Jókai Mór

Jókai Mór-utca.

(Rózsa-utca.)
A Szentgyörgy-utcából északnyugati irányban haladva, a Sörház-utcában végződik.

str. Mihai Eminescu u.

Jókai Mór dr.

1825–1904.

Irta: Schmidt Béla dr.

Jókai Mór régi nemes, református család sarja, Révkomáromban született 1825. febr. 19-én. Már atyját is – ki ügyvéd és az árvák vagyonának gondozója volt – kiváló mesélőnek, adomázónak ismerték, egyes alkalmakra verseket is irogatott. Anyja egy igazi vallásos lelkü nő, kinek mindene voltak gyermekei. Békességes családi kör, az igazi otthon melegében nő fel Jókai Mór s gyermekségének első meleg benyomásait az élet sem törölhette ki lelkéből.

Iskoláit Komáromban kezdte meg, Pozsonyban, majd Pápán folytatta. Már gyerekkorában bontogatta szárnyát müvészi tehetsége s mint pápai kollegista, barátjával Petőfivel, szorgalmas tagja volt az önképző körnek. 1846-ban Pesten telepedik le; megszerzi az ügyvédi oklevelet, de az irói pályára szólitotta lelkének ösztöne – s egészével az irodalomnak szenteli magát. 1846-ban jelenik meg első regénye (Hétköznapok). Egy vágya volt még – valamely laphoz állni, amely lapnál dolgozhat. Ez is sikerül. Átveszi az Életképek szerkesztését – s folytatta mindaddig, mig a politikai élet növekedő mozgalmai a közönséget az irodalomtól el nem vonják. Izzó kezdett lenni a talaj, a levegőben forró parázs volt, még nem borult lángba a nemzet, de érezte mindenki. Ezt a kialakuló nagy mozgalmat szitotta csendesen az irók fiatal csoportja.
Eljött 1848. március 15. Az ifjuság nemes lelkesedése megteremtette a sajtószabadságot s a nagy mozgalmaknak, Petőfivel együtt, Jókai is lelkes vezére volt.

< 115. oldal > ▲

…A nemzeti ügy bukása után ő is elrejtőzött, de kegyelmet nyert. Visszajött s az elnyomás szomoru időiben nemzetének kitartó vigasztalója, bátoritója lett. A viszonyok csendesen változnak, mind élénkebben, a jóság, a humor, a tréfa hangján mindinkább szól bele a közélet kérdéseibe (Üstökös) s az alkotmányos élet helyreállása óta az országgyülésnek is tagja volt s mint szónok és mint hirlapiró, élénk szerepet játszott. Közéleti tevékenysége irói müködése mellé szorosan csatlakozik. Pedig mint iró a legtermékenyebbek egyike – a világirodalomban is. Regényei, novellái egymást érik, egyik év gazdagabb a másiknál. Ha regényeiben nem is tud hosszu cselekményt kidolgozni, de minden esetben előadásmódjának elevensége, szines volta magával ragadja az olvasót s lebilincseli a figyelmet. Regényhőseit romantikusan fogja fel s ilyeneknek is festi őket mindig. Novelláiban látni az utolérhetetlen mester nagyszerü kiválóságait. (Legjobbnak tartják Sárga rózsa cimü beszélyét.) Regényeinek tárgyát leginkább a jelen életből, vagy oly események köréből veszi, melyekre az élők emlékezete még visszaér. (Magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, Kőszivü ember fiai), de visszanyul a történeti multba is (Erdély aranykora, Török világ Magyarországon, Janicsárok végnapjai stb.) s ezekben a kor levegőjét pompásan találja el. Regényeit máskor a csapongó képzeleten épiti fel (Oceania, A jövő század regénye). Müvészies leirásai, tájrajzai, páratlan elbeszélő tehetsége, nyelvének zamata, szine, képzelőtehetségének merészsége, humorának frissessége – kiapadhatatlan. Irt költeményeket is, s ha ezek a vers müvészetének csucsán nem is álltak, de hangulatuk erejével hatni tudtak. Szinmüvei (Szigetvári vértanuk, Dózsa György stb.) a szinpadon is hatást értek el bárha a kritika egyet-egyet nem is fogadott valami nagy lelkesedéssel.
Bámulatos fantáziájában rejlenek hibái a – messzi elkalandozások, szertecsapongások. Jókai az egész nemzetnek mesélője volt: öregnek, fiatalnak egyaránt. Hatása is óriási. Olvasó közönsége egy irónak sem volt oly nagy, mint neki.
Jókai mint ember is kiváló. Ritka nemes szivü; hir, dicsőség meg nem tévesztette, ki nem vetkőztette egyszerü nemességéből, jóságából. 1894-ben ünnepli irói müködésének félszázados jubileumát. Országos ünnep volt ez ünnep, mely az irónak, a nagy szellemnek, a nemzet munkásának szólt. És az ötvenéves jubileum után is dolgozott tovább fiatalos kedvvel és szorgalommal, mig – 1904-ben – kihullott kezéből a toll…
Életének változatos folyását e szük keretben nehéz volna vázolni, de azt leszögezhetjük, hogy neve az uj Magyarország eseményeihez forrt, alkotásai pedig a magyar nemzet dicsőségei.
Egy szellemi óriás, egy bámulatos munkás ember, kinek emléke tul fogja élni a nemzetek elmulását s dicsősége, nagysága a magyarság fénye és hallhatatlansága volt és lesz!

< 116. oldal > ▲

◁ Előző

△ Oldal tetejére

Következő ▷