Vécsey tábornok beérkeztével május közepe táján Temesvárnak eddigi gyenge körülzárása rendszeres ostrommá változott;[1] az ostrom munkálatokat ez időtől fogva Szabó István ezredes és Dembinski őrnagy kiváló ügyességgel és kitartással vezették. Miután az első magyar ütegek a József- és Gyárvárosban elkészültek, azokból május 18-án hajnali 4 órakor a vár bombázása kezdetét vette; 23-án hajnalban a magyarok már 14 lövegből bombázzák a várat, 24., 25. és 26-án éjjel pedig apróbb tűntetések által nyugtalanítják a vár őrségét. Május 28-án éjjel viszont a vár parancsnoka intézett Schwarz százados parancsnoksága alatt e célra önként jelentkezett 100 ember által kirohanást, melynek azonban különös eredménye nem lett. Ugyane napon sikerült az erdélyi császári hadtest 6 emberének a várba lopódznia, akik az erdélyi viszonyokról nem valami jó hirt hoztak magukkal. Május 31-én déltájban Rukavina mindazon várbeli lakosokat, számra nézve mintegy 400-at, akik a kellő élelmi szerekkel nem rendelkeztek, illetőleg a várból önként kikivánkoztak, a bécsi kapukon kibocsátotta; ámde a magyar előörsök nem akarták őket átbocsátani s miután ezek ennek folytán még másnap reggel is a várkapuk előtt tanyáztak, Rukavina akként segített a dolgon, hogy az alkalmas férfiakat a háború tartamára a 61. gyalogezredbe soroztatta, a többieket pedig mint kézműveseket foglalkoztatta a csapatoknál.

Június elején Szabó ezredes még fokozottabb eréllyel dolgoztat az ostrommunkálatokon, úgy hogy június 9-én három új üteg, 11-én pedig ismét két vetüteg készült el, melyekből a vár még aznap délelőtt fél 12 órától kezdve hatásosan bombáztatott, mely kisebb nagyobb megszakításokkal, a várőrség által is gyakrabban viszonozva, június hó 16-ig éjjel-nappal tovább folyt. Az utóbb említett napon délelőtt 10 órakor Vécsey beszűntette a tüzelést, déltájban pedig hadi követet indított a várparancsnokhoz, ez azonban a neki szánt levelet felbontatlanul azzal a kijelentéssel küldte vissza, hogy ő csak szóbelileg érintkezik az ellenséggel. Erre a magyarok újból megkezdték a bombázást, mely az őrség által viszonozva június 18-án délig tartott s eredménye lőn, hogy a várnak igen sok épülete rommá lett. Ehhez járult még a ragályos betegségek rohamos terjedése; az eddig mérsékelten dühöngő tifusz és skorbuthoz immár a kolera is csatlakozott, mely egyre-másra könyörtelenül szedte áldozatait. Június 20-án ismét megújult a bombázás, de csak este 6 óráig tartott; 23-án éjjel mindkét részről reggelig tartó heves tüzelés folyt, mely a Gyár- és József külvárosokban, valamint a várban is több helyütt gyújtott. Június 25-én hozzá fogtak az ostromlók az első párhuzam emeléséhez, melyet a várbeliek tőlük telhetőleg, de kevés eredménnyel gátolhattak meg.

Június 29-én Vécsey arra a hirre, hogy a vár lakóinak nagy része a legnagyobb nyomornak van kitéve, hadi követ útján késznek nyilatkozott e szerencsétlenek számára szabad elvonulást engedélyezni, minek folytán július 1-én mintegy 800 lakos hagyta el a várat, ami az őrségnek igen nagy előnyére vált.

