| « Megjegyzések. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. » |
November 16-án az 5. hadsereg seregtestei közül csak a 29. és a 7. hadosztály tudott Lisopoljenál, illetve Cvetovacnál a Kolubarán átkelni, azonban hídanyag hiányában a megáradt Lukavicával már ezek sem tudtak sehogy sem boldogulni. A XIII. hadtestből a 36. hadosztály kelt át Slovacnál és előcsapatjait Strazara–Bela stena vonaláig tolta előre. A XV. hadtest Groblje–Belosevacig, a 50. hadosztály pedig Bogaticig tolt előre osztagokat. A XV. és XVI. hadtest többi csapatjai Valjevo környékén és attól délnyugatra néhány napi pihenőt tartottak, de miután az utánszállítás nem nagyon funkciónált, üdülésük mérve is csak igen mérsékeltnek nevezhető. Az élelem szükösvolta mellett leginkább a lábbeli hiány hatott nyomasztólag a csapatokra, holott a sabaci raktárakban «egész bakancshegyek» voltak felhalmozva.
November 16-ika derült, napsütéses időt hozott, de bizonyos tekintetben ez a körülmény is annyiban vált inkább hátrányára a csapatoknak, amennyiben a hegységben felolvadt hó a Kolubarát és mellékfolyóit rohamosan megdagasztotta. 17-én az 5. hadsereg körletében újból eső, a 6. hadsereg magasabb régióiban pedig erős havazás állott be, ami a Kolubara alsó folyásának mentét csakhamar rettenetes sártengerré változtatta át, amelyen keresztül a tüzérség és vonatjárművek csak nagy erőfeszítés árán voltak képesek kisebb helyváltoztatásokat végrehajtani.
November 17-ike folyamán a 21. landwehr-hadosztály Lazarevacig jutott előre, a 9. hadosztály pedig a Ljig beömlése táján a Kolubarán átkelvén, a 159. magaslaton álló ellenséget támadta meg. Ezt a támadást a Zupanjac felé előnyomuló 36. hadosztály hathatósan támogatta. A 42. horvát honvédhadosztály a nap folyamán szintén átkelt a folyó tulsó partjára. A 6. hadsereg körletében csak annyiban történt változás, hogy Visegradnál a híd elkészülvén, Snjarič altábornagy csapatjainak egy részével a Drinától keletre fekvő magaslatokat megszállotta. Potiorek táborszernagy e napon abban a hiszemben, hogy a Kolubara mentén csak ellenséges utóvédek maradtak vissza, az 5. hadseregnek ezek elkergetése, illetve a Kolubarától keletre fekvő magaslatok megszállása után szintén háromnapi pihenőt helyeztt kilátásba. Egyidejűleg mindkét hadseregparancsnokságnak meghagyta, hogy erős gyalogsági és lovaskülönítményeknek a Morava-völgyekig, illetve Uzicéig való kiküldése által az ellenséggel az összeköttetést okvetlenül tartsák fenn. Ezek az osztagok csakhamar megállapították, hogy Dudovicától délnyugatra a Milovac–Bacinovac–Ruda által jelölt hegyvonulatot szintén erős ellenség tartja megszállva. Ennek dacára, mivel a Milovacon 4 tiszt és 500 ember, Grn. Toplicánál pedig 540 szerb katona rakta le a fegyvert a körülbelül hasonló erejű földerítő különítményeink előtt s miután ezek a foglyok a szerb hadsereg szellemét felette deprimált színben tüntették fel s annak további visszavonulását küszöbön állónak mondották, a balkán haderők főparancsnoksága abban a hiszemben volt, hogy a szerbek csak ideiglenesen állottak meg a Kolubara mentén.
November 18-án a 9. és 36. hadosztály, amelynek 13. dandára Dudovica felé vett irányt, folytatta támadását a Kolubara–Ljig-szögben levő, szivósan védekező ellenség ellen, de említésreméltó eredményt e napon sem tudott felmutatni. A front többi részein aránylag nyugalom uralkodott.
November 19-én reggel Potiorek táborszernagy «az offenziva folytatására» a következő irányelveket adta ki:
«1. A szerb erők előreláthatólag Čačak-Grn. Milanovac–Rudnik–Arangjelovac vonalában fejtenek majd ki szivós ellentállást. Belgrádnál és attól keletre ismeretlen erejű ellenség áll.
«2. Egyelőre szándékom, hogy az 5. hadsereggel Belgrád környékét megszállom s addig a 6. hadsereggel az ellenséges főerőt lekötöm.
