4. és 5. sz. melléklet.

Mialatt a Boszniába benyomult ellenség feltétlenül szükséges visszaverése céljából a 6. hadseregnek mindig újabb és újabb segítőcsapatokat kellett a Romanja-polanina felé útbaindítania, minek folytán annak offenziv ereje fokozatosan mindig jobban alászállt, addig az alsó Drina–Száva mentén idegőrlő állásharcokat folytató 5. hadsereg minden tőle telhetőt elkövetett, hogy rést üssön az ellenségnek hihetetlenül erősen megerődített és páratlan szivóssággal védett állásain. Miután a Parasnicában várszerű támadást folytató VIII. hadtest tért nyerni sehogy sem tudott, a hadseregparancsnokság a monitor- és a Lütgendorf-csoport által megerősített Krauss-hadtestnek a crnabara–ravnjei ellenség oldala és háta ellen irányuló erélyesebb fellépésétől remélte a mielőbbi kedvező fordulat bekövetkezését. Az elrendelt támadást Krauss altábornagynak szeptember 28-án kellett volna megkezdenie, de utóbbi ezt lehetetlennek tartván, dacára annak, hogy Potiorek táborszernagy szivósan ragaszkodott a 28-iki terminus betartásához, az 5. hadseregparancsnokság szeptember 29-ikét tűzte ki a támadás napjául, amely következőleg volt végrehajtandó: gróf Salis tábornoknak a Racáról vasuton Mitrovicára szállított két 37-es zászlóaljjal és a Nočajnál álló 2 népfölkelő- és 2 menetzászlóaljjal Ravnje felé, a kombinált hadtestnek Metkovič–Belotič felé kellett előretörnie; utóbbinak balszárnyához a Sabac tájékán a Száván átkelendő Lütgendorf-csoportnak[1] kellett csatlakoznia, hogy az ellenség szárnyát délről átkarolja. Egyidejűleg a VIII. hadtestnek is újabb nyomást kellett a szembenálló ellenségre gyakorolnia.

Ámde Krauss altábornagy időközben hadtestét nem e parancs értelmében délnyugati, hanem a Potiorek táborszernagytól még szeptember 19-én vett utasítás értelmében[2] tisztán déli irányban csoportosította támadáshoz, balszárnyán Pričinović és a Száva között az 57. és 14. dandárból egy 18 zászlóalj és 4 üteg erejű hatalmas támadó éket alkotván. Az 58. dandárnak (6 zászlóalj) Pričinovič keleti részén át Tabanovičra kellett támadnia, melyet Klenak mellől 3 nehéz és 1 tábori üteg oldalozó töze volt hivatva támogatni. 15 zászlóaljnak a tüzérség fennmaradó részével Pričinovič–Glusči vonalát kellett tartania és Nočajnál csak 2 menet- és 2 népfölkelő-zászlóalj hagyatott meg.

A Lütgendorf-csoportból 4 zászlóalj Breit tábornok parancsnoksága alatt szeptember 28-án a Krauss-csoport közvetlen erősbítésére Jarakra küldetett, a többi 9 zászlóalj pedig Goglia tábornok parancsnoksága alatt Klenaknál állott fel, hogy 29-én ott a Száván átkeljen.

Ez előkészületek közben érkezett be a hír, hogy a szerbek a Száván átkelve, zimonyi csoportunkat[3] Batajnicáig szorították vissza s eközben 6 lövegünket el is foglalták. Potiorek táborszernagy a Szerémségbe betört szerb csoport kiüzését és az elvesztett tüzérség visszaszerzését egy igen erélyes hangú rendeletben Tamásy altábornagynak hagyta meg s egyúttal a mačvai támadás gyors végrehajtását is sürgette. Ámde ez már szeptember 19-én a délelőtt folyamán újból megfeneklett, Lütgendorf csoportja pedig a kellő hídanyag hiányában és erős tüzérségi ellenhatás következtében még csak meg sem kezdhette Klenaknál a folyón való átkelést. Az erről szóló hírre Potiorek táborszernagy felindulásában a következőket táviratozta az 5. hadseregparancsokságnak: «A Goglia-csoportnak ma feltétlenül át kell kelnie a Száván. Ha Klenaknál nem megy, akkor tovább északra kell azt megtenni. Estig jelentést várok, hogy mind a 13 zászlóalj a Száva jobbpartján van. Most főleg térnyerésről van szó, amelynek végre be kell következnie!»

Erre az 5. hadseregparancsnokság Fülöpp tábornok parancsnoksága alatt még 6 zászlóaljnak Jarakra való eltolását rendelte el, 3 zászlóalj pedig a klenaki tüzérség védelmére ott visszahagyatott.

