Pétervárad helyzete július közepe óta, amidőn Jellacsics hegyesi veresége folytán seregének zömével a Duna balpartjára kelt át,[1] úgyszólván változatlan maradt. Dacára annak, hogy a Ferenc csatorna mentén és attól délre működő magyar seregtestek Haynau gyors előnyomulása folytán egymás után Szegedre, majd Temesvárra rendeltettek, a bán még azt a fáradságot sem vette magának, hogy Péterváradot a Duna mindkét partján, tehát Ujvidék felől is körülzárja. Csak midőn július 27-én hirét vette, hogy Haynau 19-én Budát bevette és Szeged felé tovább indulni szándékozik, indította el Csatiglione dandárát Iregről Zalánkeménre, hogy a Dunán átkelve, Titetre meneteljen, ahol sergének Péterváradnál nélkülözhető részét egyesíteni szándékozott, hogy Haynau támadó műveleteivel összhangzásban ő is újból támadólag lépjen fel. Ezt megelőzőleg Dietrich altábornagynak Vilováról és Mossorinról intézendő erőszakos kémszemlék által az e tájon visszamaradt magyar csapatok erejéről meggyőződést kellett szereznie.

Ennek megfelelően július 31-én reggeli 4 órakor Dietrich 5 zászlóaljjal, 7 1/2 lovas századdal és 2 üteggel Vilováról, Knicsanin pedig egy kisebb hadoszloppal Mossorinról végre is hajtotta az elrendelt kémszemlét s az előbbivel szemben álló magyar csapatok Gyurgyevóra, az utóbbival szemben állók pedig a Tisza balpartjára húzódtak vissza. E szerint nyilvánvaló volt, hogy most már a Ferenc csatorna, a Tisza és Duna között csak alárendelt ellenséges erők állhatnak, csakhogy ugyanazon napon Pétervárad őrsége egy nagyobbszabású kitörést hajtott végre és pedig 1 zászlóaljjal és 3 löveggel a Vezirac hegy felé, melyet egy második ugyanolyan erejű oszlop tartalékviszonyban Bukovic felé követett és végül 2 zászlóaljjal és 1 üteggel Kamenic felé, de már reggel 7 órakor anélkül, hogy nagyobbszabású harcra került volna a dolog, az oszlopok ismét a várba húzódtak vissza. Ámde ez a tűntetés elég volt arra, hogy Jellacsicsot a szándékolt támadólagos előnyomulás abbanhagyására bírja és hogy a Castiglione dandár után elindított gyalogsági tartalékot újból eredeti állásába rendelje vissza.

Ezalatt nemcsak Kmethy, aki már július 28-án hagyta el hadosztályával Józseffalvát,[2] hogy Dembinskihez csatlakozzék, hanem aug. 3-án Pétervárad őrségének egy része is feljebb vonult Szeged felé, úgy hogy a várban mindössze 5 zászlóalj maradt vissza. Ez a körülmény, valamint az augusztus 5-én este Szeged bevételéről vett hir arra bírták a bánt, hogy a Duna jobbpartján csak a legszükségesebb számú csapatokat hagyva, haderejének zömét Titelnél összpontosítsa; csakhogy a csak hiányosan vagy éppenséggel elő nem készített Dunán való átkelés teljes 6 napot vett igénybe, miközben azt a Perlasznál álló magyar csapatok tőlük telhetőleg zavarni is iparkodtak, miből augusztus 7-én három óra hosszáig tartó elég heves ütközet fejlődött ki. Augusztus 8-án a gyenge magyar had Fehértemplom felé vonult el, mire Perlaszt a Lang és Marsano dandárok szállották meg.

Miután a csapatok átkelése augusztus 12-én befejezést nyer, a következő napon Dietrich hadosztálya Nagy-Becskerekre vonult, ahova 14-én a bán is beérkezett hadának zömével. Augusztus 16-án Uj-Pécsre ért a déli sereg, ahova a Hompesch és Karajan alezredesek alatt Perlaszból a Temes és Bega között portyázásra kirendelt különítmények is beérkeztek.

Miután most már a magyar hadoszlopoknak folyamatban levő fegyverletétele folytán a hadjárat befejezéséhez közeledett, Haynau a déli hadsereg további előnyomulását beszűntette. Egyidejüleg Puffer dandárát Péterváradnak teljesebb körülzárása céljából Ujvidékre rendelte vissza, a német és illyr-bánsági ezredeket pedig 2 üteggel Neustädter és Rheinbanch tábornokok parancsnoksága alatt Fehértemplomon át Mehádia és Orsovára indította útnak, hogy a Lázár és Dessewffyt üldöző Wallmoden hadoszlopához csatlakozzanak. Miután Puffer tábornok Ujvidék elé ért, még ugyanaz napon, augusztus 17-én báró Escherich lovas százados Pétervárad parancsnokához, Kiss Pál ezredeshez, menesztetett Haynau levelével, melyben ez az általános helyzetnek, valamint Görgey és Aradvára meghódolásának tudtul adása mellett az őrséget megadásra szólította fel. „Nincs kifogásom az ellen – írja felszólításában Haynau – hogy a várparancsnokság küldöttek által az általam felhozott tények valódiságáról személyesen is meggyőződjék.”