«3. Az 5. hadseregnek a Szerémségben és a Bánságban nélkülözhető összes erők támogatása mellett Belgrádot kell hatalmába kerítenie, minek megtörténte után előreláthatólag déli irányban, a Vk. Ivanča–Vlaska–Mijajlovac által jelölt vonal felé kell majd bekanyarodnia. A Belgrád elleni támadáshoz az 5. hadsereg november 22-én estig a Turihjától északra fekvő területen csoportosul, úgyhogy a támadást 23-án megkezdhesse. A VIII. hadtest helyét Lazarevacnál a XIII. hadtest foglalja el. Nemcsak a balkán haderők, hanem az általános hadihelyzet legfőbb érdeke, hogy Belgrád mielőbb elfoglaltassék, hogy azután azonnal teljes erővel indulhassunk a szerb főerők ellen döntő támadásra.
«4. a 6. hadsereg november 23-án estig a Turija-pataktól délre Strmovo–Mramor–Golubac–Galic vonalában csoportosul, ahonnal azonban a döntő támadást Arangjelovac–Čačak vonala ellen csak külön parancsomra hajtja végre. A XIII. hadtest mindig készen legyen arra, hogy az 5. hadsereg jobbszárnyával egyetemben ellenséges erőknek Arangjelovac környékéről északi irányban az 5. hadsereg felé való eltolását keleti irányban megindítandó azonnali támadás által megakadályozza.»
Egyelőre azonban ez az új terv még nem jutott a csapatok mozdulataiban kifejezésre. A 9. és 36. hadosztály november 19-én is folytatta a megkezdett támadást, de az ellenséget csak a Čovka-magaslaton át huzódó főállásig tudták visszaszorítani. Közben a 36. hadosztály jobboldalának biztosítására a 42. hadosztály a Milovac-magaslat felé nyomult előre. A 21. landwehr-hadosztály lazarevaci támadása egyáltalában nem haladt tovább előre. A XV. hadtest 1. hadosztálya e napon Ključ–Cerovo b.–473 m. p. vonaláig jutott előre és az arcvonala elé tolt zászlóalj a Plandis-magaslaton 300 foglyot ejtett, a Bacinovacra feljutott hírszerző különítmény pedig pláne 1000 szerbet ejtett foglyul.
A VIII. hadtest és a XIII. hadtest 36. hadosztálya november 20-án sem tudtak előbbre jutni, ellenben a 42. honvédhadosztály megszállotta a Milovac-magaslatot. A XV. hadtest e napon az 1. hadosztállyal Brezgjén át a Ruda- és Klik-magaslatok felé, a Mionica–Grn. Toplicán át előrerendelt 48. hadosztállyal pedig a Bacinovac–Ruda-magaslatok felé indult támadásra. A XVI. hadtestnél a helyzet változatlan maradt. Miután a visegradi hídat az árvíz elsodorta, Snjarič altábornagy kénytelen volt csapatjait újból a Drina tulsó partjára visszavonni.
E napon a XIII. hadtest parancsnoka megismételte előzőnapi ama kérését, hogy felette fáradt és elcsigázott csapatjainak háromnapi pihenőt adhasson, de Potiorek táborszernagy újból kijelentette, hogy amíg az obrenovac–valjevói vasútvonal teljesen biztosítva nincs, addig pihenőről nem lehet szó. És e napon tényleg már úgy állt a helyzet, hogy az utánszállított készletek a harácsoltakkal együtt csak épen hogy még elegendők voltak a XV. és XVI. hadtestbeli csapatok ellátására, míg a hadtápvonatszakaszok még messze hátul Loznica és Zavlaka között folytattak előrejutásuk érdekében sziszifusi munkát és ádáz harcot a tartósan esős időjárásokozta hajmeresztően rossz útviszonyokkal. A legnagyobb baj pedig az volt, hogy elől már a lőszer is fogytán volt. Ezért Potiorek táborszernagy 20-án későn este a következő parancsot adta ki:
«A VIII. hadtest nem tud tért nyerni. A XIII. hadtestnek és a XV. hadtest legalább egy hadosztályának holnap 21-én teljes energiával előre kell törniök, hogy az ellenséget a Kolubarától és Dubovicán alul a Ljig-től keletre fekvő magaslatok elhagyására kényszerítsék».
Ámde a VIII. hadtest november 21-én sem jutott előbbre. A még mindig Cvetavacnál küzködő 7. hadosztály pedig, ha nagyobb tért nem is nyert, de legalább 600 foglyot szállított be e napon.
A XIII. hadtest dudovicai csoportja november 24-én átkelt ugyan a Ljigen, de az ellenség ellentámadása elől később újból a balpartra kellett visszatérnie. A XV. hadtest folytatta támadását a Mednik–Bacinovac–Klik-magaslati vonulat ellen és a 40. honvédhadosztályt hadtesttartalékviszonyban Grn. Toplicára rendelte előre. Kemény harcok után este az 1. hadosztálynak sikerült a Ruda-magaslatot bevenni, mely alkalommal 2 löveget és 300 foglyot ejtett birtokába. A XVI. hadtestparancsnokság által a XV. hadtest támogatására rendelt Goigenger-hadosztály a Stražara-magaslatot szállotta meg. Az 50. hadosztály megerőltető menet után későn este Ravnje tájékát, a 18. hadosztály pedig, amelynek a magas hóállás miatt Valjevón át kellett nagyot kerülnie, Dračič tájékát érte el. A 4. dandár még mindig Rogačica tájékán, Snjarič altábornagy a 17. dandár zömével Visegradnál állott.
