| « A temesvári csata (1849. augusztus 9-én). | KEZDŐLAP | HARMINCKILENCEDIK FEJEZET. A többi magyar hadoszlopok fegyverletétele. Munkács, Arad és Pétervárad meghódolása. » |
Kossuth és Aulich hadügyminiszter Aradra érve, itt minden lehetőt megtettek a végső ellenállás kifejthetésének megvalósulása érdekében, sőt, kivált a kormányzó a mindjobban összetornyosuló vészfelhők dacára, még a tekintetben sem adta fel teljesen a reményt, hátha sikerül az ügyek menetében, akárcsak tavasszal, egy csapással újból kedvező fordulatot előidézni.
A szegedi elsáncolt tábor föladása után a kormányzó és hadügyminiszter által az eldöntő küzdelmek szinhelyéül igen helyesen Arad és környéke szemeltetett ki, ahol e célból Kossuth, mint már említettük,[1] mintegy 80.000 embert vélt összpontosíthatni. E tekintélyes had Görgey és Dembinski seregeiből, valamint a megszakítás nélkül újonnan alakuló tartalék csapatokból telt volna ki. Ez utóbbiak közül kivált Asbóthnak a Maros balpartjára, Füskutra és Féregyházára, zömével pedig Radna-Lipára rendelt tartalék hadosztálya, valamint az Aradon Querlonde parancsnoksága alatt újonnan alakult tartalék hadosztály említendő, melynek magvát a Vécsey által küldött 2 zászlóalj, 2 lovas század és 1 üteg képezte s melynek létszáma a legutóbb felállított honvéd zászlóaljak bevonásával 6500 főre emeltetett.
Az előbbi fejezetben előadottakból tudjuk, miszerint a még rendelkezésre álló haderőnek Aradnál szándékolt összpontosítását Dembinski hiusította meg azáltal, hogy a szőregi csata után, csakhogy Görgeyvel egyesülnie ne kelljen, Kossuth határozott parancsa ellenére Arad helyett Temesvárra húzódott vissza. Ily körülmények között nem maradt egyéb hátra, mint a Görgey-Dembinski-féle seregnek az eldöntő csatához való egyesítését Temesvárnál megkisérelni, ahova Kossuth a főparancsnokság átvételére titokban Bemet rendelte ki. Ámde a véletlen úgy akarta, hogy a döntő csata mindkét főparancsnok, Haynau és Bem intenciója ellenére már augusztus 9-én, tehát Görgey csatlakozása előtt vívassék, melynek szerencsétlen kimenetele a magyarok legvégső reményét is megsemmisítette.
Görgey augusztus 9-én Nagy Sándor hadtestével Aradra érkezvén,[2] a Maros jobbpartján előnyomuló Sartori dandár közeledésének hirére az I. hadtestet azonnal a Pécskára vezető út mentén Nagy-Buzsák pusztánál állította fel.
Nagy Sándor hadtestét augusztus 10-én a Simánd felől beérkező VII. hadtestnek kellett buzsáki állásában felváltania, mi célból ez a hozzá csatlakozott Querlonde hadosztállyal együtt Buzsák körül állott fel, előcsapatjait Pécska és Tornya felé tolván előre. A III. hadtest a VII-ik mögött, arccal északnak az ebből az irányból előnyomuló oroszok felé, foglalt állást. Nagy Sándor hadteste, tekintve hogy vett hirek szerint a Maros jobbpartján egyelőre csak gyengébb osztrák haderők nyomultak Arad felé előre, augusztus 10-én reggeli 4 órakor Ó- és Uj-Aradon át Vingára rendeltetett előre, hogy az összeköttetést Dembinskivel helyreállítsa. Nagy Sándort 11-ike folyamán a sereg zömének is követnie kellett volna.
Az Arad felé kikülönített és annak a Maros balpartján való elszigetelésével megbízott[3] Schlick hadtest időközben következőleg járt el feladata teljesítésében: A Maros jobbpartján előnyomuló Sartori dandár augusztus 9-én Pécskát elérvén, itt egyelőre megállapodott; a Reischach és Schneider dandárokból álló és mindössze 9 zászlóaljat, 6-8 lovas századot és 48 löveget, összesen állítólag nem több mint 9000 embert számláló hadtest zöme augusztus 9-én Vingáig, a Perjámosról még 8-ika folyamán 6 lovas századdal és 1 lov. üteggel kikülönített Liechtenstein Frigyes herceg altábornagy pedig Majlátfalvát érte el. Midőn ez utóbbi 10-én délelőtt az aradi útat elérte, egy Temesvárról Arad felé tartó magyar hadszervonatot pillantott meg, melyet azonnal széjjelugrasztott, egy részét pedig lefoglalta.
Schlick a hadtest zömével csak d. e. 11 órakor indult el Vingáról, hogy Aradot vett parancsához képest a Maros balpartján körülzárja. Baloldalának fedezésére és a Sartori dandárral való összeköttetés helyreállítása céljából Schlick báró Boxberg őrnagy alatt 2 lovas századot 4 löveggel Főnlakon át Uj-Bodrogra rendelt előre.
Az osztrák hadoszlopok előnyomulásának hirére Asbóthnak Füskut és Féregyházára előretolva volt ujonc-zászlóaljai sietve Lippára húzódtak vissza, honnan Asbóth hadosztályának zömét Gyorokra és Kuvinra vezette vissza.
Schlick elővéde Német-Saag (Dreispitz, másképpen Segenthau) előtt néhány huszár osztagra bukkant, melyeket azonnal visszaszorított. Erre Schlick arra a hirre, hogy a Német-Saághtól északra fekvő magaslatokat a magyarok erősen megszállva tartják, hadtestét a többször említett helységtől délre csatarendbe állítván, délután 1 órakor, miután 1 chevauxlegers századot 3 löveggel elővédül, 1 másik lovas századot 2 löveggel pedig gróf Alberti alezredes alatt baloldaloszlop gyanánt rendelt ki, a Reischach dandárral az úttól jobbra, a Schneider dandárral pedig attól balra megkezdte támadó előnyomulását a szőlő és erdő borította magaslatok felé.
