« X. Belgrád megszállása. 1914 november 2-án. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

XI. A szerbek ellentámadása. A gorni–milanovac–arangjelovaci csata. 1914 december 3-tól 9-ig. »

Megjegyzések.

A december 1-én beérkezett jelentések igen találó és a helyzetnek teljesen megfelelő képet nyujtottak az ellenségről. Annál feltünőbb tehát, hogy Frank gyalogsági tábornok december 2-ikára a kombinált hadtestet arccal északkelet felé, az ellenségtől teljesen üres térbe irányította, miáltal a hadseregnek már amúgy is gyér arcvonalát ok nélkül mintegy 20 km-rel meghosszabbította. Miután a Tamásy-csoport már úgyis meg volt bízva Belgrád megszállásával, nem volt semmi értelme, hogy a kombinált hadtest szintén arra felé irányíttassék, ellenben sokkal jobb lett volna, ha Potiorek táborszernagy november 19-iki rendelete értelmében délkelet, vagyis az ellenség északi szárnya és oldala felé kanyarodott volna be. De ha már ezt nem tette meg, legalább Potiorek táborszernagynak ama feltétlenül helyes érzésen alapuló parancsnának kellett volna eleget tennie, hogy az 5. hadsereg balszárnyával Raljára vegyen irányt.

Hogy a csapatok a feltételül kitüzött területek elérése után sem élvezhették a biztos kilátásba helyezett nyugalmat és emellett a várva-várt ruházat-, felszerelés- és lőszerkiegészítés sem történt meg, sőt a legtöb helyen még az élelmezés is igen sok kívánni valót hagyott hátra, ezek a körülmények nagyon lerontották a csapatok bizalmát, jókedvét és reménységét, hogy ezt a hadjáratot hamarosan sikerrel lehessen befejezni. E nyomott hangulatra és az utánszállítás lassúságára és ki nem elégítő voltára való tekintettel kellett Potiorek táborszernagynak a támadás folytatását, bár azt nem szivesen tette, további két nappal elodázni. Az ekként december 5-ikére elhatározott támadás alapjául szolgáló december 2-iki intézkedésben Potiorek táborszernagy az ellenség megszállta terület kiterjedését egészen találóan jelöli meg. Hogy az már másnap elfoglalt állásaiból támadólag fog fellépni, azt persze a balkán haderők parancsnoksága nem tudhatta. A föltételezett ellenséges állást és a saját kiterjedést és csoportosítást tekintetbe véve, Potiorek táborszernagy szándékával, a kettős átkarolással is a legteljesebb mértékben egyetérthetünk. A december 5-ikére elrendelt, egyszerűnek épen nem, hanem inkább különösnek mondható erőcsoportosítás ennek a szándéknak sehogy sem felelt meg. Az 5. hadsereg ugyanis nem átkaroló támadáshoz, hanem tiszta arctámadáshoz csoportosítva állíttatik az ellenséggel szembe. Ha pedig Potiorek táborszernagy az átkaroló támadás végrehajtását esetleg az újonnan alakítandó 60. hadosztálynak szánta, melynek magvát a Semendriánál nemrég csufondáros kudarcot vallott szerbbarát 6. népfölkelő helyidandár alkotta, úgy ezzel már elvből sem érthetünk egyet, mert ide, a főfeladat megoldásának helyére a legjobb, nem pedig a legsilányabb, csak az imént hevenyében összetákolt csapat- és seregtesteket kellett volna állítani. Nagyon különösnek és az ellenségnek Grn. Milanovácon túl Čačakig terjedő, tehát helyesen felismert állására és csoportosítására való tekintettel szinte kivihetetlennek tartom a 40. és 48. hadosztályok számára előírt magatartást. Hogyan, mi alapon tételezhette fol Potiorek táborszernagy, hogy a 48. hadosztálynak egymagában gyenge jobbszárnya, Grn. Milanovac és Rudnik között, vagyis pont a szerb állás közepén át ékmódjára befurakodhassék az ellenség testébe? A déli szárnyon a szándékolt átkaroló és egyszersmind döntő támadáshoz a XVI. hadtestnek kellett, de már az ellenséges állás mögött, tehát megelőző harcok után az előírt csoportosítást fölvennie. Miután a csoportosítás helyéül Grn. Milanovac és attól délre fekvő terület jelöltetett ki, honnan a hadtestnek Kragujevac felé, vagyis majdnem tisztán nyugat-keleti irányban kellett tovább előnyomulnia, ez végeredményben szintén nem átkarolást, hanem arctámadást jelentett, amelyből csak később, észak felé való időrabló és fáradságos fölkanyarodás által vált volna átkarolás. Végül még egy dolgot kell kiemelnem azt, hogy ezúttal az intézkedés mégis külön főtartalékot is jelölt ki.

A belgrádi hídfő kiépítésének elrendelésével teljes mértékben egyetérthetünk, csak kár, hogy az ellenség nem engedett időt, hogy az azzal összefüggő munkálatok legalább annyira amennyire el lettek volna végezhetők.

« X. Belgrád megszállása. 1914 november 2-án. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

XI. A szerbek ellentámadása. A gorni–milanovac–arangjelovaci csata. 1914 december 3-tól 9-ig. »