A lengyelek december végén a csehek mögött még eltolódóban voltak Héthárson át dél-kelet felé. A két új állam közt mindjárt kezdetben elég éles ellentétek merültek fel, egyrészt az Oderberg-teschen-zsolnai vasút, másrészt a Tátra és a Poprád völgyének hovatartozása kérdésében, miből kifolyólag a Poprád mentén közöttük összeütközésre is került a dolog. A magyar kormány ebből, főleg a lengyelek elég jóindulata révén azt a reményt merítette, hogy ő az „inter duos litigantes” a harmadik, a „tertius gaudet” szerepéhez fog jutni, ami azonban később, sajnos, hiú ábrándnak bizonyult annál is inkább, mivel a lengyeleknek az orosz vörös csapatok ellen kellvén menniök, a magyarországi kérdés rájuk nézve alárendeltebb szerepet kezdett játszani. Egyébként a lengyelek a Poprád völgyében egyelőre csak Ó-Lubóig nyomultak előre és a kassai kerületi parancsoksággal felvett tárgyalásokon kijelentették, hogy ők a Tátra menti határvidékre csak Námesztó-Trsztena, Tátragerinc-Késmárk-Leibic vonaláig aspirálnak. Egyben felajánlották a poprádi vasúti gócpontnak katonai megszállását, ami esetleg a Kassára előnyomult cseh erők visszavonulását is maga után vonhatta volna.