Nagy Sándor augusztus 10-én korán reggel hadtestével a Maros balpartjára átkelvén, nemsokára egy Temesvár felől jövő sebesült honvéd tiszttel találkozott, akitől megtudta, hogy előtte való napon Temesvárnál csata volt, melynek kedvezőtlen kimenetele folytán Dembinski serege Lugosra vonult vissza. Ily körülmények között Nagy Sándor abban a hiszemben, hogy a Német-Saágh felé tartó ellenség alighanem az elmult napon Temesvárnál győztes osztrák fősereg zömével azonos, hadtestével a többször említett magaslatokon védelmi állást foglalt, jobboldalának biztosítására pedig Uj-Bodrog felé néhány huszár osztagot különített ki. Állásfoglalásáról és a sebesült tiszt útján vett hirről Nagy Sándor a következő jelentést küldte Görgey ó-aradi főhadiszállására: „Görgey főtábornok úrnak. Augusztus 10-én déli 12 órakor. A mindhárom fegyvernemből álló ellenség Német-Saágh mögött a magaslaton áll. Erőszakos szemlénk alkalmával élénken lődözött ránk két ütegből. Még előbb egy sebesült tiszt érkezett hozzánk Temesvár vidékéről, aki azt állítja, hogy tegnap csata volt, melynek következtében a mieink kénytelenek voltak Lugosra hátrálni. Kérdést intézek, vajjon mennyire terjed az én feladatom azon esetre, ha túlerő által támadtatom meg; jelenlegi állásom Saághon innen van a szőlők mentén s egyelőre védőleg viselem magamat; ennek folytán sürgősen várom a további parancsot. A jelen pillanatban a magaslaton Saágh fölött ellenséges hadoszlopok mutatkoznak, melyeknek egy része lovasságból áll s a Maros felé jobboldalamba húzódik.”
Ezt a jelentést egy órával később az alábbi követte: „Görgey főtábornok úrnak. Csatatér Ludwigház. Exped. délután 1 órakor. Az ellenség túlerővel nyomul előre. Sürgősen kérdést intézek a további parancsok iránt, annál is inkább, mivel az ellenség jobbszárnyunkat bekerítéssel fenyegeti. Nagy Sándor s. k.”
Az első jelentésre Görgey azt a parancsot küldte Nagy Sándornak, hogy a harcot elszántsággal fogadja el és állja meg emberül; ha mindazonáltal visszavettetnék, akkor kétfelől az úton húzódjék vissza Uj-Aradra s födözze ezt a pontot s a Maros átkelőit.
A második jelentés kézhez vétele után Görgey személyesen indul a csatatérre, de még mielőtt Ó-Aradból kiért volna, útközben azt az újabb jelentést vette, hogy Nagy Sándor máris teljes visszavonulásban van; egyidejüleg pedig Kossuthtól felszólítást kapott, jelennék meg mielőbb a nyomban megkezdendő kormányi tanácsülésben. E meghivásnak eleget teendő, Nagy Sándornak azt a szóbeli parancsot küldte, hogy végső esetben Uj-Aradot minden áron tartsa.
Miután az osztrák elővéd Nagy Sándor állását lőtávolságra megközelítette, Schlick ennek bevezető tüze alatt a döntő támadás végrehajtására következőleg intézkedett: a Reischach és Schneider dandárok a tüzérség nagy részével az országút mentén vonultak fel; a jobboldal biztosítására Breszt (Kreutzstätten) és Ibéd (Wiesenhaid) felé egy-egy gyengébb lovas különítmény, majd az ellenség tévútra vezetése céljából ugyanezen irányban még egy 2 lovas századból és 2 ütegből álló különítmény rendeltetett ki, mely csakhamar élénk tüzelést kezdett Nagy Sándor balszárnya ellen.
Mialatt ez utóbbi a magyarok figyelmét magára vonta, Schlick gyalogságának rohamot parancsolt, mihez ez következőleg tagozva nyomult előre: a Császár vadászok 1. zászlóalja a Hartmann ezred 3. zászlóaljával báró Reischach tábornok személyes vezetése alatt a magyarok balszárnya által elfoglalt erdőcske ellen, a Parma ezred 2 zászlóalja pedig a Nagy Sándor jobbszárnyát képező szőlős magaslatok felé nyomult előre; az ekként két támadó oszlopba alakult Reischach dandárt tartalék viszonyban az országút mentén előnyomuló Schneider dandár követte.
Nagy Sándor állását oldalban és hátban megkerülve látván, még a komolyabb összecsapás bekövetkezte előtt megkezdte hátrálását Uj-Arad és Kis-Szent-Miklós alá, ahol újból állást foglalt, Schlick nyomon, bár nem erélyesen üldözve követe őt hadtestével Arad felé és estenden megkezdette a vár körülkerítését a Maros balpartján, ahova a következő napon a Sartori dandárt is átrendelte.
A magyarok által kifejtett gyenge ellenálláshoz képest veszteségük csak igen jelentéktelen lehetett, az osztrákoké szintén nem többre mint 1 halottra és 14 sebesültre rúgott.
Mialatt ezek a táborban történtek, az augusztus 10-én délelőtt Görgey részvételével megtartott minisztertanácsban izgalmas jelenetek folytak le. A tanácskozást Kossuth azzal a közléssel nyitotta meg, hogy Dembinski serege egy hozzá érkezett megbizható hir szerint az elmult napon Temesvárnál győzelmet aratott; szerinte a támadólag fellépő osztrákok elől Dembinski eleinte meghátrált ugyan, ekkor azonban hirtelen megjelent Bem s a főparancsnokságot átvevén, ellentámadásba ment át, ami aztán kedvező fordulatot idézett elő. Ezzel szemben Görgey viszont kijelentette, hogy a Nagy Sándor útján egy sebesült tiszttől vett tudósítás szerint a magyar sereg Temesvárnál vereséget szenvedett; csakis így magyarázható meg, hogy ma egy osztrák hadtest háttal Temesvárnak támadólag lépett fel Arad ellen, mely elől Nagy Sándor éppen hátrálóban van Uj-Arad felé. Egyébként – tevé hozzá Görgey – ha a Dembinski-féle sereg győzelme valónak bizonyul, a Nagy Sándort üldöző hadtest 24 óra alatt szét lesz verve, mert ő a III. és VII. hadtesteket még az éj folyamán a Maroson való átkelésre akarja útasítani, hogy napkeltével támadólag nyomulhasson előre Temesvár irányában.
Szóvá és felvilágosító kérdés tárgyává tette továbbá Görgey Kossuth közlésének azt a passzusát is, mely szerint Temesvárnál Bem, akit ő még mindig Erdélyben hitt, vette át a főparancsnokságot Dembinskitől. Kossuth eleinte kitérően válaszolt, Görgey ismételt kérdéseire azonban kijelentette, hogy bár a minisztertanács tudtán kívül, de Aulich hadügyminiszter ellenjegyzésével ő nevezte ki Bemet főparancsnokká.
