|
TARTALOMJEGYZÉK
KÖNYV:
I •
III
Nemegyszer történt, hogy a parkban való kószálás közben Elizabeth váratlanul találkozott Darcyval. Úgy érezte, a gonosz véletlen űzi vele játékát, amikor Darcyt éppen oda hozta, ahol a madár sem jár; s hogy ez többé ne ismétlődjék, mindjárt az első alkalommal tapintatosan közölte vele, hogy ez az ő legkedvesebb helye. Nagyon furcsa volt hát, hogy a dolog másodszor, sőt harmadszor is megeshetett. Mintha szándékos rosszindulat vagy önsanyargatás lett volna Darcy részéről, mert ilyenkor nem elégedett meg néhány szokványos kérdéssel és félszeg hallgatással, hogy azután elköszönjön, hanem kötelességének tartotta, hogy visszaforduljon, és együtt sétáljon vele. Egyik alkalommal sem beszélt sokat, s Elizabeth sem vesződött azzal, hogy szóval tartsa, vagy nagyon figyeljen rá; de harmadik találkozásuk során feltűnt neki, hogy Darcy néhány különös, össze nem függő kérdést intéz hozzá: jól érzi-e magát Hunsfordban, szereti-e a magányos sétákat, mi a véleménye Collinsék családi boldogságáról? S amikor Rosingsról beszéltek, és Elizabeth nem értette egészen a szobák elrendezését, Darcy arra látszott utalni, hogy Elizabeth is a kastélyban fog lakni, ha ismét ellátogat Kentbe. A fiatalember szavaiból érzése szerint ez tűnt ki. Lehetséges, hogy Fitzwilliam ezredes járt az eszében? Elizabeth úgy gondolta, ha Darcy egyáltalán mondani akart ezzel valamit, csak arra célozhatott, milyen fejlemények várhatók erről az oldalról. Kissé zavarba jött, és örült, amikor már a kerítés kapujához értek, szemben a paplakkal. Egy nap séta közben éppen átolvasta Jane legutóbbi levelét, s eltűnődött egyes mondatain, amelyekből látszott, hogy nővére nem jókedvében írta - s amikor feltekintett, most nem Darcy lepte meg őt, hanem Fitzwilliam ezredes állt előtte. Rögtön eltette a levelet, s mosolyt erőltetve magára, megszólalt: - Nem is tudtam eddig, hogy erre szokott sétálni. - Körüljártam a parkot - felelte Fitzwilliam -, minden évben meg szoktam ezt tenni, s a séta végén be akartam nézni magukhoz. Messze megy még? - Nem, éppen az volt a szándékom, hogy visszafordulok. Rögtön meg is fordult, s együtt sétáltak a paplak felé. - Biztos már, hogy szombaton elutazik Kentből? - kérdezte Elizabeth. - Igen, ha ugyan Darcy nem halasztja el ismét az utazást. Ő rendelkezik velem. Úgy intézi a dolgot, ahogy neki jólesik. - És ha nem is esik neki jól, amit csinál, megvan legalább az az öröme, hogy ő dönthet. Nem ismerek még egy embert, aki jobban élvezné, mint Mr. Darcy, ha az akaratát érvényesítheti. - Valóban szereti, ha minden az ő kedve szerint történik - felelte Fitzwilliam -, de mindnyájan ilyenek vagyunk. Csak neki több lehetősége van erre, mert ő gazdag, a legtöbb ember pedig szegény. Tapasztalatból beszélek, hiszen tudja, a fiatalabb fiúnak önmegtagadás és függés a sorsa. - Véleményem szerint egy gróf fiatalabbik fia nem sokat tapasztalhat ebből. Mondja meg őszintén, volt-e valaha önmegtagadásra és függésre kényszerítve? Mikor akadályozta meg a pénzhiány, hogy oda menjen, ahová akar, s megszerezzen bármit, amihez kedve támad? - Ezek a kérdések elevenbe vágnak. Talán nem mondhatom, hogy sok ilyen természetű nehézségem lett volna. De fontosabb dolgokban már sújthat a pénzhiány. A fiatalabb fiú nem nősülhet szíve szerint. - Kivéve ha gazdag örökösnő felé húzza a szíve, ami tudomásom szerint gyakran megtörténik. - A