A balkán haderők e napi helyzetét az 5. sz. melléklet mutatja.
Potiorek táborszernagy november 21-én főhadiszállását Dolnja-Tuzlából a drinamenti Koviljacára tette át, ahova november 22-én este érkezett meg törzsével.
E napon, amelyen végre a hadihídkészletek is beérkeztek, a VIII. hadtest veszteségteljes erőlködése dacára sem tudott előbbrejutni, a 7. hadosztály is csak Vk. Crljeni nyugati szegélyét érhette el. A 29. hadosztály végre a Lukavicán is átjutván, az erősen megerődített és megszállt Stepojevac–Konatice felé nyomult előre. Végül a 104. népfölkelődandár körében a helyzet változatlan maradt.
A 6. hadseregnél a XIII. hadtest november 22-ike folyamán is eldöntetlen harcot vívott a Ljig mentén. A XV. hadtestnél a 48. hadosztály a 80. honvéddandár támogatása mellett a Mednik–Bacinovac által jelölt hegyvonulatot ejtette birtokába, míg a 12. hegyi- és a 79. honvédgyalogdandár a XIII. hadtest támogatására Moravci felé indíttatott el. Végül az 1. hadosztály a Rudáról visszavetett ellenséget Cugulj–Igriste irányában követte, ahol az újból állást foglalt.
A XVI. hadtestparancsnokságnak november 12-ikére kiadott intézkedése szerint Goiginger-hadosztályának a Rajac-, az 50. hadosztálynak a Rior-magaslat tájékára, a 18. hadosztálynak pedig Ražanán át Kosjerici felé kellett volna előnyomulnia. Miután azonban a Maljen, Rior és Siljak tájéka erősen meg volt szállva ellenség által, a Goiginger-hadosztály, hogy métermagas havon át veszélyes oldalmenetét végrehajthassa, mindezek felé a magaslatok felé oldalbiztosító-osztagokat kellett kiküldenie, ami a különben is rettentően megerőltető előhaladást még jobban megnehezítette és meglassította. Az 50. hadosztály szintén csak éjféltájban érte el a Brezgjetől keletre fekvő Grn. Lajkovcit. A 18. hadosztály a Drenovacki Kik-en át végrehajtott kerülővel érte el Mrcici tájékát, ahonnan az ellenséget visszavonulásra bírta. A Dub felé irányt vett 4. hegyidandár a 861. trigonometrikus magaslatot ejtette birtokába. Bajina bastánál a 9. hadtápdandár osztagai gyülekeztek, a Visegradnál újból a Drina jobbpartjára átkelt 17. dandár részei pedig erős harc után a délkeletre fekvő Suha gora-magaslatot ejtették birtokukba.
A november 22-iki eseményekről beérkezett hírek nyomán a Koviljacára érkezett főparancsnokság november 23-án reggelig arra a meggyőződésre jutott, hogy a szerbek visszavonulásuk beszüntetése mellett a Kolubara és a Ljig mentén nemcsak utóvédekkel, hanem erős erőkkel vették fel a harcot. És ez meg is felelt a valóságnak, amennyiben november 16-ától kezdve a Kolubara–Ljig mentén és attól délnyugatra az egész szerb hadsereg harchoz volt csoportosítva az 5. számú mellékleten látható módon. Foglyok bemondása szerint azonban alig férhetett hozzá kétség, hogy az ellenség hamarosan Arangjelovac–Rudnik–Grn. Milanovac vonalára huzódik vissza. A századok állománya a Kolubara mentén való megálláskor kereken 100, helyenként csak 60 főből állott. Itt aztán az újoncok besorolása által a századok állománya átlag 200 főre emeltetett. Ezáltal azonban a hadsereg jó szelleme és harcratermettsége lényegesen alábbszállt.
Ugyancsak november 22-én a XV. hadtest azt jelentett, hogy másnap kelet felé előretörve, majd a XIII. hadtest támogatására észak felé bekanyarodni szándékozik. Potiorek táborszernagy erre azt válaszolta, hogy ezzel a tervvel «teljesen egyetért» és azt minden tekintetben magáévá téve és még jobban kibővítve, november 23-án reggel a következő sürgősnek jelzett távirati intézkedést adta ki:
«Ugy látszik, hogy a középső Kolubara és a Ljig mentén az ellenséges főrerő áll. A XV. és XVI. hadtest november 24-én Moravci–Suvobor vonalából kelet felé intéznek támadást, mire a XV. hadtest északkelet felé bekanyarodik, a XVI. hadtest pedig az oldal biztosítását veszi át kelet és dél felé. A XIII. hadtest csak akkor kezdi meg a döntő támadást, mikor a XV. hadtest a Ljigen való átkelést már kierőszakolta. 5. hadsereg a 7. hadosztállyal délkelet felé bekanyarodni igyekszik.[1] A biztosítást és felderítést az 5. hadsereg a Belgrádtól délre fekvő terület, a XVI. hadtest pedig Uzice–Čačak felé továbbra is kielégítő módon végeztesse».
