Utóbb említett rendelettel szervezték meg a nemzetőrséget is, mely „önként jelentkezőkből áll, kiknek szolgálati kötelezettsége, a beálló szükséghez képest néhány hónapra terjed. Hivatása a nemzetőrségnek, hogy egységeit a veszélyeztetett rend védelmére kiküldje. Felszerelése, ruházata lehetőleg díjazása teljesen azonos a hadseregével.” A nemzetőrség szervezésére a hadügyminisztériumban nemzetőri kormánybiztosság állíttatott fel, melynek élére Fényes László került.

Ugyancsak a fenti rendelettel szerveztetett a polgárőrség is, mely „szintén önként jelentkezőkből áll, azonban csak olyanokból, kik rendes napi munkájuk mellett saját otthonuk közvetlen védelmét szolgálják. Felállíttatik a helyi viszonyok szerint egyes városokban és községekben a helyi néptanács és közigazgatási hatóságok intézkedésére. Rendeltetése egymás tűzhelyeinek közös védelmezése. Ezen szolgálat díjazással nem jár. Katonai egyenruhája nincs, felszerelése és megjelölése a helyi viszonyokhoz képest határozandó meg.”

A magyar nép katonaviselt része, miután a toborzás azzal a jelszóval történt, hogy a belső rend újból helyreállíttassék és hogy az országba betóduló ellenség minél előbb kiveressék, készségesen gyülekezett ismét a kibontott zászló köré és hamarosan oly sok ember vonult be, hogy alig lehetett őket a laktanyákban elhelyezni. Mihelyt azonban a toborzott legénység a laktanyába bekerült, ott már a szocialista agitátorok vártak rá és azonnal megkezdődött a bomlasztás munkája. A tömeges bevonulás jelenségéből világosan kitűnik, hogy abban az esetben, ha a politikai agitátorok aknamunkájukkal a hadsereget szét nem züllesztik, az ország integritását lelkes hadseregünk latba vetésével könnyen megvédhettük volna.