December 24-én Vyx alezredes Károlyinak a 13. sz. melléklet szerinti, december 23-án kelt 626/S. számú jegyzéket nyújtotta át.

Ez az újabb jegyzék annyiban pótolta az előbbinek hiányait, hogy immár demarkációs vonalat is állapított meg.

Hogy mily gyenge talajon nyugodtak a Vyx alezredes jegyzékeiben foglalt megokolások, azt nem kell bővebben taglalgatnom. Mindkét jegyzék csak egyoldalúlag elhatározott, az ellenségre egyszerűen ráoktrojált határozványokat tartalmaz, míg a belgrádi fegyverszüneti szerződés legalább külsőleg rendes és szokásos formák között: mindkét érdekelt fél előzetes tárgyalása és hozzájárulása mellett jött létre.

Jellemző a csehek éhségére, hogy Massarayk elnöküket még ez sem elégítette ki, amennyiben Prágában tartott programbeszédében máris ama reményének adott kifejezést, hogy a cseh-tót állam határainak kitolásával a jövőben a románokkal és a dél-szlávokkal közvetlen szomszédságba fog léphetni. Ezzel összefüggésben jelentette ki Klofac hadügyminiszter, hogy a cseh-tót államnak még két évig erős hadseregre van szüksége.

Ilyenformán most már szabad volt az út a csehek számára, sajnos nemcsak tót-, hanem tisztán magyar lakta vidékekre is.

A magyar kormány tiltakozott a cseh fronton a fentiek szerint megállapított demarkácionális vonal ellen, hangsúlyozván, hogy ez ellentétben van a belgrádi fegyverszüneti szerződéssel. Erre az antant 1919. január 13-i jegyzékével tudomására hozza a magyar kormánynak, hogy „a cseh előnyomulás és az Észak-magyarországi területek megszállása nem jelentette a belgrádi fegyverszüneti szerződés megsértését, mert az csak a déli határra vonatkozott. Az antant a cseh-szlovák államot elismerte és elismerte azt is, hogy a cseh-szlovák államnak a demarkációs vonalon belül joga van a szuverenitás minden attributumához. A cseh-szlovák megszállás demarkácionális vonalának megállapítása a cseh-szlovák állam szuverén joga és így nem történt részéről semmi olyan, ami az antant államjogi elmélete szerint a nemzetközi joggal ellentétes volna. A jegyzék azonban kimondottan hangsúlyozza, hogy a cseh-szlovák állam jövendőbeli határait a békekonferencia fogja megállapítani.”

Időközben december 26-án a csehek Eperjest, 29-én délután 4 óra 30 perckor pedig Kassát szállották meg négy zászlóaljjal, egy lovasszázaddal és egy üteggel.

Pozsonyban ez időben a 72. gyalogezred pótzászlóalj legénységéből vörös gárda alakult, mely a csőcselékkel együtt rabolni és fosztogatni kezdett.

December 31-én saját osztagaink Pozsony védelmére az alagútnál állottak, a dévényujfalusi csoport pedig Dévényre vonatott vissza. A 37. hadosztály parancsnokság Győrbe tette át székhelyét.

A december 30-ikáról 31-ikére hajló éjjel a csehek megindították a támadást Pozsony felé, 31-én du. a Pozsony védelmére kirendelt csapatok parancsnoka, Leölkes alezredes felsőbb parancsra kiürítette Pozsonyt, melyet a csehek január 1-jén szállottak meg.

December végén a magyar hadügyminisztérium következőleg volt tájékozva a cseh csapatok összeállításáról: Főparancsnok: Stika tábornok. Pozsonyi dandárcsoport, Dévénylő, Malaczka, Pozsony környékén: a brünni 49. ezred két zászlóalja egy géppuskás századdal, két zászlóalj és egy géppuskás század szokolista és legionista, négy tábori és egy 15 cm-es tarackos üteg, két lovasszázad. Nagyszombati dandárcsoport: három zászlóalj és egy géppuskás század, egy zászlóalj szokolista és önkéntes nemzetőrök, négy tábori üteg és némi lovasság. Zsolnai dandárcsoport: a 29. gyalogezred két zászlóalja egy géppuskás századdal, a 15. honvéd és a 71. közös ezred alakulásaiból összeállított két zászlóaljnyi gyalogság egy géppuskás századdal, két zászlóalj és egy géppuskás század rendes gyalogság, egy önkéntes és szokolista zászlóalj egy géppuskás századdal, négy tábori üteg, némi lovasság.