|
TARTALOMJEGYZÉK
KÖNYV:
I •
III
Egy hét telt el szerelmi vallomásokkal és boldog tervezgetéssel, de megjött a szombat, amely elszakította a tiszteletest imádott Charlotte-jától. A válás fájdalmát azonban némileg enyhítették a fiatalasszony fogadására tervezett előkészületek, mivel joggal remélhette, hogy legközelebbi hertfordshire-i látogatásakor kitűzetik a nap, mely a legboldogabb emberré teszi őt a világon. Longbourni rokonaitól éppoly ünnepélyesen búcsúzott el, mint előző alkalommal, ismét jó egészséget és boldogságot kívánt szép húgainak, apjuknak pedig újabb köszönőlevelet ígért. A rákövetkező hétfőn Mrs. Bennet örömmel fogadta bátyját és sógornőjét, akik eljöttek, hogy szokásuk szerint Longbournban töltsék a karácsonyt. Mr. Gardiner értelmes, úri viselkedésű férfi volt, s természeténél és neveltetésénél fogva egyaránt magasan felette állt húgának. A netherfieldi hölgyek aligha hitték volna el, hogy egy kereskedőember, aki raktáraiban tölti az életét, ennyire jól nevelt és kellemes modorú lehet. Mrs. Gardiner kedves, okos, elegáns asszony volt, néhány évvel fiatalabb, mint Mrs. Bennet és Mrs. Philips. Longbourni unokahúgai mind nagyon szerették, de legbarátibb viszonyban a két legidősebb leánnyal állott, akiket gyakran látott vendégül londoni házában. Mrs. Gardiner első dolga az volt megérkezése után, hogy szétosztotta az ajándékokat, és beszámolt a legújabb divatról. Tevékeny szerepe ezzel meg is szűnt, helyette hallgatás jutott neki osztályrészül. Mrs. Benneten sok sérelem esett, sok mindenről panaszkodhatott. Legutóbbi találkozásuk óta az egész családra rájárt a rúd. Két lánya már a házasság küszöbén állt, végül mégsem lett belőle semmi. - Jane-re nem haragszom - folytatta -, mert Jane meg is fogta volna Bingleyt, ha tudta volna. De ez a Lizzy! Hidd el, fáj a szívem, ha rágondolok, hogy már Collins felesége lehetne, ha nem lett volna olyan önfejű. Itt, ezen a szent helyen kérte meg a kezét, de Lizzy kikosarazta. Az eredmény az, hogy Lady Lucas előttem adja férjhez a lányát, a longbourni birtok pedig biztosan kicsúszik a kezünkből. Nem is gondolod, milyen ravasz emberek azok a Lucasék. Csak az érdekli őket, mit kaparinthatnak meg. Sajnálom, hogy ezt kell róluk mondanom, de ez az igazság. Tönkremennek belé az idegeim meg az egészségem, hogy a családom ellenem dolgozik, a szomszédaim pedig csak a maguk érdekeit nézik. De ti éppen a legjobbkor jöttetek... milyen boldogság ez nekem, és hogy örülök, hogy megint a hosszú ujj a divat! Mrs. Gardiner a legfontosabb hírekről már értesült a két idősebbik leánnyal folytatott levelezés során, ezért csak futólag felelt sógornőjének, s kímélni akarva unokahúgai érzéseit, másra fordította a szót. Mikor később egyedül maradt Elizával, újból visszatért a tárgyra. - Úgy látom, kitűnő parti lett volna Jane-nek - mondta -, kár, hogy nem lett belőle semmi. De az ilyesmi gyakran megesik! Egy ilyen fiatalember, amilyennek Bingleyt leírtad, könnyen beleszeret pár hétre egy csinos lányba, mikor aztán a véletlen elválasztja tőle, éppoly könnyen el is felejti. Az effajta hűtlenség nagyon gyakori. - Jó vigasz a maga nemében - mondta Elizabeth -, de a mi esetünkre nem illik. A mi bajunkat nem a véletlen okozta. Ritkán fordul elő, hogy egy anyagilag független fiatalember barátai közbelépésére többé nem törődik egy lánnyal, akibe néhány nappal előbb még fülig szerelmes volt. - De ez a kifejezés, hogy "fülig szerelmes", annyira elcsépelt, annyira határozatlan és bizonytalan, hogy már alig jelent valamit. Éppoly gyakran alkalmazzák a félórás ismeretségből származó érzésekre, mint a komoly, mély vonzalomra. Mondd, kérlek, milyen heves volt Mr. Bingley szerelme? - Sohasem láttam ennél biztatóbb vonzalmat. Bingley nem törődött már senkivel, egyedül Jane létezett számára, s ez minden találkozásuknál világosabb és feltűnőbb lett. A saját házibálján megsértett két vagy három leányt, mert nem kérte fel őket; én magam kétszer is szóltam hozzá, de választ sem kaptam. Lehetnek-e ennél örvendetesebb tünetek? Hiszen a szerelem lényege, hogy udvariatlanná