Az 5. hadseregparancsnokság a fenti parancsból kifolyólag november 23-ikára általános támadást rendelt el, de ez a 104. népfölkelődandárnál sem ezen, sem a következő napokon nem vezetett eredményre. A 29. hadosztály, a nála levő 71. dandárt is felhasználva, november 23. és 24-ike folyamán Konaticét és az innen Stepojevac felé húzódó hegyhátat foglalta el, miközben több mint 200 foglyot ejtett. A 7. hadosztály egy része 23-án Stepojevac felé nyomult előre, főereje pedig Vk. Crljeninek kettős átkarolással történt elfoglalása után a Volujak-magaslatra tört előre. A VIII. hadtestnek úgy 23-án, mint 24-én igen nehéz harcai voltak. Itt az ellenség ismételten ellentámadásokba ment át, amelyeket csak nehezen sikerült kivédeni.
November 25-én tovább folyt a harc, de számottevő eredményre sem most, sem a közeljövőben az 5. hadseregparancsnokság nem számított. Annál kellemesebb meglepetést okozott a későn este beérkezett ama hír, hogy a 9. hadosztálynak sikerült a 36. hadosztály támogatása mellett Petkát és a tőle délre fekvő területet meglepő nekirohanással elfoglalni, miközben 18 tiszt és 1204 főnyi legénység foglyul s azonkívül 3 löveg, 2 géppuska és 4 lőszerkocsi zsákmányul ejtetett.
Ez a szép eredmény reményt ébresztett, hogy másnap a VIII. és XIII. hadtest együttes támadása sikerrel fog járni, ami azonban nem következett be. Épúgy nem sikerült sem a megerősített 29. hadosztálynak, sem a Száva északi partjáról tüzérség által hathatósan támogatott 104. népfölkelődandárnak a támadása sem. Sőt a szerbek Belgrádból hozott segítőcsapatokkal a 29. hadosztály északi szárnya ellen erőteljes ellentámadást hajtottak végre, amelyet azonban nagynehezen kivédeni sikerült. Frank gyalogsági tábornok és Potiorek táborszernagy sürgető parancsai hiábavalók voltak, Krauss altábornagy kénytelen volt azt jelenteni, hogy 29. vagy 30-ika előtt a támadást megújítani nem képes.
A 6. hadseregnél szintén nem valami rózsásan álltak a viszonyok. A XIII. hadtest Potiorek táborszernagy fentközölt parancsa értelmében egyelőre várakozó magatartást tanusított. A XV. hadtest november 23-ikát az átcsoportosításra használta fel, amely következőleg hajtatott végre: A 40. hadosztály Ljig helységtől északra, a 48. hadosztály az említett helység és a Mednik-magaslat között összpontosult, az 1. hadosztály pedig tartalékviszonyba Grn. Toplicára rendeltetett. A Rajacra rendelt Goiginger-hadosztály eközben a Siljakon erős ellenségre bukkant, amelyet a 2. hegyidandárral arcban, a 6. hegyidandárral északról, a 109. népfölkelődandárral pedig délről támadott meg. A 14. hegyidandárt, visszamaradt három 1. hadosztálybeli zászlóaljjal együtt, a Maljent megszállva tartó ellenség ellen kellett kirendelni. Ily széles csoportosítás mellett nem csoda, hogy a hadosztály zöldágra jutni nem tudott, miért is a 50. hadosztály beérkezését kellet bevárnia. Ez a hadosztály november 23-án a 3. és 16. hegyidandárt képező zömmel Brezgjeről a Siljak–Suvobor felé, a 15. hegyidandárral pedig a Maljen felé nyomult előre. A métermagasságú hó annyira megnehezítette és meglassította a hadosztály csapatainak előrejutását, hogy azok csak este érték el a harcterületeket. A 18. hadosztály 1. és 5. hegyidandára a Crn v. felé vett irányt, de azt teljesen elfoglalni nem tudták, ellenben a 13. hegyidandár a Kozomort hatalmába kerítette. A 4. hegyidandár e napon még a Varda-magaslat birtokáért küzdött, a Snjarič-dandárnak pedig Visegrad tájékán oly erős ellenséges csoporttal akadt dolga, hogy annak a főerőkhoz való csatlakozására annál kevébbé lehetett számítani, mivel a Gorazdenál álló szerbek és montenegróiak időközben ismét mozgolódni kezdtek.
