Mire Perczel csapatjait a Ferenc-csatorna mentén kordonszerű felállításba helyezte el, elmozdítása a IV. hadtest parancsnokságától már elhatározott dolog volt; erre különben a Kátynál szenvedett vereség alkalmas ürügyül is szolgált. Perczel helyett, aki egyébként a Cegléd táján alakuló tartalék sereg parancsnokságát volt átveendő, az említett hadtest parancsnokságát az erdélyi seregtől iderendelt Tóth Ágoston ezredes vette át; nemsokára ezután az egész déli hadsereg[1] fölötti parancsnokság Vetter altábornagyra ruháztatott.

Tóth ezredes legelső teendője abból állott, hogy a hosszú kordonszerű felállítás helyett a június 16-ikára hajló éjjel a Kohlmann hadosztályt Török-Becse, Gaál hadosztályát pedig Ó-Becse körül összpontosította; ez utóbbinak Czintula dandára egyúttal Földvár felé tolatott előre, Mihálovics dandára pedig Verbászt szállotta meg.

Mihelyt a bán erről értesült, elhatározta, hogy Ó-Becsét és az ottani Tisza-hidat hatalmába ejti. E célból június 24-én este a Horváth és Budisavlievics dandárokból álló Dietrich hadosztályt, nemkülönben a gyalogsági tartalékot Rastics alatt, továbbá az Ottinger lovas hadosztályt és a tüzértartalékot, összesen 10 zászlóaljat, 18 lovas századot és 13 üteget, Szent-Tamás alatt egyesítette, honnan ezek a csapatok éjféltájban a legnagyobb csendben keltek át a Ferenc-csatorna balpartjára, hogy nyomban meginduljanak Ó-Becse felé. A többi csapatoknak a Földvárnál álló Lang dandárt kivéve, melynek a szemben álló Czintula dandárt kellett megtámadnia, a csatorna mentén kellett visszamaradniok.

Ó-Becsénél ekkor Pereczy állot 6 zászlóaljjal, 6 lovas századdal és 18 ágyúval, aki az ellenség előnyomulásának hirére a város romjai előtt emelt sáncok mögött, mindkét szárnyát a Tiszára támasztva, foglalt állást.

Reggel fél 8 órakor ért a bán ez állás elé és megelőző szemrevételezés után következőleg intézkedett: Ottinger altábornagyot a Wallmoden és Hardegg vértes ezredekkel és 1 1/2 lov. üteggel az arcban Lang által szorított Czintula hátába, báró Lederer ezredest 2 lov. századdal és 1/2 lov. üteggel pedig annak oldalába küldötte, míg az Ó-Becsénél födötten álló ellenséggel szemben egyelőre csupáncsak 6 ütegét rendelte ki; ezeket az ó-becsei országúton Horváth dandára s ettől balra Budisavlievics dandára követte, mely utóbbitól balra hátul 4 Császár-dragonyos század következett. A gyalogsági és tüzértartalék Rastics alatt a második harcvonalat képezte. Ezalatt Czintula, alig hogy Lang ellene az előnyomulást megkezdette, bár az ellene készülő kelepcéről sejtelme se volt, azonnal megkezdte a visszavonulást Ó-Becse felé; útközben találkozott is Ottinger különítményével, de ez, nem tudni mi okból, kisiklani engedte a szinte önmagától a veszély torkába szaladó honvédeket, míg Lederer ezredes túlságosan délre húzódván, még csak nem is akadt rá Czintulára, aki ily körülmények között bántatlanul csatlakozhatott hadosztálya zöméhez. Ez utóbbival Pereczy- miután körülbelül 2 óra hosszat az ellenséges tüzér-tüzet viszonozta, a hidon át lassan a Tisza balpartjára kezdett visszahúzódni, amit Dietrich arra használt fel, hogy rohamoszlopba tagozott gyalogságát rohamra indította. Midőn ebből kifolyólag az élen előnyomuló Horváth tábornok a Piret-ezred 3. zászlóaljával és 1 osztály bánsági határőrrel a híd közelébe jutott, a folyó tulsó partján felvonult magyar üteg oly hatásos kartácstüzzel fogadta, hogy a bán azonnal elállott a hidnak további kierőszakolásától.

