Midőn Vetter június közepén a magyar déli sereg élére állott, a bács-bánsági seregrészeken kívül a szintén a délvidékre rendelt Kmethy-hadosztálynak, valamint az oroszok elől visszahúzódott Wisocki-hadtestnek is parancsnoksága alá kellett volna lépnie; ámde ez utóbbi később a Perczel alatt Cegléd táján alakuló tartaléksereghez csatoltatván, Vetternek a Jellacsics ellen tervezett támadó művelethez csupán csak a Pereczy-dandárral erősbödött s Guyon parancsnoksága alatt álló IV. hadtest és Kmethy hadosztálya állott rendelkezésre.

Ez utóbbi a győri csata után, mint tudjuk, július 1-én Bodajkot érte volt el[1], honnan 2-án Székesfehérvárra menetelt. Itt kétféle parancs várt reá. Görgeytől, hogy haladéktalanul Tatán át a felsődunai hadsereghez csatlakozzék, Kossuth-tól pedig, aki egyúttal tábornokká is kinevezte, hogy útját lehetőleg gyorsítva Paks felé vegye, „ott keljen át a Dunán és helyezkedjék a magyar déli hadsereg fővezényével megbízott Vetter altábornagy parancsai alá”. Kmethy az utóbbi parancsnak tett eleget és július 3-án Sárkeresztúrra, 4-én F.-Szent-Iványra, 5-én Paksra ért, 6-án ugyanott pihenőnap, 7-én átkelés a Dunán a Pestről leúsztatott hajóhídon; 8-án az egész hadosztály Hajósig, 9-én F.-Szent-Iványig, 10-én Katymárig, ahol a következő napon pihenőt tartott, 12-én Stanisicsig nyomult előre, honnan Kmethy Nemes-Militicsre és Gákovára huszárosztagokat, Zomborba pedig Meszéna alezredes alatt 1 zászlóaljat, 4 század vadászt és 1 hatfontos üteget tolt előre. Július 13-án a hadosztály Meszénának Zomborban maradt különítményét kivéve, Kernyajára, elővédje Szivácra ért a Ferenc-csatornához, ahonnan összeköttetésbe lépett Guyonnal, aki 7000 emberrel és 42 ágyúval Hegyesnél állott.

Vetter főhadiszállását kezdetben Szegeden ütötte fel, ahonnan azt július 8-án Szabadkára, 13-án pedig Topolyára, ahol tartaléka állott, tette át. Miután itt az ellenség állásáról és Kmethy csatlakozásáról is részletes tudósítást vett, kiadta a csatorna ellen intézendő támadásra szóló intézkedéseit, melyek szerint Guyon július 14-én a bán állása, nevezetesen Földvár, Szent-Tamás és Verbász ellen áltámadást volt intézendő, míg Kmethynek ugyanaznap hadosztályával a Ferenc-csatornán átkelni és Veprovácig előnyomulni, 15-én pedig Guyonnak most már komoly arctámadásával egyidejűleg, egész határozottan a bán baloldala ellen kellett működnie. A bán ellen tervezett támadásban eszerint szorosan véve Kmethynek 8000 fő és 20 lövegből álló hadosztálya és Guyonnak Hegyesnél összpontosult és 42 löveggel ellátott 7000 főnyi hada vett részt, ami összesen 15.000 embert és 62 löveget tenne ki; nagyon valószínű azonban, hogy a 14-iki áltámadást intézendő s kivált az ebből kifolyólag Földvár ellen indított csapatok, melyeknek létszáma aligha volt több 1000-2000 embernél, a fenti számban betudva nincsenek.

Jellacsics már július kezdetén értesült a délvidéki újabb magyar csapatmozgalmakról s ennek folytán ő is jobban készenlétbe helyezte csapatait a magyarok várható támadásával szemben. Legnevezetesebb e rendelkezései között, hogy Puffer ezredest a Péterváradot körülzáró had 3 zászlóaljával július 5-ikére Szent-Tamásra, az itt álló Budisavlievics-dandárt pedig a Marsano-dandárral együtt Verbászra rendelte. Mozgó hadának létszáma a sok kikülönítés és a felette nagy-, állítólag 7000 főnyi betegállomány folytán – július elején 20-21.000 főre olvadt le.

