A visszavonuló szerb hadosztályok Mladenovac–Arangjelovac–Grn. Milanovac–Čačak vonalában megállíttatván, ott a bolgár határ mellől odarendelt csapatokkal egyesülve, lázas gyorsasággal állományuk kiegészítéséhez és a kellő szükségletekkel való ellátáshoz fogtak, ami azért nem volt aránylag túlnehéz, mivel az ő központi raktáraik és készleteik mind közelben, Kragujevac környékén voltak. E tekintetben a szerbek óriási előnyben voltak a mi csapatainkkal szemben, akik a 70 km-re hátulfekvő Sabacra, illetve a 100 km-nyi távolságra fekvő Drinára voltak bazirozva. Ez a képtelen állapot Belgrád bevétele és a zabrez–valjevói vasút üzembehelyezése után lényegesen megjavult volna, de erre csak néhány nap mulva lehetett számítani.

A szerb hadvezetőség az I. és II. Duna-hadosztályt 3. vonalbeli alakulásokkal kiegészítve, az 5. hadsereg lekötésére rendelvén, a többi hadosztályokkal az újból derült időt hozó december 3-ikától kezdve hatalmas ellentámadást hajtatott végre és pedig: a lovas-, az I. Timok- és az I. Sumadia hadosztállyal az arangjelovac–lazarevoci országúttól kétoldalt; a Misič tábornok parancsnoksága alá helyezett kombinált, az I. Morava- és az I. és II. Drina-hadosztállyal Rudnikról kiindulva, a Golubac-magaslattól kétoldalt; a II. Morava- és a II. Timok-hadosztállyal a gorni milanovac–ljigi országúttól kétoldalt s végül a II. Sumadia-hadosztállyal és néhány hozzácsatlakozott 3. vonalbeli alakulással Čačakról a 18. hadosztály felé. Leghevesebb támadásnak december 3-ika folyamán az 50. és a kombinált hadosztály volt kitéve, minek folytán előbbinek arcvonalát estig Brezna–Ozrem vonaláig kellett visszavonni. Goiginger altábornagy kombinált hadosztályának a legnagyobb erőfeszítés árán még sikerült e napon állásait megtartani.

A XV. hadtest körletében délután 3^h felé, ép midőn a tartalékban álló 1. hadosztály a 48-iknak felváltásra előremenni készült, Mramor–Koviljaca teréből nagy tömegek indultak a 40. honvéd és a 48. hadosztály ellen támadásba, amelyet azonban a 40. hadosztálynál az utolsó tartalék latbavetésével sikerült megállítani, Az 1. hadosztály zöme, a 7. és 9. hegyidandár, a kombinált hadosztály sürgős segélynyujtás iránti kérésére Boljkovci felé indíttatott el.

A 18. hadosztályt szintén átcsoportosítás közben érte a Godunon át Grn. Dobrinja és a Lomnica-szakadékon át Ostrica felé irányuló szerb támadás, amely azonban visszaveretett.

Az említett eseményekre való tekintettel Potiorek táborszernagy december 3-án este következőleg intézkedett: «A XIII. hadtestnek és az 5. hadseregnek igyekezniök kell, hogy az 5-ikére elrendelt helyzetet már holnap, december 4-én elérjék, hogy abból 5-én megkezdhessék a támadást».

A XVI. hadtest közepén a helyzet jobbrafordulását egyrészt az 1. hadosztály zömének és a 18. hadosztály beavatkozásától várták, amelynek 5. és 13. hegyidandára a Galic felé indíttatott el, ahova azonban azok csak mintegy két nap mulva érkeztek volna be. A legdélibb szárnyon eszerint csak az 1. és a Pozegánál álló 4. dandár maradt meg.

