Ugyancsak Pogány inspirálására indult meg a hajsza a sajtóban a katonai bíróságok és a budapesti állomásparancsnoki minőségéből kifolyólag néhány halálos ítéletet aláírt Lukachich Géza báró altábornagy ellen. E tekintetben különösen alkalmas agitációs eszköznek tűnt fel Böhm–Pogányék szemében a háború utolsó féléve folyamán a budapesti honvédkerületben nemcsak katonai szempontokból, de egyúttal a közbiztonság érdekében is szökés bűntette miatt kihirdetett rögtönbíráskodásnak és az ennek során hozott és végrehajtott halálos ítéleteknek igazságtalan és törvénytelen cselekmények gyanánt való beállítása. Hogy a Budapest helyőrsége felett rendelkező s ez okból éppoly gyűlölt, mint rettegett Lukachich báró altábornagy személyébe beleköthessenek, megbízás adatott két budapesti ügyvédnek, dr. Szabados Árpádnak és dr. Vajda Zoltánnak, a későbbi vörösőrség országos főparancsnokának oly irányban, hogy a budapesti és pozsonyi hadosztálybíróságok előtt folyamatban volt politikai bűnpereket, továbbá az összes rögtönítélő bírósági ügyeket vizsgálják át. Nevezettek vizsgálatuk eredményéről tendenciózus s a katonai büntetőjog teljes félreértéséről és nemismeréséről tanúskodó, tény- és jogbeli tévedésektől hemzsegő jelentést adtak át az időközben hadügyminiszterré kinevezett Böhm Vilmosnak, aki az akkori igazságügy-miniszternek jogilag teljesen tarthatatlan véleménye alapján, mely szerint Lukachich altábornagy bűntető hatalmát áthágta és ezáltal a kbtkv. 289. §-ába ütköző bűntettet követett volna el, nevezett altábornagy ellen 1919. évi 2398/eln. sz. rendeletével ily címen a bűnvádi üldözést és a vizsgálati fogságot elrendelte. Lukachich altábornagy azonban időközben külföldre távozván, fogságba vethető nem volt és a kiadása iránt folyamatba tett eljárás eredményre nem vezetett.