E helyett Pereczy, miután délelőtt 11 óra tájban a Török-Becsénél gyülekezett Bánffy dandár is segítségére állott, nyomult újból támadólag előre. A Máriássy zászlóaljjal az élen, melyet az egyik székely zászlóalj és egy vadászosztag követett, a hidon átkelvén, rohamoszlopokban tört az Ó-Becsénél álló császáriak ellen előre, de egyrészt az osztrák tüzérség tüze, nemkülönben a rohamra készülő ellenséges lovasság arra indította Pereczyt, hogy a Tisza balpartjára visszatérve, maga mögött a hidat széjjelrombolja.

A császáriak Ó-Becse előtt 17 halottat és 32 sebesültet, a magyarok ellenben holtakban és sebesültekben állítólag 200 embert vesztettek.

Az ütközet napján este Jellacsics 1 Lang dandárbeli zászlóaljnak Ó-Becsénél való visszahagyása mellett, az éppen említett dandárt Földvárra rendelte vissza, maga pedig hadának többi részével ismét Szent-Tamásra menetelt, ahova éjfél után érkezett meg.

Az ó-becsei ütközet napján Perlasznál is összecsapásra került a dolog, mely akként keletkezett, hogy a perlaszi kis magyar helyőrség parancsnoka kémszemlét tartott Titel ellen. E célból június 25-én este majdnem éjfélig tartó ágyúzást kezdett a fensik felé, mely magától értetőleg nem annyira találatai által, mint inkább erkölcsileg akart hatni. 26-án hajnali 3 órakor újra megszólaltak a lövegek s egyidejüleg a sötétség leple alatt 3 gyalog század és egy osztály lovasított csikós kompok segítségével a túlpartra szállíttatott, hogy az ottani töltés védelmére felállított üteget hatalmába kerítse. Ámde az ellenség résen volt és Stuchlik főhadnagy 1 csajkás századdal és 1 szerb osztaggal a támadókra vetvén magát, azokat a Begába szorította, mely alkalommal a magyar gyalogosok nagyrésze a megáradt csatornában halálát lelte. Bár a magyarok támadásukat többé nem újították meg, az ágyúzást csak este 7 órakor szüntették be. Az összecsapás a perlaszi helyőrségnek mintegy 50 emberébe került, a császáriak vesztesége pedig 10 halottra és 30 sebesültre rugott.

Pétervárad előtt Hartlieb altábornagy június 23-án és 25-én éjjel megelőző ágyúzás után a Puffer-dandárt rendelte előre, minek eredménye néhány várbeli épületnek felgyujtása lett.

Ez alkalommal felemlítendőnek tartjuk továbbá, hogy a bán arra a hírre, hogy Zombor és Monostorszegnél gabonával megrakott hajók kötöttek ki, azok elfoglalására Reznicek őrnagy alatt a 3. szluini zászlóaljból, 1 osztály Császár-dragonyosból, továbbá 1/2 röppentyű és 1/2 lov. ütegből álló különítményt küldött ki, mely június 21-én Monostorszegnél tényleg hatalmába ejtett 17, nagyobbára búzával és zabbal megrakott nagy hajót; hasonlóan sikerült az ugyanolyan célból egy kis portyázó különítmény élén Eszékből Battinára kirendelt Henriquez őrnagynak is az említett helynél kikötött 5 gabonás hajót birtokába ejteni.

Úgyszintén említést kell tennünk még arról a kis összecsapásról is, mely június közepe táján Baranya megyében Kósa Dániel népfölkelő csapatvezér mintegy 5000 főnyi hada és az 5. szentgyörgyi zászlóaljjal Siklóst megszállva tartó Stokucsa őrnagy között történt. Ez utóbbi a Turony és Szalonta közötti erdőben a magyar népfölkelőkre bukkanván, azokat szuronytszegezett zászlóaljával csakhamar széjjelkergette, s azután ismét visszatért korábbi állomására. Mihelyt a Pécs helyőrsége fölött parancsnokló Borotha őrnagy a Turonynál történtekről értesítést vett, legott ő is odafelé tartott zászlóaljával és az ahhoz beosztva volt két mozsárágyúval; de mire odaért, már nem igen akadt teendője, mert időközben a magyarok úgy a turonyi erdőt, valamint magát a helységet is, melyet Stokucsa emberei felgyujtottak, időközben odahagyták volt. Borotha ennélfogva újból Pécsre tért vissza, melyet azonban távolléte alatt mintegy 5000 népfölkelő szállott meg. Ámde Borotha hamar feltalálta magát; néhány jól célzott ágyúlövés után szuronnyal nyitott magának útat a városba, melyet a népfölkelők hamarosan odahagytak. Ez, valamint a turonyi lecke annyira hatott rájuk, hogy többé nem is mutatkoztak.