December 4-ikére hajló éjjel az ellenség ismételten támadásra indult a Poljanice és Parlog között állást foglalt 40. honvédhadosztály ellen, de ez nem tágított. Tovább északra a Pestan-patakig 15 kilométernyire kinyujtott és Potiorek táborszernagy fenti parancsa folytán támadásra rendelt XIII. hadtest és az ugyancsak támadólag fellépő szerbek között találkozó harc fejlődött ki, amelynek folyamán azonban a 42. horvát honvédhadosztály Smrdljavkovac–Trnavci–Kremenica, a 36. hadosztály pedig az utóbb említett magaslat és a Glavica által jelölt vonalnál nem juthatott tovább előre, sőt ez utóbbinak nem kis erőlködésébe került, hogy a szerbek meg-megújuló támadásait eredményesen kivédje. E harcoknál már érzékenyen mutatkozó óriási különbség; míg a mi tüzérségünknek úgyszólván minden lövéssel fukarkodni kellett, addig a szerb tüzérség csak úgy ontotta lövedékeit a 42. és 36. hadosztálynak már nagyon megritkult sorai felé; sőt itt-ott már gyalogságunknál is fogytán volt a lőszer.

A VIII. hadtest december 4-én Barosevac–Okresak–Slatina–Stojnik vonaláig jutott előre, miközben Mečaktól délre elég kemény ellenséges ellentállást kellett megtörnie. Ezalatt a 7. hadosztály erőltetett menettel a Vk. Sopottól északra fekvő magaslatokat, a 29. hadosztály pedig a Ripanjtól keletre fekvő területet harc nélkül érte el.

A XV. hadtest jobbszárnyán a 40. honvédhadosztályhoz csatlakozó 48. hadosztálynak szintén elég dolga akadt, hogy a Vrlaja–Lipet-magaslatokat megtartsa.

Legnagyobb vehemenciával a szerbek december 4-én is a kombinált és az 50. hadosztályra vetették magukat. Előbbinek, miután a segítségére jött 1. hadosztálybeli két dandár Blojkovcin át ellentámadásba ment át, még sikerült a nevezett helység és Vranovica között helyét megállani, de az 50 hadosztály balszárnya csakhamar Banjanira szoríttatott vissza, ami fokozatosan a többi részek visszavonását is maga után vonta, úgy, hogy este a két hadosztály arcvonala Golubac–Prostruga–Grasac–Danilov v.-646. magassági pont vonalában állott.

A 18. hadosztály e napon újból megtámadtatván, a Galic felé elindított 5. és 13. dandár éle mindössze a Brezna felé vezető karbantartott út mentén fekvő 510. magassági pontig jutott előre. A 4. dandár egy része Grn. Dobrinjára vonult be, a 9. hadtápdandár pedig Uziceről Pozegára rendeltetett előre.

Miután a XV. és XIII. hadtest az ellenség összes támadásait visszaverte, Potiorek táborszernagy még mindig remélte, hogy sikerülni fog a XVI. hadtest körében szenvedett csorbát kiköszörülní, miért is déltájban parancsot küldütt az 5. hadsereg parancsnokságának, hogy az erősen megtámadt XIII. hadtestet azonnal a legerőteljesebben támogassa s hogy az 5. hadsereg egyidejűleg előnyomulását feltartóztatás nélkül folytassa. A XV: és XVI. hadtestnek a délután folyamán parancs küldetett, hogy 5-én állásaikban okvetlenül tartsanak ki. Arra a jelentésre, hogy a XVI. hadtest önerejéből erre képtelen, az 5. hadsereg parancsnokság még a délután folyamán parancsot kapott, hogy haladéktalanul 6 zászlóaljat, melyek kipróbált népfelkelőalakulások is lehetnek, 1 üteget és némi lovasságot Lazarevacon át Mionicára küldjön az említett hadtestparancsnokság rendelkezésére. E célra az épen Belgrádba beérkező 3. népfölkelőgyalogezred 1 menetzászlóaljjal és a VIII. hadtest egy ütege jelöltetett ki, amelyek Obrenovactól a már 4-én üzemképes valjevói vasuton szállíttattak tovább. Végül Snjarič altábornagy is parancsot kapott, hogy még mielőtt a 18. hegyidandár beérkeznék, legalább 1 ezredet 1 üteggel és némi lovassággal Uzicére indítson útnak.

December 5-ikére az 5. hadseregparancsnokság a támadásnak a következő módon való folytatását rendelte el: VIII. hadtest: jobbszárnyával Okresakról Vencani, balszárnyával Stojnikról Ducinán át a Kosmajra; kombinált hadtest: a 7. hadosztály jobbszárnyával a Misljevac-magaslaton át a Kosmajra, a 104. népfölkelődandárral és a 29. hadosztállyal tovább keletre Američ és Vlaska felé. Az újonnan alakuló 60. hadosztályból 1 ezredből, 1 ütegből és 1/2 lovasszázadból álló különítmény Gročkára rendeltetett azzal a feladattal, hogy a kombinált hadtesttől keletre a felderítést végezze és Semendriát mielőbb megszállja.

