|
TARTALOMJEGYZÉK
KÖNYV:
I •
III
Fitzwilliam ezredes modorát mindenki dicsérte a paplakban, s a hölgyek úgy érezték, hogy jelenléte jóval kellemesebbé fogja tenni a rosingsi összejöveteleket. De eltelt néhány nap, és még nem hívták meg őket, mert ha vendégek voltak a kastélyban, Collinsékra nem volt szükség. A megtisztelő figyelemre csak húsvét napján került sor, majdnem egy héttel az urak megérkezése után, akkor is úgy, hogy az istentisztelet után odaszóltak neki, jöjjenek át este Rosingsba. Az ünnep előtti héten alig látták Lady Catherine-t vagy a leányát. Fitzwilliam ezredes közben többször is benézett hozzájuk, de Darcyt csak a templomban látták viszont. A meghívást természetesen elfogadták, s a kitűzött időben megjelentek Lady Catherine szalonjában, ahol már együtt volt a társaság. Őladysége udvariasan fogadta őket, de látszott rajta, hogy nem örül annyira társaságuknak, mint amikor más vendéget nem kaphat. Unokaöccsei szinte teljesen lefoglalták, és sokkal többet beszélt velük, főleg Darcyval, mint bárki mással a teremben. Fitzwilliam ezredes azonban szívből megörült nekik, mint mindennek, ami változást jelentett a rosingsi életben; amellett Mrs. Collins csinos barátnője erősen foglalkoztatta a képzeletét. Rögtön melléje ült, s oly kellemesen csevegett Kentről és Hertfordshire-ről, az utazásról és az otthon ülésről, új könyvekről és zenéről, hogy Elizát soha nem szórakoztatta még senki így ebben a szalonban. Olyan élénken és jókedvűen beszélgettek, hogy Lady Catherine és Darcy figyelmét egyaránt magukra vonták. Darcy szeme csakhamar több ízben kíváncsi tekintettel fordult feléjük, s kis idő múlva őladységét is furdalni kezdte a kíváncsiság; ezt el is árulta azzal, hogy nem átallott közbekiáltani: - Mit mondasz, Fitzwilliam? Miről beszélsz? Mit mondtál Miss Bennetnek? Hadd halljam én is. - Zenéről beszélgettünk, néni - mondta Fitzwilliam, amikor már nem tudott kitérni a válasz elől. - Zenéről! Akkor beszélj, kérlek, hangosabban. Nincs még egy tárgy, amiről ilyen örömest hallanék. Nekem is részt kell vennem a társalgásban, ha zenéről van szó. Azt hiszem, kevesen vannak Angliában, akik nálam jobban élvezik a zenét, vagy több természetes tehetségük van hozzá. Ha tanultam volna, ma nagy művésznő lennék. És Anne is az volna, ha egészsége megengedné, hogy komolyan foglalkozzék zenével. Bizonyos vagyok benne, hogy kitűnően játszana. Mondd, Darcy, hogyan halad Georgiana? Darcy melegen dicsérte húgát, hogy milyen szépen zongorázik. - Nagyon örülök, hogy ezt hallom róla - mondta Lady Catherine -, s azt üzenem neki, szorgalmasan gyakoroljon, mert csak úgy viheti sokra. - Higgye el, néni - felelte Darcy -, neki nincs szüksége tanácsra. Rendszeresen gyakorol. - Annál jobb. Nem lehet eleget gyakorolni; s ha legközelebb írok neki, lelkére kötöm, hogy semmi esetre ne hanyagolja el. Gyakran mondom a fiatal hölgyeknek, hogy a zenében senki sem lehet kiváló állandó gyakorlás nélkül. Miss Bennetnek is már többször megmondtam, sohasem fog igazán jól játszani, ha nem gyakorol többet. Mrs. Collinsnak nincs ugyan zongorája, de gyakran mondtam neki, szívesen látom, ha mindennap átjön Rosingsba, és Mrs. Jenkinson szobájában zongorázik. Tudod, ott, a kastély másik részében igazán nem zavarna senkit. Darcyn látszott, hogy kissé szégyenkezik nagynénje neveletlensége miatt, s nem felelt semmit. Kávé után Fitzwilliam ezredes emlékeztette Elizát ígéretére, hogy játszani fog neki, s Elizabeth azonnal leült a zongorához. Fitzwilliam odahúzott melléje egy széket. Lady Catherine meghallgatta egy dal felét, aztán tovább beszélgetett másik unokaöccsével, amíg Darcy ott nem hagyta, s a maga szokásos, megfontolt módján oda nem lépett a zongorához, úgy állva meg, hogy szemtől szembe láthassa a szép szereplő arcát. Elizabeth mindent megfigyelt, s mihelyt szünetet tarthatott a játékban, pajkos mosollyal fordult Darcy felé. - Ön talán rám akar ijeszteni, Mr. Darcy, azért állt ide ilyen ünnepélyesen? De én nem vagyok hajlandó megijedni, bármilyen jól játszik is a húga. Olyan makacs a természetem, hogy nem tűri az ijesztgetést, akárhogyan is próbálkoznak vele. Minél inkább meg akarnak félemlíteni, annál jobban nő a bátorságom. - Nem fogom azt mondani, hogy téved - felelte Darcy -, mert úgysem gondolhatta rólam