|
TARTALOMJEGYZÉK
KÖNYV:
I
II •
Ez a szokatlan látogatás úgy feldúlta Elizabeth lelki nyugalmát, hogy alig bírt magához térni, s hosszú órákon át folyton csak erre gondolt. Úgy látszik, Lady Catherine csupán azért vállalta az utazás fáradalmait Rosingstól Longbournig, hogy felbontassa az ő állítólagos eljegyzését Darcyval. Magyarázatnak nem is ésszerűtlen, de Elizabeth nem tudta elképzelni, honnan eredhetett az eljegyzés híre: végül eszébe jutott, hogy mivel Darcy bizalmas barátja Bingleynek, ő maga pedig Jane húga, ez elegendő alapot szolgáltathatott a feltevésre, hiszen ha egy esküvő küszöbön áll, az emberek rögtön másikat várnak. Elizabeth arról sem feledkezhetett meg, hogy Jane házassága révén ezentúl gyakrabban fog találkozni Darcyval. És derék szomszédaik a Lucas-lakban (mert Lady Catherine csak tőlük szerezhette értesüléseit, Collinsék közvetítésével) bizonyára azt az eseményt jelezték szinte bizonyosnak és közelinek, amelyet ő maga csak távoli lehetőségnek érzett és remélt. De amint Lady Catherine szavait fontolgatta, akaratlanul is nyugtalankodva gondolt arra, milyen következményekkel járhat, ha a lady nem tágít. Hiszen kijelentette, hogy mindenáron megakadályozza ezt a házasságot, s Elizának az jutott eszébe, hogy bizonyára egyenesen unokaöccséhez fordul; azt pedig nem is merte bevallani magának, hogyan fogadhatja Darcy a házassággal járó összes hátrányok ilyen felsorolását. Elizabeth nem tudhatta, mennyire szereti a fiatalember nagynénjét, vagy mennyit ad az ítéletére, de mégis természetes volt a feltevés, hogy Darcy sokkal többre becsüli Lady Catherine-t, mint ő maga; az is bizonyos volt, hogy ha a nagynéni azt a körülményt emeli ki, mennyi bajt okoz a házasság egy olyan leánnyal, akinek legközelebbi rokonsága egyáltalán nem méltó az övéhez, ezzel Darcyt legsebezhetőbb oldalán támadja meg. Tekintve Darcynak a rangról és a méltóságról vallott elveit, könnyen meglehet, hogy a józan ész és a helyes okoskodás szavát fedezi fel ebben az érvelésben, amely alaptalannak és nevetségesnek tűnt fel Elizabeth előtt. Ha a fiatalember tétovázott a múltban, nem tudva, mire határozza el magát (s viselkedése gyakran erre vallott), meglehet, hogy egy közeli rokon tanácsa és kérése eloszlatja minden kételyét, s rábírja arra, hogy a méltóság és a rang csorbulása nélkül keressen boldogságot. Ebben az esetben Darcy nem tér többé vissza. Lady Catherine valószínűleg útba ejti Londont, s beszél unokaöccsével, aki eláll Bingleynek tett ígéretétől, és nem jön vissza Netherfieldbe. "Ha tehát néhány napon belül mentegetőző levelet küld barátjának, hogy nem válthatja be ígéretét, akkor tudom, hányadán állok - tette hozzá magában. - Akkor nem várom többé vissza, nem is kívánom, hogy hű maradjon hozzám. Ha beéri azzal, hogy csak bánkódik utánam, amikor elnyerhette volna szívemet és kezemet, akkor engem sem fog sokáig emészteni utána a bánat." A család többi tagja is nagyon meglepődött, amikor értesültek róla, hogy ki volt a vendégük; de ők is készségesen elfogadták a magyarázatot, amellyel Elizabeth lecsillapította édesanyja kíváncsiságát, s nem faggatták tovább. Másnap reggel, amint Elizabeth lement a