Krauss altábornagy már a 29-ike folyamán Jarakra érkezett Breit-dandárt sem valami szivesen fogadta és a csapatokat csak a parancsnok személyes jótállása mellett, hogy azokkal nem fog szégyent vallani, engedte át a hidon, amidőn azonban másnap reggel a többi Lütgendorf-csoportbeli csapatok is beérkeztek, az 5. hadseregparancsnokságnál óvást emelt ily nagyszámú népfölkelő és menetalakulásoknak hadtestéhez való beosztása ellen, miután azok szerinte ily nehéz fronton való hadakozásra alkalmatlanok. Ennek dacára az 5. hadseregparancsnokság úgy döntött, hogy a Fülöpp-dandárt is át kell vezetni a hidon és egyúttal elrendelte, hogy a Száva tulsó partján ez utóbbi és a 41. landwehr-dandár, vagyis a kombinált hadtest jobbszárnya fölött a parancsnokságot báró Lütgendorf altábornagy vegye át és csak a keleti szárny maradjon Krauss altábornagy parancsnoksága alatt. Ez a rendelkezés meg már eo ipso nem volt inyére Krauss altábornagynak.

Október 4-ikéig a Lütgendorf-csoportnak mindössze Glusciig, a Krauss-csoportnak pedig Tabanovičig sikerült magát nagynehezen előredolgozni s aztán a támadás újból megfeneklett, mihez nagymértékben a lőszerhiány is hozzájárult. Erre Potiorek táborszernagy egy, az 5. hadsregparancsnoksághoz intézett dörgedelmes parancsában az offenzivának mindenáron való folytatását rendelte el, mondván, hogy «a sikert az 53 zászlóaljat számoló Krauss-Lütgendorf-csoport bármely pontján veszteségekre való tekintet nélkül» feltétlenül ki kell erőszakolni.

Ebből kifolyólag Frank gyalogsági tábornok október 6-án Krauss altábornagynak még a 91. sorgyalogezredet is át akarta tolni vasuton, de utóbbi ennek kevés fontosságot tulajdonítván, az említett ezred, továbbá egy 24 cm-es mozsárüteg, 3 Pólából felrendelt partraszálló löveg és két 15 cm tarackos üteg október 14-én gróf Salis tábornoknak utaltatott át, de egyelőre itt sem ment előre a dolot. Ily körülmények között a mačvai helyzet most már mindenkire nézve kiállhatatlanná és tarthatatlanná kezdett válni, főkép amikor az október közepe táján beállott esőzés következtében az egész Mačva feneketlen sártengerré változott át.

A Szerémségben ezalatt Tamásy altábornagy az elvesztett lövegek visszaszerzésén kívül október 3-ik a szerbeket újból a Száván túlra szorította vissza, csak a zimonyi vasuti híd előtt maradt meg egy kis hídfőszerű állás a kezükben, amelyet azonban azok a beállott nagy vízáradás következtében október 21-én önként kiürítettek.

Arra a hírre, hogy Skelánál a szerbek újból nagymennyiségű átkelési anyagot összpontosítanak, az 5. hadseregparancsnokság október 22-én a Temes és Kőrös monitorokat rendelte oda. A lövetés befejezte után a Temes monitor október 23-án reggel visszatérőben Sabacon alul, Grabovci magasságában aknára futott és elmerült.

Eközben mindsűrűbben és mindig pozitivabb formában érkeztek jelentések arról, hogy Oroszország a Délmagyarországba való betörés céljából 35.000 embert helyeztt az Alduna mentén készenlétbe. Ezért Potiorek táborszernagy a hadseregfőparancsnokságtól a budapesti, pozsonyi és temesvári katonai parancsnokságok területén levő összes póttestek rendelkezésre bocsátását kérte, amit azonban az, arra való hivatkozással, hogy azokat a csapatok kiegészítése céljából okvetlenül vissza kell tartani, megtagadott s ehelyett október 23-iki választáviratában a 106. helyi népfölkelődandárnak mint «utolsó tartalékának» rendelkezésre bocsátása mellett azt ajánlotta a balkán haderők főparancsnokságának, hogy «a gyengébb ellenség által lekötött 5. hadsereg átcsoportosítása által» segítsen magán. Ezt Potiorek táborszernagy akként oldotta meg, hogy a Dunának bánsági szakaszát Orsova és Belgrád között Hess altábornagy temesvári katoni parancsnok parancsnoksága alá helyezte, akinek a 106. helyi népfölkelődandáron kívül az 5. hadsereg állományából még egy újonnan alakítandó lovasdandárt is átutalt, míg Tamásy altábornagy parancsnoksága alatt csak a szerémségi csoport maradt. Hess altábornagy csoportja 11 1/2 zászlóaljat, 8 lovasszázadot és 6 üteget, Tamásy altábornagyé pdig 26 1/2 zászlóaljat, 7 lovasszázadot és 8 1/2 üteget számlált.

