| « I. A háború előzményei. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. » |
A bécsi vezérkar hadműveleti osztályában a Szerbia és Montenegro ellen vívandó háború esetére szóló előkészületeket «balkán hadjárat (Kriegsfall B.)» gyűjtőnév alatt végezték. Ezek az előkészületek kétféle kombináción alapultak. Ha egyedül Szerbiával és Montenegróval kellett volna hadakoznunk, akkor az úgynevezett «tiszta balkánháború (reiner Kriegsfall B.)» esete állott elő, ha pedig az említett két államon kívül egyidejűleg Oroszországgal, avagy Olaszországgal is le kellett számolnunk, ez esetben az «orosz, illetve olasz hadjáratra (Kriegsfall R., beziehungsweise I.) szóló előkészületek» léptek érvénybe. Előbbi esetben részleges, utóbbiban általános mozgósítás elrendelése volt tervbe véve.
A kölcsönös erőviszonyok megállapításánál a bécsi vezérkar hadműveleti irodájában a következő kombináció szolgált alapul:
a) SZERBIA.
Az 1912–13. évi balkánháborúban Szerbia a következő csapatokkal vett részt:
| 1. vonal: | 5 hadosztály | 80.000 puska, | 180 gyorstüzelő ágyú | |
| 6 tart. ezred | 24.000 puska | |||
| összesen: | 104.000 puska, | 180 gyorstüzelő ágyú | ||
| 2. vonal: | 5 hadosztály | 60.000 puska, | 180 gyorstüzelő ágyú | |
| 1 lovas hadosztály | 2.400 lovas, | 8 gyorstüzelő ágyú | ||
| nehéz tüzérség: | 1 régi táb. tarackosezr. | 20 drb 12 cm táb. tar. | ||
| 6 drb 15 cm mozsár | ||||
| 1 új táb. tarackosezr. | 32 drb 12 cm táb. tar. | |||
| 8 drb 15 cm táb. tar. | ||||
| 3. vonal: | 10 gyal. ezred | 50.000 puska és 120–160 de Bange-lőveg. |
||
| A tábori csapatok összege | 164.000 puska | |||
| A 3. vonal összege | 50.000 puska | |||
| összesen: | 214.000 puska. |
A háború befejezése után Szerbia hadseregének újjászervezését határozta el, mely szerint mindenekelőtt 10 elsővonalbeli, egyenként 16.000 puskát számláló hadosztályt és 10 másodvonalbeli, egyenként 8000 puskát számláló dandárt szándékozott felállítani. Később fokozatosan 10 első-, 10 második és ugyanannyi harmadik vonalbeli hadosztálynak felállítása vétetett tervbe, de 1914. év végéig ily nagyarányú kifejlesztés lehetőségével Bécsben egyáltalában nem, de még Belgrádban sem igen számítottak.
1914 őszén Szerbia 11 erős, jól kiképzett és felszerelt 1. és 2. vonalbeli gyalog- (I. és II. Duna, I. és II. Drina, I. és II. Timok, I. és II. Morava, I. és II. Sumadia és egy kombinált), továbbá egy lovas hadosztály felett rendelkezett s ezeknek állománya 180.000 főre, 8500 lovasra és 500 lövegre tehető. Ezenkívül rendelkezésre állott még öt 3. vonalbeli (népfölkelő) hadosztály összesen 100.000–150.000 főnyi létszámmal.
Az első vonalbeli hadosztályok összetétele a következő volt: 4 gyalogezred (à 4 zászlóalj és 1 hat géppuskából álló század), 3 lovasszázad, 9 kocsizó üteg (à 4 löveg), 3 hegyi üteg (à 4 löveg), 2 utászszázad; továbbá a szükséges távíró, egészségügyi és egyéb alakulások és vonatok. A másodvonalbeli hadosztályok csak 3 gyalogezredből és 2 lovasszázadból alakultak, tüzérségük azonban ugyanolyan volt, mint az első vonalbelieké. A harmadvonalbeli hadosztályok egyelőre nem alakultak meg, de papiron mindegyikük 12 zászlóaljból, 1 lovasszázadból és 6, régibb keletű anyaggal felszerelt ütegből állott volna.
