| « F) Üldözés Obrenovac–Ub–Valjevo vonaláig. 1914 november 10-től 15-ig. | KEZDŐLAP | IX. A Kolubara- és Ljigmenti csata. 1914 november 16-tól 30-ig. » |
Miután a szerbek kétségtelenül ügyes viselkedésük által kikerülték azt a kelepcét, amelyet Potiorek táborszernagy olyanformán szánt nekik, hogy őket a két szélső szárny gyors előretolása és bekanyarítása által harapófogószerűen összeszorítása és aztán tönkretegye, a balkán haderők főparancsnoksága november 11-én kiadott intézkedésével már szerényebb célokat tüzött maga elé: már csak azt akarta megakadályozni, hogy az ellenség annyi időt nyerjen, hogy csapatjait újból rendbehozva, Valjevónál és a Kolubara mentén ismét sikerre való kilátással hosszabb ideig helytállhasson. Eredeti célja Potiorek táborszernagynak azért nem sikerült, mert a harapófogó két végét tulságosan gyengére szabta és másrészt a kellő számú nehéz tüzérség felett sem rendelkezett, mely ugyancsak a szárnyakon alkalmazva, messzehordó és kiválóan hatásos lövegeivel onnan az ellenség oldala és háta ellen megsemmisitő hatású kereszttüzet fejthetett volna ki. Második célját csak részben érte el Potiorek táborszernagy: Valjevót sikerült ugyan nagyobb erőfeszítés nélkül bevennie, de már azt nem akadályozhatta meg, hogy az ellenség a Kolubarát is harc nélkül átengedje neki. Ennek oka elsősorban szintén az osztrák-magyar haderő szárnyainak gyengeségében rejlik, amely hátrányt lényegesen ki lehetett volna azáltal egyenlíteni, ha a szerémségi csoportnak egy megfelelően erős része Belgrád és Obrenovac között a Száván átkelve, onnan elementáris erővel tört volna a szerb jobbszárny háta felé előre. Ez az eszme, mint tudjuk, deliberácio, tárgyát is képezte, de aztán tulajdonképen nyomós ok nélkül újból, elejtetett.
Rendelkezésre álló seregtesteit Potiorek táborszernagy épúgy, ahogyan azt csataközben tevé, az üldözés alkalmával is egymás mellett egyenletesen elosztva alkalmazta. Főtartalékot sem előbb, sem most nem különített ki s így ő maga egy-egy újabb tervének, illetve szándékának számottevő friss erők latbadobása által nyomatékot vagy súlyt a hadsereg arcvonalának egyik pontján sem tudott adni. Igaz ugyan, hogy a két hadsereg arckiterjedése átlag 80 és 90 km. között váltakozott, úgy hogy a rendelkezésre álló 13 hadosztály mindegyikére kb. 6.5 km. kiterjedés esett, ami a felette nehézkes terepen ha nem is túlsoknak, de kevésnek sem mondható, de elvégre kb. ugyanannyi jutott átlag a 12 szerb hadosztály mindegyikére is, tekintve, hogy azok soraiban 3. vonalbeli csapatok is harcoltak. Eszerint a két fél hadosztályainak száma és egyszersmind a harcoló csapatok állománya is körülbelül egyforma volt.
Ennek az erőnek a harmadrészét, 4 hadosztályt, a szerb hadvezetőség november 13-án Kamenica tájékán 12 kilométernyi elég szűk területen azzal a szándékkal egyesítette, hogy onnan támadólag előretörve, az osztrák-magyar front közepét áttörje. Itt tehát megvolt a törekvés viszonylagos túlerőnek a létesítésére, bár ez a 4 szerb hadosztály, ha tényleg kenyértörésre került volna a dolog, legalább 5 osztrák-magyar hadosztályt talált volna magával szemben (kombinált, 1., 40., 48. és 42.). Lehet, hogy ennek felimerése, de bizonyára egyéb nyomós okok is arra bírták a szerb vezetőséget, hogy ettől az áttörési kísérlettől elálljon és ezt az elhatározását, az észrevétlen odébbállást, a szerb csapatok megint oly mesterileg hajtották végre, mint ennek előtte is már oly sokszor. Miután ez az észrevétlen eltünés már napirenden kezdett lenni, csodálkoznunk kell azon, hogy az osztrák-magyar csapatok fokozott éberség által nagyobb figyelmet nem fordítottak arra, hogy ez a manőver minduntalan meg ne ismétlődhessék.