Erre Görgey mindenekelőtt kijelenté, hogy ő Bem kinevezésébe belenyugodni nem hajlandó, miután úgy van meggyőződve, hogy e tábornok csatavesztés esetében a háborút Erdélybe fogná átvinni, ő maga pedig Erdélybe semmi szin alatt sem megy be. További hosszas fejtegetései nyomán aztán ismételten az oroszokkal való alkudozás elkerülhetetlen szükségét hangsúlyozta.
Görgey után ennek meghitt barátja, Csányi emelt szót, Bem kinevezését törvénytelennek jelentvén ki, majd Vukovits állott fel s azt, hogy az összes haderők feletti parancsnoksággal kit kelljen megbízni, még mindig nyilt kérdésnek nyilvánította. Beszéde folyamán aztán mulhatatlanul szükségesnek jelezte, hogy ama kételyek és félreértések, melyek Görgey és a kormány között már hosszú idők óta fennállanak, eloszlattassanak és erre Görgeynek egész hosszú bűnlajstromát tárta fel, felszólítván ez utóbbit, hogy az ellene fennálló vádak ellen tisztázza magát.
Erre Görgey röviden, de nem minden felindulás nélkül következőleg válaszolt: „Ha a kormány őt bűnösnek tartja, ám tessék őt haditörvényszék elébe állítani, ott majd fogja magát védeni; különben ily felületes vádakra most nem felel.” Ezzel oda hagyta a minisztertanácsot azzal a végső kijelentéssel, hogy annak további tanácskozásain ő annál kevésbé lehet jelen, miután a főparancsnok végleges kinevezéséről leend szó s hihetőleg ő is a jelöltek egyike lesz.
A minisztertanácsból Görgey ó-aradi főhadiszállására tért vissza, hogy a temesvári állítólagos győzelemről vett hir alapján kiadja intézkedéseit az osztrák I. hadtest ellen augusztus 11-én végrehajtandó támadásra nézve. Ezek szerint a III. hadtest éjjeli 2 órakor a VII. hadtestet buzsáki állásában felváltván, előcsapatjait Pécska és Tornya felé tolta előre. A VII. hadtest a Querlonde hadosztállyal hajnali 3 órakor a Maros hidján át Uj-Aradra vonult, honnan az I. hadtest egészen Kis-Szent-Miklósra helyeztetett át. Az utóbb említett két hadtestnek 11-ike folyamán az ellenségnek netán Uj-Arad felé intézendő támadását minden áron vissza kellett utasítania, egyébként pedig az összes csapatoknak lefőzés után menetkész állapotba kellett helyezkedniök, hogy a további támadó előnyomulás, melyet Görgey Allioson át szándékozott végrehajtani, haladék nélkül kezdetét vehesse.
Alig hogy ezek a parancsok az egyes hadtesteknek elküldettek, Görgey újabb felszólítást kapott Kossuthtól, keresné fel haladéktalanul lakásán. Itt aztán Kossuth – Görgey emlékíratai szerint – hosszabb bevezetés után kérdést intézett hozzá, hogyan fogadná ő, ha a kormány Bemet nevezné ki főparancsnokká? Görgey erre kijelentette Kossuth előtt, hogy a jelen pillanatban egy nem-magyarnak főparancsnokká kinevezését olybá tekintené, mint elmozdítását saját serege parancsnokságától. „Most aztán Kossuth – folytatja Görgey emlékírataiban – azt kívánta tőlem hallani, mit tevő lennék az esetben, ha a hozzá érkezett tudósítások Dembinski seregének temesvári győzelméről valónak bizonyulnának, az általam vezényelt hadseregnek amazzal való egyesülése sikerülne és mind a két hadsereg fölötti parancsnokság reám ruháztatnék? – „Akkor – válaszolám – egyedül az osztrákokat támadom meg minden erőm megfeszítésével; - De ha az osztrákok győztek Temesvárnál? – kérdé Kossuth utoljára. – „Akkor én leteszem a fegyvert,” volt feleletem. – „És én főbe lövöm magamat” – válaszolá Kossuth.
E párbeszéd után Görgey 10 és 11 között ó-aradi főhadiszállására tért vissza, ahol nemsokára Guyonnak előbb már teljtartalmulag közölt rövid jelentését vette a temesvári csata szerencsétlen kimeneteléről[4], melyet Kossuth neki, amint hozzá érkezett, tudomásvétel végett megküldött.
Erre Görgey legelső teendője volt, hogy a kormányzót írásban felszólítsa, köszönjön le formaszerint állásáról és ruházza rá a legfelső hatalmat, azután pedig Guyon tudósításával a vele ugyanazon házban lakó Csányihoz sietett s kérte őt, lépne ő is közbe Kossuthnál s indítaná őt lemondásra a nemzettől nyert főhatalomról, mert – úgymond – a fegyverletétel lévén szándoka, nehogy e cselekménye hazaárulás és a legfelső államhatalom elleni lázadás szinében tűnjék fel, szükséges, hogy a legfőbb hatalom az ő kezébe legyen letéve s ő annál fogva tehesse meg a további lépéseket.
Csányi engedett a kérésnek és nyomban fel is kereste Kossuthot, akit állítólag rá is bírt, hogy állásáról lemondva, a legfelsőbb hatalmat Görgey kezébe tegye le.
Ámde az augusztus 11-én reggel tartott minisztertanács e helyett Görgeynek csupán egy felhatalmazó okmányt állított ki, anélkül, hogy abban a kormányzó és minisztertársainak leköszönése benfoglaltatott volna. A felhatalmazó okmány Horváth Mihály közlése szerint következőleg hangzott: „Miután a nemzettől választott ideiglenes kormány az utolsó időkben szenvedett szerencsétlenségek következtében, a nemzet igazságos, szent ügyét, az ellene szövetkezett két nagy hatalmasság túlnyomó hadereje ellenében fegyverrel sikeresen többé nem védelmezheti: Görgey Arthur tábornokot ezennel teljes hatalommal ruházza fel, hogy az orosz cár ő felsége vezéreivel megkezdett alkudozást folytathassa, bevégezhesse s a békét, Ferenc József ő felsége megismerésének alapján is, megköthesse. Megvárja azonban a kormány Görgey tábornoktól, hogy ezen felhatalmaztatását minden tehetsége szerint a nemzetiség és a haza államéletének megmentésére s biztosítására fordítandja.”