Wurm táborszernagy december 5-iki feladatának sikeres megoldása céljából a 18. hadosztály 4 zászlóalját és 2 ütegét a Sječina-magaslatra rendelte, hogy onnan a tovább támadólag előnyomuló ellenség baloldalba fogható legyen. A hadtest többi részeinek Boljkovictól Pozegáig elfoglalt állásaikat tartaniok kellett. A szerbek azonban december 5-én mindjárt reggel oly vehemenciával vetették magukat a kombinált és az 50. hadosztály megritkult és lőszerhiányban is szenvedő részeire, hogy azok csak igen rövid ideig tartattak ki állásaikban s miután a szerbek visszavonuló csapatjainkat nyomon követték, egy füst alatt a Rajac és a Siljak is odaveszett s így Wurm táborszernagy kénytelen volt hadteste balszárnyát Mednik–Bacinovac–Jeljak vonaláig visszavonni. Ezzel összhangzásban, dacára annak, hogy a 18. hadosztály minden valószinűség szerint kitarthatott volna állásában, később azt is a Maljen–Crni v. által jelölt vonalba kellett visszarendelni. A 4. dandár ellenben parancsot kapott, hogy Uzicén át, ha kell, tovább Rogacicára vonuljon vissza a 9. népfölkelőhadtápdandárral együtt. A hadtest zömének visszavonulása felette nehéz viszonyok között volt csak végrehajtható és az est beálltáig a csapatoknak csak egy része érhette el a kijelölt új állásokat.

A XVI. hadtestnél történtekre való tekintettel Potiorek táborszernagy a XV. hadtest jobbszárnyának a Kačer-pataktól északra fekvő magaslatokra való visszakanyarítását rendelte el, ellenben a 40. honvédhadosztály zömének, a XIII. hadtestnek és az 5. hadseregnek a támadást a legnagyobb eréllyel folytatnia kellett.

Hogy Potiorek táborszernagy a helyzetnek ily szomorú alakulása dacára még mindig elbizakodottan bizott egy kedvező fordulat előidézésében, azt legjobban mutatja a hadseregfőparancsnoksághoz december 5-én este intézett következő távirata: «Egy most rendelkezésemre bocsátandó új hadosztály hamarosan eldöntené a szerb hadjáratot, amikor is én abban a helyzetben volnék, hogy sokkal erősebb erőket adhatnék le az északi hadiszintérre. Kérem e javaslatomat megfontolás tárgyává tenni». A hadseregfőparancnsokság azonban ezt a kérelmet december 6-án az általános nehéz helyzetre való tekintettel elutasította.

A kombinált hadtest december 5-én az ismételt sürgetések dacára sem tudott oly mértékben tért nyerni, hogy ezáltal a 6. hadsereg sorsán segíthetett volna; sőt midőn a nap folyamán a XIII. hadtest 36. hadosztályának a Pestan-patak mentén harcoló balszárnya Burovóig szoríttatott vissza, ennek folytán az 5. hadsereg déli szárnya védtelen maradt. De a VIII. hadtest 9. és 21. landwehr-hadosztálya ellen is, így kivált Slatinánál, heves támadásokat intézett az ellenség, úgy hogy az említett hadtest csak nagy veszteségek árán tudta annak további előrejutását megakadályozni. A kombinált hadtest sem tudott e napon kielégítő módon tért nyerni. A 7. hadosztály a Vk. Sopottól délre fekvő magaslatokat (Rogačko b.) ejtette birtokába. A 104. népfelkelődandár Popovičig, a 29. hadosztály Ml. Rožarevac–Umčari vonaláig, ellenben a 60. hadosztály fentemlített különítménye csak Bolečig jutott előre. Ezért a hadseregparancsnokság december 5-én este Krauss altábornagyot a támadásnak gyorsabb tempóban való folytatására utasította, mondván, hogy az egész 6. hadsereg és a VIII. hadtest kemény harcban áll, amelynek kimenetele «a kombinált hadtest támadásának erejétől és energiájától függ».

