A bomlási processzus okozta nehézségek és az országban dúló viharok és egyenetlenségek hatása alatt a Wekerle-kormány október 11-én újból beadta lemondását, hogy ezáltal is elősegítse az összes pártoknak a fennálló súlyos viszonyok között olyannyira fontos kooperációját, de a már megindult lavina sehogy sem akart megállapodni. Október 13-án a szociáldemokrata párt nagygyűlést tartott, amelyen Garbai Sándor többek között azt jelentette ki, hogy fel kell áldozni a mágnásokat, hogy demokratikus alapon átalakulva jobb békét kapjunk. Weltner Jakab az összes politikai bűnösök számára, beleértve a Galilei-körnek a hadsereg lázítása miatt már börtönben levő tagjait is, amnesztiát kívánt. Kunfi ugyanekkor azt ajánlja, hogy Magyarország keleti Svájc legyen és egyszersmind kijelenti, hogy a szociáldemokrata pártvezetőség, amelynek kebelén belül mindenkinek lelkében a szovjetpolitika él, undorodik minden más párttal való összműködéstől. És mindezek dacára Károlyi nem átallotta a szociáldemokratákkal való barátság további fenntartását! Másnap a radikális párt tartott gyűlést, amelyen Jászi Oszkár határozati javaslata nyomán „testvéri szeretettel üdvözölték a cseh, lengyel és délszláv népet abból az alkalomból, hogy nemzeti államalkotási törekvéseik megvalósításának küszöbén állnak.”

Ily körülmények között nem csoda, hogy a kibontakozásra vonatkozó tárgyalások nem vezettek eredményre. A legfőbb nehézségeket e tekintetben Károlyi Mihály gróf támasztotta, aki kereken kijelentette a király előtt, hogy csak olyan kormány jöhet, melyet a legszélesebb rétegek ereje támogat, hogy az antant békedelegátusai az ő biztos tudomása szerint nem ülnek le Wekerlével és a munkapárti többséggel egy asztalhoz tárgyalni stb. Majd az október 15-i külügyi albizottsági ülésen Károlyi már azt jelentette ki, hogy a háborút a mi kormányunk okozta, mert Szerbiának olyan ultimátumot küldött, melyet egy önállóságára féltékeny állam el nem fogadhatott, az október 16-i ülésen pedig azt mondta, hogy nemcsak a háborút, de a békét is elvesztettük, hogy szakítani kell a német barátsággal és a pacifizmus álláspontjára kell helyezkednünk.

Ugyancsak az október 16-i ülésen jelentette be Wekerle, hogy a király a kormány lemondását nem fogadta el, de hozzátette, hogy az uralkodó hozzájárulásával immár a perszonálunió alapjára helyezkedtünk, s hogy ezentúl politikai és gazdasági rendszerünket önállóan és Ausztriától függetlenül rendezzük be, és hogy különös tekintettel a folyamatban levő háborúra és a megkezdett béketárgyalásokra, egyedül a külügy és egyelőre a hadügy maradnak közös alapon vezetendő ügyek gyanánt. Végül megnyugtatásul még azt is kijelentett Wekerle a király nevében, hogy az Ausztriában küszöbön álló rendszerváltozások hazánk területi épségét nem fogják veszélyeztetni. Erre a kijelentésre azért volt szükség, mert alattomos rémhírterjesztők aljas rágalma szerint Károly király Magyarország ezeréves testének rovására állítólag bizonyos ígéreteket tett volna a horvátoknak. Ennek a programnak az alapján kérte Wekerle legalább a béke megkötéséig az összes pártok jóakaró támogatását. Károlyi Mihály gróf és pártja azonban intranzigens álláspontja mellett megmaradva, párthatározatilag kimondotta, hogy nem hajlandó Tiszával és Wekerlével együtt működni. Beszédében többek között Károlyi ezúttal azt kiáltotta fenyegetőleg a kormány felé: „az egész háború egy félrevezetés, az egész politika pedig a csalások egész sorozata volt”, továbbá, hogy „ütött a leszámolás órája, a nemzet ítélni fog önök felett!” Hasonlóan elutasító álláspontra helyezkedett a szociáldemokrata és az országos radikális párt is.