Csakhogy Görgey ez írattal nem érte be és szilárdan ragaszkodott ama kívánalmához, hogy a kormányzó és a miniszterek formaszerűleg köszönjenek le, mert csak így veheti fel ismét eredménnyel az oroszokkal való alkudozások fonalát. Ez értelemben írta tehát rögtön Kossuthnak az alábbi sorokat: „Kormányzó urnak a miniszterelnök ellenjegyzése mellett, engem az ellenséges hadsereggeli egyezkedésre felhatalmazó levelét kézül vettem; minthogy azonban ezen felhatalmazás a kívánt, és közös hazánk jövőjét biztosító cél elérésére nem elégséges, és én arra, hogy azt a mi a nemzet számára megmenthető, megmenthessem, elkerülhetetlen szükségesnek tartom, hogy a jelen kormány lépjen le s én ruháztassam fel a polgári s katonai legfőbb hatalommal: tehát ezennel felkérem kormányzó úrat, méltóztassék ekkép mielőbb határozni, - ezen határozatát velem s a közönséggel is tudatni; hogy annak következtében minden késedelem nélkül azon lépéseket megtehessem, melyek egyedül képesek a nemzet jövőjét biztosítani s azt a végromlástól, míg nem késő, megmenteni. Ó-Aradon, aug. 11. 1849. Görgey Arthur tábornok.”
Görgeynek e felszólítását támogatta még a Csányi közbenjárására létrejött és ez utóbbi, valamint Vukovics és Aulich miniszterek által aláírt alábbi félig-meddig hivatalos szinezettel bíró felszólítás is, melyet Kosuth majdnem Görgey levelével egyidejüleg kapott kézhez: „Görgey tábornok úgy vélekedik, hogy a neki megadott megbízásnak sikerrel nem felelhet meg, ha az ön s a miniszterium leköszönése s az ő felruháztatása az összes polgári és katonai hatalommal formaszerűen ki nem mondatik és közzé nem tétetik. Miután a jelenlegi sürgető körülmények között hosszasabban tanácskozni nem lehet: kérjük Önt – saját leköszönésünknek ezenneli kijelentése mellett, hogy a maga és az összes miniszterium nevében hasonlót tegyen s mindezt, mind az államhatalomnak Görgeyre történt átruházását közhirré tenni sziveskedjék.”
Kossuth látván, hogy Görgey kívánságát most már három miniszter is támogatja, azonnal megfogalmazta a lemondó okíratot, melyet kiáltvány formában a nemzethez intézett s melynek szövege a következő:
„A nemzethez!
A szerencsétlen harcok után, melyekkel isten a legközelebbi napokban meglátogatta e nemzetet, nincs többé remény, hogy az egyesült osztrák és orosz nagy hatalmasságok ellen az önvédelem harcát sikerrel folytathassuk.
Ily körülmények közt a nemzet életének megmentése s jövőjének biztosítása egyedül a hadsereg élén álló vezértől lévén várható, s lelkem tiszta meggyőződése szerint a mostani kormány további létezése a nemzetre nézve nemcsak haszontalanná, de károssá is válván: ezennel tudtára adom a nemzetnek, hogy azon tiszta hazafiúi érzéstől indítva, mellyel minden léptemet s egész életemet egyedül hazámnak szentelém, magam s a miniszterium nevében a kormányról lelépek, addig, míg a nemzet a maga hatósága szerint másként intézkednék, a legfőbb polgári s katonai kormányzati hatalmat Görgey Arthur tábornok úrra ruházom.
Megvárom tőle, s azért az isten, a nemzet s a historia előtt felelőssé teszem, hogy ezen hatalmat legjobb tehetsége szerint szegény hazánk nemzeti státuséletének megmentésére, javára s jövőjének biztosítására fordítandja.
Szeresse hazáját oly önzetlenül, mint és szerettem, és legyen a nemzet boldogságának biztosításában szerencsésebb nálamnál.
Cselekvéssel többé nem használhatok hazámnak; ha halálom valami jót eszközölhet számára, örömmel adandom áldozatul.
Az igazság és kegyelem istene legyen a nemzettel!
Aradvárban, augusztus 11-én 1849. Kossuth Lajos, kormányzó.”
A kiáltványt Kossuth Vukovicshoz küldte, őt kérvén meg, hogy azt nyomassa ki s léptesse életbe, de ne előbb esti 9 óránál, midőn ő, ki nyomban kocsira ült, hogy mindenekelőtt Bem táborába Lugosra utazzék, már távol lesz Aradtól. A kiáltványt Kossuthon kívül még Vukovics Sebő igazságügyminiszter, Csányi László közmunka- és közlekedésügyi és Horváth Mihály kultuszminiszter, írták alá. A miniszterelnök, Szemere és a külügyminiszter, Batthyány megtagadták az aláírást; Aulich hadügyminisztert bár keresték, nem találhatták meg, Duschek pénzügyminiszter pedig távol volt Lugoson.
Úgy a fentebbi, valamint Görgey alábbi kiáltványa még aznap délutánján kifüggesztetett Arad utcasarkain s azok tartalma városszerte nagy feltűnést és konsternációt keltett.
Görgey kiáltványa következőleg hangzott:
„Polgárok!
Magyarországnak eddigi ideiglenes kormánya nincs többé.
A kormányzó és a miniszterek ma hivatalaikról s a kormányról önként lemondottak.
E körülmény által kényszerítve, a katonai főparancsnokság mellett ma a polgári hatalmat is ideiglenesen átalvettem.
Polgárok! Mindent, mit súlyos helyzetünkben hazánkért tenni lehet, megteszek, harccal vagy békésúton, akként a mint szükség fogja parancsolni; minden esetre úgy, hogy a már annyira megfeszített áldozatok könnyíttessenek, az üldözések, kegyetlenkedések és gyilkolások megszűntessenek.
Polgárok! Az események rendkívüliek s a sorsnak csapásai súlyosak; ily helyzetben előleges kiszámítás lehetetlen; egyedüli tanácsom s kívánságom, hogy lakjaitokban békésen megvonulva, ellenszegülésre vagy harcba még azon esetben se keveredjetek, ha várostokat az ellenség megszállná; mert a személy- és vagyoni biztosságot legtöbb valószinüséggel csak úgy fogjátok elérhetni, ha házi tüzhelyeiteknél polgári foglalatosságaitok mellet békén maradtok.
Polgárok! Mit istennek megfejthetetlen végzése reánk fog mérni, tűrni fogjuk férfias elszántsággal s az öntudat azon boldogító reményében, hogy az igaz ügy örökre veszve nem lehet.