Ámde a VIII. hadtestnek a Turija- és a Pestan-patak között levő jobbszárnya december 6-án sem tudott előbbre jutni, a 9. hadosztály balszárnya ellenben a szemben levő ellenséget okresak–sibnicai igen erős állásába szorította vissza. Tovább északkeletre a 21. landwehr-hadosztály a szerbeknek Dučináig terjedő állásait támadta meg, amelybe még nehéz tüzérség is volt beállítva. A 7. hadosztály Misljevac–Američ vonaláig jutott előre. Balra hátul, Gjurinactól délre a 104. népfölkelődandár, még tovább keletre, a Makovicán a 29. hadosztály lépett harcba. Egy délután 2 órakor Potiorek táborszernagytól beérkezett parancs a kombinált hadtestet főiránnyal Topola felé hajszolta előre, mondván, hogy ennek a hadtestnek teljes erővel folytatandó támadásától függ mindkét hadsereg jelenlegi harcainak eldöntése. A hadtest keleti oldalának és hátának biztosítására az újonnan alakult 60. hadosztály még hiányzó része Pudarcira irányíttatott.

Időközben a helyzet a teljesen elerőtlenedett XVI. hadtestnél annyira rosszabbodott, hogy Bačinovac–Ruda tájékán azt már a mielőbbi áttörés veszélye fenyegette, miért éa Wurm táborszernagy a hadtestnek a Kolubara mögé való visszavonulását rendelte el. Az erről szóló jelentésre Potiorek táborszernagy d. u. 12^h 30´-kor a visszavonulást az egész 6. hadseregre terjesztette ki, még pedig a XVI. hadtesttel Valjevótól a Rabas-patakig, a XV. hadtesttel tovább keletre Nepričaváig; a XIII. hadtestnek egyelőre még Čovka–Lazarevac–Burovo vonalában ki kellett tartania és csak ha a XV. hadtestre való tekintettel okvetlenül szükségessé válnék, kellett azzal összhangzásban Nepričava és Skobalj között a Kolubara mögé visszavonulni. Az említett folyó északi partját okvetlenül tartani kellett, az 5. hadsereg pedig parancsot kapott, hogy a támadást teljes erővel folytassa.

Wurm táborszernagy intézkedése szerint az 1. hadosztálynak Grn.Toplicán át Slovac felé, az 50. hadosztálynak Brezgjén át, a 18. hadosztálynak pedig Ravnjen át Valjevo felé kellett a visszavonulást végrehajtani. Az eddigi harcok alatt az egyes seregtestek létszáma annyira megcsappant, hogy közbeeső utóvédállások foglalásáról sem igen lehetett szó. Igy többek között az 50. hadosztály 3. és 16. hegyidandára mindössze 3000, a kombinált hadosztály 2. és 14. hegyidandára létszámra pedig már csak 1000 embert számlált. A még harcképes csapatok Valjevótól délre hídfőszerű állást foglaltak el, hogy a vonatok és a Valjevóban összesereglett 6000 sebesült és beteg elvonulását, illetve elszállítását biztosítsák. Hogy a kényszerített gyors visszavonulás alatt néhány löveget is vissza kellett hagyni, az nagyon természetes.

A XVI. hadtest visszavonulása folytán a XV. hadtest jobbszárnytámaszát elvesztvén, utóbbi a 40. honvédhadosztállyal Liplje és Moravci között, a 48. hadosztállyal pedig a Milovacon, délnek fordított arccal vett felállítást. Ez viszont a XIII. hadtestet is kellemetlenül befolyásolta, amelynek balszárnya és közepe ép az imént kezdte meg újból a támadást Trbusnica felé. A XV. hadtesttel való kapcsolat fenntartása céljából a 42. hadosztály déli szárnyát szintén vissza kellett vonni. Az ellenség ezt észrevevén, gyorsan utána iramodott.

December 7-én az ellenségnek a XVI. hadtest ellen irányuló nyomása már lényegesen alábbszállt, minek folytán Wurm táborszernagy az 50. hadosztállyal a Valjevótól északra és északnyugatra fekvő magaslatokat, a kombinált hadosztállyal pedig Lukavac környékét szállatta meg. A 18. hadosztály szintén anélkül, hogy az ellenség zavarta volna, a Valjevótól délnyugatra fekvő magaslatok felé tartott, ahova azonban csak december 8-án reggel érkezett meg. A 4. hegyidandár egyelőre Uzicán maradt, a 18. dandár pedig Visegradra érkezett be.