November 24-én a 4. dandár a Varda-magaslat elfoglalása után Sječarekán át Kosjerici felé vett irányt, hogy a 18. hadosztállyal szemben álló ellenség hátába kerüljön, amire azonban a Kozomor elfoglalása folytán már nem lévén szükség, a dandár újból a rogačica–uzicei országút felé tért le. A Bajina bastánál álló 9. hadtápdandár ugyanekkor Dub irányában nyomult előre. A 18. hadosztály balszárnya november 24-én még mindig a Crni v. birtokáért küzdött, a jobszárny ellenben a magas hóállás miatt csak Ražanáig tudott előrejutni. Tovább keletre az 50. és a kombinált hadosztály összekeveredett dandáraiból a 1/2 9., 14 és 15-ik, délután 3h-ig a Maljen-kúpot ejtették birtokukba, miközben 3 géppuskán kívül 300 foglyot ejtettek, a keleti csoport ellenben a 3. és 16. hegyidandár harcbadobása dacára sem tudta a Suvobort hatalmába ejteni.
A XV. hadtest november 24-én következőleg indította meg a felső Ljig elleni támadását: A 40. honvédhadosztály Moravcitól kétoldalt tüntetett; a 48. hadosztály 11. dandárának tovább délre Ljig helységig az ellenséget lekötnie kellett, míg a 10. és 12. dandár mint főtámadócsoport a Bukva-magaslaton át irányíttatott. Az 1. hadosztály (7., 8., 1/2 9. dandár) Vis–Velisevci területén hadtesttartalékviszonyban állott fel. Estig tartó előnyomulás és éjjeli harc árán sikerült a főtámadó csoportnak (10. és 12. dandár) a Bukva lejtjére feljutni. Támogatására, illetve a Bukván álló ellenségnek délről való átkarolása céljából november 25-én a hadtesttartalék egyik dandára (az 1. hadosztály 7. dandára) Gragjenik–Slankovicán át indíttatott útba. Ámde a Gragjenik-magaslatot még szívósan védte az ellenség a vele szemben álló Goiginger-hadosztálybeli 6. dandárral szemben s így a két dandárparancsnok abban állapodott meg, hogy a 6. dandártól 1 zászlóaljat, a 7-iktől pedig 2 zászlóaljat és 1 üteget a Gragjenikkel szemben visszahagynak, a két dandár fennmaradó részével pedig nem a Bukva felé, ahova a 7. dandár irányítva volt, hanem a 881-es magaslaton át a Rajac felé nyomulnak előre. Ennek dacára a 10. és 12. dandárnak erős küzdelem után estig a 7. dandár támogatása nélkül is sikerült a Bukva-magaslatot elfoglalni és azt az ellenséges ellentámatás ellen is megtartani, de a kritikus helyzet arra bírta a XV. hadtest parancsnokságát, hogy a hadtesttartalék még egy dandárát, a 8-ikat is iderendelje, minek folytán a hadtesttartalék immár csak a 1/2 9. dandárra zsugorodott össze.
Ezalatt a XIII. hadtest november 24-én Potiorek táborszernagy parancsa értelmében mit sem csinálva, tétlenül várt a XV. hadtest térnyerésére, 25-én ellenben a 36. hadosztály a Čokva-magaslatra intézett támadásával elősegítette a VIII. hadtest által elért, fentebb említett szép eredmény kivívását. A 42. horvát honvédhadosztály még e napon is várakozó álláspontot foglalt el.
A XVI. hadtest körletében a siljak–suvobori csoport (a Goiginger-hadosztály 2. és 6. hegyi- és a 109. népfölkelő-, valamint az 50. hadosztály 3. és 16. dandárai)[2] november 25-én sem tudta az ottani ellenséget legyűrni. Délután 4h felé végre a 16. hegyidandár a Riortól keletre fekvő 684-es magaslatra érve parancsot kapott, hogy a gerinc mentére nyomuljon előre a Suvobor felé, míg a Maljen-kúpot bevett s időközben a Rior-magaslatot elért csoportnak (1/2 9., 14. és 15. dandárok)[3] a Baina glaván át délről megkerülve kellett az ellenség oldala és háta ellen működött. Végül a 18. hadosztálynak november 25-én a Crni v.-magaslatot is sikerült bevennie s aztán az 1. és 13. hegyidandár a Ražanától délre fekvő Glogovci–Suvi v. vonaláig, az 5. dandár pedig a Veliko b.-ig jutott előre. A 4. hegyi- és a 109. hadtápdandár e napon már Dub–Jaorina tájékán állottak.