Polgárok! Isten velünk!
Ó-Aradon, augusztus 11-én 1849. Görgey Arthur.”
Megjegyzendő még, hogy Görgey a kormány lemondását tartalmazó okmányoknak vétele után azonnal Kossuthoz küldött a koronázási jelvényekért, ezeket azonban az időközben Lugos felé útra kelt Szemere és Batthyány miniszterek már magukkal vitték.
A fentebb közölt kiáltvány kibocsátása után Görgey a Rüdigernek szánt alábbi levelet[5] fogalmazta meg:
„Tábornok úr! Ön bizonyára ismeri hazám szomorú történetét és ezért megkímélem Önt mindazon végzetszerűen egybefüggő események fárasztó ismétlésétől, melyek minket egyre mélyebben belévittek a kétségbeesett küzdelembe, eleinte törvényes szabadságainkért – utóbb létünkért.
A nemzet jobb, és merem mondani, egyszersmind nagyobb része, nem kereste azt könnyelműen, de igenis – számos oly derék férfiak segítségével, kik hozzá nem tartoznak, de viszonyaink által belé vonattak ők is, becsületesen, állhatatosan és győzelmesen megállta.
Ekkor Európa politikája azt kívánta, hogy Oroszország cárja Ő felsége Ausztriával szövetkezvén, bennünket legyőzzön s a további küzdelmet Magyarország alkotmánya mellett – lehetetlenné tegye.
Megtörtént!
Sokan a magyar igazi hazafiak közül ezt előrelátták és óva intve meg is jövendölték.
Napjaink történelme egykor le fogja leplezni, mi indította rá az ideiglenes kormány többségét, hogy fülét ezen óva-intő szózatok elől elzárja.
Ezen ideiglenes kormány nincs többé
A legfőbb veszély a leggyöngébbnek találta; én, a tett embere, de nem a hiábavalóé, beismervén, hogy a további vérontás hasztalan, sőt vészthozó Magyarországra nézve – amint ezt már az orosz beavatkozás kezdetén előreláttam: ma felszólítám az ideiglenes kormányt, hogy feltétlenül köszönjön le, minthogy további fennállása a haza jövőjét napról-napra csak mind gyászosabbá teheti.
Átlátta ezt, és önként leköszönt; letévén az én kezembe a legfőbb hatalmat.
Ezen körülményt én legjobb meggyőződésem szerint felhasználom arra, hogy embervért kiméljek, hogy békés polgártársaimat, kiket tovább is megvédelmezni gyenge vagyok, legalább a háború iszonyától megszabadítsam azáltal, hogy föltétlenül leteszem a fegyvert s ezáltal talán megadhatom az első lökést ahhoz, hogy valamennyi tőlem elszakasztot magyar hadak vezérei, hasonló felismerésében annak, hogy ez most a legjobb, - rövid időn ugyanezt tegyék.
Ezen alkalommal Ő felsége a cár nagylelkűségébe vetem bizodalmamat, hogy ő azon számos derék bajtársamat, kik mint korábban osztrák tisztek, a viszonyok hatalma által ezen, Ausztria elleni szerencsétlen harcba belésodortattak, nem fogja egy bizonytalan sorsnak, - és egy mélyen megszomorodott nemzetet, mely az ő igazságszeretetéhez folyamodik, nem fog ellenségei szilaj bosszúvágyának védtelen kiszolgáltatni; talán elég lesz, ha egymagam leszek annak áldozatja.
Ezen levelet Önhöz intézem, Tábornok úr! mivel Ön volt az első, aki irányomban azon becsülésnek tanújelét adta, mely megnyerte bizalmamat.
Siessen – ha a hasztalan további vérontásnak elejét akarja venni – a fegyverletétel szomorú actusát a legrövidebb időben, de akként tenni lehetővé, hogy ez egyedül az orosz cár ő fölsége hadai előtt mehessen végbe; mert az osztrák hadak nem dicsekedhetnek azzal, hogy az én csapatjaimat a vitéz orosz hadsereg egy részének segítsége nélkül valaha legyőzték volna; és mert ezen segítség nélkül sohasem is sikerült volna bennünket legyőzniök. Ön, Tábornok úr, természetesnek fogja találni, hogy a vitéz katona csak a maga győzőjének, a még vitézebbnek és hatalmasabbnak adja meg magát, nem pedig egy harmadiknak, ki azt soha le nem győzte; - s ön maga igazat fog nekem adni, mikor ünnepélyesen kijelentem azt, hogy inkább fogom egész hadtestemet egy bármekkora túlerő ellen kétségbeesett csatában megsemmisíttetni engedni, mintsem oly ellenség előtt tegyem le a fegyvert, kit oly sokszor és csaknem minden alkalommal mi vertünk meg.
Én holnap, aug. 12-én Világosra indulok, holnapután, e hó 13-án, Boros-Jenőre, 14-én Beélre; mit is azon okból közlök önnel, hogy ön az osztrák hadak s az enyéimek közé, közbe húzódhassék – körülkerítésem és azoktól való elválasztásom végett.
Ha ezen mozdulat nem talál sikerülni és az osztrák a sarkamra lépne; akkor az ő támadásait határozottan vissza fogom utasítani, hogy így azon úton az orosz császári hadseregre akadhassék; mert csapatjaim kijelentették, hogy egyedül ez előtt készek a fegyvert letenni.
Önnek becses válaszát a legrövidebb idő alatt elvárom. Határtalan nagyrabecsülésem kifejezésével – Görgey Arthur.”
Így váltotta be Görgey – jóhiszeműleg és saját legjobb meggyőződése szerint-e, avagy dac- és bosszúvágyból, vagy még más indokból, kivüle más ki tudná megmondani? – a csak rövid idővel előbb kibocsátott kiáltványában foglalt ama igéretét, hogy „mindent, mit súlyos helyzetünkben hazánkért tenni lehet, megteend, harccal vagy békés úton, akként amint a szükség fogja parancsolni.”
A kész fogalmazvánnyal Görgey a főhadiszállásra összehívott haditanácsba ment, melynek tagjai, miután az orosz táborból visszaérkezett hadikövetek ottani fogadtatásuk rendkívüli nyájasságát és előzékenységét alig győzték dicsérni, rövid vita után határozottá emelték Görgey propozicióját. Csupán két tiszt, Zámbelly és Markovics, emelt a mellett szót, hogy jobb volna, ha a fegyverletétel, ha már egyáltalában elkerülhetetlen, az osztrák sereg előtt hajtatnék végre.