Nem oly simán ment a XV. hadtest további visszavonulása. A 48. hadosztály ugyan még nagyobb harcok nélkül érhette el a Kočica-magaslatot, ellenben a 40. honvédhadosztály Pridvorica tájékán az utánanyomuló ellenség által utóléretvén, ott még nagyon veszteségteljes harcba keveredett. Az 1. hadosztály nagyobb nehézség nélkül gyülekezhetett Loznicánál a Kolubara mögött.

A XIII. hadtest a Burovo–Zupanjac közötti előkészített állásokba vonult vissza, mi mellett csak a 42. honvédhadosztály jobbszárnya szenvedett érzékenyebb veszteségeket a gyorsan utánanyomuló ellenségtől.

Az 5. hadsereg VIII. hadteste december 7-én is alig tudott előbbrejutni; a 21. landwehr-hadosztálynak Slatinánál igen heves ellenséges ellentámadást kellett visszavernie. A 7. hadosztály sem igen tudott tért nyerni a Misljevacon, ellenben a 104. népfölkelődandár éjjeli támadással bevette Nemenikučét. Tovább keletre a 71. dandár a Varovnice-magaslaton, a 29. hadosztály pedig a Dubonától északkeletre fekvő magaslatokat (Slatina 208. és 260. m. p.) közelítette meg. Innen az arcvonal észak felé fordult és Umčarit Schön tábornok tartotta 2 zászlóaljnyi csoportjával, Pudarcit pedig a 60. hadosztály előretolt különítménye a keleti irányból előretörő ellenséggel szemben.

E napon délelőtt a repülők Arangjelovac környékén nagyobb csapattömegeket és igen élénk vasuti szállításokat állapítottak meg észak felé. Erre az 5. hadseregparancsnokság meghagyta a két hadtestparancsnokságnak, hogy a jelzett ellenséges erők beérkezte előtt igyekezzenek a Dučina–Kosmaj–Kosutica–Varovnice által jelölt vonalat elérni.

Az a körülmény, hogy az ellenség e napon a XVI. hadtesttel szemben a Kolubara mentén elég nyugodtan viselkedett, Potiorek táborszernagy újból reményt ébresztett, hogy az 5. hadsereg sikeres támadása esetén a harchelyzetet még a maga javára fordíthatja. E nézete és álláspontja mellett még akkor is megmaradt a táborszernagy, amidőn a megkérdezett hadtestvezérkari főnökök egytől-egyig azt jelentették, hogy a csapatok pillanatnyi állapota mellett nagyobbszabású teljesítményeket várni nem lehet. A XIII. hadtest vezérkari főnöke egyúttal bejelentette, hogy a hadtestnek szintén a Kolubara mögé fog kelleni visszavonulni. Ehhez képest a balkán haderők főparancsnoksága december 7-én d. u. 1^h tájban kiadott intézkedésével a XV. és XVI. hadtestet a megerődítendő Kolubara-vonal feltétlen megtartására utasította. A XIII. hadtestnek főerejével, szorosan csatlakozva a VIII. hadtesthez, amíg csak egyáltalában lehetséges, a Kolubara keleti partján kellett megmaradnia. «Ennek a hadtestnek a kitartásától – így hangzott Potiorek táborszernagy parancsa – függ a végső eredmény.»

De Potiorek táborszernagy ezúttal is tévedett. A szerbek csak azért állottak meg ideiglenesen a Kolubara-szakasz előtt, hogy kötelékeiket rendezve és seregtesteiket átcsoportosítva, lankadatlan eréllyel folytasság a megkezdett üldözést. December 8-án reggel mindenekelőtt a XV. hadtestre vetették magukat, úgyhogy a 48. hadosztálynak a Kočicán, a 40. hadosztálynak pedig a pridvoricai magaslatokon estig kellett tartaniok és csak akkor kelhettek át bántatlanul a Kolubarán.