November 26-án délig a 4. hegyidandár a 9. hadtápdandár segítségével ezt az ellenséges csoportot is visszanyomván, a következő napon délután már Uzice is kezünkbe került. A 18. hadosztály 1. és 13. dandára e napon a Ridovin álló ellenséget is visszavetvén, Uzice felé tervbe vett további előnyomulását megszüntette, hogy az 5. dandárnak ideje legyen a csatlakozásra. Nevezett dandár 26-án a Veliko b.-n és Pogleden át folytatott felette fárasztó menet után a 760-as magaslatnál elérte a požegai országutat. November 27-én a dandár a Vk. Zajčicán álló ellenséget támadta meg, de azzal egyedül nem bírván, a hadosztály zöme is ahelyett, hogy Uzicére folytatta volna előnyomulását, délkeleti irányban a požegai országút felé vett irányt és még azonap a 13. dandár Brezjacit, az 1. dandár pedig az ettől északra az országút mentén fekvő 673-as magaslatot érte el.
A Goiginger- és az 50. hadosztály november 26-iki együttes támadását a havazás és a köd nagyon megnehezítette. November 27-én a 6. és 7. hegyidandár részei a Gragjenik-magaslatot, a 2., 3. és a 109. dandár a Siljakot, a 1/2 9., 14. és 15. dandárok pedig a Babina glavai sáncok közül hatot foglaltak el. Ellenben a mokra pecinai, suvobori és rajaci állásban még mindig szivósan kitartott az ellenség, sőt este 7h tájban a Rajacról a 881-es magaslat irányában hatalmas ellentámadásba mentek át a szerbek, amelyet a 3., 6. és 7. dandároknak csak az utolsó tartalékok latbavetése révén sikerült kivédeniök.
A Bukva-magaslat bevételének hirére Potiorek táborszernagy még november 25-én este a XV. és XIII. hadtestet az offenziva erőteljes folytatására utasította. Ebből kifolyólag a XV. hadtestparancsnokság az általános támadás végrehajtására nyomban akként intézkedett, hogy a bukvai csoport (8., 10. és 12. dandárok) támadásának folytatása mellett a 48. hadosztály 11. dandárának még az éj folyamán a Ljig helységtől délkeletre levő magaslatot kellett hatalmába kerítenie. Ennek megtörténte után a 40. honvédhadosztálynak Moravcin át a 244-es magaslat felé kellett előretörnie. Ezzel egyidejűleg a XIII. hadtest 42. honvédhadosztályának a Ljigen átkelve, az Onjeg-pataktól délre fekvő magaslatok ellen kellett előnyomulnia s végül a 36. hadosztály parancsot kapott, hogy Zupanjacon át Cibutkovicára való előnyomulás által támogassa a többi seregtestek működését.
E parancs folytán a 48. hadosztály a 8. és 10. dandárt biztosításul a Bukván hagyva, a 12. dandárral délről, a 11-ikkel pedig nyugatról indult a Glavica Dicska ellen támadásra, de az csak lépésről-lépésre tudott tért nyerni, a 40. hadosztály pedig csak a Ljigig jutott előre. A 42. honvédhadosztálynak sikerült november 26-ika folyamán Dudovicánál a folyón átkelnie, de egy éjjel végrehajtott szerb ellentámadás a hadosztály egyik ezredét megint a folyó mögé vetette vissza. A 36. hadosztály kevésbbé szivós ellenállásra találván, estig Čibutkovicát ejtette birtokába. Ezek a harcok annyira megviselték kivált a 42. hadosztály csapatjait, hogy a XIII. hadtest parancsnoka 26-án este azt jelentette, hogy csapatjai elérték «az emberi teljesítőképesség határát».
November 27-én a XIII. és XV. hadtest támadása az utolsó erők latbavetése dacára csak nagyon lassan haladt előre. A 36. hadosztály lassan Barzilovica felé tért nyerve, tőle telhetőleg segítette a 42. honvédhadosztályt a Zakinac elleni kemény harcában. A 40. hadosztály Moravcinak rohammal való bevétele után a 244-es magaslat felé dolgozta magát előre. A 48. hadosztály a 11. dandárral nyugatról, a 12. és az erősbítésére utána rendelt 8. dandárral déltől folytatta a támadást a Glavica Dicska ellen, de azt estig sem tudta hatalmába karíteni. Ekkor már a XV. hadtest parancsnoka is azt jelentette, hogy csapatjai «a telejsítőképesség határát» elérték s azonkívül komoly panaszt emelt az anyagi helyzet tűrhetetlen volta miatt is.
