Arany János "kapcsos könyve" a magyar irodalom egyik legkitüntetettebb szellemi és tárgyi emléke. A Gyulai Pál által 1856. augusztus 20-án Arany Jánosnak ajándékozott kéziratos könyv a Kisfaludy-Társaság gyűjteményébe tartozott, majd annak megszüntetése után, 1953-ban került mai helyére. Így ma az Akadémiai Könyvtár Kézirattára őrzi K. 510. jelzet alatt. A kapcsos könyv egy B/5-öshöz hasonló méretű egyedi bőrkötésű könyv, amely ma 179, részben számozott lapot tartalmaz. Eredetileg talán 200 lapos lehetett, de még feltehetően Arany kitépett/kivágott tucatnyi lapot. Ma az első 45 lapon található Arany kezeírása és az utolsón néhány töredék. Az Arany kezeírását tartalmazó összes oldal megtekinthető a fakszimilét közlő lapunkon. A könyvecske nagy kulturális becsét bizonyítja, hogy az elmúlt fél évszázadban három ún. hasonmás kiadása is megjelent: 1962-ben Sőtér István utószavával és Sáfrán Györgyi jegyzeteivel, majd Keresztury Dezső tanulmányával 1977-ben és 1982-ben is. Az első ezek közül szürkeárnyalatos képek formájában tartalmazza a könyv lapjait, az utóbbi két kiadás már színes, de ezzel együtt is a fakszimilék technikailag nem túl jól sikerültek. |
Fotóalbum az eredeti kapcsos könyvről Az Akadémiai Könyvtár Kézirattára (az egykori "főtitkári lak") A fakszimilék és az eredeti néhány lapjának összehasonlítása Az "Őszikék" a Kapcsos könyvben |