Július 3-án az ostromló hadtest létszáma az Arad vára mellől hozzá érkezett csapatokkal 11.000 főre – ezek között 1500 lovas – és 55 ágyúra emelkedett. Ennek folytán Vécsey most már ostromütegeinek számát 20-ra emeli, melyekből, miután július 12-én még 13 ágyú érkezett Aradról, 15 napon át, kisebb szüneteket nem számítva, folyton lövette a várat. E bombázás leple alatt fogott hozzá Szabó ezredes július 15-én a második párhuzam emeléséhez. A 15 napi bombázás közül legborzasztóbb a július 5-iki volt, amidőn valóságos bomba- és golyózápor hullott a várra, mely állítólag koronkint még az eget is elhomályosította. Ez a borzasztó tüzkifejtés megtorlás akart lenni a várőrség által július 4-én éjjel végrehajtott nagyobbszabású kitörésért, mellyel a várparancsnok az ostrommunkálatok egy részét szétromboltatni akarta. Az éjjeli vállalatot egy-egy különböző irányban kitörő oszlop hajtotta végre, melyeknek egyike Melczer százados parancsnoksága alatt 1 osztály Leiningen sorgyalogosból, 1 osztály oláh-határőrből és a Zanini ezred 60 főnyi osztagából állott, másikát pedig, mely a Sivkovics ezred 5., 6., 7., 8., 9. és 10. századából alakult, Pöschl őrnagy vezette. Az előbbinek 10 honvédnek foglyul ejtése mellett 5 ágyút, az utóbbinak pedig 8 ágyút sikerült beszögelnie, mire mindkét oszlop az időközben sorakozott honvéd-csapatok által élénken üldöztetve, újból a várba húzódott vissza; veszteségük: halottakban 1 tiszt és 13 főnyi legénység, sebesültekben 3 tiszt és 54 főnyi legénység, foglyul esett 2 tiszt és 1 főnyi legénység; összesen 6 tiszt és 68 főnyi legénység; a magyarok vesztesége ismeretlen.

Július 4-én egyszersmind újabb hireket is kapott Rukavina kívülről; egy Blaszek nevű őrvezető ugyanis 6 nappal előbb önként vállalkozott, hogy hírek szerzése céljából szökevényként a magyar táborba megy s ez most szerencsésen visszaérkezvén, beszámolt a tapasztaltakról és hallottakról; ennek a valóságnak teljesen megfelelő vallomásaiból megtudta Rukavina, hogy az ostromlók bőven el vannak látva hadikészletekkel, hogy Arad vára időközben elesett, hogy a déli hadsereg változó szerencsével működik s végül, hogy Ausztria javára 200.000 orosz tört be több ponton Magyarországba. Főleg az Arad várának elestéről szóló hir arról győzte meg Rukavinát, hogy felmentésre előreláthatólag még jó ideig nem számíthat s így parancsot adott, hogy az ellenség tüze ezentúl csakis az ő határozott rendeletére viszonoztassék.

Július 6-án Vécsay másodízben küldött hadikövetet a várparancsnokhoz az alkudozások megkezdése végett, de Rukavina, bár a várőrség helyzete napról-napra rosszabbra fordult, a felbontatlan levél visszaküldése mellett most is csak azt felelte, hogy ő csak szóbelileg érintkezik az ellenséggel. Erre természetesen a bombázás újra kezdetét vette. Július 11-én éjjel 11 órakor Schifter őrnagy 600 emberrel, a császáriakhoz átpártolt tót nemzetiségű Tobias János honvéd vezetése alatt a Gyárváros felé intézett kirohanást, mely 7 magyar ágyúnak beszögezésével ért véget s amelyben a különítmény 35 halottat és 36 sebesültet vesztett, 22 ember pedig eltűnt. Július 19-én Kossuth jelent meg a körülzáró hadtest körletében s gyújtó ékesszólással fejtegette Temesvár bevételének égető szükségét s így annak megfelelően július 20-tól 23-ig kisebb félbeszakításokkal ismét tovább folyt a bombázás, melynek heve július 24-étől 31-ig kissé szűnni kezdett. Utóbb említett napon délben végre készen voltak az összes ostromütegek – számra nézve 28 – melyből aztán éjféltájban a legborzasztóbb golyózápor szóratott a várnak minden részére. Ez iszonyú bombáztatás után azt hitte Vécsey, hogy most már a vár őrsége eléggé meg lesz puhítva s így az augusztus 1-én tartott haditanács határozata értelmében augusztus 4-ikére éjjeli roham végrehajtását rendelte el. Ehhez az igen viharos és sötét éjszakán 3 zászlóaljoszlop a Józsefvárosból nyomult előre s miután a Begánál felállított 70 főnyi őrséget visszavetette, a péterváradi kapunál levő elcölöpözött kiszögelő fegyvertár ellen indult rohamra. Az itteni őrség Wittas főhadnagy alatt 20 lépésnyire engedte magához közeledni a támadókat, de akkor a közelben álló lövegek által támogatva, oly hatásos tüzzel lepte el a honvédeket, hogy azok csakhamar visszahúzódtak, de csak azért, hogy nemsokára újból és ismételve előretörjenek; a harmadik roham alkalmával néhány bátorlelkű vitéz már a cölöpzetet is megmászta volt, de hiába, összességében a roham még sem sikerült. Hasonlóan eredménytelenül végződött a szintén három oszlop által a Metz százados által védett erdélyi kapu ellen intézett háromszori roham is, mire a támadók 15 halott visszahagyása mellett ismét eredeti állásukba vonultak vissza. Az éjjeli támadás a makacs küzdelem dacára a magyaroknak állítólag mindössze 8 halottjukba és 53 sebesültjükbe, a császáriaknak pedig 2 halottjukba és 4 sebesültjükbe került.