A két hadtestparancsnoknak fenti jelentése a helyzet komolyságát egész rideg valójában tárta fel a balkán haderők főparancsnoksága előtt és ez utóbbi – amint naplójában kifejti és ehhez nem is igen férhet kétség – még sem tehett mást, mint hogy a ljigmenti akciót még tovább forszirozza, hogy ezáltal az 5. hadsereg végre mégis elérje a Kolubarától keletre fekvő magaslatokat a seregellátás céljából oly kiválóan fontos valjevo–obrenovaci vasútvonal biztosítása végett. A dologban az volt a legkellemetlenebb, hogy az utóbb említett hadsereg körében november 27-ike sem hozta meg a várva-várt végleges döntést, habár a VIII. hadtest jelentős sikerről számolhatott be, mert arcvonala előtt az ellenség a Vis–Glavica–Medosevac által jelölt vonalba huzódott vissza. Tovább északra a Volujak-magaslatig az ellenség frontja váltoaztlan maradt. Az ellenség visszavonulása a VIII. hadtest tüzérségének előrevonását tette szükségesség, ami a felázott talajon csak a gyalogság segítségével kötélvontatás mellett volt lehetséges.
A kombinált hadtest körében november 27-én csak apróbb csatározások folytak.
November 28-ika az 5. hadseregre nézve elsőrendű kritikus nappá vált. A szerbek ugyanis Belgrádnál levő csapatjaiknak harcbadobása mellett Konaticénál a 29. és Lazarevacnál a 21. landwehr-hadosztály ellen megfelelő tüzérségi előkészítés után erőteljes ellentámadást hajtottak végre, amely, kivált Lazarevacnál, majdnem a 21. landwehr-hadosztály végleges áttörését vonta maga után. Miután azonban a szomszédos csapatok derekasan megállták helyüket, az ellenség itteni sikerét se tudta kellőleg kimélyíteni.
Az 5. hadsereg eme negativ eredményével szemben a 6. hadsereg e napon a csapatok fáradtsága dacára igen szép pozitiv sikereket mutatott fel.
A XIII. hadtest a 36. hadosztállyal Barzilovicánál, a 42. honvédhadosztállyal pedig a Zakinacon támadását folytatva, a délután folyamán az ellenséget a Visről déli irányban vezető karbantartott kocsiutig szorította vissza.
A XV. hadtest körében a 40. hadosztály a 244-es magaslatott ejtette birtokába, mely alkalommal 2 ezredparancsnokot, 17 más tisztet és 1054 embert, valamint 11 géppuskát sikerült hatalmába keríteni. A Glavica Dicska elleni támadás ugyan szintén szépen haladt előre, de végleges eredmény itt még nem volt elérhető.
A XVI. hadtestnél még mindig tovább folyt a véres harc a Rajac és a Suvobor birtokáért, de végleges döntés még novembern 28-án sem volt elérhető. Ezért a hadtestparancsnokság utolsó tartalékát, a 7. helyi népfölkelődandárt is Goiginger altábornagy rendelkezésére bocsátottta. A 18. hadosztálynál az 5. dandár a Zeleni breget, az 1. dandár pedig Duskovcit szállotta meg; a 3. dandár Brezjaciról kelet felé előnyomulva, a Dobrinjska rekáig jutott előre. Az éj folyamán a szerbek a 5. dandár ellen szuronyrohamig menő ellentámadást hajtottak végre, de hamarosan újból visszaüzettek.
November 29-én a VIII. hadtest a Vis és Glavica felé megkezdte az előnyomulást, de miután a ködös idő a végre új állásait elfoglalt tüzérség közreműködését majdnem kizárta, a hadtestparancsnokság a további előnyomulást beszüntette.
Közben a Vis-magaslatot a 36. hadosztály 16. ezrede dél felől közelítette meg, miközben egy ellene irányuló szerb ellentámadást sikerrel vert vissza. A 42. honvédhadosztály a nap folyamán a 247-es magaslaton kissé túl is jutott.
A XV. hadtestnél a 40. hadosztály harc nélkül érte el Poljanice–Parlog vonalát. A 48. és az 1. hadosztály a Glavica Dicska-magaslatot ejtették birtokukba.
A XVI. hadtest körletében Goiginger altábornagy már reggel 5h-kor elfoglalta a Suvobort; épígy előre juthatott már a babina glavai csoport is. A Rajacról a 6. dandár egy, tüzérséggel ellátott szerb ezredet üzött el. Goiginger altábornagy a visszavonuló ellenséget üldözbe, estig a hadosztály zömével és a hozzá csatlakozó 50. hadosztálybeli 3. dandárral Banjaniig, a 14. dandárral pedig a Danilov v.-ig jutott előre. Az 50. hadosztály 15. és 16. dandára Brajicit érte el. Az itteni harcok alatt a szerbek 250 foglyot és 3 géppuskát vesztettek. A 18. hadosztály arcvonala előtt a szerbek már az éj folyamán kiürítették állásaikat. A hadosztály ennélfogva ellenséges behatáson kívül, de a jeges hó által erősen hátráltatva, estig Ostrica–Srd Dobrinjáig, a 13. dandár egy oldaloszlopával Tabanoviciig jutott előre. A 4. hegyidandár e napon egy különítménnyel Požegát szállotta meg, a dandár zöme pedig Uzicénél maradt a Snjarič-dandár beérkeztét bevárandó, bár ez utóbbinak e napon újból egy erősebb ellenséges támadást kellett visszavernie s így annak térnyerésére a közeljövőben már alig volt kilátás.
