Bármennyire fájdalmasan érintette is teljes összeroppanásunk első perceiben a belgrádi fegyverszüneti szerződésnek katonai vonatkozású tartalma minden igaz magyar, de kivált a magyar katonák aggódó szívét, egy fénysugár mégis kiáradt e ránk kényszerített szerződésből. Ami után a mohácsi vész óta majdnem négy teljes évszázadon át minden igazi magyar ember szive sóvárgott, épen ez a szerződés, idegen hatalmak által is elismert formában aránylag könnyű szerre és úgyszólván egy csapásra támasztotta fel halottaiból egész határozottan körvonalazott keretekkel az immár önálló vált Magyarország keretén belül az egykoron oly hires önálló magyar hadsereget is, amelynek megvalósulása különben elvben már Wekerle miniszterelnöknek október 16-i fentebb közölt kijelentése, nemkülönben Magyarországnak Ausztriától való különválása által is biztosítottnak volt tekinthető. Egyébként ehelyütt meg kell még jegyeznem, hogy Károly király hosszas tárgyalások után a mértékadó osztrák katonai körök heves ellenzése dacára, a 6. sz. melléklet tanusága szerint már 1918. elején a magyar felfogások mellé állott és írásbelileg is lekötötte szavát, amellyel az önálló magyar hadseregnek a háború után azonnal való felállítását biztosította.

Kár, hogy ez a magyar szempontból oly nagyfontosságú vívmány annak idején nem került nyilvánosságra; a király szava bizonyára megnyugtatólag hatott volna a magyar közvéleményre, de főkép a magyar csapatokra.

De elvégre a fődolog, hogy immár van önálló magyar hadseregünk és bár engedné meg a magyarok hatalmas Istene, hogy ez az új intézmény dicső elődeinek, a Mátyás és Nagy Lajos korabeli világhírű magyar seregeknek nyomdokaiba lépve, most már időtlen-időkig a szó legteljesebb és legideálisabb értelmében valódi védőpajzzsá, illetőleg, ahol és amikor kell, a legélesebbre fent karddá váljék szeretett hazánknak úgy külső, mint belső ellenségeivel szemben.

De hogy ez az ige testté is váljék, kivált a mostani és előreláthatólag még jó hosszú ideig súlyosan beteges társadalmi és közállapotaink mellett, jól átgondolt, tervszerű és céltudatos regeneráló munkára van szükség, mi mellett nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy épen beteges tüneteknél gyakran a legkisebb ok, a legkisebb hiba előre nem sejtett következményekkel járhat. Emellett azt is tartsuk szem előtt, hogyha sikerült is a nemzetrontó mételyt, a bolsevizmust, látszólag egy csapásra hazánk beteg testéből eltávolítani, azért a legnemesebb részeiben megtámadt beteg állami szervezetnek, melyben itt-ott még mindig lappang a kórság tünete, még jó sokáig tartó gyógyulási processzusra van szüksége. Eközben arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy minden ilynemű, nemcsak a testet de leginkább a lelket érintő gyógyítási folyamatoknál úgy a túlgyengén, mint a túlerősen ható orvosságok inkább ártalmára, mint hasznára vannak a betegnek. Főképpen vonatkozik ez politikai és közgazdasági állami berendezéseinkre. Kissé másképen áll a dolog a tulajdonképpeni erőt és államhatalmat jelképező új magyar hadsereget érintő ügyekben; itt még jó hosszú ideig tűzzel-vassal és a könyörtelenségig menő szigorral kell a rendet és a vasfegyelmet helyreállítani, hogy még a magva is kipusztuljon belőle mindenféle bolsevista elemnek, mert ennek még a lehelete is olyan, mint a gyorsan terjedő és gyorsan ható kigyóméreg, melyből aránylag parányi mennyiség is elegendő, hogy a megmart egyént hamarosan teljes egészében tönkretegye. Ezért elsősorban az alapnak, amelyre az új hadsereget felépítjük, sziklaszilárdnak és minden salaktól mentesnek kell lennie; elsősorban és megalkuvást nem ismerő módon vonatkozik ez a hadsereg gerincét, talpkövét alkotó tisztikarra, melynek kiválasztása, nevelése és továbbképzése a legnagyobb figyelmet és gondosságot igényli.

