|
TARTALOMJEGYZÉK
KÖNYV:
I •
III
Mrs. Gardiner hamarosan megtalálta a módját, hogy négyszemközt beszélhessen Elizával. Őszintén megmondta neki a véleményét, majd így folytatta: - Sokkal okosabb lány vagy, Lizzy, semhogy beleszeress valakibe csak azért, mert óvnak ettől - ezért merek veled nyíltan beszélni. Komolyan figyelmeztetni akarlak, hogy vigyázz. Ne keveredj bele, és őt se próbáld belekeverni olyan szerelembe, amelyet a vagyon hiánya kilátástalanná tesz. A személy ellen nincs semmi kifogásom; nagyon érdekes fiatalember, s ha annyi vagyona volna; amennyit megérdemel, szerintem nem is kívánhatnál jobb férjet. De ahogyan a dolog áll, ne engedd, hogy érzéseid elragadjanak. Értelmes teremtés vagy, s mi valamennyien elvárjuk, hogy használd is az eszedet. Meg vagyok róla győződve, hogy apád megbízik józan elhatározásodban és kifogástalan viselkedésedben. Ne okozz neki csalódást. - Kedves néni, ez aztán komoly beszéd! - Igen, és remélem, téged is komoly válaszra késztet. - Megnyugtatom, hogy nincs semmi oka az aggodalomra. Vigyázni fogok magamra és Wickhamre is. Ha tőlem függ, nem fog belém szeretni. - Látom, Elizabeth, most nem beszélsz komolyan. - Bocsásson meg, megpróbálom újra elmagyarázni. Jelenleg nem vagyok szerelmes Wickhambe; nem, ezt határozottan állíthatom. De annyit mondhatok, hogy ő a legkellemesebb ember, akivel valaha találkoztam... és ha igazán belém szeretne... de azt hiszem, jobb, ha nem kerül erre sor. Belátom, milyen meggondolatlanság volna. - Ó, az a rettenetes Darcy! - Apám jó véleménye számomra nagyon megtisztelő, s szerencsétlen volnék, ha elveszteném. De apám maga is kedveli Wickhamet. Egyszóval, kedves néni, nagyon sajnálnám, ha bárkinek is boldogtalanságot okoznék maguk közül; de mindennap látjuk, hogy ha a fiatalok szeretik egymást, a vagyon pillanatnyi hiánya ritkán riasztja vissza őket a házasodástól, hogyan ígérjem hát meg; hogy kísértés esetén bölcsebb leszek, mint annyi embertársam, vagy honnan tudjam, hogy csakugyan bölcs dolog-e ellenállni a kísértésnek? Egyebet tehát nem ígérhetek, csak azt, hogy nem fogom elsietni a dolgot. Nem fogom elhamarkodva azt hinni, hogy egyedül értem lángol. Ha vele vagyok, nem fogok epekedni. Egyszóval megteszem, ami tőlem telik. - Talán az is jó lesz, ha elveszed a kedvét a túlságosan gyakori látogatástól. Legalábbis ne emlékeztesd az édesanyádat, hogy hívja meg. - Mint a múltkor tettem - mondta Elizabeth, mosolyogva az eseten. - Igaza van, az ilyesmitől okosabb tartózkodni. De ne gondolja, hogy ő mindig ilyen gyakori vendég. Ezen a héten maguk miatt hívták meg annyiszor. Hiszen tudja, hogy anyám felfogása szerint a vendégeknek állandóan társaság kell. De őszintén, szavamra ígérem, igyekezni fogok azt tenni, ami a legokosabb, s remélem, ezzel meg van elégedve. A nagynéni helyeslése után Elizabeth megköszönte a jóindulatú figyelmeztetést, s a beszélgetés véget ért. Ritkán fordul elő, hogy valaki ilyen kényes kérdésben kap tanácsot, s nem haragszik meg miatta. Röviddel Gardinerék és Jane elutazása után Collins visszatért Hertfordshire-be de mivel Lucaséknál szállt meg, érkezése nem okozott nagyobb gondot Mrs. Bennetnek. Az esküvő napja rohamosan közeledett, s végül Mrs. Bennet is kénytelen volt beletörődni az elkerülhetetlenbe, sőt még rosszkedvűen egyszer-kétszer azt is kijelentette, hogy óhajtja mindkettőjük boldogságát. Csütörtökre tűzték ki az esküvőt, és Miss Lucas szerdán ment hozzájuk búcsúlátogatásra. Elizabeth szégyellte, hogy anyja csak kelletlenül és szűkszavúan gratulál; ő maga őszintén meg volt hatódva, s amikor Charlotte felállt, hogy elbúcsúzzék, kikísérte. Miközben lementek a lépcsőn, Charlotte megszólalt: - Ígérd meg, Eliza, hogy gyakran fogsz írni. - Erre okvetlenül számíthatsz. - Még valamit szeretnék kérni tőled: mielőbb látogass meg. - Remélem, gyakran fogunk találkozni Hertfordshire-ben. - Nem hinném, hogy egyhamar elutazhatnék Kentből. Azért kérlek, jöjj el hozzánk Hunsfordba. Elizabeth nem utasította vissza a meghívást, bár nem sok örömet várt a látogatástól. - Édesapám és Maria márciusban készülnek hozzánk - tette