Viszont a románok érdekében állott, úgy feltüntetni a dolgot, hogy a magyarok folyton piszkálják, támadják őket, hogy ezzel mintegy indokolttá tegyék csapataiknak nyugati irányban való további előnyomulását dacára annak, hogy az Apáthyval létrejött megállapodás szerint a semleges öv keleti határánál az ő csapataiknak is meg kellett volna állaniok. Ezért napi helyzetjelentéseikben minden kicsiséget alaposan kiszínezve és nagyítva kürtöltek világgá, hogy ezáltal is minél jobban útját egyengessék ama soha szűnni nem akaró kéréseiknek és követeléseiknek, amelyekkel az antantot mindig újabb és újabb engedmények megadására késztették.

Ezzel szemben a leghatározottabban állítjuk, hogy nem felel meg a valóságnak a románoknak az alábbi helyzetjelentéseikben minduntalan megnyilvánuló az az állítása, hogy a magyar capatok hol itt, hol ott támadó szándékkal átlépték volna a semleges öv nyugati határvonalát. Ha a románok már eddig is oly sokat nem hazudtak volna, ez a kijelentésük szinte érthetetlennek tűnnék. Kratochwil ezredes jelentése szerint a fent említett vonal fontosabb pontjai átlag csekély erővel voltak megszállva azért, hogy erőt gyűjtve emberben és anyagban, Erdélyt visszafoglalhassa. Ahol román osztagok a vonalat megközelítették – mondja Kratochwil ezredes jelentésében – ott tűzzel utasítottuk vissza. Több helyen tehát apró csatározások voltak. Csapataim arcvonala védővonal jelleggel bírt, 150 kilométer hosszú volt és ezen a hosszú vonalon aránylag gyenge erők voltak alkalmazásban. Ott, ahol a románok próbálkoztak előrejutni, visszautasíttattak.

Ezeket az apróbb csatározásokat a románok helyzetjelentéseikben rettenetesen felfújták. Ezeknek a helyzetjelentéseknek legfontosabbjait a 19. számú mellékletben találja meg az olvasó. Azok megértését a 20. számú melléklet lényegesen elősegíti.

Ha a román hadműveleti jelentésekben foglalt eseményeket a fentebbi hiteles adatok alapján összeállított leírással egybevetjük, könnyen rájövünk, hogy az előbbiek mind alárendelt jelentőségű felfújt dolgok, amelyek megítélésénél és elbírálásánál a dolog lényege és kritériuma abban áll, hogy ezek az események, amint ez a 20. számú mellékletből is világosan kitűnik, kivétel nélkül az Apáthy-Berthelot-féle semleges zóna nyugati határán túl, vagyis oly területeken játszódtak le, ahová román csapatoknak az Apáthy-Berhelot-féle egyezmény értelmében nem is lett volna szabad eljutniok, Kitűnik továbbá az is, hogy az említett esetekben a tulajdonképpeni támadók mindig a románok voltak, mert a fennálló egyezség ellenére ők hatoltak be a semleges zónába, sőt azon túl is jóval előbbre mentek a magyarok által jogosan megszállva tartott s általuk természetesen meg is védett területekre, s ők voltak azok, akik a magyar csapatokkal és lakossággal szemben kihívólag viselkedtek, pedig e területeken a románoknak a megegyezés értelmében abszolute semmi keresnivalójuk nem volt és ott még mutatkozniok sem lett volna szabad.

Hogy a megegyezésnek ezt a nyilvánvaló megsértését a magyarok birkamódra nem tűrhették és hogy az ellenség felette nagy közelségére való tekintettel legalább saját területükön hébe-hóba járőrmeneteket kellett fenntartaniok, amelyekből a románok által rettenetes bőbeszédűséggel előadott semmitmondó összekoccanások, apróbb csatározások és lövöldözések keletkeztek, szinte magától értetődik, hacsak azt nem akarták, hgoy a románok egy szép napon vagy éjjelen meglepőleg rajtuk ütve, teljesen tönkreverjék őket. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy ezek a járőrök tisztán csak a magyarok fennhatósága alatt maradt vidékeken mozogtak és annyira respektálták a létrejött egyezményt, hogy a kijelölt semleges területre még a lábukat se tették be.

De lássuk a felsorolt eseteket egyenként.

