|
TARTALOMJEGYZÉK
KÖNYV:
I •
III
Május második hetében történt, hogy a három fiatal hölgy együtt elindult a Gracechurch Streetről a hertfordshire-i N. város felé. Amint a vendégfogadó felé közeledtek, ahol a megbeszélés szerint édesapjuk kocsijának kellett várni rájuk, tüstént megállapították, hogy a kocsis pontosan megérkezett, mert az emeleten Kitty és Lydia dugták ki a fejüket az ebédlőablakon. A két leány már több mint egy órája volt a fogadóban, s közben azzal szórakoztak, hogy benéztek a szemközti kalaposboltba, figyelték az őrt álló silbakot, s ecettel és olajjal ízesítették az uborkasalátát. Miután üdvözölték nővéreiket, diadalmasan mutattak rá az asztalra, melyen a vidéki fogadó éléskamrájának szokásos hideg húsételei díszelegtek, s ujjongva kiáltották: - Hát nem remek? Nem kellemes meglepetés? - És ti lesztek a vendégeink - tette hozzá Lydia -, de a pénzt nektek kell kölcsönadni, mert a miénket mind elköltöttük az üzletben. - Aztán megmutatta a vásárolt holmikat: - Nézzétek csak: most vettem ezt a kalapot. Nem mondhatnám, hogy valami szép, de gondoltam, miért ne vegyem meg? Mihelyt hazaérek, rögtön szétszedem, s majd meglátom, tudok-e belőle jobbat csinálni. S mikor a nővérei leszólták a kalapot, hogy milyen csúnya, Lydia teljes lelki nyugalommal tette hozzá: - Ó! De volt a boltban még kettő-három sokkal csúnyább. Veszek majd hozzá valami szebb színű selymet, újra beszegem, úgy majd megjárja. Különben nem számít sokat, mit fogunk hordani ezen a nyáron, hiszen az ezred úgysem lesz Merytonban. Két hét múlva indulnak. - Igazán elmennek? - kiáltott fel Elizabeth szívbeli örömmel. - Brighton mellett fognak táborozni. Jaj de szeretném, ha a papa mindnyájunkat odavinne a nyárra! Olyan nagyszerű eszme, és úgyszólván nem kerülne semmibe. A mamának is ez az egyetlen vágya! Gondolj csak arra, milyen szörnyű nyarunk lenne különben! "Igen - gondolta magában Elizabeth -, valóban nagyszerű eszme, el is intézne minket alaposan. Te jó ég! Brighton meg egy egész tábor katona - éppen ez hiányzik nekünk! Elég galibát okozott már az az egy nyomorúságos nemzetőrregiment és havonként a tiszti bál Merytonban." - Most pedig valami érdekes hírrel jövök - mondta Lydia, amikor asztalhoz ültek. - Találjátok ki, mi az. Pompás hír, nagyszerű hír, és olyan emberről szól, akit mindnyájan szeretünk. Jane és Elizabeth egymásra néztek, s szóltak a pincérnek, hogy nincs rá szükségük. Lydia nevetve folytatta: - Hiába, ti mindig ilyen szertartásosak és finomkodók vagytok. Persze, a pincérnek nem szabad hallani - de törődik is ő ezzel! Higgyétek el, szokott ő cifrábbakat is hallani, mint amit most elmondok. De micsoda förtelmes alak! Örülök, hogy elment. Ki látott ilyet? Szinte földig ér az álla. Nos, halljátok a híreimet: a kedves Wickhamről van szó - ugye, ez nem való a pincér fülének? Nincs semmi veszély, Wickham nem veszi el Miss Kinget. No, mit szólsz hozzá? Miss King elutazott a nagybátyjához, Liverpoolba, ott is marad. Wickham megmenekült. - És Mary King is megmenekült! - tette hozzá Elizabeth. - Megmenekült egy meggondolatlan, előnytelen házasságtól. - Nagy szamár volt, hogy elment, ha szereti Wickhamet. - De remélem, egyik részről sem erős a vonzalom - mondta Jane. - Wickham részéről semmi esetre sem. Kezeskedem arról, hogy soha-soha egy fikarcnyit sem törődött vele. Ki is törődnék egy ilyen undok, szeplős kis vakarccsal? Elizabeth megdöbbenve eszmélt rá, hogy ő ugyan képtelen ilyen durva kifejezést használni, de ez a durva érzés alig különbözött attól, amit régebben maga is lelkében táplált, és őszinteségnek képzelt. Mihelyt befejezték az étkezést, s az idősebb nővérek fizettek, odarendelték a kocsit, és némi rendezgetés után az egész társaság, az összes bőrönddel, kézimunkakosarakkal, csomagokkal, valamint Kitty és Lydia felesleges új beszerzéseivel együtt, nagy nehezen elhelyezkedett benne. - Jól össze vagyunk zsúfolva! - kiáltott Lydia. - Örülök, hogy megvettem a kalapot, már azért is érdemes volt, mert így egy dobozzal több van! Most aztán helyezzük magunkat kényelembe - lesz itt beszéd és nevetés bőven, amíg haza nem érünk. Először is halljuk, mi történt veletek, mióta elmentetek. Találkoztatok kellemes férfiakkal? Kacérkodtatok velük? Én már nagyban reméltem, hogy legalább egyiktek férjjel jön haza. Szavamra, Jane nemsokára vénlány lesz. Már majdnem huszonhárom éves! Biz' isten, nekem a szemem sülne ki, ha huszonhárom éves koromig nem mennék férjhez! Tudnátok