lépcsőn, találkozott apjával. Mr. Bennet a könyvtárszobából jött ki, és levelet tartott a kezében. - Éppen téged kereslek, Lizzy - mondta. - Gyere csak be a szobámba. Elizabeth követte apját a könyvtárba. Kíváncsi volt, mit fog hallani, s kíváncsiságát növelte a sejtelem, hogy a közlés valamiképpen kapcsolatos a levéllel, melyet Mr. Bennet a kezében tart. Hirtelen rádöbbent arra, hogy a levelet Lady Catherine írhatta, és szorongva tekintett a kimagyarázkodás elé. Apja odament a kandallóhoz, Elizabeth utána, s mindketten leültek. Mr. Bennet most így kezdte: - Ma reggel levelet kaptam, amely rendkívül meglepett. Mivel főleg rád vonatkozik, neked is ismerned kell tartalmát. Eddig nem is tudtam, hogy két leányom áll a házasság küszöbén. Engedd meg, hogy gratuláljak a nagyszerű hódításhoz. Elizának arcába szökött a vér, mert első gondolata az volt, hogy a levelet nem a nagynéni írta, hanem az unokaöccse, s most nem tudta, örüljön-e inkább, hogy Darcy egyáltalán nyilatkozik, vagy pedig sértődjék meg, hogy nem őhozzá intézte levelét. De apja így folytatta: - Úgy látom, tudod, miről van szó. A fiatal hölgyeknek igen finom érzékük van az ilyesmihez, de azt hiszem, még a te éleslátásoddal sem tudod kitalálni, ki az imádód. A levél Mr. Collinstól jött. - Mr. Collinstól! Hát ő mit mondhat? - Természetesen olyat, ami nagyon is fontos. Azzal kezdi, hogy gratulál legidősebb leányom közelgő nászához, amelyről nyilván a jólelkű, pletykás Lucas család valamelyik tagja értesítette. Nem akarom próbára tenni türelmedet, s ezért nem olvasom fel, amit erről ír. Ami téged érdekel, az a következő: Miután Mrs. Collins és magam is őszinte szerencsekívánatainkat fejezzük ki e boldog esemény alkalmából, legyen szabad most kitérnem röviden egy másik ügyre, amelyre vonatkozólag ugyanazon forrásból nyertünk értesülést. Úgy hírlik, hogy másik leánya, Elizabeth sem fogja már sokáig viselni a Bennet nevet, amelytől nővére is megválik, s hogy olyan élettársat választ, akiben joggal tisztelhetjük az ország egyik legkimagaslóbb személyiségét. - Nos, el tudod találni, Lizzy, kire gondol Collins? Az illető úriember bőségesett meg van áldva mindennel, amit a halandó szív kívánhat: hatalmas vagyon, főrangú rokonság, kiterjedt befolyás - mindez az övé. De bármilyen nagy a kísértés, hadd figyelmeztessem Elizabeth húgomat és Önt is, minő veszélyekkel járhat, ha elhamarkodva kapnak az illető úriember ajánlatán, noha nem kétlem, hogy Önök, érthető módon, rögtön ki akarnák azt aknázni. - El tudod képzelni, Lizzy, ki lehet ez az úriember? No, most mindjárt kiderül! Az ok, amiért figyelmeztetem Önöket, a következő: Minden alap megvan annak a feltételezésére, hogy az illető úriember nagynénje, Lady Catherine de Bourgh, nem nézné jó szemmel a házasságot. - Így hát kibújt a szög a zsákból: Mr. Darcyról van szó! Nos, Lizzy, azt hiszem, most igazán megleptelek. Hát találhatott volna Collins vagy a Lucas család még egy embert összes ismerőseink között, akinek már a neve is meghazudtolja az egész mendemondát? Mr. Darcy, aki csak azért néz egy nőre, hogy hibát keressen benne, s aki talán soha életében meg sem nézett téged! Hát nem pompás? Elizabeth próbált