tesz mindenki más iránt! - Ó, igen! Az olyan szerelemé, amelyet Bingley érezhetett. Szegény Jane! Sajnálom őt, mert az ő természetével nem fogja egykönnyen kiheverni. Bár inkább veled történt volna, Lizzy! Te jót nevetnél az egészen, s ez elősegíti a gyógyulást. De mit gondolsz, rá lehetne venni Jane-t, hogy jöjjön velünk Londonba? A környezetváltozás jót tenne neki - talán az is megnyugtatná, ha kissé kiszabadulna az itthoni légkörből. Elizabeth rendkívül megörült ennek az ajánlatnak, és biztosra vette, hogy nővére is kapni fog rajta. - Remélem - tette hozzá Mrs. Gardiner -, hogy elhatározását nem fogja befolyásolni a fiatalember londoni tartózkodása. Mi egészen más városrészben lakunk, más a baráti körünk, s mint jól tudod, ritkán járunk társaságba; így hát nagyon valószínűtlen, hogy találkoznánk, hacsak Bingley egyenesen meg nem látogatja Jane-t. - Ez pedig teljes lehetetlenség, mert most a barátja őrzi, és Darcy a világért sem tűrné, hogy Jane-t abban a városnegyedben felkeresse! Kedves néni, hova gondol? Mr. Darcy talán hallotta a hírét a Gracechurch Streetnek, de az ő felfogása szerint egy hónap alatt sem tudná magáról lemosni a szennyet, ha egyszer odatévedne; afelől pedig nyugodt lehet, hogy Bingley nála nélkül ki se mozdul a házból. - Annál jobb. Remélem, egyáltalán nem fognak találkozni. De mi van Bingley nővérével? Hiszen Jane levelez vele. Ő mégis kénytelen lesz eljönni hozzá. - Miss Bingley meg fogja szakítani vele az ismeretséget. Elizabeth ezt igen határozott hangon jelentette ki, mint azt a még érdekesebb feltevést is, hogy Bingleyt nem engedik el Jane-hez - de magában nyugtalankodott, s kis megfontolás után rájött arra, hogy a dolgot nem hiszi egészen reménytelennek. Lehetségesnek, sőt néha valószínűnek tűnt fel, hogy Bingley szerelme újból fellángol, s a baráti befolyást sikeresen ellensúlyozza majd Jane szépségének természetes varázsa. Jane örömmel fogadta el nagynénje meghívását. Bingleyékre pillanatnyilag csak annyit gondolt, hogy Caroline nem lakik egy házban a fivérével, s ezért remélhetőleg egy-egy délelőttöt nála tölthet, anélkül, hogy találkoznia kellene Bingleyvel. Gardinerék egy hétig maradtak Longbournban, de egy nap sem múlt el, hogy ne jöttek volna össze hol Philipsékkel, hol a Lucas családdal, hol meg a tisztekkel. Mrs. Bennet oly buzgón gondoskodott bátyja és sógornője szórakoztatásáról, hogy egyetlen este sem ültek le egymagukban a családi vacsorához. Ha otthon is maradtak, néhány tiszt mindig meg volt híva, és Wickham sohasem hiányzott közülük. Elizabeth lelkesen dicsérte őt Mrs. Gardinernek, aki gyanút fogott, s ilyen alkalmakkor gondosan figyelte mindkettőjüket. A látottak alapján nem gondolt ugyan komoly szerelemre, de annyi nyilvánvaló volt, hogy tetszenek egymásnak, s a nagynénit ez is nyugtalanította kissé. Elhatározta, hogy elutazása előtt beszél Elizával, és kifejti neki, hogy oktalanság lenne ilyen vonzalmat bátorítani. Wickham nemcsak közismert szeretetre méltó tulajdonságaival, hanem egyébbel is szórakoztatta Mrs. Gardinert, aki tíz-tizenkét évvel azelőtt, még lány korában, hosszabb időt töltött Derbyshire-ben, azon a vidéken, ahol Wickham született. Ilyenformán sok közös ismerősük volt, s bár a fiatalember Darcy apjának halála óta, vagyis öt éve nemigen járt arra, mégis újabb hírekkel szolgált az asszonynak régi ismerőseiről, mint amikhez az hozzájuthatott. Mrs. Gardiner megfordult Pemberleyben, s hallomásból igen jól ismerte a megboldogult Mr. Darcyt; s ez kimeríthetetlen tárgya volt beszélgetésüknek. Mindkettőjüknek nagy örömet szerzett, mikor Mrs. Gardiner összehasonlította pemberleyi emlékeit Wickham pontos leírásával, és dicsérettel adózott a kastély régi gazdájának. Wickham viszont arról világosította fel, hogyan bánt vele a fiatal Darcy, mire Mrs. Gardiner emlékezetébe próbálta idézni, mondtak-e olyasmit a természetéről gyermekkorában, ami összhangban van mostani viselkedésével, s végül eszébe jutott, hogy Fitzwilliam Darcyt annak idején úgy emlegették, mint nagyon gőgös, barátságtalan fiút.
KÖNYV:
I •
III |
2. FEJEZET