A Dembinski-féle sereg romjai a temesvári vesztett csata után Lugos felé özönlének, ahol Bem vezérkari főnöke, Guyon segítségével minden lehetőt megtett, hogy a teljesen megbomlott rend az újból előkerült és összegyűjtött csapatrészek között annyira a mennyire ismét helyreállíttassék.

A menekülők födözését Kmethy és Vécsey vállalták magukra, miután az alájuk rendelt seregtestekre az augusztus 9-iki csatavesztés kevésbé bomlasztólag hatott. Ehhez képest Kmethy augusztus 11-én Rékásnál 8000 főnyi gyalogsággal, 6 század huszárral és 16 ágyúval hátvédállást foglalt, melyet azonban az osztrákok közeledésének hirére már a 12-ikére hajló éjjel feladott, hogy részint az országúton, részint Bázoson át Lugosra húzódjék vissza. Itt csatlakoztak hozzá azon cspatrészek is, amelyek Szegedre vonulása előtt a Bácskában és Bánságban maradtak vissza és amelyek most Uj-Pécsen és Saághon át akartak hozzá csatlakozni, de a Bega balpartján előnyomuló Dossen dandár megjelenése folytán Buziás felé voltak kénytelenek kitérni.

Kmethy helyett augusztus 12-én Vécsey vette át a hátvédszolgálatot, mi célból 7440 emberrel és 24 löveggel Kiszetónál a Bega mögött foglalt előnyös állást; előörseit Vécsey Lukarec-Topolovec-Iktár vonalában állította fel s utóbb említett helyen a hidat teljesen elrombolta, a kiszetóit pedig csak előkészítette az esetleges fölégetéshez. Tüzérségéből 16 löveget a Bega balpartján a töltés mögött, négyet a jobbparton a hid előtt, még további négyet pedig Iktárnál állított fel. Baloldalának biztosítása céljából Vécsey egy különítményt Szinerszegre rendelt ki, mely viszont Kepetet és Buziást szállotta meg kisebb osztagokkal.

Kossuth Radnán át augusztus 12-én érkezett Lugosra s miután itt Dessewffy és Kmethy tábornokok azt a véleményt nyilvánították, hogy a nagy nehezen egybegyült hadak nem fognak küzdeni többé, hanem az első ágyúlövésre szétszaladnak, utolsó reményét is elvesztvén, Lugosról Orsovára utazott, hogy onnan aztán Perczel, Vetter, Mészáros, Dembinski s több másokkal együtt tovább, török földre meneküljön.

Egyedül Bem nem adta még fel teljesen a reményt; ő Kossuthnak még Aradról aug. 10-ikéről kelt levelére azt válaszolja, hogy az ügy még nincs elveszve; hogy pedig a teendők felől Kossuthtal személyesen értekezzék, ő maga is aug. 11-én útra kel Arad felé, de már Radnán tudomására jut, hogy Kossuth kormányzói méltóságáról lemondván, Lugosra menekült s hogy immár a legfőbb hatalom Görgey kezében összpontosul. Gyorsan visszafordult tehát Lugosra, de már itt sem találja Kossuthot s így futárt meneszt utána, térne vissza s ragadná meg újra kormányzói hatalmát, mert ő szentül hiszi, mikép a nemzet ügye még nincs végkép elveszve.

Ámde Kossuth Teregováról aug. 14-én kelt válaszában kijelenti, hogy az ő meggyőződése, miszerint a jelen körülmények között jelenléte a hazára nézve inkább káros, mint hasznos. Egyébként „ha Görgey serege is felszólít, hogy a kormányt visszavegyem – fejezi be Kossuth levelét – ha önnek sikerül néhány hadimunkálatot végrehajtani, ha a hadsereg élelmezése a nép ijesztése és elnyomása nélkül is biztosítva leend, ha a pénzsajtó dolgozhatik és rendelkezésemre áll; - e három föltétel alatt a nemzet szavára visszavenném, ha nem: nem. Azt tanácsolom tehát Önnek, mint jó polgár és becsületes ember, hogy népképviselőkből alakítson bizottmányt, mert csak a souverain hatalom rendelkezhetik a nép felett stb.”

Ugyanaz nap, amelyen Kossuth e levelét írta, Bem Karánsebesre utazott, remélve, hogy ott utolérheti Kossuthot, kivel minden áron személyesen akart a teendők felett értekezni, de fáradozása hasztalannak bizonyulván, aug. 16-án Facsetra tért vissza, ahova a Lugosnál egybegyült sereg java része időközben visszahúzódott.