Az előadottak szerint a magyar tábori hadak ügye június vége felé a délvidéken sem volt különb a többi hadi szintereken működők állapotánál; Gaál hadosztálya az ó-becsei ütközet által kettészakíttatván, a Bácskában – a Thomsdorf huszárőrnagy parancsnoksága alatt nemrég Bajára az ottani 800 főnyi honvédzászlóalj erősbítésére küldött 700 főnyi német légion kívül - csupán Mihálovics mintegy 2000 főnyi dandára 13 löveggel maradt vissza Bajmoknál, honnan az nemsokára Szeged közvetlen födözése céljából Csantavérre vonult. A mozgó sereg többi részeit Tóth a Tisza balpartján egyesítette s azokkal június 26-án egészen Zsombolyáig (Hatzfeld) vonult vissza. Az ezen időtájban a déli sereg körében megjelent Vette altábornagy azonban azonnal más fordulatot adott a dolognak; a IV. hadtestet, melynek parancsnokságát immár Guyon vette át, már 27-én újból Török-Becsére küldi s miután itt Jellacsics visszahúzódása folytán ellenállásra nem igen akadt, Vetter 28-án a Tisza-hidat is újból helyreállíttatja s azon át a IV. hadtestet ismét a Bácskába rendelte előre.

A győri csatavesztés és annak utána Görgey magatartása, az oroszok feltartóztatlan előnyomulása az ország szíve felé, az Erdélyből, legutóbb pedig a délvidékről is érkező kedvezőtlen hírek máris oly színben tüntették fel a magyarság ügyét, amelyből a kibontakozás jószerivel immár lehetetlenné vált. Ezt tudta, érezte az ország kormánya is, minek folytán a haza további védelmére vonatkozó intézkedései már-már a kétségbeesés és csüggedés nyomait viselik magukon. Hogy a kormány mégsem hagyott fel a reménytelen küzdelemmel, az tisztán csak a fegyverbecsületnek a legutolsó csepp vérig való megóvása érdekében történhetett; a rettenthetetlen kitartásnak és önfeláldozásnak eddigi módja teljes legyőzést igen, de rút megadást nem ismerhetett s a szabadság lánglelkű bajnokai lelkesedéssel írták zászlóikra a jelszót: a gárda meghal, de nem adja meg magát!

Kossuth, miután előbb Bemmel június 18-án és 19-én Nagyváradon a teendők felől személyesen értekezett. Pestre visszatérve, minisztertanácsot hívott egybe, mely a Görgeytől kapott fölriasztó hírek hatása alatt, mint tudjuk,[2] akként határozott, hogy a végső ellenállás kifejtése céljából az összes rendelkezésre álló erők, ami azonban Görgeynek ellenirányú törekvése folytán megint csak pium desiderium maradt, a délvidéken egyesíttessenek. Az itt egyesítendő seregnek mintegy támaszpontjául a Szegednél tervezett nagy elsáncolt tábor szolgált volna, melyet Perczel június 11-én kelt jelentésében már majdnem késznek jelzett.[3]

Ennek az elsáncolt tábornak első megszállására a hadügyminiszterium hamarjában egy vadászzászlóaljat Baudisz alatt, a teljesen felszerelt 105. honvédzászlóaljat Földváry Sándor alatt, a Szolnokon szervezkedett olasz légiót Monti alatt, további néhány tartalékosztagot Nagyváradról és Böszörményből, valamint 1/2 üteget Tiszafüredről rendelt ki.

[1] Erejét és összetételét ez időben lásd e kötet 19. oldalán.

[2] Lásd e kötet 92. oldalán.

[3] Lásd e kötet 132. oldalán.