A XVI. hadtest ellen, amely december 8-án még mindig csak gyülekezőfélben volt a Kolubarától északra fekvő magaslatokon, szintén újult erővel léptek fel és a Valjevótól délre állásban levő biztosító osztagokat a városba visszaszorítván, ott kemény utcai harcok keletkeztek, amelyekben a szerbek oldalán, csapatjainkat hátba támadva, a lakosság is tevékeny részt vett. Ezután a Kolubara-menti állásra vetvén magukat, a szerbek hamarosan azt is hatalmukba kerítették. Rendes visszavonulásról ily körülmények között természetesen szó sem lehetett.[1]

Ily körülmények között a XV. és XVI. hadtestparancsnokok a helyzet felől véleményadásra felszólíttatván, azt jelentették, hogy a csapatok mostani állapotában eredményes továbbműködésről és komoly ellentállás kifejtéséről szó sem lehet és hogy azok retablirozására legalább 14 napi idő szükséges. Miután ennyi ideig az 5. hadsereg egymagában, a fokozatosan, erejének legnagyobb részével feléje forduló ellenség hatalmas nyomásának nem igen lett volna képes ellentállani, a XIII. hadtestnek parancs küldetett, hogy a dec. 9-ére hajló éjjel a XV. hadtesttel egyidejűleg a Kolubara mögé huzódjék vissza, az 5. hadsereg pedig d. u. 11-kor azt az utasítást kapta, hogy a támadást ne folytassa, hanem hogy általában véve elfoglalt állásaiban maradjon meg.

Ez a parancs kivált a kombinált hadtest körében nagy meglepetést keltett, mert az annak körében reggel 4 óta folyó harc máris szép eredményeket mutatott fel. A 7. hadosztály szinmagyar két dandára – a 14. gyalog- és a 17. népfölkelődandár – már reggel 7-kor. elfoglalta a Kosmajtól északkeletre fekvő 520-as magaslatot (Malovan) és egyuttal a Misljevacot is sikerült kiragadni az ellenség kezéből. Ezután a két dandár legénysége, az öreg népfölkelők és a derék kecskeméti 38-asok, szinte vetekedtek egymással, hogy melyikök fog előbb a Kosmaj ormára feljutni. Közös erővel d. u. 1 és 2 között ez is megtörtént, mely alkalommal sok foglyon kivül 10 löveg is került a győzők kezébe. Ép ekkor jutott el hozzám, mint a távollevő 7. hadosztály parancsnokának helyetteséhez, Krauss altábornagynak a harc félbeszakítására és a visszavonulás megkezdésére vonatkozó parancsa, amely mindnyájunkat a legnagyobb ámulatba ejtett. Nekünk hadosztályig bezárólag ugyanis eddig fogalmunk sem volt arról, hogy a 6. hadsereg körében már napok óta oly rosszul áll a dolog és most is csak annyit közöltek velünk, hogy a támadás megszakítása a szomszédos hadsereg körletében történtekre való tekintettel rendeltetett el. A hadosztálynak minden embere fájó szívvel vette tudomásul, hogy a legszebb siker közepette rajtunk kívül eső okoknál fogva kell az oly szépen megindult támadás folytatása helyett visszavonulásra gondolnunk, de én mindjárt bejelentettem a hadtestparancsnokságnak, hogy azt csak az éj leple alatt hajtom végre.

A 7. hadosztálytól keletre a 104. népfölkelődandár a vasúttó kétoldalt előnyomulva, a délelőtt folyamán Vlaska nyugati részét foglalta el, a 29. hadosztály pedig ugyanekkor már csak 200 lépésre állt a Varovnice-magaslat tetejétől. Az innen északkelet felé huzódó balszárny fölött Schön tábornok vette át a parancsnokságot, aki azt a délelőtt folyamán az Umčaritól és Kamendótól keletre fekvő magaslatokig vitte előre. Végül a 60. hadosztálynak Gročkán túl jutott különítményének déltájban a Brestovik-magaslatról ujból Gročkara kellett visszahuzódnia, de nem az ellenség fölénye miatt, hanem azért, mert már utolsó töltényét is ellőtte volt.

