Az enapi események között igen figyelemreméltó a 11. hegyidandár tevékenysége és az általa elért valóban szép kettős siker. Hogy a XV. hadtest zömének erőlködése hiábavaló volt, az bizonyára abban leli magyarázatát, hogy a hadtest balszárnya felé az ellenség folyton újabb és újabb erősbítéseket dobott harcba. Hogy ezek a harcok nagon kimerítették a hadtest zömét képező csapatokat, azt nincs okunk kétségbevonni és tulságosan a hadtestparancsnokságtól sem vehetjük rossz néven, hogy azt, amit a szomszédos XVI. hadtest csapatjai már megkaptak, az egynapi pihenőt, a maga csapatjai számára is igyekezett kieszközölni. Mert hiába, ilyenek iránt a csapat nagyon érzékeny és nagyon rosszul esik neki, ha olyat nélkülözni kénytelen, amiben másnak része van. Ezért ha mát Potiorek táborszenagy egyáltalában jónak látta, hogy szeptember 12-ikén pihenő tartassék, úgy legcélszerűbb lett volna azt az egész 6. hadsereg csapatjai számára elrendelni. Mert «gleiche Brüder, gleiche Kappen», mondja egy nagyon bevált német példabeszéd. A kért pihenő megtagadása bizonyára rossz vért szült a XV. hadtest csapatai körében, de azért még sem vehetjük tulságos rossz néven Potiorek táborszernagytól, hogy addig, amíg a Gucevo elfoglalva nem volt, nem akarta a 6. hadsereg balszárnyán a hadműveletek folytonosságát megszakítani. Abban is egyetérthetünk vele, hogy e hadműveletek mielőbbi sikere érdekében az 5. hadsereget is megzavarta nyugalmában, amit talán már 1–2 nappal előbb is megtehetett volna, mert hogy Krauss altábornagy csoportja másnemű elfoglaltsága miatt még nem kelhetett át a Száván, az nem volt elég nyomós indok arra, hogy az 5. hadsereg oly sokáig tétlen szemlélője legyen a 6. hadsereg balszárnyán lejátszódott többnapi kínos-keserves vergődésnek.

Miután az 5. hadsereg parancsnokságának szóló parancs nem valami tulságosan határozott volt, ennek folytán utóbbi is csak immel-ámmal fogott hozzá annak végrehajtásához, a hadsereg zömének megmozdulását egy nappal későbbre, szeptember 14-ére tolván ki.