a Jablonowski dandárral Szőreg kellő megszállása mellett az említett helység mögött foglalt állást; Panjutin hadosztálya Szőregtől délre, Bechtold lovas hadosztálya pedig, melynek parancsnoksága Bechtoldról, ennek a szőregi csata folyamán tanusított késedelmes magatartása miatt gróf Wallmoden altábornagyra szállott át, Szt.-Ivánnál ütött tábort, honnan a III. hadtestnek Ráckeresztúrnál álló különítményével lépett összeköttetésbe. Utóbbemlített hadtest zöme Oroszlámost érte el s végül az I-ső hadtest Makónál maradt meg.

[1] Lásd e kötet 247. oldalán.

[2] Lásd a csatatervet a 18. számú mellékleten.