költséges életmód függő helyzetbe hoz bennünket, s a magamfajta rangú férfiak között nincsenek sokan, akiknek a házasodásnál nem kell némi tekintettel lenniök a pénzre. "Nekem szól ez?" - gondolta magában Elizabeth, s elpirult a gondolatra; de hamar erőt vett magán, és vidám hangon megkérdezte: - És mondja, kérem, mi a piaci ára egy gróf fiatalabbik fiának? Ha nem nagyon beteges a bátyja, talán ötvenezer fonttal is beéri. Fitzwilliam ezredes hasonló hangnemben válaszolt, s a kérdést nem feszegették tovább. Szünet következett, s mivel Fitzwilliam ezt úgy értelmezhette, hogy Elizabeth szívére vette az előbbi beszélgetést, a lány csakhamar megszólalt: - Úgy látom, unokaöccse főként azért hozta önt magával, hogy legyen, akivel rendelkezzék. Csodálom, miért nem nősül meg, hiszen akkor állandóan biztosíthatná magának ezt a lehetőséget. De talán egyelőre a húga is jó erre, s minthogy ő az egyetlen gyámja, azt teheti vele, amit akar. - Nem - mondta Fitzwilliam ezredes -, ezt az előnyös tisztséget kénytelen velem megosztani. Miss Darcy felett együtt gyámkodunk. - Valóban? Ezt nem is tudtam. És mondja, kérem, hogyan teljesítik kötelességüket? Sok baj van a gyámleányukkal? A fiatal hölgyek az ilyen korban néha kissé nehezen kezelhetők, s ha Miss Darcyban él az igazi családi szellem, talán ő is szeret a maga feje szerint cselekedni. Beszéd közben látta, hogy Fitzwilliam komolyan tekint rá, s rögtön utána megkérdezte, miért képzeli Eliza, hogy Miss Darcy bárminő gondot okoz nekik. Ez a kérdés meggyőzte arról, hogy valamiképpen ráhibázott az igazságra, s tüstént így felelt: - Nem kell azért megijedni. Nem hallottam róla semmi rosszat, és szívesen elhiszem, hogy a legsimulékonyabb teremtés a világon. Ismerőseim között van két hölgy, Mrs. Hurst és Miss Bingley, akik rajonganak érte. Úgy emlékszem, ön is említette, hogy ismeri őket. - Csak futólag. A fivérük kellemes, úri modorú ember, jó barátja Darcynak. - Ó, igen - mondta Elizabeth szárazon -, Mr. Darcy kivételesen jó Mr. Bingleyhez, és féltő gonddal vigyáz reá. - Vigyáz reá! Igen, magam is azt hiszem, hogy valóban vigyáz rá olyan esetekben, amikor erre leginkább rászorul. Mikor ideutaztunk, útközben említett nekem valamit, amiből azt kell hinnem, hogy Bingleyt nagy hálára kötelezte. De bocsánatot kellene tőle kérnem, mert nincs jogom feltételezni, hogy valóban Bingleyre gondolt. Részemről ez puszta találgatás. - Mit akar ezzel mondani? - Olyan ügyről van szó, amelyet Darcy bizonyára nem szívesen szellőztetne, mert ha az illető hölgy családja tudomást szerezne róla, abból csak kellemetlenség származnék. - Számíthat rá, hogy senkinek sem fogom említeni. - És ne felejtse el azt sem, nincs igazi okom feltenni, hogy valóban Bingleyre gondolt. Nekem mindössze annyit mondott, hogy gratulál önmagának, amiért nemrég megmentette egyik barátját egy rendkívül meggondolatlan házasság összes hátrányaitól - de sem neveket, sem egyéb részleteket nem árult el. Én csak azért gondoltam Bingleyre, mert olyan fiatalembernek tartom, aki könnyen keveredhet efféle bajba, s mert tudtam, hogy együtt töltötték az egész nyarat. - És Mr. Darcy meg is okolta, hogy miért lépett közbe? - Úgy tudom, igen súlyos kifogások merültek fel a hölgy ellen. - És milyen furfanggal választotta el őket egymástól? - A furfangját nem fedte fel előttem - felelte Fitzwilliam mosolyogva -, csak annyit