Potiorek táborszernagy eredeti hadműveleti terve szerint (lásd a 24. és 25. oldalon) a 6. hadseregnek augusztus 17-ig, – számítván arra, hogy e napig az 5. hadsereg Valjevo környékét elérheti – a Plevlje–Uvac–Visegrad–Bajina Basta által jelölt vonal mentén kellett csoportosulnia, hogy onnan másnap, augusztus 18-án támadását Uzice felé folytassa.

Az ellenség e terv megvalósítása elé tulságosan nagy akadályokat nem gördített. A Szandzsakban felvonult montenegrói haderők a čelebiči kis verekedés után a 8. hegyidandár megkerülő oldalmozdulata által befolyásolva, úgyszólván ellentállás kifejtése nélkül engedték át a határ mentén elfoglalt állásaikat, sőt még Plevljét is. A Nova város – Sjenica tájékán megmaradt II. Sumadia-hadosztály Rudo–Uvacnál már számottevőbb ellentállást fejtett ki, leghatározottabban pedig a Visegrad tájékára eltolt I. Sumadia hadosztály lépett fel, amely egészen a Drináig előnyomulva, ott 16-án komoly támadás jellegével biró tüntetést hajtott végre, bizonyára csak azért, hogy a szerb főerőnek helyzetét 5. hadseregünkkel szemben minél inkább megkönnyítse. Hogy a szerbeknek ez az intézkedése és szándéka helyes volt, ahhoz alig férhet kétség, az pedig, hogy az uzicei hadosztály tüntetése minő eredménnyel járt, annak legjobb bizonyítéka, hogy az XV. hadtest parancsnoka a maga erejét kevésre becsülte, hogy a 18-ikára elrendelt támadást végre is hajtsa s így részint a támadásnak jobb előkészítése, részben az eredetileg hadseregtartalékul kijelölt 40. honvédhadosztálynak mint segítőcsapatnak beérkezhetése érdekében a támadás elnapolását hozta javaslatba. Potiorek táborszernagy ehhez a javaslathoz, bár az kivált a helyzetnek mostani utólagos áttekintése mellett egyáltalában nem mondható indokoltnak, szónélkül hozzájárult, míg az 5. hadseregparancsnokság hasonló célú és elég alaposan megindokolt javaslatát néhány nappal előbb, mint tudjuk, ridegen visszautasította. Sőt az egyszer még azt is eltürte a mindenható és ellentmondást nem türő Potiorek táborszernagy, miszerint határozott parancsát, hogy mindkét hadtest a támadást már augusztus 19-én megkezdje, egyszerűen semmibe se vegyék.

De nemcsak a XV. hadtest parancsnokának, hanem magának Potiorek táborszernagynak is imponált az uzicei ellenséges hadosztály kétségtelenül merész, sőt mondhatni vakmerő fellépése. Ez indította Potiorek táborszernagyot arra, hogy a 12. hegyidandárt ismét Uzice felé lerendelje, amiből aztán ennek a dandárnak ide-oda tologatása keletkezett, ami viszont nemcsak a vezetés presztigén ejtett csorbát, hanem a csapatok oknélküli fárasztásával is járt.

Potiorek táborszernagy hadműveleti tervében a döntő szerepet a 6. hadseregnek szánta, amelynek csapatjait a hegyi háborúra való felszerelésük és jobb kiképzésük folytán sokkal megfelelőbbeknek és derekasabbaknak tartotta az e hadiszintéren felvonult többi csapatoknál. Az 5. hadseregnek Potiorek táborszernagy inkább előkészítő és segítő szerepet szánt. Azonban, sajnos, alig hogy az 5. hadsereg megkezdte működését, az annak körében szenvedett kudarc nyomban a 6. hadsereget degradálja segítő csoporttá, mert Potiorek táborszernagy – bár eleinte még mindkét hadtestnek határozott támadást parancsol – kevéssel utóbb már arra az elhatározásra jut, hogy a XV. hadtestnek egy jelentékeny részét Vlasenicán át, vagyis nem előre, hanem balra hátrafelé az 5. hadsereg közvetlen támogatására tolja el. Azt kérdem én, szükséges és indokolt volt-e erre a nagyfokú megrőkönyödésre és nem-e lett volna célszerűbb az 5. hadsereg degagirozása céljából a támadást minél erőteljesebben a XV. hadtesttel Rogacicán és Ljuboviján át Valjevo felé, a XVI. hadtesttel pedig Uvacon és Visegradon át Uzice felé folytatni? A kölcsönös erőviszonyok és a szemben álló ellenség eddigi lagymatag magatartása ezt minden esetre indokolttá tették volna. És én azt hiszem, hogy az Uzice–Valjevo tájékán a 6. hadsereg csapatai által elér sikeren felbuzdúlva, az 5. hadsereg csapatjai is hamarosan újból megemberelték volna magukat s ismét a Drinán áttörve, nagy bizalommal és lelkesedéssel vetették volna rá magukat a délnyugat felől erősen szorongatott ellenség jobboldalába és hátába.