A szerb-montenegrói Drina-átkelésnek az október 27-iki osmacei ütközetben elesett egyik szerb őrnagynál talált iratok szerint az volt a célja, hogy Vlasenicán át előretörve, a Drina mentén lenyügözött balkán főhaderőnk hátában minél nagyobb zavar és fejetlenség szíttassék. Ez a kétségtelenül kiválóan hatékony irányban tervezett hadművelet sikere esetén minden bizonnyal nagy bajt és veszedelmet jelentett volna Potiorekre és egész hadseregére. Hogy ez nem következett be, az leginkább a következő körülményeknek tudható be: A II. Sumadia-hadosztály jelentékeny megerősítése dacára gyengének bizonyult ily nagyszabású művelet végrehajtására. Ha az alsó Drina mentéről több szerb csapat a II. Sumadia-hadosztály még fokozottabb megerősítése céljából elvonható nem volt – pedig ha ezt Potiorek táborszernagy megtehette, akkor a szerb hadvezetőség is büntetlenül megtehette volna azt – akkor a montenegróiaknak kellett volna a siker érdekében nagyobb tömegeket rendelkezésre bocsátani annál is inkább, mivel velük szemben csak igen gyenge osztrák-magyar seregrészek állottak. Csakhogy – mint már előbb is említettük – a montenegrói seregtestek már hiányos fölszerelésüknél fogva sem voltak alkalmasak messzebbmenő támadó hadműveletek végrehajtására és bizonyára nem volt könnyű dolog legalább annyit kipréselni belőlük, hogy azt a bizonyos 2 dandárt a Romanja-planinán és a II. Sumadia-hadosztállyal való egyesülés céljából útnak indítsák. Ennek a két dandárnak a fellépése már az előnyomulás irányánál fogva és talán mert bizonyára kissé meglepőleg is bukkantak fel a Hellebronth-csoport jobboldalában, felette biztatónak mutatkozott. De miután a kiválóan kedvező konstellációt az ellentámadásnak erélyes folytatása által sem ez a két dandár, sem a szomszédos szerb csapatok nem aknázták ki, a végeredmény lassanként nemcsak nullává zsugorodott össze, hanem nemsokára határozott minusba csapott át. Hogy mi lehetett az oka, hogy az itteni elég jelentékeny nagyságú ellenséges csoport ily kedvező harcbevezetés után október 10-től 17-ig, vagyis teljes 8 napon át úgyszólván egészen tétlenül viselkedett, arra nézve nincsenek biztos adataim, de a rossz időjárás és a kedvezőtlen utánszállítási viszonyok, melyek a szükséges lőszer és élelem kellő utánpótlását bizonyára nagyon megnehezítették, kétségkívül jelentős faktor gyanánt estek a mérleg serpenyőjébe. Ez a huza-vonás tétlenség alkalmat adott Potiorek táborszernagynak, hogy a hadiszínhely eme területén meglepő gyorsasággal oly tekintélyes számú csapatmennyiséget összpontosítson, amellyel nyugodt lélekkel és majdnem biztosan hozzá lehetett fogni a Drinán át betolakodott ellenségnek saját területünkről való kiűzéséhez. És meg kell hagynunk, hogy Potiorek táborszernagy az erőknek döntő helyen való gyors összpontosításának valóban ügyes mestere volt.

Andrian és Pongrácz tábornokoknak támadólagos szellemtől áthatott harc- és hadvezetése teljes elismerést érdemel. Hogy mennyire terheli mulasztás Pongrácz tábornokot dandárának dobropoljei meglepetése miatt, azt a rendelkezésre álló adatokból nem tudom megállapítani. Lehet, hogy a felderítés e napon nem funkcionált kellőképen, de az kétségtelen, hogy a 3. hegyidandár ily kritikus helyzetben is derék, fejét el nem vesztő csapatnak bizonyult és az egyszer bajba kerülvén, a legjobbat cselekedte, amit csak tehetett: villámgyorsan ellentámadással felelt a rejtekhelyéből előtört támadóra és azt hamarosan vissza is verte. Hogy emellett a saját csapat is bizonyára jócskán megtépázódott, az ugyan eléggé sajnálatos, de nem von le sokat a különben legjobb hírben álló dandár csapatjainak és parancsnokának presztizséből.

Hogy a montenegróiak a Pongrácz-dandárt ért katasztrófát és az ebből származó egy bizonyos ideig tartó lekötöttségét, hogy ne mondjuk hadműveletekre való képtelenségét a maguk, illetve közös felsőbb hadvezetésük javára segélynyujtás formájában célszerűen kihasználták, azt készséggel el kell ismernünk. De ez az egy helyes cselekedetük nem teszi jóvá a Hercegovinában levő csapatainkkal szemben jelentékeny túlerejük dacára kifejezésre jutott kunktátoroskodásukat. Élénk ellentétben áll ezzel szemben a mi csapatjaink itteni fürgesége és valóban elismerésreméltó aktiv magatartása.