Ezalatt a 6. hadsereg körletében is fel-fellobbant a harc heve. Kivált az említett hadsereg balszárnya, az 5. hadsereg állományából neki átutalt XIII. hadtest és a XV. hadtest 40. honvédhadosztálya ellen szeptember utolsó napjaiban meg-megujuló erős támadásokat intézett az ellenség. Erre az említett seregtestek október 1-én ellentámadásba mentek át, mely alkalommal a XIII. hadtestnek Krajisnici magasságáig sikerült előrejutni. Ezzel szemben a szerbek október 6-ikára hajló éjjel a Kuliste-magaslatot végkép kiragadták a 13. gyalogdandár kezéből.

Az október közepe felé beállott hosszantartó esőzés okozta árvíz a 6. hadsereg körletében is felette kellemetlen viszonyokat teremtett. Miután a batari hidat az árvíz elsodorta, a jobboldali hídfőben levő 42. hadosztálybeli csapatokat áthajózás útján kellett a balpartra átszállítani, amit a szembenálló ellenség támadólagos fellépése nagyon megnehezített. Október 14-én az utolsó osztag már csak uszással menekülhetett meg a fogságbajutástól, de eközben elég sok emberünk a vízbe fulladt.

Tovább északra a VIII. hadtest körletében a csapatok földalatti tárnák és földbeépített mozsarak segítségével igyekeztek az ellensgéhez közelebb férkőzni, de most ezek is megteltek vízzel. A legnagyobb erőfeszítéseket a VIII. hadtest Ravnje körül hajtotta végre, ahol gróf Salis tábornok 71. dandárának még a 102. gyalogezred, a 28/II., valamint a 23. vadászzászlóalj is alárendeltetett. Ez erők beérkezte után a dandárparancsnok döntő támadásra készült, de az első vonalbeli csapatok – elsősorban a tisztán magyar fiúkból álló két 37-es zászlóalj – ezt nem várták be, hanem október 24-én saját kezdeményezésükből rohamra indultak. A meglepett ellenség egy második, mintegy 300 lépéssel hátrább fekvő állásba huzódott vissza, de csapatjaink szuronyrohammal innen is kikergették a szerbeket és a nap folyamán hősies kitartással szálltak szembe a Ravnjeból ismételten feléjük irányuló ellenlökemeknek. Gróf Salis tábornok nyomban felriasztotta tartalékait, de akkorára mát sötétedni kezdett s így a támadás folytatását másnapra halasztotta. Csahogy a szerbek most már a Ravnje előtti területet éjjel-nappal oly sűrű tüzérségi kereszttűzzel árasztották el, hogy a szándékolt támadást előbb újból gondosan elő kellett készíteni. Ezt a támadást az immár 20 1/2 zászlóaljat számláló 71. dandár október 26-án 7 zászlóaljjal a Maros és Kőrös monitorok támogatása mellett Ravnje, 5 1/2 zászlóaljjal pedig Nocajból Radenkovič felé hajtotta végre. Több csapatot ez a posványos vidék nem bírt el s így fennmaradó 8 zászlóalj egyelőre tétlenségre volt kárhoztatva. A megindított támadás nem volt hosszú életű, mert a jól és pontosan lövő szerb tüzérség rövid idő alatt százszámra szedte csapatjaink soraiból áldozatait.

Másnap, október 27-én, intenziv tüzérségi előkészítés után a Crnabarával szembenálló 9. hadosztály és hozzácsatlakozó 21. landwehr-hadosztálybeli csapatok indultak támadásra és sikerült is Crnabarától északra az oly sokáig sziklaszilárdan álló ellenséges állásba betörniök. Erre az 5. hadseregparancsnokság a 71. dandárt és Krauss hadtestét is az azonnali támadólagos előretörésre szólította fel. A Ravnje előtt álló csoportnak déltájban sikerült is a helységet elfoglalni és a 21. landwehr-hadosztállyal az összeköttetést helyreállítani, a radenkoviči csoport ellenben most sem tudott előbbrejutni, Krauss altábornagy pedig azt jelentette, hogy az ő hadtestének támadólagos előretöréséről csak néhány nap mulva lehet szó.