Kiss ez utóbbi ajánlatot elfogadván, Tóth alezredest és Gabányi Sándor századost rendelte ki Aradra meggyőződés szerzése végett. Alig hogy ez a küldöttség elindult, megérkezett Görgey tudósítása fegyverletételéről és felhívása a vár parancsnokához, miszerint ez is példáját kövesse. Görgey levele Kissre, aki előbbinek legodaadóbb híveinek egyike volt, igen mély és megdöbbentő hatást gyakorolt és ennek benyomása alatt az egész tisztikarnak, valamennyi altisztnek és századonként 2-2 közhonvédnek részvétele mellett nyomban haditanácsot tartott, melyen Kiss a tények elősorolása után annak szükségét hangsulyozta, hogy Pétervárad is Görgey és Damjanics példáját kövesse.

Ámde a legénységi állomány képvislelői azzal a kívánalommal állottak elő, hogy a dolgok valódi állásáról meggyőződést szerzendők, engedtessék meg nekik, hogy saját kebelükből küldöttséget meneszthessenek Arad felé. Kiss némi ellenzés után magáévá tette az indítványt s a legénység megbízottjait – egy őrmestert és két közembert – még aznap útnak indította Arad felé.

Még mielőtt a két küldöttség tagjai visszaérkeztek volna, Kiss újabb hadi tanácsot hívott egybe, melyben nyiltan bejelentette, hogy a várat föltétlenül, kegyelemre feladni szándékozik. Erre azonban Hollán Ernő ezredes kijelenti, hogy bár ő is belátja a további ellenállás hasztalanságát, mégis bűnnek tartaná csak úgy puszta kegyelemre föladni a várat, mely teljesen védőképes s melynek jól fegyelmezett, 3-4 hónapra mindennel ellátott védőrsége van. Kiss erre azt válaszolja, hogy nem hiszi, hogy a győző fél engedményekre lesz hajlandó, ám a tárgyalások során majd megválik.

Miután augusztus végén a tisztikar, szeptember 4-én pedig a legénység küldöttsége visszatért s a már előbb vett szomorú hireket egytől egyig megerősíté, Kiss szeptember 5-én levelet írt a körülzáró had parancsnokának, Puffer tábornoknak, miszerint az őrség kész meghódolni s hogy az átadás részleteinek megbeszélésével Hollán Ernő ezredest bízza meg. Ez utóbbi a tárgyalások folyamán azt a szóbeli biztosítást vette, hogy az őrség teljes kegyelmet nyer és arra az esetre, ha Komárom, mellyel szintén folyik az alkudozás, föltételeket kap, úgy ezek Péterváradra is ki fognak terjesztetni. Erre szeptember 7-én megtörténik a vár formaszerű átadása, mely alkalommal a Don Miguel ezred 2-ik, az Estei Ferdinánd és a Gyulai ezredek 3-ik, továbbá a 3. és 7. honvéd zászlóaljak, nemkülönben a várban volt tüzérség, összesen 8000 ember tette le a fegyvert. Az átadott lövegek száma 392-őt, a kézi lőfegyverek száma pedig 4749-et tett ki.

A volt osztrák csapatok legénysége azonnal újból feleskettetett a császári zászlóra és Eszékre szállíttatott, a tisztek és a honvéd legénység pedig a várba kisértetett vissza, előbbiek kardjaik birtokában maradtak és a legjobb bánásmódban részesültek Végre, miután október 16-án Haynau előterjesztésére Ő felsége elhatározta, hogy a péterváradi erőd ugyanazokban a kedvezményekben részesítendő, mint Komárom, ennélfogva a tisztek igazolvány mellett otthonukba bocsáttattak, csupán Kiss, a vár volt parancsnoka tartatott vissza. Miután azonban Hollán Haynaunak megírta, hogy a vár oly gyors és föltétlen megadása első sorban Kissnek köszönhető, Haynau őt is szabadon bocsátotta.

Pétervárad elestével, Komáromot kivéve, az egész ország összes hadaival meghódoltnak volt tekinthető s Haynau főhadiszállását augusztus 21-én Aradra tévén át, a III. hadtstet Temesvárnál, a IV-iket pedig Wallmoden lovas hadosztályával Aradnál egyesítette, ahonnan azoknak egyes részei az egész ország megszállása céljából kijelölt állomáshelyeikre mentek széjjel. Ezek után Haynau augusztus végén Pestre költözött át.

Paskievits augusztus 28-án hagyta el Nagyváradot, hogy hazájába visszatérjen, vele egyidejüleg serege is megkezdte az elvonulást Oroszország felé és Haynau kérésére csak Nagyváradon, Debrecenben, Nyiregyházán, Hadházon, Tokajban, Kassán, Eperjesen, Szebenben, Bártfán és Munkácson maradtak vissza osztrák csapatok által bekövetkező felváltásukig megfelelő helyőrségek. Az e városokban visszamaradt csapatok november elején hagyták el az országot. Erdélyben a 15. gyalog hadosztály a 48. számú kozák ezreddel maradt vissza, mely csapatok Brassót, Fogarast, Csikszeredát és Kézdi-Vásárhelyt szállották meg; a hadosztálynak egyik dandára október 10-én, a másik a kozák ezreddel november 3-án hagyta el az országot.

[1] Lásd e kötet 145. oldalán.

[2] Lásd e kötet 247. oldalán.