A haditanács határozata értelmében Bethlen Gergely, Eszterházy István és Schmidegg Kálmán grófok még azon este 8 órakor útra keltek Rüdiger főhadiszállására, hogy Görgey fentközölt levelét kézbesítsék.
Ezalatt az augusztus 12-ikére szóló intézkedés is elkészült, mely a VII. hadtestnek szóló kiadványban következőleg hangzott: „Kelt 230. szám alatt Ó-Aradon, aug. 11-én 1849. estve 7 órakor, mely szerint is mind a három hadtest ezen éjjel Világosra megyen; indulnak pedig: a VII. hadtest pontban esti 9 órakor, - a III. hadtest pontosan éjfélkor, az I. hadtest végre reggeli 4 órakor; az elébbeni két hadtest a maga őrseit, úgy amint fel vannak állítva, hátra hagyja induláskor; azokat az I. hadtest szedi fel a magáéival együtt és hozza el magával; Világosra érve, a három hadtest egy összefüggő fékörben ezen helység körül szálljon táborba, a világos-pankotai úton s a világos-aradi úton keresztül; a VII. hadtest képezi a jobbszárnyat arccal és őrseivel Pankota felé, - a III. a hadközépet, szintúgy a simándi út felé, végre az I. hadtest Arad felé, a balszárnyon. A III. hadtest különösen járasson folyvást erős cirkálókat a Simándról Aradra vezető út irányában. Összes podgyászait mind a három hadtest mindjárt a parancs vétele után, megfelelő födözet alatt Radnára küldje, honnan a födözetet vezénylő főtisztnek szigorú felelőssége alatt tiltva van, fővezéri újabb parancs nélkül a csapatok után (vagy Radnáról a csapatok felé) mozdulni a podgyászszekér-vonattal. A főhadiszállás még ma éjjel megyen Ó-Aradról Világosra. Görgey Arthur.”
Megjegyezendő, hogy a seregnek, az utolsó haditanács tagjait kivéve, akik azonban Görgeynek szigorú titoktartást fogadtak, az ezen intézkedéssel rendelt menet céljáról tudomása nem volt s Görgey magának tartotta fenn a legalkalmasabb pillanatot megválasztani, hogy a fegyverletételi határozatot a tiszti kar többi tagjaival és a legénységgel tudassa.
A sereg a kiadott intézkedés szerint aug. 12-én reggel Világosra érve, ott elfoglalta a számára kijelölt helyet; Görgey főhadiszállását Bohus Antal kastélyában ütötte fel; ide érkezett nemsokára Duschek pénzügyminiszter is, akit Kossuth Radnán történt átutaztában megelőző napon oda utasított, hogy a meglevő arany- és ezüstkészlettel, valamint a még meglevő összes pénzzel Görgeyhez menjen.
Déltájban érkeztek vissza a Rüdiger főhadiszállásra küldött hadikövetek is, utóbbinak néhány tiszt és egy kis kozák csapat által kisért vezérkari főnökével, Frolov tábornokkal. Utóbbinak kijelentése szerint Rüdiger Görgeynek Aradról kelt ajánlatát, úgy amint meg volt téve, egyszerűen elfogadta; semmi föltételt meg nem igérhet, az egyet kivéve, hogy a fegyverletétel aktusánál osztrák katona nem lesz jelen. A többire nézve feltétlen megadás – megbízván a cár nagylelkűségében. Megnyugtatóul még hozzátette Frolov, hogy bár parancsnoka semminemű föltételt szabni vagy elfogadni jogosítva nincsen, mindazonáltal hajlandó a magyar hadseregnek méltányos óhajtásait magasabb helyre pártolólag felterjeszteni. Görgey ennélfogva nyomban felszólította hadtesteit, nyilatkozzanak haladéktalanul kívánságaik iránt.
A beérkezett nyilatkozatok alapján Görgey a főhadiszálláson az alábbi 6 pontot állította össze: 1. A tábornokok és főtisztek megtarthassák kardjaikat. 2. Az egész hadsereg és a hozzája csatlakozott polgári sorsúak részére eszközöltessék ki az amnesztia. 3. Személyes szabadság és szabad rendelkezés a körülöttük levő ingó vagyonról, lóról, kocsiról stb. 4. A magyar pénzjegyek beváltása. 5. Az orosz cár Ő felsége járjon közbe Magyarország érdekében az 1848. törvényes alkotmány helyreállítása végett. 6. Legyen szabad az e végre jelentkező magyar katonatiszteknek ugyanazon ranggal orosz szolgálatba lépni.
Mialatt a táborban a kivánságokat összeírták, Görgey Frolovval megállapította a fegyverletétel idejét, módját és egyéb körülményeit, mely szerint annak helye: a szőllősi róna, Pankotán túl, a Csiger patak mentén; ideje augusztus 13-ika, délután 3 órakor; a kivitel módja: Rüdiger Boros-Jenőről indul Szőllős felé, Görgey pedig Világosról; a szőllősi rónán találkoznak s erre nyomban megkezdődik a fegyverletétel. Ezek után Frolov visszatért Ártándra, Rüdiger főhadiszállására.
Ezalatt és után úgy a főhadiszálláson, ahol Irányi a polgári államhivatalnokok sorsa miatt interpellálta meg Görgeyt, valamint a sereg körében is lázas nyugtalanság kapott lábra, mely itt-ott izgalmas jelenetekké fokozódott. Majd délután 4 és 5 óra között egyszerre csak berohan Görgey Ármin, Arthur testvére szobájába s ezzel a kiáltással: „A táborban zendülés tört ki!” az izgatottságot a legmagasabb fokra csigázza fel.
Most jut csak eszébe Görgeynek, hogy egészen megfeledkezet arról, hogy a fegyverletételt illetőleg a sereget értesítse, mely már jóval előbb észrevette, hogy Szent-Anna irányából hosszú, kigyózó vonalban Arad felé orosz lovasság tart, de a hirvivő futárral Görgey azt a rejtélyes parancsot küldte vissza, hogy a sereg csak maradjon nyugodtan s tartózkodjék mindennemű ellenségeskedéstől.
