Most pedig Presan tábornok tevékenységével kell kissé behatóbban foglalkoznunk, de nem a hadműveletek terén, ahová igazság szerint tulajdonképpeni hivatása egész lényét lekötötte volna, hanem a szorosan vett hatáskörén kívül eső politikai és diplomáciai fondorlatok, a különféle pletykák és rágalmazások birodalmában, ahol ő úgy látszik, felette otthoniasnak érezte magát, s amely dolgokkal a nevezett tábornok úgy látszik előszeretettel foglalkozott. Ez újabb furfangos, ravasz és a legnagyobb mértékben szerénytelen, sőt bizonyos tekintetben fennhéjázó fejtegetéseinek minden sorából kilátszik a lóláb és csak azon csodálkozhatunk, hogy az antant vezető emberei ennek dacára nem tudtak vagy nem akartak a szitán átlátni.

„1667. számú sürgöny. Nagy főhadiszállás 1919. január 6-án. A miniszterek tanácsának elnökségéhez, továbbá a francia főparancsnokságnak, Grisilly, Ballara és Pean tábornokoknak, Yates ezredesnek.

A szövetségesek és Ausztria-Magyarország között a Villa Giustiban és Belgrádban aláírt konvenciók tanulmányozásából az alábbiak következnek:

1. Az Ausztria-Magyarország és a szövetségesek között kötött és a Villa Giustiban aláírt fegyverszüneti egyezményben egyetlen fejezet nincsen, amely ránk vonatkoznék.

Ezen egyezmény által a demarkációs vonal akként állapíttatott meg, hogy meddig nyomulhatnak elő az olasz csapatok és amely mögé az osztrák-magyar csapatoknak vissza kell húzódniok.

Ez a vonal az olaszok által visszakövetelt összes területeket meghagyja nekik.

Ezt az egyezményt alapul elfogadva, ugyanazok a kiküldöttek két katonai konvenciót írtak alá, mindkettőt a Villa Giustiban, melyek mindegyike csak a fegyverszüneti egyezmény által formulázott elvek gyakorlati alkalmazásának módját szabályozzák.

2. Mialatt ezeknek a konvencióknak végrehajtása megkezdődött, közbejött egy új katonai konvenció, amely november 13-án iratott alá Belgrádban, csakis Magyarország és a szövetségesek által, ők maguk is csak Henrys tábornok és Misics vojvoda által képviselve.

E konvenció első fejezetében egy új klauzula jelenik meg, meghatározván a demarkációs vonalat, amely mögé a magyar csapatoknak vissza kell vonulniok.

Ha térképen megvizsgáljuk az e demarkációs vonal által teremtett helyzetet, megállapíthatjuk, hogy egyrészről a szerbek nemzeti követelései teljesen ki vannak elégítve, másrészről, hogy a román területek két részre vannak vágva egy kevésbé természetes vonal által, mely sem az etnikai, földrajzi és gazdasági követelményeknek, sem ama jogoknak nem felel meg, amelyeket a szövetségesek nekünk a korábbi szerződések által biztosítottak.

Dacára annak, hogy mi épp olyannyira vagyunk érdekelve e kérdés által, mint a szerbek, a belgrádi szerződés csak Magyarország és egyrészről a szerbek, képviselve Misics vojvoda által és másrészt a szövetségesek között, képviselve Henrys tábornok által, beszéltetett meg, állapíttatott meg és iratott alá anélkül, hogy bennünket oda meghívtak vagy véleményünket meghallgatták volna.

Ha a Villa Giustiban és Belgrádban kötött két konvenció által megállapított demarkációs vonalakat összehasonlítjuk, konstatálhatjuk, hogy az olaszok és szerbek[1] máris az általuk az exmonarchiából követelt összes területek birtokában vannak, míg reánk nézve a helyzet felette fájdalmas és igazságtalan: legnagyobb részt románok által lakott terjedelmes területek még továbbra is magyar fennhatóság alatt állanak.

Azt hiszem, helyénvaló, hogy protestáljunk e tény ellen, mivel épp úgy ama áldozatok, amelyeket a háború alkalmából a nép és hadsereg egyetértelműleg hozott, mint az ezen áldozatok által általunk a szövetségeseknek tett szolgálatok jogot adnak nekünk arra, hogy legalább is oly módon elégíttessünk ki, mint a többi népek. Presan s. k. tábornok, a hadsereg vezérkari főnöke.”

Ez tehát már nem kérés, hanem követelés, fenyegetés számba ment. És a nagy urak mit tehettek erre? Meghunyászkodtak és megengedték, hogy a románok mindig többet és többet zsaroljanak ki belőlük a mi szegény szerencsétlen országunk rovására!