Ez ülésen kiáltotta közbe Lovászy Márton és Vass János képviselő a ház többségének és az ország közvéleményének legnagyobb megbotránkozására, hogy: „tessék tudomásul venni, hogy mi antant-barátok vagyunk!” Ezután Hock János a Károlyi-pártnak a királyhoz intézett durva fenyegetés hangján tartott feliratát olvasta fel. Majd Fényes László jelentette ki, hogy ő is antant-barát politikát akar folytatni és a közélelmezés bajait szóba hozva, a következőket mondta: „Ha a kormány lehetővé teszi minden terményünk kiszállítását, akkor én a lázadó nép elé megyek és vezetni fogom az önök ajtajához, hogy kérdőre vonjam önöket. Végül azt jelentette ki lázítólag Fényes, hogy „a katonaság nem kíván harcolni, mert a választójogi törvénnyel kirekesztették a nemzetból.”

E felette izgalmas ülés után Lékai (Leitner) János magánhivatalnok az ülésről távozó Tisza István gróf ellen revolvermerényletet akart elkövetni, de ekkor a fegyvert Tisza sofőrje ütötte ki a merénylő kezéből, aki azt vallotta, hogy azért akarta Tiszát megölni, mert őt tartja a béke akadályának.

A munkapárt esti ülésén Tisza István gróf újból sürgette az összes pártok együttműködését, másnap tartott beszédében pedig azt a végzetes kijelentést tette, hogy elvesztettük a háborút, ami kétségkívül lesújtó hatást gyakorolt úgy a közvéleményre, mint a katonaságra.

Tiszának ez a kijelentése még jobban a pacifisták malmára hajtotta a vizet, akik ezentúl már nem ismertek határt féktelenségükben.

Károlyi kijelentésein vérszemet kapva, Vajda Sándor román származású képviselő október 18-án a románok elszakadását jelentette be az anyaországtól, október 19-én pedig Juriga Nándor tót származású képviselő követelte a tótok számára a teljes függetlenséget.

Október 22-én Károlyi újabb 10 pontba foglalt követeléseit adta be és direkte felszólította a kormányt, hogy adja át neki a hatalmat. Enapi beszédében többek között a következőket mondotta: „Ha nem akarjuk, hogy itt a sansculotteizmus, a bolsevizmus a legnagyobb mértékben kitörjön, akkor ma és nem holnap kell a cselekvés terére lépni. Akkor a miniszterelnök urat teszem felelőssé azokért az állapotokért, amelyek jönni fognak és bekövetkeznek akkor, ha azonnal le nem mond… És ha a kormány nem cselekszik, bejelentem és tessék tudomásul venni, hogy én cselekedni fogok!”

Ugyan e napon, október 22-én a munkapárt feloszlott és beolvadt a 48-as alkotmánypártba. Ugyanaz nap Károlyi Mihály gróf a képviselőházban kijelenti, hogy a haza veszélyben van, hogy békét kell kötni, ha kell, különbéke árán is, hogy tárgyalni kell a csehekkel és egyben követelte, hogy a kormány adja át helyét egy más kormánynak, mert különben a nemzet maga veszi kezébe sorsának intézését stb.

Október 23-án délután még izgatottabb volt a hangulat a képviselőházi ülésen, egyrészt, mert Debrecenben a katonai zenekar a király megjelenése alkalmával a „Gott erhalte”-t játszotta, másrészt, mivel híre jött, hogy Fiumét lázadó horvát katonák foglalták el. Az erről szóló hír felolvasása után mondotta Károlyi: „Adjanak nekünk 24 óra időt, mi majd megkíséreljük és megtaláljuk a kivezető utat és ha nekünk nem sikerül, akkor le fogunk mondani és jöjjön más”. Mindjárt hozzátette Károlyi, hogy neki megvannak a tervei, de részleteket nem mondhat el, mert ez kockáztatná a sikert, de annyit mégis elárult, hogy a kormányzásba a szélső radikális elemeket és a nemzetiségeket is bele kell vonni. Wekerle erre kijelentette, hogy ily körülmények között nem tartja magát alkalmasnak az ügyek továbbvitelére és az esti ülésen, mely egyszersmind a képviselőház utolsó ülése is volt, formálisan is bejelentette a kormány lemondását.