A szerb hadvezetőség ama intézkedése, hogy a menekülő lakosságot újból visszakergette az üldöző ellenség torkába, ugyan könyörtelen rendszabálynak minősíthető, de ezzel határozottan sokat könnyített a csapatok sorsán az utak szabaddátétele és sok élelmi- és egyéb hadiszer megtakarítása által.
A könyörtelenségnek egy bizonyos foka nyilvánul meg Potiorek táborszernagy november 11-iki és 12-iki intézkedéseiben is, amelyekben a már kimerült, elgyengült csapatokat végső erejük megfeszítésére és lehetőleg nagy menetteljesítmények elérésére serkenti. Szó sincs róla, a zabrez–valjevói vasút megszerzésének szüksége kétségen felül áll, de végeredményben ez a hajsza, ha nem is azonnal, de később mégis megboszulta magát. A rossz, nedves, hideg időjárás, a seregszükségletek utánszállításának nagy nehézségei, a szilárd alapépítmény hiján sárszalagokká vált utakon, amelyeknek kijavítására és használhatóbb állapotba hozatalára sem anyag, sem elegendő műszaki csapat és munkásosztag rendelkezésre nem állott, a lábbeli és ruházat hiányos volta, a gyenge táplálkozás és a rossz szállás hamarosan kikezdte és gyors tempóban leszállította a csapatok ellenálló erejét és fizikai teljesítő képességét, ami a csapattestek létszámát rohamosan leapasztotta. November 1-én az egyes seregtestek a következő zászlóalj- és lőfegyverállományt mutatták ki:
| 5. hadsereg: | VIII. hadtest | 47 1/2 zászlóalj | 42.000 ember |
| Kombinált hadtest | 42 « | 29.000 « | |
| Szerémségi csoport | 26 « | 17.000 « | |
| Összesen: | 115 1/2 zászlóalj | 88.000 ember | |
| 6. hadsereg: | XIII. hadtest | 33 3/4 zászlóalj | 32.000 ember |
| XV. « | 40 1/2 « | 37.000 « | |
| XVI. « | 70 1/2 « | 65.000 « | |
| Snjarič-csoport | 14 1/2 « | 10.000 « | |
| Összesen: | 159 1/4 zászlóalj | 144.000 ember | |
| Főösszeg: | 274 3/4 zászlóalj | 232.000 ember |
Eddgi a csapatok állományuknak mintegy 50%-át vesztették, de ezek a veszteségek időközben pótoltattak. Foglyul esett eddig mintegy 50 tiszt és 6000 emberünk. Ezzel szemben a mi csapatjaink a fenti időpontig mintegy 70 szerb és montenegrói tisztet és 15.000 embert ejtettek foglyul. A zsákmány kitett körülbelül 60 löveget, 80 lőszerkocsit, 40 géppuskát és 3 zászlót.
Dacára a fenti kedvezőtlen viszonyoknak és ama nyomasztó érzésnek, hogy a sereg arcvonala a nap-nap mellett összezsugorodó csapatállományok mellett máris túlhosszúnak volt mondható, Potiorek táborszernagy Belgrád megszállásának tervbevétele által az állapotnak még további rosszabbodását idézte elő, bár nem férhet hozzá kétség, hogy Belgrád megszállása másrészt erkölcsi tekintetben is sokat nyomott a latba, nem is szólva arról, hogy ezáltal a sereg még egy kiválóan teljesítőképes utánszállítási és hadtápvonal birtokába jutott.
| « F) Üldözés Obrenovac–Ub–Valjevo vonaláig. 1914 november 10-től 15-ig. | KEZDŐLAP | IX. A Kolubara- és Ljigmenti csata. 1914 november 16-tól 30-ig. » |