A délvidéki események leírását ott szakítottuk félbe, midőn május 10-én Jellacsics hadtestével Eszékre érve, a déli sereg alakításához fogott;[1] ugyanazon időben Perczel Theodorovics ellen kivívott fényes győzelmei után, mint tudjuk, Pancsovára vonult be[2], honnan, hogy győzelem koszorúzta műveleteit végkép betetézze, legközelebb a titeli fensik felé szándékozott támadólag fellépni, bár annak megvétele Klapka honvédelmi tervezete értelmében Bemnek jutott volna osztályrészül.[3]

Jellacsics eleinte Dályánál akart a Dunán átkelni, hogy műveleteinek szinhelyét a Bácskába, a római sáncok környékére helyezze át, Mayerhoffer és Knicsanin szorult helyzetére való tekintettel azonban a Dunán való átkelést Zalánkeménre tette át, ahova hadtestével és az előnyomulása közben fokozatosan bevont Lederer dandárral Eszékről, melynek várparancsnokává Neustädter tábornokot nevezte ki, május 18-án elindulva, Vukovártól kezdve két oszlopban Ilok-Karlócán át Zalánkeménre és Tovarnikon át egyelőre Iregre és Rumára nyomult előre, mely utóbbemlített helyen a bán főhadiszállását is felütötte.

A bán hadtestének előnyomulása közben Perczel időközben a Tisza jobb partjára átkelvén, május 22-én komoly támadást intézett a titeli fensík ellen, melyet Knicsanin 2000-nyi szerb segélycsapattal, továbbá 2 zászlóalj csajkással, 1 zászlóalj péterváradi és 1 zászlóalj németbánsági határőrrel és 30 ágyúval tartott megszállva. A főtámadást, melynek leplezésére Perlasz és Mosorin ellen áltámadásokat intéztetett, maga Perczel intézte 6 zászlóalj gyalogsággal, egy osztály Ferdinánd-huszárral és egy osztály baranyai lovassal, továbbá 3 üteggel Vilova ellen, melyet Buncic őrnagy védett 2 csajkás zászlóaljjal, a szent-tamási önkéntesek zászlóaljával és 10 löveggel. Buncic az előnyös terep által védve, oly makacs ellenállást fejtett ki, hogy Perczel, miután csapatjait ismételten, de mindannyiszor sikertelenül rendelte támadásra előre, az ütközetet beszüntette s csapatjait hátrább fekvő állásba rendelte vissza. De bár a magyarok ismételt támadásai határozott eredménnyel nem végződtek, Knicsanin mindazonáltal arról győződött meg, hogy újabb támadás esetén aligha tarthatná magát s így a bán hadtestének elővéd parancsnokát, Horváth tábornokot sürgős segélynyújtásra szólította fel, aki ennek folytán már május 23-ika folyamán 2 zászlóaljat, 1 dsidás osztályt és 1/2 röppentyű üteget indított el Titelbe. Knicsaninnak ez a segély valóban kapóra jött, mert Perczel már május 26-án megújította támadását, mi célból a főtámadó oszloppal már éjfélutáni 1 órakor indult ki táborából ismét Vilova ellen, miközben egy mellékoszlopnak Mossorin mellett az ellenséget csupán foglalkoztatnia kellett. Hajnali 3 órakor Perczel tüzérsége Vilova és a körülötte emelt földsáncok ellen élénk tüzelést kezdett; ezután 6 óra tájban a gyalogsági rohamoszlopok nyomultak előre, melyeket azonban az ellenség öldöklő kartácstüzzel fogadott. Ennek dacára a Wasa gyalogezred egyik zászlóalja és a 8 honvéd zászlóalj egészen a földsáncokig jutnak, itt azonban oly gyilkos tűz fogadja őket, hogy a támadás folytatásával csakhamar felhagyni kénytelenek. Perczel meggyőződvén, hogy ereje Titel bevételére elégtelen, kifáradt gyalogságát előretolt lovasságának födözete alatt még a délelőtt folyamán Szt.-Ivánra rendelte vissza. A magyarok vesztesége az igen rövid ideig tartó harc dacára mintegy 120 halottra és sebesültre rúgott, az ellenség ellenben födött állásánál fogva csak csekély veszteséget szenvedett.