A dandárkötelék a szerb hadseregben nem volt meg és az egyes hadosztályokat is a pillanatnyi szükséghez képest rendelték alá a hadseregparancsnokságoknak, amelyeknek állománya ennekfolytán igen gyakori változásoknak volt alávetve. Az 1. hadsereg Zivkovič, a 2. Bojovič, a 3. pedig Jurisič parancsnoksága alatt állott. Az egész hadsereg fölött a főparancsnokságot a beteges Péter király helyett Sándor trónörökös gyakorolta, a hadsereg vezérkari főnöki teendőket pedig Putnik vojvoda végezte.
b) MONTENEGRÓ.
Montenegró a balkánháború elején 56 zászlóaljat állított ki 32.000 puskával. A háború folyamán 1 dandár alakult ujonnan körülbelül 4000 puskával. Ez összesen 36.000 puskát tesz ki.
Ennél sokkal többet Montenegró az 1914. évi háború kitörésekor sem állíthatott sorompóba, úgy hogy nem igen tévedünk, ha annak haderejét 40.000 főre becsüljük, amely 4 gyaloghadosztályba (11 dandárba) volt beosztva.
Úgy a szerb, mint a montenegrói hadsereg háborús tapasztalatok felett bőven rendelkező, harcedzett, vitéz katonákból állott.
Említésre méltó, hogy a bécsi vezérkar hadműveleti osztálya még 1914–ben is az 1912–13. évi létszámviszonyokat vette kalkulációja és kombinációja alapjául, minek folytán a szerbeknek és montenegróiaknak a jövendő háborúban fellépő erejét együttvéve 250.000 puskára becsülte.
Ezzel szemben Ausztria-Magyarország a balkán hadiszintéren a következő haderők alkalmazását vette tervbe:
A) Csak balkánháború esetén.
6. hadsereg:
XV. hadt. (1. és 48. gy. ho. a 11. hegyi ddr. nélkül)
XVI. hadtest (18. és 47. gy. ho.)
40. honv. gy. ho.
109. népf. gy. ddr.
Várőrségek
15 menetzászlóalj
(ehhez járult volna esetleg még a VIII. hadt. 19. hadosztálya 3 menetzászlóaljjal)
a) táb. csapatok:
76.000 p., 142 gp., 128. hegyi, l., 36. t. á.
(ehhez esetleg még: 12.000 p., 24 gp., 12. t. á.)
b) népf. és menetalakulások:
42.000 p.
(esetleg még: 3000 puska.)
5. hadsereg:
VIII. hadt. (9 gy. és 21. ldw.ho.)
XIII. hadt. (7. ho., 13. gy. ddr-a. 36. gy. és 42. honv. gy. ho.)
11. hegyi ddr. (a XV. hadtesttől)
104. népf. ddr.
VIII. és XIII. menet ddr.
a 11. és 12. honv. menetezred.
a) táb. csapatok:
64.000 p., 128. gp. 200 t. 32 hegyi I. 16 neh. l.
b) népf. és menetalakulások: 29.000 p.
2. hadsereg:
IV. hadt. (31. és 32. gy. ho.)
IX. hadt. (29. gy. és 26. landw. ho.)
20. honv. gy. ho.
23. honv. gy. ho.
14. gy. ddr. (a 7. ho. törzsével)
10. lov. ho.
2 vártüzér zlj.
Pétervárad védőrsége
36. népf. ddr.
IV. és IX. menet ddr.
3., 4., 13. és 15. honv. menetezred
VII. hadt.[1] (17. és 34. gy. ho.)
1. lov. ho.
11. honv. lov. ho.
107. npf. gy. ddr.
102. npf. gy. ddr.
VII. menet ddr.
a) tábori csapatok:
115.000 p., 230 gp., 354 t., 24 neh. l., 64 várágyú, 66 lov. század, 8 lovagló üteggel.
b) népf. és menetalakulások: 71.000 p.
B) Orosz háború esetén.
6. hadsereg:
XV. hadt. (1. és 48. gy. ho. a 11. hegyi ddr. nélkül)
XVI. hadt. (18. és 47. gy. ho.)
109. népf. gy. ddr.
Várőrségek
54 menetszázad
a) tábori csapatok:
64.000 p., 128 gp., 128 hegyi köv.
b) népf. és menetalakulások: 36.000 p.
5 hadsereg:
XIII. hadt. (36. gy. és 42. h. ho.)
11. hegyi ddr.