Hogy a szembenálló és folyton erősbödő ellenségről biztosabb hírek birtokába jusson, július 5-én a bán Ottinger altábornagyot a Wallmoden- és Hardegg-vértesezredekkel és 11/2 lov. üteggel Hegyesre, Horváth tábornokot pedig 1 vértesosztállyal és 1/2 lov. üteggel Zomborba rendelte ki. Ottinger Hegyesnél július 6-án reggeli 5 órakor az ott álló magyar haddal összeütközvén, rövid ideig tartó lövegharc után Verbászra húzódott vissza. Hasonlóan nem sokáig tarthatta magát Horváth tábornok sem Zomborban, honnan már július 10-én Kmethy előnyomulásának hírére Kulára húzódott vissza. A két különítményparancsnoktól vett jelentés folytán Jellacsics július 11-ike folyamán még jobban összevonta erejét és Ottinger lovashadosztályát, továbbá a gyalogsági és tüzértartalékot Kis-Kérre rendelte, Cservenkát, Kulát, Kucurát, Sóvét és Ó-Kért pedig nagyobb biztonság kedvéért kisebb csapatosztagokkal szállotta meg.

Július 12-én újabb híreket vett a bán, hogy a magyarok mindjobban központosulnak a Ferenc-csatorna felé s hogy a Duna-mentén lefelé tartó hadak éldandára – Meszéna dandára – Zombort szállotta meg. Ily körülmények között Jellacsicsnak, kissé későn ugyan, de az a feltétlenül helyes eszméje támadt, hogy még mielőtt a két ellenséges csoport, a Zombor felől jövő s a Hegyesnél álló, egyesülne, a hegyesi ellen támadólag lép fel. Ehhez a bán következőleg intézkedett: Földvár és Szent-Tamás megszállására 2-2 zászlóaljat és 1-1 üteget jelölt ki; hasonló célból Verbásznál 2 zászlóaljnak, 2 lovasszázadnak és 1 ütegnek, Kulánál pedig 2 lovasszázadnak kellett visszamaradnia. Mindezen, a Ferenc-csatorna mentén viszahagyott csapatok parancsnokságát Kriegern altábornagyra ruházta. Az ezen csapatok levonása után mozgó hadakban még rendelkezésre álló 15 zászlóalját, 22 lovasszázadát és 79 lövegét, összesen állítólag mindössze 10.000 főnyi létszámmal, Jellacsics július 13-ikának esti 9 órájára Verbászra rendelte be, hogy azokkal még ugyanazon éjjel megkezdje támadó előnyomulását. Azonkívül intézkedett a bán, hogy Futaknál kellőszámú átkelő eszközök gyüjtessenek össze.

A Verbásznál gyülekezett csapatok azonnal átkeltek a csatornán s onnan éjjeli 11 órakor a következő rendben indultak meg: Az élen Castiglione nehéz lovasdandára haladt, mely a Walmoden- és Hardegg-vértesezredekből és 11/2 lov. ütegből alakult; ezt követte az úton az összes tüzérség s vele egyenlő magasságban az úttól jobbra Puffer dandára, balra Budisavlievics dandára; az ekként csoportosult Dietrich-hadosztály mögött szintén az országút mentén a gyalogsági tartalék következett Rastics tábornok alatt, legvégül pedig egy osztály szász-vértes a hátvédet képezte. A baloldal biztosítása céljából Horváth tábornoknak egy osztály szász-vértessel és 1/2 lov. üteggel este 9 órakor kellett Kuláról Hegyes felé elindulnia s útközben a zömmel az összekötetést fenntartania; a jobboldalban Feketehegy és Szeghegy irányában hasonló célból a Puffer-dandár Császár-dragonyos ezredének kellett haladnia.