Augusztus 5-én délután 2 órakor Vécsey egy lovas százados kíséretében Szabó ezredest küldte a várba hadikövet gyanánt, akit Stankovics ezredes fogadott. Szabó kijelentésére, hogy ő az V. magyar hadtest parancsnokának megbízásából jött, hogy az őrségnek, rendkívül lovagias védelmére és magatartására való tekintettel igen tiszteletteljes kapitulációt ajánljon, - Stankovics azt válaszolta, hogy a helyőrség száznapi magatartása meggyőzhette volna az ellenséges vezetőt, Vécsey urat arról, mikép a császári csapatok a legutolsó töltényig védeni fogják magukat s a várat. Az őrségnek ez az állhatatos kitartása fogadalma mellett, dacára annak, hogy a várban ragályos betegségek pusztítottak s az egészségi viszonyokat és a tetterőt a 30 foknyi tikkasztó hőség is kedvezőtlenül befolyásolta, és dacára az olyannyira sanyarú élelmezési viszonyoknak, hogy július 28-ától kezdve az őrség hetenkint már csak kétszer kaphatott húst, még pedig kizárólag lóhúst, - mindenesetre dícséretet és elismerést érdemel.

Az újabb elutasító válasz után az őrség természetesen a bombázásnak újult erővel való folytatását várta, de csodák csodája, e helyett a magyarok inkább a megkezdett harmadik párhuzam befejezésén dolgoztak, sőt nemsokára ezzel is felhagytak, miután Vécsey a főseregnél beállott fordulatra való tekintettel 7-én parancsot kapott, hogy az ostrommal felhagyva, ostromágyúit Aradra szállíttassa, hadtestével pedig Dembinskihez csatlakozzék.

Ily módon az állapot a vár vitéz védőire nézve, akiknek száma a tiz havi körülzárás alatt 9000-ről 4000-re olvadt le, egy csapással szinte önmagától jobbra fordult. A várnak az augusztus 9-én vívott temesvári csatában való szerepléséről annak idején még lesz alkalmunk szólani s itt befejezésül csupán még azt említjük meg, hogy a vár őrsége az ostrom egész ideje alatt ellenséges behatás folytán, illetőleg katonai ténykedés közben halottakban 6 tisztet, ezek között az éjjeli szemle alkalmával szerencsétlenül járt Gläser altábornagyot – és 155 főnyi legénységet, sebesültekben 15 tisztet és 361 főnyi legénységet, továbbá 219 lovat vesztett; foglyul esett 3 tiszt és 24 főnyi legénység. Az összes veszteségek tehát: 24 tiszt, 540 főnyi legénység és 219 ló. A ragályos betegségeknek mintegy 2400 ember esett áldozatul, 2000 pedig még mindig betegen feküdt a kórházakban, kazamatákban és más e célra berendezett épületekben. Érdemes továbbá a felemlítésre, hogy a várból az ostrom ideje alatt 42.000 lövedék röpíttetett az ostromlók felé, akik azt még ennél is jóval nagyobb lövedékszámmal viszonozták.

[1] Az előzményeket lásd a 27. fejezet végén.