Haynau serege a temesvári csata utáni napon, augusztus 10-én a következő állást foglalta el: a III. hadtest az Ujvilág nevű külvárosnál, elővéddandára a buziási úton, egy-egy zászlóalja Remeténél és Medvesnél előretolva. A szintén e hadtesthez beosztott Schwarzenberg dsidás ezred, mely előbb a temesvári helyőrséghez tartozott, a Rékás irányában menekülő magyar csapatok üldözésére rendeltetett ki. A Wallmoden lovas hadosztály Girodánál, a IV. hadtest pedig Gyarmathánál állott s Vingán át fentartotta az összeköttetést az Aradnál álló I. hadtesttel. Panjutin hadosztálya a Vadász erdőt szállotta meg, a főtüzértartalék pedig a Mehala nevü külvárosnál ütött tábort.

Augusztus 11-én az osztrák had az előbbi napon elfoglalt állásában maradt, 12-én pedig a III. hadtest Remetén át Rékasra vonult, honnan gyalogsági osztagok Schusztra és Petrovoszellora, a Schwarzenberg dsidás ezred pedig Nagy-Topolovecig tolatott előre. A IV. hadtest Gyarmatháról Janovára nyomult és Siegenthal dandárát elővédviszonyba Hernyákováig tolta előre, Thésre és Alliosra pedig portyázó különítmények menesztettek.

Ugyane napon az I. hadtestnek egy 2 zászlóaljból néhány lovas századból és 1 ütegből álló különítménye Hoviger ezredes alatt Lippa felé nyomult előre, melyet délután 1 óra tájban elérvén, az ottani fegyver- és kardgyárat, valamint több más értékes tárgyat hatalmába ejtett. Haynau a néhány magyar ujonczászlóalj által Lippánál kifejtett gyenge ellenállást arra magyarázván, hogy Görgey seregével esetleg ebben az irányban kitörni s Dembinski seregével egyesülni szándékozik, seregét egyelőre meghagyta elfoglalt állásában s csak miután 13-ika folyamán hire érkezett, hogy Görgey az oroszok előtt kegyelemre megadja magát, adott parancsot a további előnyomulásra. Különben az a körülmény, hogy Görgey orosz és nem osztrák csapatok előtt kapitulál, Haynaut mélyen bosszantotta s ez alkalmat adott neki, hogy orosz fegyvertársai ellen is kemény kifejezésekkel éljen.

Miután e szerint most már Görgeytől többé nem kellett tartania, augusztus 14-én reggel az osztrák sereg tovább folytatta üldöző utánnyomulását Lugos felé. A III. hadtest Rékás és Jezvinről Budincig hatolt, előcsapatjait Iktár és Kis-Topolovecig tolván előre, honnan a magyarok gyorsan hátrahúzódtak. Miután úgy látszott, hogy Vécsey kiszetói állását tartani akarja, Ramberg azt gondos szemrevételezés tárgyává tette, ellenben a támadással mindaddig várni akart, míg a IV. hadtest, mely reggeli 4 órakor indult el Janováról, szintén közelebb érkezik. Mihelyt ez utóbbi menetcélját, Lukarecet elérte, elővédjét Susanovecig, egy erősebb portyázó különítményt pedig Thésről Teregovistyén át Bálincra tolt előre. Ramberg jobboldalának biztosítására egy 3 zászlóaljból, 4 lovas századból, 1/2 lov. ütegből és 2 hatfontos lövegből álló oszlop Dossen tábornok alatt Nagy-Kövéresen át Buziásra tolatott előre. Walmoden lovas hadosztálya Dragsinán át Rakovicáig, elővédjével Kepet és Dragojestig nyomult előre, Panjutin hadosztálya végre a tüzértartalékkal Rékásra rendeltetett. Ebből az állásból Haynau 15-én reggel a III. és IV. hadtesttel a magyarok kiszetói állása ellen döntő támadásra készült, mialatt a Wallmoden lovas hadosztálynak egyenesen Lugos felé előnyomulva, Vécsey oldalát és hátát kellett fenyegetnie; ámde ez utóbbi már 14-ike folyamán, alig hogy Ramberg félbehagyott előnyomulását újból megkezdte, odahagyta kiszetói állását és Kostélynál hátvédet hagyva, zömével Lugosra vonult vissza, mire Ramberg zömével Bálincáig hatolván, elővédjét Kostély felé tolta előre.

Augusztus 15-ikére Haynau a III. hadtestet, melyhez Szinerszegen át a Dossen különítménynek is be kellett vonulnia, a Wallmoden hadosztállyal Lugos megvételére rendelte, mely csapatok támogatása céljából a IV. hadtest Kostélyra rendeltetett. A vett parancs folytán Rambeg a mondott napon reggeli 8 órakor indult el hadtestével Belincről és miután elővédül előreküldött 2 dsidás százada Kostély mögött magyar huszár osztagokra bukkant, melyek elől azoknak ismét a Temes mögé kellett visszahúzódniok, Ramberg a Wolf dandárt rendelte erősbítésükre előre, mely azonban már alig talált ellenállásra, minek folytán a III. hadtest déltájban minden további összeütközés nélkül megszállhatta Lugost.