Az 5. hadseregparancsnokság nem szivesen ment bele a további halasztásba és tekintettel arra, hogy a szerbek az utolsó napokban több mint 800 halottat, foglyokban pedig több mint 1000 embert, 4 löveget, 8 géppuskát és sok hadianyagot vesztettek, a támadás azonnali folytatásától most már gyors sikert várt. Ez a támadás október 28-án a VIII. hadtest által Belotič, a Krauss-hadtest keleti szárnya által pedig Štitar felé volt végrehajtandó, míg Radenkovič–Pričinovič között az ellenséget csak le kellett kötni.

A mondott napon, október 28-án, a VIII. hadtest, amelynek kötelékébe a 71. dandár is újból visszatért, tett ugyan némi előhaladást, de Radenkovič–Banavopolje–Crnabara vonalában új, hatalmas ellenséges állásra talált, amelynek megpuhítása céljából szükségesnek mutatkozott, hogy a tüzérség a Száva-Drinán át közelebb vonassék. A Krauss-hadtest ellenben egyáltalában nem jutott előbbre.

Az 5. hadsereg említett támadása a szerbek ugyanenapi általános támadásával esett össze, akik intenziv tüzérségi előkészítés után az egész front mentén összes csapatjaikat támadásra rendelték, remélve, hgoy valahol, vagy esetleg több helyen is, majd csak sikerült nekik az ellenség vonalain rést ütniök. E támadás alkalmával a szerb haderők következőleg voltak csoportosítva: A Mačvában az alsó Drina-Száva mentén félköralakban Sabactól Prnjavorig Stepanovič Stepa tábornok 1. hadserege állott, amelyhez néhány 3. vonalbeli ezreden kívül az I. és II. Timok-, az I. Morava- és az I. Sumadia-hadosztály tartozott. Ljesnica–Ložnicával és a Gucevo-hegyháttal szemben a kombinált és az I. és II. Drina-hadosztályból álló 2. hadsereg állott Bojovič Petar tábornok parancsnoksága alatt s végül Krupanjnál még most is Jurisič Pál 3. hadserege harcolt az I. és II. Duna- és a II. Morava-hadosztályokkal. A leghevesebb támadást a 2. hadsereg intézte Ložnicától déle a XIII. és XV. hadtest ellen.

Számottevő eredményt sem az október 28-iki, sem a 29-iki szerb támadás nem mutatott fel, október 30-án pedig egy, Banovopoljenál végrehajtott áttörési kísérlettől eltekintve, az ellenség már az egész front mentén nyugodtan viselkedett. E napon este viszont a Krauss-csoport balszárnyának sikerült a szerbeknek egy féluton Tabanovič és Sabac között fekvő fontos kulcspontját elfoglalni.

Ennek az aránylag jelentéktelennek látszó eredménynek döntő fontosságú következményei voltak: Stepanovič tábornok ezáltal már nemcsak oldalát, hanem hátát is veszélyeztetve látván, az október 31-ikére hajló éj folyamán egyelőre balszárnyát a legnagyobb csendben, teljesen észrevétlenül visszavonta, úgyhogy másnap reggel a VIII. hadtest csapatjai legnagyobb ámulatukra a szemben levő állásokat teljesen kiürítve találták. Ily körülmények között a hadtest zöme október 31-ike folyamán minden nehézség nélkül Glogovacig, a 71. dandár pedig Bogatičig jutott előre. A kombinált hadtesttel szemben a szerbek egyelőre még kitartottak, de november 1-én ez is megkezdte nagyjábanvéve déli irányban az előnyomulást a 104. fölkelődandárral a jobbszárnyon, a 14. dandárral a középen, a 29. hadosztállyal pedig a balszárnyon. A 107. népfölkelődandár a 104. és 14. dandárokat tartalékviszonyban követte. a VIII. hadtest e napon harc nélkül Zminjak–Dubljc vonaláig jutott előre, a 29. hadosztály pedig november 2-ikára hajló éjjel elkeseredett utcai harc után Sabacot ejtette birtokába.

November 2-ikán végre újból kisütött a nap. Az 5. hadsereg ezt némi pihenőre és a támadás folytatásának előkészítésére használta fel. Az eleinte beérkezett jelentések és kivált az egyik repülő bemondása alapján, mely szerint az Sabactól délre és délkeletre körülbelül 4 szerb hadosztályt vélt konstatálhatni, az 5. hadseregparancsnokságnál abban a hiszemben voltak, hogy Stepanovič hadserege zömével errefelé vett irányt. A szerb foglyok ezzel ellenkező bemondásai és az a körülmény, hogy 1-én este a Čer planina északi szegélyének egész hosszában a tábortüzek nagy tömege vált láthatóvá, egyelőre nem térítették el a hadseregparancsnokságot fentemlített felfogásától, ahol utóbbi körülményt inkább a szerbek által szándékosan alkalmazott megtévesztő cselnek minősítették. Ámde a november 2-ika folyamán a lovasság és fogolybemondások útján szerzett hirek már egész biztosan amellett szólottak, hogy Stepanovič hadseregének zöme nem Sabacnál, hanem a Čer planina mentén keresendő. És valóban úgyis volt, mert az 1. szerb hadsereg Misar és Ljesnica között foglalt új állást, amelyben a hadosztályok meglehetősen egyenletes elosztással az 5. sz. mellékleten látható módon állottak csatasorba.