Mihelyt Potiorek táborszernagy a fenti örvendeletes eseményről értesült, a kora délutáni órákban nyomban a következő parancsot küldötte az 5. hadseregparancsnokságnak:
«Az 5. hadsereg műveleteinek minél előbb a mindkét hadsereg számára döntő fontosságú obrenovac–valjevói vasút biztos kézbevételét kell eredményezniök. A XIII. hadtestnek a 36. hadosztály zömével a Vis-magaslatot kell elfoglalnia; a 9. hadosztálynak ezt a támadást az 5. hadseregparancsnokság utasításai szerint lehetőleg nagy erőkkel kell hogy támogassa».
Erre azonban már nem volt szükség, mert a szerbek november 30-ikára hajló éjjel az 5. hadsereg előtti állásaikat is odahagyták, megint oly síri csendben és minden feltünés nélkül, hogy senki sem vette észre.
Az erről szóló hírre Potiorek táborszernagynak november 30-án kiadott intézkedése szerint a 6. hadseregnek december 3-ig bezárólag retablirozás céljából pihenőt kellett tartania és pedig a XVI. hadtestnek a Stavnička rekától délre, előcsapatok Galic–Vranovica–Golubac vonaláig előretolva; a 18. hadosztály, úgy mint eddig, lépcsős viszonyban jobbra hátul Donja és Grn. Dobrinja tájékán. XV. hadtest tovább északra a Parlogtól északra elfolyó Lipovica-patakig, előcsapatokkal a Lipeten és Parlagon. XIII. hadtest a XV.-hez észak felé csatlakozva, a Lazarevac–Lukavica által jelölt mélységi vonalig; előcsapatok a parlog–visi karbantartott úttól keletre. A 36. hadosztály zöme Stubicanál.
Az 5. hadsereg csak akkor kezdhette mge pihenőjét, ha a Kolubarától keletre fekvő magaslatok mindenütt oly kiterjedésben biztosan csapatjaink kezében lesznek, hogy a vasuti közlekedést fenntartani és a Szávát Ostružicáig aknáktól mentesíteni lehessen, egyrészt mivel a valjevói vasút birtokbavétele a 6. hadsereg retablirozása céljából elengedhetlen és mivel a Belgrád elleni támadás energikus előkészítését megszakítás nélkül folytatni kell. ehhez a VIII. hadtest egyik hadosztálya is fel volt használandó, amelynek helyét a XIII. hadtest megfelelő széthuzása által kellett kitölteni. Az ellenséggel való érintkezést és a felderítést mindenütt erős különítmények által kellett fenntartani.
Ebből kifolyólag a 104. népfölkelődandár Duboko b.–Ml. Mostanicáig, a 29. hadosztály a meljek–stepojevaci országútig, a 7. hadosztály Stepojevac–Volujak vonaláig, a VIII. hadtest pedig Zeoke–Kremenica vonaláig nyomult előre. Tovább délre a 6. hadsereg előcsapatai Smrdljikovac–Parlog–Lipet–Golubac–Vranovica–Galic vonalában állottak. A 18. hadosztály megmaradt előcsapatjaival Ostrica–Smisalj vonalában, a zömmel Papratiste–Srd és Grn. Dobrinja területén. A 4. dandár Požegán helyezkedett el, a 9. népfölkelőhadtápdandár Uzicén.
Miután a montenegróiak Cattaróval szemben tétlenek maradtak, a 47. hadosztályparancsnokság ott új alakulásokból Skwor ezredes parancsnoksága alatt a 18. hegyidandárt alakította, amelynek december 12-ig a 18. hadosztály kötelékébe kellett lépnie.
Fogoly tisztek bemondása szerint a szerbek a Kolubara mentéről is hatalmas ellentámadást akartak végrehajtani, de utóbb a vezetőség elállott ettől a gondolattól. A szerb hadsereg további magatartására nézve odanyilatkoztak a szerb tisztek, hogy annak a retablirozásra elegendő ideje lesz, akkor a Arangjelovac–Grn. Milanovac vonalában igen erős ellentállást fog kifejteni.
Ez utóbbi kijelentés még jobban sarkalta Potiorek táborszernagyot, hogy az offenziva mielőbbi folytatása által minél kevesebb időt engedjen a szerbeknek, nehogy magukat haramosan újból összeszedhessék.
[1] A 7. hadosztály erősbítésére Potiorek táborszernagy a VIII. hadtest 71. dandárát utalta át, de a 29. hadosztályparancsnokság, hivatkozva a saját körletében folyamatban levő kemény harcokra, csak néhány nap mulva tett eleget ennek a rendelkezésnek.
[2] Lásd a 187. oldalon.
[3] Ugyanott.
| « Megjegyzések. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. » |