Alig hogy a császári had ebben a csoportosításban egyórányira előrehaladt, Kuláról Lederer ezredestől azt a jelentést vette a bán, hogy Kucura felé ellenséges oszlopok vannak útban, minekfolytán Jellacsics, dacára annak, hogy a csatorna mentén már különben is kelleténél több erőt hagyott hátra, a gyalogsági tartalék 3 zászlóalját 1 üteggel Reznicek őrnagy alatt azonnal az említett helység felé rendelte ki, míg a had többi része feltartóztatlanul folytatta útját.

A Kucura felé előnyomuló hadoszlop, melyről a bán a fenti jelentést vette. Meszénáé volt, akinek dandárával, a Kmethy-hadosztály elővédje gyanánt július 14-én hajnalban a csatornán átkelve, Veprovác felé kellett előnyomulnia. Ezalatt Guyon, aki már idejekorán értesült a bán támadó szándékáról, következőleg állította hadát készenlétbe: nagyobbára lovasságból álló jobbszárnyát Hegyesnél, gyalogságát középen Szeghegynél, a tüzérség javarészét pedig a balszárnyon Feketehegynél; az általános tartalék Topolyánál maradt. A választott állás, mely előtt a meredekpartú Barra patak folyt végig, eszerint rézsút feküdt a bán előnyomulási vonalához s abban Guyon akként vélekedett a netán nálánál korábban támadólag előnyomuló ellenséggel szembeszállni, hogy míg Hegyesnél álló jobbszárnya az ellenséget leköti, addig a balszárny és a közép oldalbafogja azt. Részben a bán éjszakai támadásának s ebből kifolyólag a verbász-hegyesi útvonal szoros betartásának tulajdonítható, hogy Guyon föltevése az esetleges csata lefolyását illetőleg tényleg bekövetkezett, mert szinte kétségtelen, hogy abban az esetben, ha Jellacsics első támadó lökeme a Hegyesnél álló jobbszárny helyett Guyon balszárnyát érte volna Feketehegynél, úgy igen könnyen fölsodorhatta volna a magyarok állását, még mielőtt a Topolyánál messze elmaradt tartalék közbevethette magát.

Guyon főhadiszállásán a legjobb hangulatban, állítólag pezsgőzve várták a bán támadását s hogy a hatás még nagyobb legyen, a legnagyobbfokú gondatlanságot színlelték, úgy, hogy még a szokásos őrjáratokat sem küldték ki. Hajnali 3 órakor a legnagyobb csendben ért Jellacsics hadának élén Hegyes közelébe, ahol Horváth különítménye szintén hozzája csatlakozott. Erre mintegy varázsütésre Hegyesen. Szeghegyen és Feketehegyen egyidejűleg tűzjelek szállottak fel, melyeket az egész hosszú magyar vonalon heves puskatűz követett. Ez ugyan hatástalan volt, miután a bán csapatai még lőtávolon kívül voltak, de kétségtelen bizonyíték volt amellett, hogy Guyon készen várta a támadást. Azért most már Jellacsicsnak nem volt mást mit tennie, mint a félhomályban csatarendbe állítani csapatait, amit a következőleg rendelt el: Ottinger altábornagy a Castiglione-vértesdandárral a balszárnyat képezte; tőle jobbra Dietrich hadosztálya vonult fel és pedig a Puffer-dandár által képezett jobbszárnyát kissé hátrahúzva s az ütegekkel a zászlóaljtérközökben; Dietrich mögött második harcvonalban a gyalogsági tartalék Rastics alatt és mögötte a tüzér- lőszertartalék fennmaradó része állott fel; a legszélső jobbszárnyat végre az oda átrendelt Horváth tábornok képezte saját hadoszlopával és a szintén parancsnoksága alá lépett Császár-dragonyosezreddel. A császári had ennélfogva majdnem párhuzamosan állott fel a magyarok állásával szemben.