hozzá Charlotte -, s szeretném, ha te is velük tartanál. Hidd el, Eliza, téged éppolyan szívesen látlak, mint őket. Az esküvő megtörtént, a fiatal pár a templomból jövet egyenesen Kentbe utazott, a többiek a szokásos mondanivalókkal traktálták egymást. Elizabeth hamarosan hírt kapott barátnőjétől, levelezésük éppoly sűrű volt és állandó, mint azelőtt, bár a régi nyílt hangot nem találták többé. Elizabeth írás közben nem tudott megszabadulni az érzéstől, hogy benső, bizalmas barátságuknak vége szakadt; továbbra is szorgalmasan levelezett Charlotte-tal, de inkább a múlt, mint a jelen kedvéért. Első leveleit mohó kíváncsisággal bontotta fel; természetesen érdekelte, mit ír barátnője új otthonáról, hogyan tetszik neki Lady Catherine, s milyen boldognak meri magát vallani. De a levelek elolvasása után érezte, hogy Charlotte minden kérdésben úgy nyilatkozik, ahogy az előre látható volt. Jókedvűen írt, a gondtalan élet érződött ki leveléből, csak olyanra tért ki, amit dicsérhetett. A ház, a bútorok, a környék, az utak - minden tetszett neki, Lady Catherine viselkedése barátságos volt és megnyerő. Collins beállítása volt ez Hunsfordról és Rosingsról, ésszerűen tompítva. Elizabeth érezte, hogy csak akkor tudja meg az igazságot, ha majd saját szemével lát mindent. Jane már néhány sorban értesítette húgát, hogy szerencsésen megérkeztek Londonba, s Elizabeth remélte, hogy újabb levelében Bingleyékről is írhat majd valamit. Türelmetlenül várta ezt a levelet, de türelmetlensége csak a szokásos eredménnyel járt. Jane egy teljes hetet töltött Londonban, de Caroline-t nem látta, s nem is kapott hírt tőle. Ezt annak tulajdonította, hogy utolsó levele, amelyet Longbournból írt barátnőjének, valamilyen véletlen folytán elveszett. "A néninek - folytatta Jane - holnap abban a városrészben van dolga, s én felhasználom az alkalmat, hogy látogatást tegyek a Grosvenor Streeten." Legközelebb a látogatás után írt, amikor már találkozott Miss Bingleyvel. Úgy láttam, hogy Caroline rosszkedvű - írta -, de nagyon megörült nekem, és szemrehányást tett, hogy nem értesítettem őt előre londoni utamról. Tehát igazam volt: nem kapta meg utolsó levelemet. Természetesen fivérük iránt is érdeklődtem. Jól van; Darcy annyira lefoglalja, hogy ők is alig látják. Megtudtam, hogy aznap Miss Darcyt várják vacsorára. Szeretnék vele megismerkedni. Látogatásom nem tartott sokáig, mert Caroline és Mrs. Hurst éppen el akartak menni hazulról. Bizonyára hamarosan elnéznek hozzám. Elizabeth a fejét csóválta ezen a levélen, mert világos volt belőle, hogy Bingley csak véletlenül értesülhet Jane londoni tartózkodásáról. Eltelt négy hét, de Jane még nyomát sem látta Bingleynek. Igyekezett elhitetni magával, hogy nem bánja, de nem lehetett tovább vak Miss Bingley figyelmetlenségével szemben. Két hétig minden délelőtt otthon várta, s minden este új mentséget talált számára. A vendég végül is betoppant, de rövid látogatása s még inkább megváltozott viselkedése véget vetett Jane önámításának. Érzéseiről tanúskodik a levél, amelyet ez alkalommal írt húgának: Az én drága Lizzym bizonyára nem fog az ő éleslátásával kérkedni, mikor megvallom, mennyire csalódtam Miss Bingley szeretetében. Az események téged igazoltak - de azért ne gondolj makacsnak, húgocskám, ha most is megmaradok amellett, hogy Caroline viselkedése éppoly joggal keltett bennem bizalmat, mint benned gyanakvást. Egyáltalán nem értem, miért akart velem barátkozni, de ha a helyzet megismétlődne, okvetlenül ugyanabba a tévedésbe esnék. Caroline csak tegnap viszonozta látogatásomat, addig egyetlen levelet, egyetlen sort nem kaptam tőle. S mikor végre eljött, látszott rajta, hogy nem szívesen teszi. Hidegen, futólag bocsánatot kért, hogy nem látogatott meg előbb, egy szóval sem mondta, hogy keressem fel újra, s annyira megváltozott minden tekintetben, hogy távozása után elhatároztam, nem folytatom vele az érintkezést. Sajnálom, hogy így történt, de őt kell hibáztatnom. Rosszul tette, hogy engem szemelt ki barátnőjének; nyugodtan mondhatom; hogy ő kezdeményezett minden bizalmasabb közeledést. Mégis