Az erről szóló hírnek Potiorek táborszernagy nagyon megörült, mert ha Stepanovič hadseregét valóban Sabacnál összevonta volna, akkor ez egy általános szerb visszavonulásra engedett volna következtetést, ő pedig most már azon volt, hogy a romanja-planinai harcok után felszabadult XVI. hadtest bevonásával a még mindig a Mačvában és attól délre helytálló szerbeken elhatározó, sőt, ha csak lehet, végső győzelmet arasson. Ily értelemben adta ki Potiorek táborszernagy október 24-én, vagyis aznapon, amelyen Wurm táborszernagy üldözőcsapatjai keleti irányban előrehaladva, a Drináig értek, a XVI. hadtest további felhasználására vonatkozó és a következő elhatározáson alapuló parancsát: A slap–visegrad–goraždei Drina-szakasz elérése után a csapatok kétnapi pihenőt tartanak, hogy aztán Ljubovija felé előnyomulva, Krupanjon át az ellenség oldala ellen döntő támadást hajtsanak végre. Ehhez képest a csapatoknak a visegrad–rogaticai út mellől október 28-án elindulva, akként kellett Srebrenica–Voljavica–Bratunac terébe eljutni, hogy az október 4-ikéről 5-ikére hajló éjjel Ljubovijánál a Drinán való átkelés kipihent csapatokkal legyen végrehajtható. Innen Pečka felé az előnyomulást folytatva, mindenekelőtt a Bare–Krst–Rožanj–Sokolska-pl. által jelölt vonal volt elérendő, míg a Milicinél visszatartott 4. hegyidandárnak a főerőkkel egyidejűleg Rogacicánál a Drinán átkelve, azok jobboldalának biztosítására a Stubica–Jablanik által jelölt magaslati vonulatot kellett elérnie.

A Visegrad tájékán visszamaradt Snjarič-dandárbeli csapatoknak tüntetés és ügyes viselkedés által azt a látszatot kellett kelteniök, mintha az egész XVI. hadtest itt akarna átkelni a Drinán. Ennek annyiban volt is foganatja, hogy a II. Sumadia-hadosztály nemcsak hogy Rogacica és Visegrad között lekötve tartatott, hanem később Rogacica mellől Visegrad irányában csapateltolásokat is eszközölt.

A csapatok fáradtságára való tekintettel azonban Potiorek táborszernagy már október 25-én odamódosította előzőnapi intézkedését, hogy a XVI. hadtest 28-ika helyett csak 31-ikén kezdje meg az előnyomulást, a Drinán való átkelést pedig november 7-ikéről 8-ikára hajló éjjel hajtsa végre. Ezzel összhangzásban az 5. hadsereg XIII. és XV. hadtestének támadása november 7-én reggelre vétetett kilátásba.

Közben Frank gyalogsági tábornok intézkedése szerint a Čer planinán állást foglalt 1. szerb hadsereg ellen az 5. hadseregnek november 3-án következőleg kellett a támadást végrehajtania: a 29. hadosztálynak a mišari magaslatok ellen; a 14. gyalog- és a 104. népfölkelődandárnak Pričinovicon át a Sabactól délre fekvő Čerovac felé. A 71. gyalogdandárnak Maovin át Varna felé; a 21. landwehr-hadosztálynak – kivéve a hadseregtartalékul visszahagyandó 41. landwehr-dandárt – Dobricon át Slatina irányában. Hogy ennek a támadásnak nyugati oldala a Čer planina felől esetleg előretörő ellenséggel szemben biztosíttassék, a 9. hadosztálynak Lipolist–Ribari vonalát kellett tartania. Végül a Ribari és a Drina közötti területet néhány hadtápzászlóaljnak kellett elzárnia. A Tamásy-csoport közreműködése eleinte szintén tervbe volt véve, de átkelési előkészületek és eszközök hiányában ettől később elállottak.