Közben az 5. hadseregparancsnokság, ugyancsak a vett paranccsal ellentétben, egyelőre a támadásnak folytatását határozta el mindaddig, amig a Dučinától délre fekvő magaslatok, ahova a 107. népfelkelődandár küldött segítséget a 21. landwehr-hadosztálybeli csapatoknak, továbbá a Kosutica- és a Varovnice-magaslatok teljesen elfoglalva nincsenek, miáltal nemcsak a hadsereg balszárnya, hanem a hadsereg egész frontja kétségkívül sokkal jobb helyzetbe jutott volna. Potiorek táborszernagy ettől a 6. hadsereg némi tehermentesítésére is számítván, még hozzájárult az 5. hadseregparancsnokság eme javaslatához, de mindjárt hozzátette, miszerint az 5. hadseregnek a legközelebbi időben igen nagy ellenséges erők támadására kell elkészülve lennie és az ebből keletkező harcokban a 6. hadsereg részéről 14 nap lefolyása előtt támogatásra nem számíthat. Erre való tekintettel a Stepojevac–Talambas–Koviona–Lipa–Mostine által jelölt vonal azonnal szívós védelemre rendezendő be, hogy a hadsereg túlerős ellenség által megtámadva és visszanyomva, az említett vonalba visszahuzódhassék. Egyuttal tudomására hozatott az 5. hadseregparancsnokságnak, miszerint a 6. hadsereg az éj folyamán teljesen a Kolubara mögé, balszárnyával Skobaljra vonul vissza, miért is jó lesz, ha a VIII. hadtest déli szárnyának biztosítása céljából a Volujakot megszállatja. Ebből kifolyólag az említett hadtest ép kemény harcok közepette, amelyek azonban az ellenség többszöri támadásainak visszaverésével végződtek, azt a parancsot kapta, hogy az éj folyamán nyugati szárnyát Vreoci–Volujak–Arapovac vonalába vonja vissza, ami nehézség nélkül meg is történt.

Egyébként az 5. hadserg parancsnokságának fenti reményei nem váltak valóra, mert a folyton erősbödő ellenséggel szemben a támadás a délután folyamán tovább előre nem nyert tért s igy a déli órákig elért és az 5. sz. mellékleten is feltüntetett eredmény jelzi az említett hadsereg támadásának kulminációs pontját.

Dec. 9-én az 5. hadsereg már csak azért tartott ki a szerbek meg-megujuló ellentámadásaival szemben az elért vonalba, hogy a hátsó állás szemrevételezése és seregtestenként leendő kiutalására elég idő álljon rendelkezésre. Az est beálltával a csapatok a kiutalt állásokba a következőleg vonultak el: (lásd az 5. sz. mellékletet) Schön tábornok csoportja a Mostine magaslattól két oldalt a Duna és a 276-os magaslat között. A kombinált-hadtest 255. trig. magaslat–Krajkova bara–Lipa–Koviona–Parcani–Vis vonalában; hozzá csatlakozva a VIII. hadtest a Talambas hegyháton és a Beljanica északi partja mentén Stepojevacon át a Lukavicaig. Hadseregtartaléknak a 71. dandár az Avala mellé, Zucera rendeltetett.

Bár az 5. hadsereg hadműveletei aránylag sokkal kedvezőbb körülmények között játszódtak le, mint a 6. hadseregéi, azért előbbi az utolsó hónap folyamán mégis állományának felét veszítette el. Ez kitett 1914. okt. 11-én 75. 000 embert, most dec. 9-én már csak mintegy 32.000-ret és pedig: VIII. hadtest kereken 11.000 embert; kombinált hadtest a hozzá csatlakozott 60. hadosztálybeli csapatokkal együtt, mely hadosztály egyébként e napon ujból fel lett oszlatva, kereken 21.000 embert.

Időközben a 6. hadseregnél még rosszabbakké váltak a viszonyok. A szerbek ugyanis dec. 9-én Valjevóból előretörve, a XVI. hadtestnek a várostól északra fekvő állásait folytonos támadásaikkal már délelőtt folyamán tarthatatlanokká tették, miért is Wurm táborszernagy hadtestének a Blizonjski visovi (komb. hadosztály) – Jautina (50. hadoszt.) – Prosek (18. hadoszt.) vonalba való visszavételére adott parancsot.