A kitört zendülés hirére Görgey vezérkarával együtt gyorsan a veszedelem szinhelyére siet s ott a hadtestenkint maga köré gyüjtött tiszti kart felvilágosítja a helyzetről, kötelességévé tevén egyuttal, hogy a bomladozó rendet és fegyelmet újból állítsák helyre; beszédjét a kérlelhetlen szigorúság hangján ekként végzi: „Uraim! a kormány tegnap leköszönt s engem ruházott fel úgy a katonai, mint a polgári főhatalommal. Elhatározásom, melyet a tegnap megtartott haditanács magáévá tett, az oroszok előtt föltétlenül kegyelemre letenni a fegyvert, de e mellett amnesztiát remélek. A fegyverletétel a jelen körülmények között, midőn a további vérontás úgyis hiábavaló volna, koránt sem meggyalázó, sőt inkább hazafias eljárás. Lesznek olyanok, kik árulásra gondolnak: nem törődöm az effélékkel. Lesznek olyanok, kik még most is győzelemről álmodoznak: oktalanság. Ám ha akad soraikban ilyen ember, lépjen elő s én azonnal agyonlövetem. Valamint eddig, úgy ezután is föltétlenül engedelmességet követelek önöktől. Szökni senki se merészkedjék, mert én szavamat adtam, hogy a sereget az utolsó percig együtt tartom; de különben is hiábavaló volna, mert az oroszoktól máris körül vagyunk kerítve. Ezt mondják meg a jelen nem levő tiszteknek is és tudassák a legénységgel. Nem tudom, találkozunk-e még valaha. Köszönöm a bizalmat és a szeretetet, mellyel eddig hozzám viseltettek. Isten önökkel!”
E szavakra a szigorú fegyelemhez szokott sereg, megadván magát változhatlan sorsában, lecsöndesedett.
Erre Görgey kíséretével visszatért főhadiszállására, ahova az éj folyamán Rüdigernek egyik vezérkari ezredese jelent meg hadikövet gyanánt, tudatván a magyar főparancsnokkal, mikép Rüdiger ennek a fegyverletétel foganatosítására tett javaslatával egyetért. Ennek megfelelően a délelőtt folyamán Szent-Annáig előbbrenyomult kozákok még tovább Arad felé, a dsidások Kisjenőről[6] Simándig, a lovasság zöme Kisjenőre, a gyalogságé pedig Nagy-Zeréndig nyomult előre. Augusztus 13-án reggel Rüdiger tovább folytatta előnyomulását Szőllős felé, hogy a fegyverletételre kijelölt helyet északról, keletről és nyugatról körülzárja, míg dél felől az Arad és Világos között álló kozákok követték Görgey seregét tisztes távolban a szomorú aktus szinhelye felé.
A magyar sereg, hogy a nagyobb útat tevő oroszoknak idejük legyen Szőllősre beérkezni, csak 10 óra tájban indult el Világosról. Görgey, a tábornoki kar s a főbb rangú tisztek az elindulást megelőzőleg a Bohus kastélyban reggelire voltak hivatalosak, mely ekként a legmeghatóbb és legszomorúbb búcsúzás szinhelye lőn.
Midőn Görgey seregét megelőzve Pankotára ért, ott Rüdiger szárnysegéde, Bariatinszky herceg, tábornokának megbízásából még egyszer kérdi Görgeytől, komoly elhatározása-e a fegyvert letenni? s miután erre ez igenlőleg válaszolt, az egész lovas csoport tovább indult Szőllős felé. A malom-csatornához érve, Bariatinszky elválik Görgeytől és kiséretétől, hogy megvigye Rüdigernek a magyar vezér kijelentését, kitől az nemsokára azzal az üzenettel tér vissza, hogy az orosz tábornok csapatjainak arcvonala előtt várja a magyar sereg főparancsnokát. Görgey erre kíséretét kissé hátra hagyva Rüdiger elé lovagol, aki néhány barátságos szó váltása közben kezet fog vele, Görgey erre átnyújtja a honvéd sereg létszámkimutatását, valamint annak pontozatokba foglalt kivánságait, melyből Rüdiger az 1. és 3. pontban foglaltakat nyomban teljesíti is, míg a többi pontozatokra nézve, melyeknek eldöntése – úgymond – magasabb fórum elé tartozik, támogatását és legmelegebb szószólását helyezte kilátásba.
Ezalatt a magyar sereg is elérte a szőllősi rónát, ahol azt Görgey következőleg állította fel két harcvonalba: az elsőbe a VII. hadtest Pöltenberg Ernő tábornok alatt Szőllős felől a jobbszárnyon és a III. hadtest gróf Leiningen Károly tábornok alatt a csatorna partjáig a balszárnyon állott fel; a második harcvonalat Nagy Sándor József tábornok I. hadteste és Querlonde ezredes aradi tartalék hadosztálya képezte. A két harcvonal közti térségben a tüzérség Pszotta Móric ezredes alatt, leghátul pedig a szekerészet állott fel.
A felvonulás befejezte után kezdetét vette a lefegyverzés, miközben a legszivrehatóbb jelenetek játszódtak le. Egyes csapattestek darabokra tépték hadilobogóikat, melyeknek foszlányain tisztek, legénység egyaránt megosztozkodnak. A fegyverletétel szomorú aktusáról Horváth Mihály következőleg emlékezik meg munkájában: „Csak katona érezheti voltaképen a fájdalmat, mely a katona szivét elárasztja, midőn fegyvereitől, dicsősége ezen eszközeitől, ily módon kell megválnia. Sokan a kétségbeesés dühében, fegyvereiket eltörték, mások forró könnyek közt csókkal illették a hideg vasat; míg mások szitkozódva kiabálák, hogy vezettessenek ellenségre, de ily gyalázattól kiméljék meg őket. Voltak elég számosan, kik önmagokat végezték ki. Tisztek és közvitézek zokogva borulának egymásra s vőnek egymástól búcsút. Más csapatoknál a közlegénység átkozódva tört ki a tisztek ellen, őket önzésről, árulásról vádolván. Legsiralmasb volt a huszárok tekintete, kiknek lovaiktól kelle megválniok. Aki máskor egy tagját vonaglás nélkül metszeté le, most gyermek módjára siránkozék, midőn lovától elszakadt. Sokan kedves lovukat inkább agyba lőtték vagy leszúrták, mintsem hogy más kézre kerüljenek.”
A lefegyverzés végeztével Rüdiger Görgey meghívására kiséretével az esti szürkületben végig lovagolt a szárnyaszegett magyar hadsorok előtt s aztán azokat Anrep tábornok gondjaira bízván, kíséretével együtt Zaránd irányában ellovagolt.