Ugyane napon a Perlasznál álló Bene dandár 1 honvéd zászlóaljjal, 2 huszár századdal és 1 üteggel a Bega csatorna mentén felállított szerb előörsöket támadta meg s eleinte a hidnál felállítva volt 2 gyalog századból és 4 háromfontosból álló őrsöket vissza is szorította s a hidat hatalmába ejtette; midőn azonban délután 2 óra tájban a Knicsanin tartalékából kirendelt 6 gyalog század és 1 üteg ellentámadásba ment át, a magyarok nemcsak a délelőtt elfoglalt hidat, hanem még Perlaszt is odahagyva, Écska felé huzódtak vissza. Bene vesztesége mintegy 70 főre, a szerb hadaké mindössze 12 emberre rúgott. A szerbek ahelyett, hogy a kiváló fontosságú perlaszi Bega-átjárót megszállva tartották volna, a hidnak elrombolása után ismét a Tisza jobbpartjára húzódtak vissza.

Perczelnek utóbbemlített műveletei alatt Péterváradnál is újabb összecsapásra került a dolog; a vár őrsége ugyanis a körülzároló Mamula-dandár által emelt földsáncokkal szemben, Kamenic felé egy meglehetősen előretolt ellenüteget emelt, mely ellen Jellacsics, aki hadtestét megelőzve, május 13-án Kamenicbe érkezett, éjjeli rajtaütést rendelt el. Ehhez Mamula a 24-ikéről 25-ikére hajló éjjeli 2 órakor 3 oszlopban nyomult előre és pedig a 7 gyalogszázadból álló baloszlop Leitl százados alatt egyenesen az üteg felé tartott, a 4 századból alakított közép az ütegtől keletre fekvő majorok ellen, - s végül az Ocsverek alezredes parancsnoksága alatt 3 zászlóaljból álló jobbszárnyoszlopnak az említett majoroknál felállított ellenség baloldalába kellett kerülnie. A balszárnyoszlopnak a 2. honvédzászlóalj őrszemének hanyagsága folytán sikerült az üteget észrevétlenül hátba fogni s annak két ágyúját a közeli mély útba dobni. De alighogy a benyomult ellenség az üteg szétrombolásához és az ágyúk eltávolításához fogott, Hollán Ernő a Gyulay-ezred egyik századjával rohamra indul ellene s az üteget csakhamar újból hatalmába ejti. Az osztrák közép- és jobboldaloszloppal Perczel Miklós vette fel a harcot s bár az ellenség tulajdonképpeni célját itt sem érte el, visszavonulása alkalmával korábbi állásába 2 hatfontos ágyút mégis magával vitt. Az osztrák csapatoknak ez a vállalkozás 4 halottjukba és 10 sebesültjükbe került; a magyarok vesztesége valamivel többre rughatott.

Miután ezidőtájt Mamula dandárában is kitört a kolera s a legénység ennek folytán tömegesen szökni kezdett, Jellacsics az említett dandárt május 27-én hadteste zöméhez Zalánkeménbe vonultatta be s helyette a körülzárás foganatosításával a Budisavljevics és Draskovics-dandárokat rendelte Pétervárad elé.

Ezalatt a hadtest átkelése Zalánkeménnél szakadatlanul folyt s június 4-ig már 4 gyalog- és 2 lovasdandár Titel körül állott, csupán Rastics maradt még egyelőre a gyalogsági tartalékkal a Duna jobbpartján, aki arra a hírre, hogy Perczel hadával Ujvidékre húzódott, Karlócára rendeltetett, ami, mint legott látni fogjuk, igen helyes rendszabálynak bizonyult.