Az utóbbemlített helyen egybegyült magyar had már előtte való nap két részre szakadt; az egyik rész – a IX. hadtest romja – mintegy 5000 ember néhány huszárosztaggal és 52 ágyúval Dessewffy és Lázár parancsnokok alatt Karánsebes felé vevé útját, a másik tekintélyesebb rész – 8-10 zászlóalj, 12 lov. század és 42 löveg – Vécsey és Guyon tábornokok alatt Facsetra húzódott vissza; ez utóbbi csoport hátvédjét Kmethy képezte mintegy 3000 emberrel és 12 löveggel, mely erőkkel a facseti út mentén a szőlős magaslatokon igen előnyös hátvédállást foglalt. Ámde Ramberg még 15-én délután tovább indult hadtestével Facset felé és miközben annak zöme az országút mentén nyomult előre, 2 dsidás század a magaslatokon át Kmethy jobboldala ellen tartott. A magyarok egy ideig kitartottak állásukban, miután azonban Ramberg az út mentén 2 ütegét felvonultatta s az állás mindkét szárnya ellen az ottani szakadások felhasználásával erősebb gyalogsági oszlopokat hozott működésbe, Kmethy, még mielőtt a döntő támadás bekövetkezett volna, Poganestre vonult vissza, ahol újból megállapodott.

Ezalatt Liechtenstein altábornagy a Herzinger hadosztállyal Kostélyig, a 14-én Susanovecnél álló Siegenthal elővéd dandár pedig Perulon át Hezerisre nyomult előre. Midőn Kmethy az utóbbemlített dandárnak Hezerisből a facseti út felé való bontakozását észrevette, azonnal odahagyta poganesti állását és egészen Bozsurig vonult vissza, ahol azonban újból állásba helyezkedett.

Miután már különben is későre járt az idő, Ramberg további előnyomulását beszűntetve, a Wolf és Veigl dandárokkal Poganest mellett ütött tábort, még tovább Facset felé pedig csak egy gyengébb elővédet tolt előre, mely az összeköttetést a zömével Hezerisnél maradt Siegenthal dandárral csakhamar helyreállította. A III. hadtest fenmaradó része, valamint Wallmoden lovas hadosztálya, mely minden említésre méltó körülmény nélkül hajtotta végre Szinrszegen át kijelölt menetét, Oláh-Lugosnál ütött tábort.

Haynau még mindig Temesvárott volt és most már a III. és IV. hadtest, valamint Wallmoden lovas hadosztály feletti parancsnoksággal Liechtenstein altábornagyot bízta meg, meghagyván neki, hogy a több irányban visszavonuló magyar hadcsoportokat erélyesen üldözve és velök Görgey fegyverletételét közölve, azokat vagy szintén feltétlen megadásra bírja, vagy teljesen széjjelugrassza.

Fentebb említettük már, hogy a magyar hadak zöme Lugosról Facsetra vonult vissza; ide érkezett 16-án Bem is Karansebesről visszatérve, még pedig azzal a szilárd elhatározással, hogy a bár egyenetlen harcot körömszakadtáig folytatja. Ennek megfelelőleg a tüstént összehivott haditanács előtt kijelentette, hogy másnap Dobrára szándékozik menni a sereggel és mivel Stein az erdélyi sereggel Piskinél tartja magát, vele egyesülve Erdélyben még kedvező fordulatot vél elérhetni a magyarság ügyében. Ámde ekkor előáll Bemnek a tavaszi viszály óta különben is személyes ellensége, Vécsey és kijelenti, hogy ő nem Dobrára, hanem a Maroson keresztül Görgeyhez megy a seregének hozzácsatlakozó jelentékeny részével. Erre Bem teljes rezignció hangján körülbelül e szavakkal válaszolt: „Uraim! én sem gyilkos, sem hóhér nem vagyok. Állásomnál fogva hatalmamban állna elhatározásomat kényszer eszközök útján is végrehajtani, de az ügy, amelyért küzdünk, önkéntes és szabad harcosokat kiván. Ép ez oknál fogva nem akarok senkire kényszert gyakorolni, hanem újólag felhivom önöket, hogy mindazok, akik velem akarnak tartani, holnap reggel álljanak készen az indulásra Dobra felé, ahol sokkal jobb és kedvezőbb a hadállás.” Ezzel Bem távozott a haditanácsból. A tiszti kar még együtt maradt és mindinkább fokozódó szenvedélyesség hangján tárgyalta a felvetett kérdést s tanácskozásuk eredménye lett, hogy Guyon hadtestéből sokan, Kmethyéből pedig majdnem valamennyi parancsnok Vécseyhez csatlakozott.

Másnap aztán a sereg, ha ugyan még annak lehet nevezni, tényleg ketté vált. A magasabb parancsnokok közötti meghasonlás immár azt eredményezte, hogy a legénység is pártokra szakadt; így aztán a zászlóaljak századokra, a századok még apróbb csoportokra töredeztek, melyek egy része ide, másika amoda csatlakozott, sokan pedig eldobván fegyvereiket, egyszerűen hazatértek.