komolyan, hogy szándékomban állt magát megijeszteni. Elég régóta van szerencsém ismerni kegyedet, s így tudom, milyen örömét leli abban, hogy néha olyan véleményt nyilvánít, amelyben saját maga sem hisz. Elizabeth jót nevetett ezen a jellemzésen, és így szólt az ezredeshez: - Unokaöccse szép képet festett rólam, s arra tanítja önt, hogy egyetlen szavamat se higgye el. Mondhatom, kész szerencsétlenség, hogy éppen itt kellett olyasvalakivel találkoznom, aki le tudja leplezni az igazi jellememet - pedig már reméltem, hogy ezen a vidéken elég jó színben tudom magam feltüntetni. Igazán, Mr. Darcy, nem vall nagylelkűségre, hogy minden rosszat elmond, amit megtudott rólam Hertfordshire-ben - s engedje megjegyeznem, eljárása nem is diplomatikus, mert megtorlásra ingerel engem, és olyan dolgok derülhetnek ki, amelyek megbotránkoztatják rokonait. - Nem félek én magától - mondta mosolyogva Darcy. - Hadd halljam, mi a vád ellene! - kiáltotta Fitzwilliam ezredes. - Kíváncsi vagyok, hogyan viselkedik idegenek között. - Elmondom hát, de készüljön el a legszörnyűbbre. Előrebocsátom, hogy először életemben egy hertfordshire-i bálon találkoztam vele - és mit gondol, mit művelt ezen a bálon? Összesen csak négy fordulót táncolt! Sajnálom, hogy ezt kell róla mondanom, de így volt. Csak négyszer táncolt, pedig alig volt férfi a teremben, s biztos tudomásom szerint nem egy lány, partner híján, petrezselymet árult. Mr. Darcy, ezt a tényt ön sem tagadhatja. - Akkor még egyetlen hölgyet sem volt szerencsém ismerni a teremben, saját társaságomon kívül. - Ez igaz, és persze nincs is rá mód, hogy egy urat bemutassanak egy hölgynek a bálon. Nos, ezredes úr, most mit játsszak? Ujjaim az ön parancsára várnak. - Talán jobban tettem volna, ha bemutattatom magamat - mondta Darcy -, de idegenekkel szemben nehezen küzdöm le a feszélyezettséget. - Kérdezzük meg unokaöccsétől, hogy miért? - mondta Elizabeth, még mindig Fitzwilliam ezredeshez intézve szavait. - Kérdezzük meg tőle, miért van az, hogy egy okos, művelt ember, aki sokat forgott a világban, feszélyezettséget érez idegenekkel szemben? - Meg tudok erre felelni anélkül is, hogy megkérdezném - mondta Fitzwilliam. - Azért, mert nem is igyekszik azt leküzdeni. - Bennem valóban nincs meg a tehetség, mint némely emberben, hogy könnyedén el tudjak beszélgetni olyanokkal, akiket még sohasem láttam - mondta Darcy. - Nem tudom megütni társalgásuk hangját, nem tudok annyi érdeklődést mutatni ügyeik iránt, mint azt gyakran látom másoknál. - Az én ujjaim - mondta Elizabeth - nem mozognak a billentyűkön olyan mesteri módon, mint ezt sok nőnél láttam. Nincs bennük annyi erő, annyi gyorsaság, nem is érik el ugyanazt a hatást. De én azért mindig magamat hibáztatom: nem vesződtem eleget a gyakorlással. Nem az ujjaimat okolom, hogy nem képesek oly mértékben a művészi játékra, mint más nőké. Darcy elmosolyodott, és így felelt: - Önnek teljesen igaza van: sokkal jobban használta fel az idejét. Aki abban a szerencsében részesül, hogy hallhatja a játékát, nem találhat benne semmi hiányt. Idegenek előtt pedig egyikünk sem produkálja magát. Társalgásukat Lady Catherine szakította félbe, aki odaszólt, hogy miről beszélnek. Elizabeth rögtön újból zongorázni kezdett. Lady Catherine odament, pár pillanatig hallgatta, aztán így szólt Darcyhoz: - Miss Bennet nem is játszana rosszul, ha többet gyakorolna, és órákat vehetne egy londoni tanártól. Az ujjrend ellen nem lehet semmi kifogás, de ízlés tekintetében nem éri utol Anne-t. Anne nagyszerűen zongorázna, ha egészsége megengedte volna, hogy tanuljon. Elizabeth Darcyra pillantott, mert látni akarta, milyen lelkesen visszhangozza unokahúga dicséretét - de se most, se máskor nem vette észre egyetlen tünetét sem a szerelemnek. Miss de Bourgh iránti egész viselkedéséből azt a vigasztaló tanulságot vonta le Miss Bingley számára, hogy Darcy valószínűleg akár őt is elvehette volna, ha történetesen ő a rokona. Lady Catherine folytatta megjegyzéseit Elizabeth játékáról, s közben utasításokat osztogatott, hogyan kell a darabot átérezni és előadni. Elizabeth elnéző udvariassággal hallgatta végig, s az urak kérésére mindaddig a zongoránál maradt, amíg elő nem állott őladysége hintója, hogy mindnyájukat hazavigye.
KÖNYV:
I •
III |
8. FEJEZET