Ámde a megkaparintott hadsereg ekkor már fabatkát sem ért; fegyelmet és rendet tartó tisztikar már egyáltalában nem volt, legénysége pedig úgyszólván csak kosztolásra és busás zsoldjának felvételére járt be a kaszárnyába, ahol a laktanyahelyiségek tisztogatásának és rendben tartásának céljaira – mert hiszen már ezt a munkát is méltóságán alul valónak ítélte – felfogadott női személyzet által szolgáltatta ki magát. Jobb érzésű embernek ebben az időben valóban kínos volt ezekbe a laktanyákba belépni. Gyakorlatozásról vagy egyéb hivatalos katonai munkálkodásról szó sem volt, ellenben szolgálatmentes idejében ennek a szíve tövéig megromlott népségnek javarésze annál sikeresebb munkát végzett az erőszakoskodás, lopás, betörés és rablás terén, a kincstári raktárakból és laktanyákból is elvivén mindent, amit csak lehetett. Kedvenc foglalkozása volt továbbá ennek a tolvajbandának a többszörös leszerelés, amelynek révén mindig újból és újból vette fel a leszerelési illetéket és a ruházatot. Ennek a züllött, rothadt tömegnek legalább félig-meddig használható állapotban való feltámasztására és átformálására, hogy az nemcsak a belföldi fegyvertelen polgárság, hanem rendesen felfegyverzett külföldi ellenség ellen is eredménnyel legyen felhasználható, senkinek a legkisebb reménye sem lehetett. Ily körülmények között a legjobb megoldási mód az volt, amelyet a hadügyminisztériumban vezető helyen levő szakemberek ajánlottak Böhmnek: hogy szakítson az általános védkötelezettség elvén alapuló eddigi rendszerrel és a Bartha-féle hadsereg teljes ignorálása és kikapcsolása mellett fogjon egészen új alapokra fektetett zsoldos hadsereg szervezéséhez.