A lefegyverzett legénység 3 lovas-, 1 kozák ezred és 1 tüzér dandár fedezete alatt még az est folyamán a számára Zarándnál kijelölt táborhelyre vonult s innen másnap a lovakkal együtt Sarkadra kísértetett, ahova átvételükre osztrák csapatok rendeltettek ki. A fegyvereknek Nagyváradra való szállításával az egyik orosz gyalog ezred bízatott meg.
Görgeyt egy orosz tiszt még 13-án éjjel Rüdigernek kisjenői főhadiszállására kísérte, ahova 14-én reggel az összes tisztek a sereghez csatlakozott polgári tisztviselőkkel együtt még pedig fedezet nélkül indultak útnak. Miután aug. 14-én délben Rüdiger Kisjenőn Görgeyn kívül még néhány főbbrangu magyar tisztet megvendégelt, mely alkalommal az orosz tábornok szomorú sorsú vendégeit még fel is köszöntötte, Görgey még aznap kocsin Nagyváradra szállíttatott.
Augusztus 15-én délután egy orosz tiszt Paskievits elé vezeti Görgeyt, akire az eleinte keményen rátámad, szemrehányólag hozván fel, hogy már Vácnál le nem rakta előtte a fegyvert s meg merte őt támadni, utóbb azonban mindjobban megnyugszik a herceg s beszéde végén kijelenti, hogy, miután bár később, de mégis ő előtte tette le önként a fegyvert, életben maradását biztosítani fogja. Úgy is történt és már 8 nap mulva az alábbi íratot vette Görgey Haynautól: „Ő felsége az én legkegyelmesebb uram és császárom legmagasabb kegyelmével bocsánatban részesíti önt. A tartózkodás Magyarországon azonban nincsen önnek megengedve, hanem valamely más koronatartomány és pedig egyelőre Karinthia jelöltetik ki e célra, hová Andrássy cs. kir. őrnagy kiséretében haladéktalanul el kell indulnia. Családját és ingóságait minden akadály nélkül magával viheti. Aradi főhadiszállás, 1849. aug. 26-án. Haynau tábornagy.”
Meg kell még említenünk, miszerint Görgey Nagyváradról a többi magyar hadoszlopok és a várak parancsnokaihoz saját fegyverletételéről értesítéseket küldött s azokat is példájának követésére hívta fel.
A többi magyar tisztek aug. 15-én reggel szintén Nagyvárad felé indíttattak el, de Nagyszalontáról váratlanul Sarkadra s onnan Békés-Gyulára vitettek, ahol augusztus 23-án orosz kézből osztrák felügyelet alá kerültek, hogy rajtuk nemsokára további, az olvasó által bizonyára ismert szomorúbbnál szomorúbb végzetük beteljesedjék.
A Görgey által átnyújtott kimutatás szerint a lefegyverzett magyar sereg létszáma a következő volt: 11 tábornok ú. m. Görgey Arthur, Kiss Ernő, Aulich, Nagy Sándor, Pöltenberg, Leiningen, Knezics, Török, Lenkey, Schweidel és Láhner; 1426 törzs- és főtiszt; továbbá
| gyalogos | lovas | tüzér | löveg | ló | |
| az I. hadtestnél: | 6032 | 1800 | 809 | 43 | 2562 |
| a III. " | 6850 | 1472 | 874 | 48 | 2058 |
| a VII. " | 4281 | 1558 | 864 | 48 | 2392 |
| Querlonde hadosztályánál | 6000 | - | - | 3 | - |
| összesen | 23.163 | 4830 | 2547 | 142 | 7012 |
Ezenkívül: 1 hidvonat 84 emberrel és 82 lóval; 252 társzekér 244 emberrel, 2 löveggel és 800 lóval; a pótlovazó parancsnokság 3 szekere 16 emberrel és 28 lóval. A csapatok összes létszáma ennélfogva: 30.884 ember, 144 löveg és 7922 ló.
Ezenkívül átadatott még: 129 ágyú, 12 röppentyű állvány, 121 lőporszekrény, 69 tüzér társzekér, 21 pontonos kocsi, 46 tüzér telepkocsi, 158 röppentyű, 34.500 puskatöltény, 49.700 pisztolytöltény, 1472 hámos ló, 9 tábori kohó, 20.395 lőfegyver, 89 karabély, 3252 pisztoly, 49 kurtály, 6783 kard, 405 lándzsa, 988 gyalogsági kard, 88 kasza, 2133 puska- és pisztolycső, 318 szurony és 314 töltővessző, végül 29 zászló és 31 lobogó.
Paskievits a fegyverletétel nagyfontosságú tényéről Nagyváradról már aug. 13-án délben a következő jelentést küldte Miklós cárnak:
„Császári Ő felségének, a minden oroszok Cárjának Varsón. Magyarország felséged lábai előtt fekszik. A lázadók kormánya leköszönt hatalmáról és azt Görgeyre ruházta. De Görgey a felkelők főerejével az orosz hadak előtt letette a fegyvert s példáját kétségtelenül csakhamar követni fogják a többi felkelő csapatok is. A kapituláció fölötti alkuvással megbízott tisztek ugyanis készeknek nyilatkoztak, hogy a mi, vagy az osztrákok biztosaival a többi csapatokhoz mennek és azokat a fegyverletételre szintén reábírják. – Van szerencsém császári felségedet értesíteni, hogy Görgey egyetlen feltétele: az engedelem, hogy a fegyvert felséged hadai előtt tehesse le. Megtettem a szükséges intézkedéseket, hogy a felkelősereg Rüdiger által, ki a lefegyverzéssel bízatott meg, haladéktalanul körülkeríttessék. – A foglyok s egyéb felkelő csapatok kiadását illető rendelkezések iránt az osztrák sereg főparancsnokával teszem magamat érintkezésbe. Görgeyt pedig főhadiszállásomra hozatom, ahol felséged rendelkezéséig marad. – Főhadiszállás, Nagyvárad, augusztus 1/13 1849. Paskievits.”
A világosi fegyverletétel szomorú tényével a hadjárat drámája tulajdonképpen be volt fejezve, ami ezután következett, az már csak utójátékszámba megy.
[1] Lásd e kötet 258. oldalán.
[2] Lásd e kötet 237. oldalán.
[3] Lásd e kötet 269. oldalán.
[4] Lásd e kötet 279. oldalán.
[5] Eredetije német, fordítása id. Görgey István tollából.
[6] Lásd e kötet 239. oldalán.
| « A temesvári csata (1849. augusztus 9-én). | KEZDŐLAP | HARMINCKILENCEDIK FEJEZET. A többi magyar hadoszlopok fegyverletétele. Munkács, Arad és Pétervárad meghódolása. » |