Az elrendelt támadás nem valami könnyen jutott előre, mert a szerbek čerplaninai főállása előtt még egy ugyanolyan gondosan megerődített előretolt állás is volt, mely előtt Lipolist, Dobrič és Jevremovac mint előretolt támpontok szintén igen erősen meg voltak erődítve. Ezek közül Dobričot a 21. landwehr-hadosztálynak csak november 4-én délután, Lipolistot pedig a 9. hadosztálynak csak november 5-én reggel sikerült elfoglalnia. Jevremovac bevétele az ellene alkalmazott tözérségi kereszttűz dacára sem sikerült.

A november 5-iki kölcsönös helyzetet az 5. sz. melléklet mutatja. E napon estig Wurm táborszernagy csapatjait következőleg helyezte Ljubovijával szemben a Drinán való átkeléshez készenlétbe: az 50. hadosztályhoz tartozó 3. és 16. hegyidandárt Bratunac és Glogova között, a 15. hegyidandárt hadtesttartalékviszonyban Brakovcinál; a 18. hadosztályhoz tartozó 8. hegyidandárt Likarinál, a 13-ikat Sasenál, az 5-iket Srebrenicától keletre. Végül a 4. hegyidandár Josevát érte el.

Az 5. hadsereg körében történtekre való tekintettel Potiorek táborszernagy előbbeni intézkedésének[4] megváltoztatása mellett most már akkén trendelkezett, hogy a XIII. és XV. hadtest már november 6-án reggel kezdje meg a támadást, a XVI. hadtestnek pedig szintén 1 nappal előbb, a november 6-ikáról 7-ikére hajló éjjel kellett a Drinán átkelnie.

E parancs folytán a 6. hadseregnek Drina jobbparti része már november 5-én este erőteljes tözérségi tűz alá vette a szemben levő ellenséges állásokat. November 6-án hajnalhasadtakor a 42. horvát honvédhadosztály részei meglepő támadással elfoglalták a Kuliste-magaslatot, mely alkalommal 7 tiszt és 450 ember ejtetett foglyul. Virradatkor az egész XIII. hadtest arcvonala indult támadásra és délután 3 óráig tartó nehéz küzdelem után sikerült neki a Loznicától délre fekvő magaslatok birtokába jutni, miközben 4 lövegen és 5 géppuskán kívül mintegy 1000 sebesületlen foglyot is ejtett.

Mihelyt a XIII. hadtest a XV-ikkel egyvonalba felkanyarodott, a délután folyamán a 40. honvéd-, majd a 10., 11. és 12. hegyidandárból álló 48. és a 7. és 9. hegyidandárokból álló 1. hadosztály is, hathatósan támogatva a földbe épített mozsarak által, hozzálátott a komoly támadáshoz, amely heves harcok után frontunkat a Mionovici–Stolice–Kostajnik–Stolica–Carigrad által jelölt hegyvonulat aljáig vitte előre. Eközben a XV. hadtest csapatjai egy géppuskát és több mint 300 foglyot ejtettek.

A Goiginger tábornok kombinált hadosztályának balszárnyán levő 2. hegyidandár aránylag elég gyorsan jutott előre, mert már délelőtt 11^h-kor Jovici birtokában volt, ahonnan támogatólag lépett közbe az 1. és 14. hegyidandár harcában, melyeknek a Sanac-magaslatot szivósan védő ellenséggel szemben igen nehéz dolguk akadt. Tovább délre a 6. hegyidandár a 784-es magaslat aljáig jutott előre, a 109. népfölkelődandár pedig Sv.-Petart ejtette birtokába. A kombinált hadosztály e napon 1 géppuskát és 300 foglyot szállított be.

Wurm táborszernagy csoportjánál az 50. hadosztály programmszerűleg megkezdhette Lonjinnal szemben az áthajózást, a 18. hadosztály hadihídkészletei azonban nem érkeztek be idejekorán s így az csak éfjélután 2 óra tájban kezdhette meg az áthajózást a Han-Bjelovacnál. A 4. hegyidandár fennakadás nélkül váltott partot Rogacicától keletre Gyuričnál.

Utóbb említett dandár november 7-én a Zapolje felé féluton fekvő 729-es magaslatot foglalta el, a 18. hadosztálynak ellenben nem sikerült a Nemič-magaslatot birtokába ejteni s végül az 50. hadosztály a Ljubovijától északra fekvő 576-os magaslatig jutott előre, miközben 2 löveget és 300 foglyot ejtett birtokába.

Goiginger tábornok kombinált hadosztályánál folyt a legvéresebb küzdelem, amely délután 2 óra tájban végre teljes sikerrel járt. A 6. hegyidandár a Zdrela felé, a 109. népfölkelődandárnak pedig a Veleš és Karačica felé sikerült jókora tért nyernie. A hadosztály e napon 400 foglyot ejtett.