csak, mennyire töri magát Philips néni, hogy nektek férjet fogjon! Azt mondja, Lizzynek Collinshoz kellett volna feleségül menni - de én nem hiszem, hogy sok öröme telt volna benne. Istenem, de jó volna, ha előttetek mennék férjhez! Akkor én vihetnélek benneteket az összes bálokra. Uramisten, milyen jót mulattunk a múltkor Forster ezredeséknél! Kittyt meg engem egész napra meghívtak - Mrs. Forster megígérte, hogy egy kis tánc is lesz este (hadd mondjam el azt is, hogy Mrs. Forsterrel nagyon jóban vagyok!). Meghívta a két Harrington lányt is, de Harriet megbetegedett, és Pen kénytelen volt egyedül jönni. És mit gondoltok, mit csináltunk? Női ruhába öltöztettük Chamberleyne-t, az egyik tisztet, őt is beállítottuk a hölgyek közé - hallottatok már ilyen mulatságos dolgot? Egy árva lélek sem tudott róla, csak Forster ezredes meg a felesége, Kitty meg én - no és a nagynénim, mert tőle kértük kölcsön a ruhát. El sem képzelitek, milyen jól festett benne! Amikor bejött Denny meg Wickham meg Pratt, két-három tiszttel együtt, egyikük sem ismerte fel barátját. Istenem, mennyit nevettem! Hát még Mrs. Forster! Úgy éreztem, meg kell szakadnom a nevetéstől. A férfiak emiatt fogtak gyanút, akkor aztán hamar kiderült a turpisság. Ilyenfajta történeteket mesélt Lydia társaságáról és vidám tréfáikról, ezekkel igyekezett szórakoztatni útitársnőit Longbournig; Kitty pedig egy-egy megjegyzéssel egészítette ki szavait. Elizabeth lehetőleg nem figyelt oda, de így is gyakran megütötte a fülét Wickham neve. Otthon meleg szeretettel fogadták őket. Mrs. Bennet örvendezve látta, hogy Jane szépsége változatlan, Mr. Bennet pedig ebéd közben több ízben is, minden ok nélkül, odaszólt Elizának: - Örülök, hogy újra itthon vagy, Lizzy. Az ebédlőben nagy társaság gyűlt össze, mert majdnem az egész Lucas család átjött, hogy üdvözölje Mariát, és hallja, mi az újság. A társalgás a legkülönbözőbb témákról folyt. Lady Lucas az asztalon keresztül érdeklődött Mariától legidősebbik leányának hogyléte és baromfiállománya iránt. Mrs. Bennet két irányban is el volt foglalva: egyrészt a legújabb divatról számoltatott be magának Jane-nel, aki néhány székkel lejjebb ült, másrészt rögtön továbbadta a felvilágosításokat az ifjabb Lucas leányoknak. De mindnyájukat túlharsogta Lydia - ő az aznap délelőtti szórakozásokat sorolta fel mindazok számára, akiknek kedvük volt őt hallgatni. - Ó, Mary - mondta -, bár te is velünk jöttél volna, olyan jól mulattunk! Odafelé Kittyvel felhúztuk az összes függönyöket, mintha senki sem ülne a kocsiban. Én így utaztam volna végig, de Kittynek felfordult a gyomra. Aztán megérkeztünk a George fogadóba, s ott igazán gavallér módon viselkedtünk, mert pompás hideg ebéddel vendégeltük meg a másik három lányt - miért nem jöttél velünk, téged is megvendégeltünk volna! És mennyit mulattunk az indulásnál! Azt hittem már, be sem férünk a kocsiba. Majd meghaltam a nevetéstől. És mennyit bolondoztunk egész úton hazafelé! Olyan hangosan beszéltünk és nevettünk, hogy tíz mérföldre is elhallatszott! Mary nagyon komolyan válaszolt: - Mi sem áll távolabb tőlem, kedves húgom, mint hogy lenézzem az ilyen örömöket, hiszen kétségtelenül összhangban vannak a női lélek általános természetével. De bevallom, számomra nem bírnak vonzóerővel, engem mérhetetlenül jobban érdekelnek a könyvek. Ebből a válaszból Lydia már egy szót sem hallott. Ritkán figyelt bárkire fél percnél tovább, Maryt pedig sohasem méltatta figyelmére. Délután Lydia a többi lánnyal együtt amellett kardoskodott, hogy sétáljanak át Merytonba, és nézzék meg, hogyan folyik ott az élet; de Elizabeth állhatatosan ellenezte ezt a tervet. Ne mondhassa senki, hogy a Bennet lányok csak fél napja érkeztek haza, s máris a tisztek után szaladgálnak. Ellenkezésének más oka is volt. Rettegett attól, hogy viszontlássa Wickhamet, és minél későbbre akarta halasztani a találkozást. Neki valóban nagy örömére szolgált, hogy az ezred hamarosan távozik. Két hét múlva indulnak, s ha már elmentek, remélhetőleg Wickham nem okoz neki több bosszúságot. Nem sok időt töltött még otthon Elizabeth, máris hallotta, hogy a brightoni nyaralás terve, melyre Lydia a fogadóban célzott, gyakran szóba kerül szülei között. Rögtön látta, hogy apjának esze ágában sincs engedni, bár olyan bizonytalan és kétértelmű válaszokat adott, hogy Mrs. Bennet gyakori csüggedése ellenére sem tett le arról, hogy akaratát ráerőszakolja.
KÖNYV:
I •
III |
16. FEJEZET