A felvonulás befejezte után Dietrich azonnal parancsot kapott az előnyomulás megkezdésére, minekfolytán az altábornagy, miután ütegeit állásba helyezte, csatárrajok által megelőzött rohamoszlopokkal indult meg Hegyes felé; ámde a magyar ütegek heves tüze csakhamar határt szabott a további előnyomulásnak, sőt a Budisavlievics-dandár egyes osztagai már hátrálni is kezdtek; de miután a magyar jobbszárny nem követte őket, illő távolban újból megállapodtak, hogy a szemben álló ellenséggel immár álló tűzharcot vívjanak.

Ezalatt a magyar gyalogság legnagyobbrésze Szeghegy és Feketehegyen át támadólag lépett fel a bán jobboldala ellen, minekfolytán Puffer dandára igen veszélyes helyzetbe jutott. Már ezt megelőzőleg Feketehegyről 4 század huszár tört előre és a bánnak másodvonalban álló tüzér- és lőszertartalékát visszavonulásra késztette és csupán a Császár-dragonyosok két osztálya közbevetésének köszönhető, hogy az ekként védtelenné vált tüzérség sorában nagyobb baj nem keletkezett. Dietrich az erősen veszélyeztetett Puffer-dandáron segítendő, a Budisavlievics-dandárral újabb rohamot kísérel meg, de az elsőhöz hasonlóan, ez is a magyar tüzérség öldöklő tüzén törik meg; a roham meghiúsulta után hátrálni kezdett dandárt a magyar jobbszárnylovasság üldözőbe veszi ugyan, de a 3. liccai zászlóalj, valamint a 2. bánsági ezred 4. zászlóalja csakhamar megembereli magát és puskatüzével megállásra bírja az üldöző lovasságot. A tüzértűz által különben is megviselt Puffer-dandárt ezalatt visszavonulása közben Szeghegy táján újabb baj érte, miután éppen akkor tört ki ellene támadólag az odairányított hadoszlop; Jellacsics erre személyesen összeszedett néhány zászlóaljat s azokkal iparkodott egy ideig helytállani, ekkor azonban jelentést vesz, hogy egy másik hadoszlop Feketehegyből kibontakozva, immár nemcsak oldala, hanem háta ellen is tör. Ilyen körülmények között a bán minden további ellenállás eszméjével felhagyva, már csak visszavonulásának kellő biztosítására gondolhatott, micélból Feketehegy felé Horváth tábrnok vezénylete alatt mindenekelőtt 2 tizenkétfontos üteget, melyeket csakhamar még egy harmadik is követett, továbbá 2 zászlóaljat és 6 lovasszázadot rendelt ki.

Miközben Jellacsics balszárnyának és közepének visszavonulása iránt intézkedett, egyszerre csak hátában is ágyúdörgés hallatszik; az a néhány lövés volt ez, melyeket a Kulán álló Lederer ezredes Kmethynek egyik oldalkülönítményével váltott, de amelyek annál kétségbeejtőbb színben tüntették fel a bán helyzetét.

Az elrendelt visszavonulás, melyet Castiglione lovasdandárának kellett födöznie, Guyon utánnyomuló csapatainak behatása alatt, magától értetőleg nem a legpéldásabb rendben ment végbe. Verbász közelébe érve, a bán az ott hátrahagyott 2 Marsano-dandárbeli zászlóaljon kívül tartalékgyalogságát Rastics alatt és 3 ütegét hátvédállásba rendelte, melynek födözete alatt vert hada mindhárom csatornahídon át a jobbpartra kelt át. Miután itt a csapatok nagyjából rendezkedtek, azonnal tovább indultak Kis-Kérig, ahova Reznicek őrnagy Kucuráról és Lederer ezredes Kuláról szintén beérkeztek különítményeikkel.