sajnálom őt, mert éreznie kell, hogy helytelenül cselekedett, s mert tudom, hogy az öccse miatti aggódás az oka mindennek. Nem kell tovább magyarázkodnom - mi tudjuk, hagy aggodalma teljesen alaptalan, de ha mégis így érez, érthetővé válik viselkedése irántam. Bingley annyira megérdemli nővére szeretetét, hogyha Caroline aggódik érte, az csak természetes és dicsérendő. Csodálkozom azonban, hogy még most is ilyen félelmek gyötrik, mert ha az öccse egy mákszemnyit is törődne velem, már réges-régen találkoznunk kellett volna. Caroline elejtett, szavaiból arra kell következtetnem, hogy Bingley tud londoni tartózkodásomról; de a nővére mégis úgy beszél, mintha el akarná hitetni önmagával, hogy öccse valóban szerelmes Miss Darcyba. Nem értem az egészet, s ha nem félnék az igazságtalan ítélkezéstől, szinte azt kellene hinnem, hogy mindez nagyon hasonlít a kétszínűséghez. Igyekszem elűzni minden fájdalmas gondolatot, s csak arra akarok gondolni, ami boldoggá tesz: a te szeretetedre s kedves nagybátyám és nagynéném szüntelen kedvességére. Írj magadról mielőbb. Miss Bingley olyasmit is mondott, hogy öccse vissza sem tér Netherfieldbe, hanem felmondja a bérletet - de ezt csak bizonytalanul említette. Jobb, ha nem szólunk róla másnak. Nagyon örülök, hogy olyan jó híreid vannak hunsfordi barátainkról. Kérlek, látogass el hozzájuk Sir Williammel és Mariával. Egész biztosan jól fogod magad náluk érezni. Csókol szerető nővéred Ez a levél fájt kissé Elizának, de jókedve visszatért arra a gondolatra, hogy legalább Miss Bingley nem tudja tovább áltatni Jane-t. Bingleytől sem várt már semmit, sőt azt sem kívánta, hogy folytassa udvarlását. Minél többet gondolkozott rajta, annál silányabbnak találta jellemét. Őszintén remélte, hogy valóban feleségül veszi Darcy húgát, ami büntetés lesz neki, Jane-nek viszont esetleg előny. Wickham szavaiból ítélve Bingley csakhamar keservesen megbánná ebben a házasságban, hogy mit dobott el magától. Mrs. Gardiner ez idő tájt emlékeztette Elizát ígéretére, és felvilágosítást kért Wickhamről. Elizabeth olyan hírekkel szolgálhatott, melyekkel nagynénje jobban meg volt elégedve, mint ő maga. Wickham nyilvánvaló vonzalma ellanyhult, figyelmességei elmaradtak, bámulatát másra ruházta át. Elizabeth elég éber volt, hogy lássa mindezt, de ha látta és írt is róla, nagyobb fájdalmat nem érzett. Szívét alig érintette a szerelem, hiúságát pedig kielégítette az a gondolat, hogy a fiatalember egyedül őt választotta volna, ha vagyoni helyzete megengedi. A fiatal hölgynek, aki körül Wickham legyeskedett, tízezer fontnyi váratlan örökség volt a legfőbb varázsa; de Elizabeth Wickham esetét kevésbé éleslátóan ítélte meg, mint Charlotte-ét, és nem rótta fel neki, hogy anyagi függetlenségre áhítozik. Ellenkezőleg, egészen természetesnek tekintette a dolgot. Feltételezte, hogy Wickham csak némi vívódás árán mondott le róla, de elhatározását mindkettőjük szempontjából okos és kívánatos lépésnek tartotta, s magában tiszta szívből szerencsét kívánt neki. Minderről híven beszámolt Mrs. Gardinernek, s a körülmények részletes ismertetése után így folytatta levelét: Most már bizonyos vagyok benne, kedves néni, hogy nem voltam belé komolyan szerelmes, mert ha valóban átéltem volna ezt a tiszta és lélekemelő szenvedélyt, akkor most a nevét is utálnám, és mindenféle rosszat kívánnék neki. De érzelmeim nemcsak az ő irányában barátságosak, hanem még Miss King iránt is elfogulatlan vagyok. Akárhogy is nézem a dolgot, nem tudom őt gyűlölni, s egyáltalán nem bánt a gondolat, hogy derék, rendes leány. Szerelemről tehát szó sem lehet. Éberségemet siker koronázta, s bár ismerőseimet sokkal jobban érdekelné, ha őrülésig szerelmes lennék belé, nem mondhatnám, hogy sajnálkozom viszonylagos jelentéktelenségem miatt. Az ember néha drágán fizet a fontos szerepért. Kitty és Lydia sokkal inkább lelkükre veszik elpártolását, mint jómagam. Ők még járatlanok a világ dolgaiban, s nem jutottak el ahhoz a bosszantó felismeréshez, hogy a jóképű fiatalembereknek éppúgy meg kell élniök valamiből, mint a csúnyáknak.
KÖNYV:
I •
III |
3. FEJEZET