A XV. hadtest körletében az 1. hadosztály még néhány Krupanj előtt fekvő sáncot vett be. A 48. hadosztály dandárai valamivel szintén előbbre jutottak, de azért a Stolice–Kostajnik–Stolica magaslati vonulat tetőpontjait még sem sikerült elérni, bár a 12. hegyidandár előtt már reggel 7 óra tájban 600 szerb katona lerakta a fegyvert. A 40. honvédhadosztály a Carigrad-magaslatot foglalta el. A fentemlített foglyokon kívül még 5 löveg és 4 géppuska volt a XV. hadtest e napi zsákmánya.

A XIII. hadtest jobbszárnya a 40. honvédhadosztálynak nyujtott segítséget a Carigrad elfoglalásánál, a 42. horvát honvédhadosztály többi része és a 36. hadosztály a nap folyamán a Stira-patakig jutott előre, miután utóbb említett hadosztálynak a Loznicától délre fekvő sáncokat már délelőtt 9 óra tájban sikerült elfoglalnia.

Miután foglyok bemondása szerint a szerb hadvezetőség már a nap (vagyis november 7-ike) folyamán parancsot adott az általános visszavonulásra, Potiorek táborszernagy ugyancsak aznap elérkezettnek látta az időt az üldözés elrendelésére. Eszerint a hadtesteknek erejük teljes latbavetésével általános iránnyal Valjevo felé a következő területeket kellett elérniök: a XIII. hadtestnek a sabac–pečkai országút mentén fekvő Klak és az attól 6 km-re délre fekvő 237-es magaslatot; a XV. hadtestnek Crniljevo–Osecina vonalát; a XVI. hadtestnek pedig tovább déli irányban a Bojčica–Badnjine–Medvednik-magaslat által jelölt vonalat s végül Šnjarič tábornok is parancsot kapott, hogy ereje zömét összeszedve, azzal a Drinán át törjön előre.

Ebből kifolyólag az újból esőssé vált november 8-án a XIII., XV. hadtest és Goiginger tábornok kombinált hadosztálya a Karačica–Veleš–Zdrela-magaslatok vonaláig és további folytatásban észak felé a krupanj–loznicia oszágútig jutottak előre. A leghevesebb küzdelem a leggondosabban kiépített és megerősített Kostajnik-magaslat birtokáért folyt, amelynek dacos ellentállásán mult tulajdonképen, hogy szeptemberi offenzivánk tovább előrejutni nem tudott.

A szerbek az említett frontrészen egyébként itt-ott fellobbanó utóvédharcoktól eltekintve, általában véve nagyobb ellentállás kifejtése nélkül vonultak vissza és Ljesnicát és önként kiürítették. Ellenben annál nagyobb erőfeszítéssel védték a ljubovija–pečkai országúttól kétoldalt fekvő Sokolska- és Orovička-planina hegyormait, hogy seregük zömének Valjevóra való visszavonulását lehetővé tegyék. Ennélfogva Wurm táborszernagy az említett magaslati vonulat mentén még elég kemény dióra akadt, addig azonban csapatjai aránylag elég szépen és gyorsan tudtak tért nyerni. Igy az 50. hadosztály november 8-ika folyamán Dugo-Petkovo b. vonaláig jutott előre úgy, hogy balszárnyával jóval a Goiginger-hadosztály jobbszárnya elé került. A 18. hadosztály az Orovička-planinát elérve, annak hegyormait erősen megszállva találta. Épígy nem tudott a 4. hegyidandár a Zapoljera feljutni, sőt előnyomulása közben a Rogačica irányából a II. Sumadia-hadosztály részei átlal jobboldala ellen vezetett ellenséges támadást is csak nagynehezen tudta kivédeni.

A 5. hadsereggel szemben a szerb 1. hadsereg Ljesnicának fentemlített önkéntes kiürítésétől eltekintve, az egész front mentén még november 8-ika folyamán is a főállásban, ahová az előcsapatokat visszavonta, a legszivósabb ellentállást fejtette ki.

E napon adta tanujelét a 107. népfelkelődandár kiváló fegyelmezettségének és harcratermettségének, miért is azt Krauss altábornagy a 14. gyalogdandár mellé osztotta be, amellyel együtt az a további hadmüveletek folyamán a 7. gyaloghadosztályt alkotta. Ez nagy megtiszteltetés volt a 107. népfelkelődandárra, mert hiszen tudjuk, hogy Krauss altábornagy mily nehezen volt rábírható, hogy a nevezett dandárt egyáltalában a Száván áteressze ét most egyszerre elsővonalbeli csapattá avatta azt.[5]

Az ellenség részéről tapasztalt nagy ellentállás dacára Frank gyalogsági tábornok azzal az indokolással, hogy foglyok bemondása szerint a szerb hadvezetőség már 7-án este összes erőinek Arangjelovac tájékára való visszavonulását rendelte el, november 8-án kiadott parancsával azt hagyta meg a VIII. és a Krauss kombinált hadtestnek, hogy azok lehetőleg gyorsan kövessék a visszavonuló ellenséget egyelőre Koceljevo–Banjani vonaláig.