Guyon utánnyomuló tüzérsége ezalatt a bán hátvédével szemben oly előnyös állást foglalt s abból oly hatásos tűzzel árasztotta el a verbászi sáncokat, hogy az azokat megszállva tartó csapatoknak 2 órányi szívós védekezés után szintén a csatorna jobbpartjára kellett visszahúzódniok. Miután a bán attól tartott, hogy Guyon üldözését a csatornán túl is folytatni fogja, nehogy felbomlott seregét egy újabb összeütközés esélyének tegye ki, elhatározta, hogy a megkezdett visszavonulást Kis–Kérről haladéktalanul, tehát mindössze 2 órai pihenő után, egészen a római sáncok mögé folytatja. Az Ujvidéknél álló Draskovics-dandárnak a bán egyidejűleg parancsot küldött, hogy a Duna jobbpartjára keljen át, amit az a következő éj folyamán egész csendben végre is hajtott; hasonlóan parancsot kapott a Szent-Tamásnál álló 2 zászlóalj a visszavonuló zömhöz leendő csatlakozásra, a Földvárt megszállva tartó Lang dandár pedig utasítást nyert, hogy az est beálltával Mossorinra húzódjék vissza. Ez utóbbi azonban már nem teljesíthette simán a reárótt feladatot, miután délután 4 óra tájban a vele szemben álló magyar különítmény által hevesen megtámadtatott.

Jellacsics a két oszlopban hátráló sereg zömével éjjeli 2 órakor ért Kátyra, ahol végkép kimerült csapatai – miután július 13-ikának esti 6 órájától, 14-én éjfélutáni 2 óráig, tehát teljes 32 órát lefőzés nélkül fegyveresen töltöttek, 9 óra hosszat pedig makacsul harcoltak – végre nyugalmat leltek.

Kmethy, bár július 14-én már délelőtti 10 órakor Kula-Veprovác magasságába ért, dacára annak, hogy a Hegyes tájékán folyó harc zaját meghallotta, parancsának holt betűihez ragaszkodva, aznap nem nyomult tovább előre; pedig megjelenése a visszavonuló császáriak oldalában, esetleg hátában akármily alárendelt erejű hadoszlop élén, szinte beláthatatlan következményekkel járhatott volna.

Ellenben dícsérőleg kiemelendő, hogy Bánffy ezredes, mihelyt július 14-én Verbász felől az ágyúdörgést meghallotta, az écskai és aradáci helyőrségi csapatokkal azonnal támadást kísérelt meg Perlaszon át Titel felé, bár kísérletét nem koronázta siker.

Guyon a csatorna mentén a további üldözést beszüntetve, az e célból kirendelve volt csapatokkal hegyesi állásába tért vissza.

A magyarok ez utolsó győzelmes csatájukban halottakban 2 tisztet és 79 főnyi legénységet, sebesültekben 15 tisztet és 130 főnyi legénységet, összesen 17 tisztet és 209 főnyi legénységet vesztettek, megjegyezvén, hogy Kmethynek és a Földvár előtt harcbakeveredett csapatoknak különben igen jelentéktelen vesztesége a fönti számokba betudva nincsen. Bánffy ezredes a Begamenti tüntetésekben holtakban és sebesültekben 41 embert, a császáriak 6 halottat és 27 sebesültet vesztettek. az osztrákok vesztesége: halottakban 4 tiszt, ezek között volt Ocsverek is, a német-bánsági ezred alezredese, továbbá 180 főnyi legénység, sebesültekben 16 tiszt és 484 főnyi legénység, összesen 20 tiszt és 664 főnyi legénység, továbbá 1 tizenkétfontos, melyet a magyarok hatalmukba kerítettek.