De azért még sem ment túlságosan könnyen és gyorsan a dolog. Ezért Presan tábornok türelmét vesztve, 1919. január 12-én 1896. szám alatt a következő sürgönyt menesztette Bratianu román miniszterelnökhöz, amelyet másolatban a francia, angol, amerikai és olasz katonai attaséknak, illetve misszióknak is elküldött:

„Erdély ama területein, amelyeket a román csapatok még nem foglaltak el, a terror mindjobban és jobban terjed. Napról-napra kétségbeesett táviratokat kapok, amelyekben az egész lakosság és a kulturális társaságok, fajra és vallásra való tekintet nélkül, segítségünkért esedeznek.

A magyarok ügynökök közvetítésével terjesztik a kommunista eszméket és egész intelligenciájuk (tous leurs nobles) részt vesz e mozgalmakban. A román lakta vidékeken a raktárakat, élelmiszereket, valamint a lakosság mindenét elviszik. Terrorizálva és az éhség veszedelme által fenyegetve, ez a lakosság már egészen elvesztette bizalmát vezetőihez és elhagyatottnak és elárultnak érzi magát.

D’Espérey és Berthelot tábornokok teljesen ismervén ezt az állapotot, elrendelték, hogy ezek a területek francia csapatok által megszállassanak, ez a művelet azonban eddig, sajnos, nem volt végrehajtható.

Szolgáljon tudomásul, hogy a veszély napról-napra növekszik, mert az anarchia egyrészt rendszeresen táplálva a környék elszegényedése, másrészt a magyar ügynökök kommunista propagandája által, gyorsan terjed.

Ha valami forradalmi mozgalom találna kitörni, hadseregünkre hárulna az a szomorú feladat, hogy saját testvéreink ellen véres megtorlásokat hajtson végre.

Ez a magyarok kitűzött célja és bizonyára nem érdeke a szövetségeseknek, hogy ellenségeink játékát űzzék.

Feltétlenül szükséges, hogy a szövetségesek versaillesi legfőbb haditanácsa, mely jelenleg a spaai fegyverszüneti egyezmény módosítását tanulmányozza, egyúttal határozza el a belgrádi katonai egyezmény első fejezetének módosítását is, hogy a demarkációs vonal akként állapíttassék meg, hogy a román lakosság biztonságba helyeztessék és hogy annak területein, ugyanazon a címen mint a már megszállottak, lehetőleg a fegyverszüneti szerződés által garantált előnyöket élvezzenek. Presan s. k. tábornok a hadsereg vezérkari főnöke.”

Hogy egy oly felelősségteljes állásban levő ember, mint a hadsereg vezérkari főnöke, hogyan ragadtathatta el magát annyira, hogy egy felette fontos, majdnem az egész művelt világ ítélőszéke elé kerülő és súlyos következményekkel járó aktában ennyi és ily szörnyű valótlanságokat, túlzásokat és ferdítéseket hordjon össze, szinte megfoghatatlan dolog. Szeretnők legalább most utólag azokat a kétségbeesett táviratokat látni, amelyeket azok az állítólagos magyar kulturális egyesületek és egyének – mert Presan szerint fajra való tekintet nélkül fordultak hozzá nap-nap mellett a panaszosok – őhozzá intéztek; hadd ismerjük meg szemtől-szembe e derék honfitársainkat; legyünk végre tisztában, hogy kinek mivel tartozunk. De bizonyos vagyok benne, hogy Presan tábornok igazi magyar embertől származó ily tartalmú táviratot aligha tudna akár nekünk, akár egy közösen választott bíróságnak bemutatni.

Aljas rágalom, hogy akár Erdély, akár Magyarország bármely legkisebb zugának pláne „egész” magyar intelligenciája kommunista eszméket terjesztett volna. Hiszen tudjuk, hogy épp az intelligencia és a józan, okos magyar földmíves nép volt az, amely elejétől végig utálattal fordult el ettől a hozzánk Oroszországból néhány aljas gazember által behurcolt mételytől.

Hogy a lakosság kifosztása és terrorizálása szintén csak kitalált mese, azt már előbb hangsúlyoztuk s így a Presan tábornok által felhozott összes indokok, amelyekkel a belgrádi fegyverszüneti szerződés első fejezetének egyoldalú felbontását ki akarja erőszakolni, hamisaknak és alaptalanoknak deklarálhatók és felette sajnálatos dolog, hogy az akkori legfelsőbb aeropág ezeknek a förmedvényeknek hitelt ad anélkül, hogy az ellenünk felhozott vádak alaposságáról előzetesen meggyőződést szerzett volna, egyszerűen még jobban ránk szabadította ellenségeinknek ezt a legvadabb, legönzőbb és legtelhetetlenebb képviselőjét.

[1] Itt persze Presan úr megfeledkezik, avagy dehogy, szándékosan hallgat a csehekről, akiknek tulajdonképpen egyik fegyverszüneti egyezmény sem juttatott semmit, s így ők még a románoknál is rosszabbul jártak, persze csak ideig-óráig, mert hiszen tudjuk, miszerint Vyx alezredesnek fentebb közölt két átirata már nekik is jókora koncot biztosított Magyarország testéből.