A január 7-i jelentésben szereplő Zilah jóval a magyarok számára kijelölt semleges övhatáron túl fekszik. És a románok elég merészek, sőt a legnagyobb fokban vigyázatlanok is voltak, hogy az Apáthy-Berthelot-féle egyezmény megsértésével nemcsak hogy a semleges zónán keresztül vasúton egyszerűen átrobogtak, hanem útjukat vonaton meggondolatlanul folytatva, úgyszólván belerohantak az ellenség torkába. Ezért valóban meg is érdemelték a jelentésükben bizonyára erősen kiszínezett, de alapjában véve méltán megérdemelt büntetésüket.

Egyébként az egész incidens abból keletkezett, hogy a románok nem tartották be a kiürítés, illetve előnyomulásra vonatkozó megállapodásokat, mint már fentebb is említettük (lásd a 132. oldalon), rajtaütöttek a magyar területen fekvő Zsibóról visszavonuló csapatokon és be nem várva, hogy a Zilahon levő 24/I. magyar zászlóalj elvonuljon, a vonatba éppen berakodó magyar csapatokat ők, a románok támadták meg. Hogy a magyarok nem összetett kézzel nézték a vonaton újonnan beérkező román erősítéseket, az szinte magától értetődik.

Kratochwil ezredes erről az esetről ekképpen nyilatkozik:

„Abban az időben Erdély területén csak a Kolozsvár-nagyváradi vasútvonal biztosító osztagai és egy gyalog osztag, körülbelül 80 fő, Zsibón, Zilahon pedig szintén ez ilyen erejű osztag volt elhelyezve. Midőn a románok a fent jelzett meglepő támadást végrehajtották, a zilahi osztag parancsnoka Zilah városát kiürítette és ebből a célból tárgyalásokat kezdett a Zsibó felől vasúton közeledő román zászlóalj parancsnokával, Rossiu őrnaggyal. Megegyeztek abban, hogy a románok egy bizonyos meghatározott óra előtt Zilah városába be nem nyomulhatnak. A zilahi magyar parancsnok biztosító csapatai Cigányinál voltak. Amidőn az oláh parancsnok a kötött egyezményt be nem tartva, néhány órával előbb vasúton Zilah felé közeledett, a Cigányinál levő biztosító osztg parancsnoka a vonatot megállította és a románokat visszavonulásra szólította fel. Mivel az oláhok erre hajlandók nem voltak, összeütközésre került a sor, mire az oláhok visszavonultak. Az incidens tehát megint az oláhok egyezségszegése következtében keletkezett és a magyar osztag parancsnoka teljesen jogosan járt el.”

A 32. számú január 11-i jelentés alighanem téved, mert ezidőtájt magyar részről repülőgépjáratok egyáltalán nem voltak. Az ugyanebben a jelentésben említett Sebesvár és Bánffyhunyad a semleges zóna nyugati határától 35–40 kilométerre fekszik, ott tehát, tisztán a magyarok számára fenntartott területen, a románoknak semmi keresnivalójuk nem volt.

A január 18-i 39. számú, valamint a január 21-i 42. számú jelentésben említett Sikárló, Nagybánya és Szinyérváralja között, tehát a semleges zóna nyugati határa mentén fekszik. Mi jogon jutottak a románok oda? Persze Presanék felfogása szerint a románoknak minden szabad volt, még a kötelező megegyezés lábbal tiprása is; a magyaroknak ellenben még csak mutatkozniok sem lett volna szabad a számukra kijelölt semleges övhatár mentén sem!

A 39. és 40. számú jelentésben említett Nagy- és Kissebes Csucsa közelében, tehát a semleges zónától 50 kilométernyire, magyar területen fekszik, ahová a románok nyomultak elő támadó szándékkal.

Az 58. számú jelentésben szereplő Egeres, Kolozsvár és Bánffyhunyad között, de már szintén a semleges övön kívül, magyar területen fekszik, de maga a jelentés is azt mondja, hogy magyar bandák (értsd alatta a románok erőszakosságaival ellenállni merészkedő, egyébként békés hajlamú lakosságot), tehát nem rendes katonaság szerepelt. Az egész dolog különben nagyon jelentéktelen.