Ámde az ellenség november 9-én még semmi hajlandóságot sem mutatott arra, hogy az 5. hadseregbeli csapatok ennek a parancsnak egykönnyen eleget tehessenek. Igy a 21. landwehr-hadosztálynak még e napon is heves szerb ellentámadásokat kellett visszavernie; a 29. hadosztály a misari magaslatokkal szemben sehogy sem boldogult, ellenben estefelé a monitorok által támogatott balszárnynak nagy küzdelem árán végre sikerült Orasacot birtokába ejteni. A VIII. hadtest jobbszárnya a Prnjavortól délre fekvő magaslatokig jutott előre, ahonnan összeköttetésbe lépett a XIII. hadtest balszárnyával.

Utóbb említett hadtest és a XV. hadtest előtt november 9-én már teljes volt az ellenség visszavonulása s annak utóvédei csak itt-ott fejtettek ki rövid ideig tartó ellentállást. Ennek folytán a Ljesnica-patakot kétoldalt kísérő magaslatokon előrerendelt 36. hadosztály a nap folyamán északon a Kumovac-planináig, délen pedig Milakovicáig jutott előre. A 42. horvát honvédhadosztály Jarebicét érte el. A XV. hadtest a 48. hadosztállyal a Zavlakától nyugatra fekvő magaslatokat, az 1. hadosztály a Krupanjtól 7 km-re észak-keletre fekvő 460 trigonometrikus magaslat környékét, a tartalékviszonyba visszavont 40. honvédhadosztály pedig Lipovačát érte el. Goiginger tábornok kombinált hadosztálya Drenov Kik–439. trig. magaslat vonaláig jutott előre. Az 50. hadosztály körletében a 3. hegyidandár a Zelenik bevétele után a Rožanj-magaslat felé fordult, amelyet a 16. hegyidandárnak délután 5 óra tájban csak nehéz küzdelem után sikerült bevennie. Ez alkalommal 7 löveg és sok lőszer és egy ezredzászló került a győzők kezébe. A 18. hadosztály a Pavisina-magaslat bevétele után a 8. és 13. hegyidandárral a Bare–Proslop–Krst-hegytömb felé nyomult előre, amelyet az éj folyamán sikerült veszteségteljes harcok után elfoglalni. Az 5. hegyidandár a Pavisináról a délkelet felé húzódó gerincen át a rogačicai országút mentén fekvő Stubica-magaslatnak irányíttatott, hogy a 4. hegyidandárnak további előnyomulása a Zapoljeről megkönnyíttessék.

November 10-ikére hajló éjjel az 1. szerb hadsereg is megkezdte az általános visszavonulást s így most már 10-ikétől kezdve az 5. hadsereg is megkezdhette az üldözést.

Mielőtt ennek leírásába fognánk, előbb egy, a bánsági csoportnál november 9-én lejátszódott kis epizódról kell még röviden megemlékeznünk.

Hess altábornagy a balkán haderők főparancsnokától engedélyt kért és kapott, hogy a mondott napon a 106. helyi népfelkelődandár Semendriánál a Száván átkelve és Mladenovac felé előnyomulva, a szerb hadsereg hátában zavart és rendetlenséget okozzon.

Az áthajózott osztagoknak sikerült a várostól délnyugatra fekvő magaslatokon lábukat megvetni, de ekkor a szerbek Semendriából kirohanva, meglepőleg rávetették magukat a dandár balszárnyára, amely rendetlenségbe jutván, csakhamar az egész dandáron pánik vett erőt és mindenki eszeveszetten a komp felé rohant, ami csak még jobban fokozta a már amúgy is nagyszámú veszteségeket. Ily körülmények között a dandárparancsnokságnak nem maradt más hátra, mint hogy a visszahajózást elrendelje, hogy legalább a dandár megmaradt részét a pusztulástól, illetve a fogságbajutástól megmentse.

[1] Erejét Lásd a 141. oldalon.

[2] Lásd a 137. oldalon.

[3] Lásd a 127. oldalon.

[4] Lásd a 165. oldalon.

[5] Lásd a 160. oldalon.