osztozni apja jókedvében, de csak egy kényszeredett mosolyra telt tőle. Mr. Bennet élcelődése soha nem esett még ilyen rosszul. - Nem találod mulatságosnak? - Dehogynem. Kérem, papa, olvassa tovább. Miután tegnap este említettem őladységének, hogy ez a házasság kilátásban van, Lady Catherine szokott leereszkedésével azonnal kifejezésre juttatta, milyen érzelmeket keltett benne a hír. Szavaiból azt vettem ki, hagy bizonyos kifogásokat táplál unokahúgom családja ellen, s ezért soha nem egyezne bele - az ő szavaival élve - ilyen szégyenletes frigybe. Kötelességemnek éreztem, hogy erről haladék nélkül értesítsem unokahúgomat, mivel kívánatosnak tartom, hogy ő és előkelő imádója a helyzet ismeretében járjanak el, s ne rohanjanak hanyatt-homlok egy házasságba, amely nem nyerte el a kellő jóváhagyást. - Mr. Collins még ezt fűzi hozzá: Szívből örvendek, hogy Lydia húgom szomorú ügyét sikerült szépen elsimítani, s már csak az aggaszt, hogy szinte mindenki tud együttélésükről a házasság előtt. Nem mulaszthatom el azonban állásomból folyó kötelességeimet, s ezért kifejezést kell adnom megdöbbenésemnek, hogy Ön a fiatal párt a házasságkötés után azonnal befogadta házába. Ezzel bűnpártolást követett el, s ha én volnék a longbourni lelkész, a legerélyesebben tiltakoztam volna e lépés ellen. Önnek természetesen kötelessége a keresztyéni megbocsátás, de azt már nem lett volna szabad engednie, hogy színe elé járuljanak, vagy akár a nevüket is valaha kiejtsék az Ön jelenlétében. - Így értelmezi hát a tiszteletes a keresztényi megbocsátást! A levél többi része csak a drága Charlotte állapotáról szól, meg arról, hogy a család egy ifjú olajággal fog gyarapodni. De úgy látom, Lizzy, téged nem mulattat a dolog. Remélem, nem adod a sértett kislányt, és nem húzod fel az orrod egy ostoba pletyka miatt. Hát nem azért élünk, hogy embertársaink mulassanak rajtunk, mi pedig rajtuk nevessünk, ha rákerül a sor? - Persze! - kiáltotta Elizabeth. - S én nagyon is jól szórakoztam. De oly furcsa az egész! - Persze hogy az, de éppen azért olyan mulatságos. Ha bárki mást pécéztek volna ki, nem szólnék egy szót sem; de Darcy teljes közömbössége és a te nyilvánvaló ellenszenved oly nevetségesen képtelenné teszi a dolgot. Bármennyire utálok levelet írni, a világért sem hagynám abba a levelezést Collinsszal. Ha egy-egy levelét olvasom, kénytelen vagyok elismerni, hogy még Wickhamen is túltesz, pedig én igazán sokra becsülöm vőmuram arcátlanságát és képmutatását. És mondd, Lizzy, mit szólt Lady Catherine ehhez a híreszteléshez? Talán azért jött ide, hogy megtagadja beleegyezését? Elizabeth válasz helyett csak nevetett, s minthogy apja érdeklődése mögött nem rejtőzött semmiféle gyanú, a leányt az sem bántotta, hogy Mr. Bennet megismételte a kérdést. De Elizának sohasem esett még ilyen nehezére színlelni az érzéseket. Kénytelen volt nevetni, amikor inkább sírásra hajlott a kedve. Apja kegyetlenül meggyötörte, amikor Darcy közömbösségéről beszélt, s Elizabeth csak csodálkozott, hogyan lehet valaki ennyire rövidlátó, bár néha rettegve gondolt arra, hogy talán nem is az édesapja lát keveset, hanem ő képzelt sokat.
KÖNYV:
I
II • |
15. FEJEZET