Miután Görgey Aradról a fegyvert leteendő, Világosra elindult, Arad várában Damjanics mintegy 3800 főnyi őrséggel maradt vissza, akit Görgey elővonulását megelőzőleg azzal a felhívással értesített elhatározásáról, követné ő is példáját s hagyna fel a további anúgy is hasztalan ellenállással.

Damjanics ez értesítés vétele után augusztus 12-én nyomban haditanácsot hívott egybe, mely még javában tanácskozott, midőn Schlicktől, aki a mondott napon Ó- és Uj-Aradot megszállotta, felszólítás érkezett, hogy a vár őrsége feltétlenül adja meg magát. A felette zajos gyülésen azonban majdnem egyhangulag határozattá lett, hogy a vár az oroszoknak adandó át s hogy e célból Rüdigerhez haladék nélkül hadi követek küldendők el. Ezt a missziót Baudisz és Mészáros századosok vállalták magukra és Rüdiger nem kevéssé csodálkozott, midőn a hadikövetek aug. 13-án Szőllősnél jövetelük indokát előadták, mert hiszen ő eddigelé még csak fel sem szólította a vár parancsnokát a megadásra. Miután 15-én a Paskievitstől erre vonatkozólag kikért útasítások megérkeztek, a magyar hadikövetek a hozzájuk csatlakozott Buturlin tábornokkal együtt visszatértek Aradra, ahol az utóbbi azonnal az ágyban fekvő Damjanicshoz ment, hogy vele, valamint a lakásán egybegyült törzstisztekkel a vár átadása iránt tanácskozzék. Ez alkalommal Buturlin a legszeretetreméltóbb szavak kíséretében tudatta az egybegyültekkel, hogy bár Paskievits az őrségnek a legcsekélyebb engedményeket sem biztosíthatja, azért ha az Görgey módjára feltétlenül megadja magát, biztosan számíthat az orosz cár nagylelküségére és kegyelmére.

Damjanics erre legalább azt az írásbeli biztosítékot kívánta Buturlintól, hogy az őrség nem fog az osztrákoknak kiszolgáltatni, ezt azonban az orosz tábornok nem adta meg, hanem újból a cár nagylelküségére hivatkozott. Így aztán az egyedüli feltétel, mely mellett a várnak aug. 17-én délután 3 órára elhatározott átadásának végbemennie kellett, az volt, hogy annál osztrák csapatok egyáltalán ne legyenek jelen.

Ámde Haynau Damjanicsnak az oroszokkal folytatott tárgyalásról értesülvén, e miatt szörnyű haragra lobbant és még aug. 15-én szigorúan meghagyta Schlicknek, hogy minden áron, ha kell, fegyvereskézzel is azon legyen, hogy az általa haladék nélkül mindkét parton körülzárandó vár ő néki, ne pedig az oroszoknak adja meg magát. Schlick azonban átlátván, hogy ennek a parancsnak szószerinti követelése beláthatatlan következményekkel járhatna, a körülzárást foganatosította ugyan, egyebet azonban egyelőre nem tett, mi által időt engedett Buturlin tábornoknak, hogy aug. 15-én Haynaut Temesvárott felkeresse és meggyőzze arról, hogy miután ő a kapitulációt Arad várával már megkötötte s annak megtartását becsületszavával biztosította, attól az orosz hatalom már nem állhat el, vonná tehát inkább ő vissza a Schlicknek kiadott rendeletet. Különben is az egész dolog – úgy mondá – csupán a formaság kérdése, mert hiszen mihelyt a vár őrsége megadja magát, azt az oroszok a várral együtt nyomban átadják az osztrákoknak; ha pedig súlyt helyez a tábornagy arra, hogy Arad az ő seregének adja meg magát, úgy rendelje ki az átadáshoz Panjutin hadosztályát, mely úgyszólván az egész hadjárat alatt az ő seregének kötelékébe működött, de a mellett mégis orosz s így mindkét kivánságnak és feltételnek elég lesz téve.

Haynau, bár nem minden bosszúság nélkül, elfogadta Buturlin előterjesztését és nyomban parancsot küldött Panjutinnak az Aradra való indulásra, miután azonban ez az átadás kikötött időpontjáig, másnap délutánig, a várban meg nem jelenhetett, ennek őrsége a Buturlin által két század kozákkal odarendelt Chrulov ezredesnek adta meg magát, ami ellen Schlick-nek, akit Buturlin időközben kellően felvilágosított, szintén nem volt ellenvetése.

A fegyverét letett 3768 főnyi legénység megfelelő fedezet alatt Sarkadra, a tisztek Gyulára kísértettek, a vár pedig a benne volt 143 ágyúval és egyéb számos és több milliónyi értékű hadi és felszerelési cikkel este 8 órakor Schlicknek adatott át, amelyet Hoviger ezredes nyomban megszállott a Hartmann-ezred 2 zászlóaljával.