Nekünk, magyaroknak, sokkal inkább, mint akármelyik más nemzetnek szükségünk van, ha számra nézve nem is túlerős, de feltétlenül megbízható, nálánál sokkalta nagyobb ellenséggel szemben is helytálló, tisztán nemzeti alapon nyugvó hadseregre. Mert ne feledjük, hogy a magyar nemzet – sajnos – sohasem volt a sorsnak valami nagyon dédelgetett kedvence; bevándorlása óta elszigetelt oázisként állván Európa kellő közepén, mi sem természetesebb, mint hogy mindenünnen állandóan irigy és sanda szemek merednek feléje. Sőt az emberi gyengeség és gyarlóság szurkos fáklyafényével megvilágítva és szemlélve a dolgokat, tulajdonképpen nem is csodálkozhatunk, ha nemzetünk a többiektől teljesen elütő nyelvével, szokásaival és kissé különc, nyakas természetével folyton szálka és ütközőpont volt és alighanem az marad a jövőben is úgy a körülötte lakó, mint a saját kebelén melengetett idegen ajkú és érzésű népek és fajok nagy részének szemében. Ezért nekünk állandóan résen kell lennünk és következetesen a „timeo Danaos” elve szerint kell gondolkoznunk és cselekednünk, ami azonban csak feltétlenül megbízható, szive tövéig nemzeti szellemtől áthatott hadseregre támaszkodva válik lehetségessé.

Hogy nemzetünk a fent említett faji különbségek és érdekellentétekből eredő folytonos surlódások dacára mindezideig derekasan megállotta helyét, azt regeneráló turáni őserőnknek szoktuk tulajdonítani. Csakhogy – sajnos – a turáni őserő mellett sötét árnyékként ott lappang a folytonos okoskodás és politizálás, a gőgös nagyravágyás, a születés előjogára támaszkodó tülekedés és az örökös visszavonás és gyanakodás úgynevezett turáni átka is. Tanuljunk és okuljunk tehát a rég- és közelmultban történteken; mindenekelőtt fedezzük fel az önmagunkban rejlő számos hibát és azokat a lehetőség szerint kiküszöbölve, tőlünk telhetőleg megtisztultan induljunk útnak úgy politikai, mint katonai téren az előttünk álló, bár rögös, de feltétlenül a végső siker pálmájával kecsegtető, nagyobbára új nyomokon haladó ösvényeken.

Azonkívül had álljon itt még egy felette fontos intő szó: A polgárság részéről a hadsereggel szemben eddig táplált ellenszenvnek és gyanakodásnak immár örökre el kell némulnia, de viszont a katonaságnak is lépten-nyomon meg kell mutatnia, hogy testben-lélekben már teljesen összeforrottnak érzi magát e hazának többi igazi hű fiaival. Csakis így leszünk képesek hazánk védőerejét a szellem, az érzés és az anyagiak terén oly magas fokra emelni, hogy az az ország lakosságával gondolatban és érzésben teljesen összeforrva, azt a biztos támaszt nyujtsa hazánknak és nemzetünknek, amelyre azoknak a fentemlített különleges viszonyok között feltétlenül szükségük van. Akkor majd attól sem kell többé tartanunk, hogy idegen parazita elemeknek törpe minoritása átkos komplottjukkal a helyzetet újból oly gyorsan és váratlanul felboríthatná, ahogyan az 1918. őszén minden jobb érzésű ember ámulatára máról-holnapra megtörténhetett. Végül pedig Magyarország félrevezetett munkásainak azt a tanácsot adnám, hogy okuljanak a történteken, lássák be, hogy mennyit veszítettek, mennyit kellett szenvedniök azért, mert a világforradalmat és internacionalisztikus eszméket prédikáló gaz ámítók csábító szavára hallgatva, egy időre megtántorodtak és kivetkőztek igaz magyar nemzeti mivoltukból. Hozzák helyre, tegyék jóvá ebbeli tévedésüket és hibájukat és legyenek ismét ennek az elárvult és elárult édes jó hazának szorgalmas, becsületes és mind a sírig szerető hú fiai s akkor a jó Isten is újból megelégedett és boldog jövendővel áldja meg őket összes szeretteikkel és hozzátartozóikkal egyetemben!