Miután Perczel a titeli fensíkot megszállva tartó Knicsaninnal szemben sem tudott zöldágra vergődni, most, midőn a bán hadteste nagyobb részét is itt egyesíté, még kevesebb kilátása lehetett a sikerre s így feltette magában, hogy hadát Ujvidéken át Péterváradra vezeti s itt a körülzáró vonalon áttörve, a bán összeköttetéseire veti magát. Ehhez képest Perczel Vilova előtt csak gyenge különítményt hagyva, a június 2-ika és 3-ika közti éjjelen Ujvidékre vezette hadát, melynek a következő éjjelen a Duna hídján átkelve, hajnali 2 órakor Kamenic és Karlóca irányában kellet kitörnie. Ecélból Palóczy alezredes 4 zászlóaljjal a bukoveci erdőn át irányíttatott, hogy az ellenséges sáncokat áttörje, a Karakacs hegyet megkerülje s aztán Kamenic ellen arcot váltson; e hadoszlopot balra hátul Gaál ezredes követte 5 zászlóaljjal s feladata volt a Vezirac magaslatot rohammal bevenni s azután feltartóztatlanul Karlócába benyomulni.

Palóczy alezredesnek csakugyan sikerült a Karakacsredoute-ot megszállva tartó 4. gradiskai zászlóaljat meglepni, mely 5 tiszt és 126 főnyi legénység elvesztése mellett visszavettetett. Palóczy erre a redoute-ban talált ágyúkat részint a futók, részben pedig a Vezirac ellen fordíttatta, mely magaslatot a 4. bródi és egy szerémi önkéntes zászlóalj tartotta megszállva s amely ellen immár Gaál is rohamra indult hadoszlopával. Az említett két határőrzászlóalj csak gyenge ellenállást fejtett ki s már úgy látszott, mintha Perczel célja és szándéka aránylag csekély áldozatok árán teljesedésbe megy; de alig helyezkedtek el a magyarok az elfoglalt állásban, midőn délelőtt 10 óra felé Rastics dandárával a helyszínére érkezvén, nyomban támadáshoz csoportosította hadát s egyidejűleg a Reznicek őrnagy alatt álló 3. szluini zászlóaljat a Karakacs magaslat megkerülésével a magyarok, miután tartalékot kikülöníteni elfelejtettek, a tulajdonképpeni támadást be sem várva, azonnal megkezdték a visszavonulást, miközben az elfoglalt 17 ágyúból csak ötöt vihettek magukkal. Restics az erődök mögé húzódott visszavonulókat csak rövid távolságra üldöztethette.

A magyarok e kitörés alkalmával holtakban és sebesültekben mintegy 300 embert vesztettek; a császáriak vesztesége holtakban: 4 tiszt és 81 főnyi legénység, sebesültekben: 3 tiszt és 170 főnyi legénység; összesen 7 tiszt és 251 főnyi legénység.

Perczel hadát az Ujvidék alatti táborba vezette vissza, ahova időközben Vukovics miniszter is beérkezett, hogy a tábornokkal tudassa, miszerint a minisztertanács által jóváhagyott hadműveleti terv értelmében az orosz beavatkozásra való tekintettel hadtestéből 12.000 embert a felső-dunai hadsereghez küldjön, esetleg ezt ő maga személyesen vezesse oda, a többivel pedig a Bácska és Bánság védelméről gondoskodjék. A felső-dunai erősbítésül szánt 12.000 embernek június 12-én a kormány rendelete értelmében Ó-Becsén kellett gyülekeznie s onnan, Bajánál avagy Bezdánnál a Dunán átkelve, a Felső-Dunához sietnie. Perczelt ez az intézkedés mélyen bántotta, de hogy a kormánnyal szemben amúgy is tetőpontra hágott surlódásait elintézhesse, elhatározta, hogy a 12.000 embert személyesen vezeti fel. Ekkor vette a Vilova tájékán visszahagyott, de időközben a római sáncok felé visszahúzódott Czintulától a jelentést, hogy vele szemben csekélyebb s nagyobbára irreguláris szerb csapatok állanak, ami Perczelt arra birta, hogy elvonulása előtt ebben az irányban még egy döntő csapást mérjen az ellenségre.

[1] Lásd e kötet 26. oldalán.

[2] Lásd a II. kötet 178. oldalán.

[3] Lásd e kötet 9. oldalán.