A 60. számú jelentésben említett Várca, Illésfalva, Mutos szintén a semleges övön kívül, a magyarok által jogosan megszállva tartott területen fekszenek. Az ott állítólag szerepelt 200 magyar katona (túlzás !) a Szilágycsehnél álló román tüzérség által szóratott szét. Hogyan, mi jogon jutott ez a tüzérség a semleges zónán túl mintegy 30 kilométerre a magyar területen fekvő Szilágycseh helységbe?!

A 61. számú jelentésben említett Czigányi a Zilahról Nagykároly felé vezető vasúti vonalon az első állomás; ez a pont tehát szintén a semleges övhatár mögött fekvő s így a magyarok által jogosan megszállva tartott és védett területen fekszik. A Kolozsvárról Bánffyhunyad felé tartó 24. ezredbeli 3. zászlóalj szintén a számára tiltott semleges zónába és azonkívül magyar területen sétálgat! Kissebes és Nagysebes pedig, mint már említettem, Csucsa tájékán, tehát a semleges övön kívül magyar területen van.

A 62. számú jelentésben említett zilahi egyezségről és annak megszegéséről már fentebb volt szó. Mint tudjuk, Zilahot a 24. ezred I. zászlóalja tartotta megszállva. Ezzel az egy zászlóaljjal szemben a románok saját bevallásuk szerint a 15., 16., 26. és 27. ezrednek legalább kilenc zászlóalját és négy üteget léptettek akcióba – hosszú ideig eredménytelenül! Legalább a 62., 63. és 64. számú jelentések háromnapi csatározásról, hogy ne mondjuk, kemény harcokról számolnak be, amelyek alatt a románok kivétel nélkül nemcsak a számukra tiltott semleges övben, hanem jóval azon túl, a magyarok által jogosan megszállva tartott területen játszották a katonásdit, a nagy hű-hót semmiért! Az előadottakból világosan kitűnik, hogy a fent említett jelentésekben nagy bőbeszédűséggel előadott események leírása is tendenciózus ferdítésen és nagyításon alapszik.

Siménfalvy százados (jelenleg ezredes), az erdélyi kerületi katonai parancsnokságnál beosztott vezérkari tiszt, erről az esetről következőleg nyilatkozik: „Tény az, hogy 1919. február 22-én egy pár ittas tiszt vezetése alatt egy osztag, a már előzőleg közölt parancs ellenére, Czigányinál az oláh előörsöket megtámadta, mire az összes oláh csapatok Zilah korül megfutamodtak és Zilahot is feladták. Itt azonban tervszerű támadásról szó sem volt. Erősbítések közbe nem léptek és midőn az oláhok a Meszesre visszavonultak, mentek előre előörseink a Zilahot közvetlen környékező magaslatokra. Tény az, hogy az oláhok ezen előörsök ellen több zászlóaljat felvonultattak, nehéz tüzérséget is hoztak alkalmazásba és Zilah városát egy napon át bombázták, mire saját előörseink ismét régi állásaikba mentek vissza. Ez alkalommal tervszerű támadásról annál kevésbé lehetett szó, mert Haraklántól Kásapatakig (30 kilométer) két gyenge zászlóaljnak előörsei állottak, melynek legközelebbi tartaléka egy Margittán elhelyezett gyenge zászlóalj volt.”

Miután ez az incidens a hadosztályparancsnokság határozott tilalma ellenére keletkezett, minthogy ez minden támadó vállalkozást szigorúan betiltott, e vállalkozás vezetői ellen a hadosztályparancsnokság hadbírói vizsgálatot rendelt el.

Kratochwil ezredes pedig ezeket mondja az esetről: „A Zilah előtti védőállomásban beilleszkedett a Gyurocsik őrnagy parancsnoksága alatt levő, többnyire Zilah és környékéről származó nemzetőrosztagai. Gyurocsik őrnagy családja, valamint több tiszt felesége ez időben, amidőn a románok Zilahot megszállva tartották, Zilahon voltak; Gyurocsik őrnagy a fent említett fenyegetéstől érzékenyen találva, minden bejelentés nélkül, február 22-én egy rajtaütést hajtott végre és Zilahról kimentette feleségét, gyermekeit és a többi tiszti családokat és azután visszavonult. A románok erre bosszúból a várost ágyútűz alá vették és a lakosságon igen szigorú megtorló intézkedéseket hajtottak végre, pedig a lakosság minden tekintetben ártatlan volt.”