mondott, amit most elmondtam magának. Elizabeth nem szólt semmit, csak ment tovább, de szívében kavargott a felháborodás. Fitzwilliam nézte egy darabig, aztán megkérdezte, min tűnődik. - Arra gondolok, amit az imént mondott - felelte Elizabeth. - Minden érzésem fellázad unokaöccse eljárása ellen. Miért kellett neki magát bírónak megtennie? - Úgy látom, inkább okvetetlenkedésnek tartja a beavatkozását. - Nem látom be, mi jogon döntötte el Mr. Darcy, helyes-e a barátjának a vonzalma, vagy miért határozhatta és szabhatta meg ő, saját ítélete alapján, hogy merre keresse barátja a boldogságot. De mivel nem ismerjük a körülményeket - folytatta, hirtelen észbe kapva -, nem volna méltányos pálcát törni felette. Alig tehető fel, hogy ebben az esetben mély lett volna a szerelem. - Ez a feltevés valóban természetes - felelte Fitzwilliam -, de sokat levon unokaöcsém dicső diadalából. Tréfából mondta ezt, de Elizabeth olyan igaz képét látta benne Darcynak, hogy nem is mert rá válaszolni, hanem hirtelen más tárgyra tért át, és közömbös dolgokról beszélt, amíg el nem érték a paplakot. A vendég távozása után rögtön bezárkózott a szobájába, ahol zavartalanul gondolkodhatott mindarról, amit hallott. Nyilvánvaló volt, hogy csak az ő ismerőseiről és rokonairól lehet szó. Nincs a világon még egy férfi, akire Darcynak ilyen korlátlan befolyása volna. Hogy Darcy is közreműködött Bingley és Jane elválasztásában, afelől eddig sem volt soha kételye; de a terv kifőzését és végrehajtását elsősorban Miss Bingleynek tulajdonította. Ha azonban Darcyt nem vakította el hiúsága, akkor ő volt a bűnös, az ő gőgje és szeszélye volt az oka mindennek, amit Jane a múltban szenvedett, és még most is szenved. Egy időre feldúlta egy melegen érző, nemes szívű leány minden reményét a boldogságra, és ki a megmondhatója, milyen tartós sebet ütött a lelkén? "Igen súlyos kifogások merültek fel a hölgy ellen" - ezek voltak Fitzwilliam ezredes szavai -, s e súlyos kifogások valószínűleg abból álltak, hogy Jane egyik nagybátyja vidéki ügyvéd, a másik meg londoni kereskedő. - Jane ellen - kiáltott fel Elizabeth - senki sem emelhet kifogást.... hiszen ő csupa báj és jóság! Nyílt eszű, művelt teremtés, a modora megnyerő. Apám ellen sem hozhatnak fel semmit... megvannak ugyan a bogarai, de olyan tehetséges ember, hogy maga Darcy is megirigyelhetné, becsületességben pedig valószínűleg sohasem versenyezhet vele. - Ha anyjára gondolt, kissé megingott az önbizalma, de nem akarta elhinni, hogy ez a szempont lényegesen befolyásolná Darcyt; meg volt győződve arról, hogy az előkelőség hiánya új rokonságában mélyebben sértené Darcy büszkeségét, mint az értelem hiánya. Végül arra a következtetésre jutott, hogy Darcyt részben a legrosszabb fajta gőg irányította, részben az a kívánság, hogy a saját húga számára tartsa meg Bingleyt. Az ilyen gondolatok annyi izgalmat és könnyet okoztak, hogy Elizának belefájdult a feje. Estefelé a fejfájás annyira erősödött (ehhez járult az is, hogy látni sem akarta Darcyt), hogy elhatározta: nem megy a többiekkel Rosingsba, ahová teára voltak hivatalosak. Mrs. Collins látta rajta, hogy csakugyan rosszul van, s nem is próbálta rábeszélni, sőt férjét is igyekezett visszatartani mindenféle rábeszéléstől; de Collins nem titkolhatta aggodalmát, hogy Lady Catherine zokon fogja venni, ha Elizabeth otthon marad.
KÖNYV:
I •
III |
10. FEJEZET