Az erről szóló hírre Potiorek táborszernagy arra az elhatározásra jutott, hogy a 6. hadsereget mindjárt egyhuzamban jó messze hátra vonja vissza. A déltájban kiadott intézkedés szerint a XVI. hadtestnek Koceljevón át a Draginjatól két oldalt fekvő magaslatokra, a XV. hadtestnek pedig Gomile–Novoselo vonalába kellett visszavonulnia. A XVI. hadtest vonalai Koceljevo–Sabacon át Mitrovicára, a XV. hadtestéi pedig Banjanin át Sabacra voltak irányítandók. A parancsfogalmazványon látható megjegyzés szerint a balkán haderők főparancsnoksága még mindig azt remélte, hogy a két hadtest Sabacnál a szükséges nyugalomban fog részesülni, miért is azoknak a Száva északi partjára való visszavonása egyelőre még nem volt tervbe véve. A XIII. hadtest Piromanra és Lisopoljera rendeltetett vissza, az 5. hadsereg pedig parancsot kapott, hogy egy Obrenováctól délre Belgrádig terjedő hídfőszerű állásban minden rendelkezésre álló erővel okvetlenül tartson ki. Hadsereg tartalékul a XIII. hadtest utaltatott át neki, amelyet az ujból a Kolubara kelete partjára a hadsereg jobbszárnya mögé vonhatott. – A Drina biztositása Snjaric altábornagynak tétetett feladatává és pedig: a felső folyás mentén a Zepa beömléséig a neki eddig is alárendelt csapatokkal, beleértve a 18. hegyidandárt is Skvor ezredes parancsnoksága alatt; a Közép-Drina Zvornikon alulig a 4. hegyi- és a 9. népfölkelő-hadtáp dandárral Lenz tábornok parancsnoksága alatt s végül az alsó folyás 3 népfölkelő-hadtáp zászlóaljjal Komm tábornok parancsnoksága alatt.

A XVI. hadtestet az ellenség még elvonulása közben is megtámadta, ellenben a XV. hadtestet a nyomában volt szerb kombinált hadosztály egészen nyugton hagyta. A XIII. hadtest szintén elég könnyen hajthatta végre visszavonulását s közben megkapta az 5. hadseregparancsnokság ama parancsát, hogy dec. 11-ig Baric és Umka között foglalja el helyét hadsereg-tartalék viszonyban.

Az 5. hadsereg a sötétség beáltával kezdte meg visszavonulását, amelyet a szerbek egyáltalában nem zavartak; lehet, hogy azt nem is vették észre.

Ilyenformán a két hadsereg most már teljesen elvált egymástól. Az eredetileg hatalmas 6. hadsereg létszáma mindössze 16.000 emberre olvadt le, melyből a XVI. hadtestre 6000, a XV.-re pedig 10.000 ember esett. Az 5. hadsereg állománya, mint fentebb említettük, 32.000-re rugott, amelyhez most még a XIII. hadtest 12.000 embere is hozzájárult s igy annak létszáma kereken 44.000 emberre emelkedett.

A délután folyamán Potiorek táborszernagy megszerkesztette jelentését a hadseregfőparancsnoksághoz, amelyben «a 6. hadseregnek előreláthatólag mintegy 3 hetet igénybevevő retablirozás céljából Sabac környékére» való visszavételéről beszél. A XIII. hadtest által megerősített 5. hadsereg – így szól tovább a jelentés – Belgrádtól délre hídfőszerűleg megerődített állásban visszamarad, amíg mindkét hadsereg retablirozása után az offenziva folytatása lehetővé válik.

[1] A harcnak e fázisáról Stegemann könyvében a következőket olvassuk: «Das XVI. Korps hatte sich vergebens an Valjevo geklammert, um den Zusammenbruch zu beschwören. Der Serbe stiess am 8. Dezember nach und warf den Feind in wildem Strassenkampf aus der brennenden Stadt. Da zerbrach die letzte Widestandskraft des schwergeprüften, abgehetzten Korps. Kolonnen- und Batteriepferde verendeten in den Sielen, führerlose Haufen, die ihre letzten Patronen verschossen satten, fielen unter Handschar und Handgranate, Versprengte und Flüchtlinge schleppten sich barfuss und hohlwangig in die Täler des Ub und des Jadar und verliefen sich in den Kukuruzfeldern der Mačva. Was noch bei der Fahne aufrecht htand, wich fechtend gegen Koceljevo und Jautina und deckte den Rückzug». . .