A hegyesi vereség a bánnak összes eddigi sikereit egy csapással tönkretette s miután utóbbi attól tartott, hogy a magyarok vert hadát nyomon követni fogják, már július 15-én hajnalban megkezdte serege zömével a további visszavonulást, illetőleg átkelést a Duna jobbpartjára. Legelsőnek az elmult napon sokat szenvedett Puffer-dandár Kátyról Kovilra, onnan pedig gőzhajók segítségével Karlócára tétetett át; ezt követték később a többi gyalogdandárok a tüzér- és lőszertartalékkal, melyek lefőzés után Titel felé vették útjokat. Néhány órával később Ottinger lovashadosztálya a Lang-dandár által már megszállott Vilovára menetelt; úgy Lang, valamint a titeli fensík védelmére továbbra is a Duna balpartján visszamaradó Knicsanin megfelelő erősbítéseket kapott. A sereg fennmaradó részével a bán estefelé Titelt érte el. Innen másnap mindenekelőtt Budisavlievics dandára kelt át Zalánkeménnél a Dunán, melyet 17. és 18-ika folyamán a többi dandárok is követtek. A Duna jobbpartján összpontosult és újonnan beosztott sereg július 18-án következőleg állott föl: a balszárnyat képező Hartlieb-hadosztály Kamenicnál és pedig Mamula ezredes dandára az utóbb említett helységnél, Budisavlievics ezredes dandára a Karakacshegyen; a jobbszárnyat képező Kriegern-hadosztályból Draskovics tábornok dandára Bukovecnél, Puffer ezredes dandára Karlócánál; általános tartalék gyanánt Rastics tábornok alatt 6 zászlóalj és 2 üteg Bukovecnél. Castiglione vértesdandára, továbbá a tüzér- és lőszertartalékok Ireghre irányíttattak, ahol azok július 22-ike folyamán érkeztek meg; hasonlóan a jobbpartra vonatott utóbb említett napon a Szász-vértesezred is, a bán pedig főhadiszállását már július 19-én Rumán ütötte fel.

A titeli fensík védelmére Dietrich altábornagy parancsnoksága alatt a következő csapatok maradtak vissza: Vilován Lang dandára, Mossorinban Knicsanin dandára, Titelen a Tisza-balparti hídfő védelmére Marsano dandára; ugyanide nyerte beosztását Horváth tábornok dandára is. A csapatok úgy a duna-jobb, mint a duna-balparti állásokat újonnan épített és megfelelően felszerelt zárt védőművek emelése által tőlük telhetőleg megerősítették.

Guyon a hegyesi csata után a kellőszámú lovasság és tüzérség hiányában a bán visszavonuló seregét csakis a csatornáig üldözte, Kmethyt pedig Vetter elkésve ugyan, de még július 14-én Kucurára rendelte előre. Július 15-én Kmethy Kisacon át Ujvidékre rendeltetett, hogy oda másnap megérkezve, Péterváradot a balparton felmentse, Guyon ellenben parancsot kapott, miszerint hadtestével 16-án Temerinre vonuljon s azonnal fogjon hozzá a titeli fensík körülzárásához. Vetter az utóbbemlített napon Péterváradra utazott, ahol a további teendők megvitatása végett haditanácsot hívott egybe. Ő maga a péterváradi jobbparti körülzáró vonal áttörése mellett nyilatkozott, a haditanács túlnyomó többsége azonban ellene szólt ezen előreláthatólag sok áldozatot követelő műveletnek, minekfolytán Vetter legközelebbi hadműveleti cél gyanánt a titeli fensík elfoglalását tűzte ki. Összhangzásban állott különben ezzel az elhatározással az az utasítás is, melyet Vetter július 21-én a hadügyminiszteriumtól vett, s amely meghagyta, hogy az általános hadi helyzetre való tekintettel minden messzemenő vállalkozást mellőzve, csak a titeli fensík elfoglalására szorítkozzék, ezt azonban egész eréllyel és erővel szorgalmazza, hogy a Bácska teljesen megtisztíttassék, miáltal a Szegednél összpontosítandó seregek baloldala is biztosíttatik. Az esetre, ha a fensík bevétele nem sikerülne, úgy annak körülzárására erejének csak egy részét hagyja vissza Vetter, a többivel pedig Szegedre, - ahova legközelebb Perczel is beérkezend az újonnan alakított középtiszai hadsereggel – vonuljon és egyidejűleg a Szentesnél és Vásárhelynél álló mintegy 6000 főnyi tartalékcsapatokat is vonja magához.

[1] Lásd e kötet 91. oldalán.