104. népf. ddr.
XIII. mentddr.
11. és 12. honv. menetezred
a) tábori csapatok:
43.000 p., 86 gp., 120 t., 40 h., 8 neh., 32 ostl.
b) népf. és menetalak: 47.000 p.
bijelinai szakasz Zvorniktól Račaig
20. honv. ho.
7. gy. ho.
2 várágyús ezred
Pétervárad védőrsége
36. népf. ddr.
13. és 15. honv. menetezred
szerémi szakasz Račától Belgrádig.
107. népf. ddr.
2 vadász zászlóalj a VII. hadtesttől
bánsági szakasz Belgrádtól Orsova– Adakalehig.
Összegzés:
A) Csak balkánháború esetén.
2. hads. + VIII. hadtest 115.000 p. + 71.000 p.
5. hads. + 11. hegyi ddr. 64.000 p. + 29.000 p.
6 hads. 76.000 p. + 42.000 p.
(esetleg + 12.000 p. + 3.000 p.)
összesen 255.000 p. + 142.000 p.
főösszeg 397.000 p.
(a 19. hadosztállyal együtt 412.000 p.
B) Orosz háború esetén.
5. hads. 43.000 p. + 47.000 p.
6. hads. 64.000 p. + 36.000 p.
összesen 107.000 p. + 83.000 p.
főösszeg 190.000 p.
Ezek szerint a két különböző háborús eshetőség erőkülönblete tábori csapatokban 160.000 puskát, népf. és menetalakulásokban pedig 62.000 puskát, vagyis összesen 222.000 puskát tett volna ki.
A kölcsönös erőviszonyokat mérlegelve, tisztán balkán háború esetén 250.000 ellenséges puskával szemben 397.000–412.000, orosz háború esetén pedig ugyanannyi ellenséges puskával szemben mindössze 190.000 puska állott volna. Első esetben Ausztria-Magyarország javára mutatkozott volna 47.000–62.000 puskányi túlsúly, a másodikban pedig a szerbek és montenegróiak részére 60.000 puskányi többlet. Tisztán balkánháború esetén tehát a csak feltételesen számításba jövő 19. gyaloghadosztály nélkül az osztrák-magyar és szerb-montenegrói erők körülbelül úgy aránylottak egymáshoz, mint 5 : 4-hez.
Ha figyelembe vesszük, hogy a bosznia-hercegovinai aránylag fejletlen és nem nagyon teljesítőképes vasút- és úthálózat az erőknek a határ mentén való gyors összpontosítását és készenlétbehelyezését úgyszólván lehetetlenné tette, továbbá, hogy a szerbek ellen tervezett támadó hadműveleteket hatalmas folyamakadályokon való átkeléssel kellett megkezdeni és hogy Szerbiába behatolva, mindinkább a védő helyzetét lényegesen megkönnyítő, a támadóét ellenben felette megnehezítő terepalakulatokkal kellett számolni, könnyen beláthatjuk, hogy ily csekély túlsúly mellett nem volt valami nagy a remény, hogy Szerbiával és Montenegróval hamarosan végezni lehessen.
Ez a körülmény vezette a mértékadó köröket arra a gondolatra, hogy tisztán balkáni háború esetére a fenti erőkhöz még a IX. hadtest 10. gyaloghadosztályát s később, hogy ezenfelül még egy hadtestet – a gráci III-ikat – is csatolják, miáltal a fenti arány 5 :4-ről 3 : 2-re javult volna. De másrészt az sem volt kizárva, hogy a szerb-montenegrói erők egy részét Bulgária, illetve Albánia lekötve tartja s így a balkán haderő fenti megerősítése egyelőre csak kombináció és megfontolás tárgyát képezte, ami abban nyert kifejezést, hogy az említett hadtestet egyik hadsereg kötelékébe sem osztották be.[2]
A szerb-montenegrói hadiszintérre szánt erők felhasználását illetőleg az utolsó balkán háborúk óta lényegesen megváltozott a felfogás. Míg az 1912/13. évi felvonulási és hadműveleti terv szerint a szerbeknek 190.000 puskára, 228 géppuskára, 364 tábori és 40 hegyi lövegre becsült I–III. vonalbeli haderejével Ausztria-Magyarország 280.000 puskát, 316 géppuskát, 546 tábori és 32 hegyi löveget – a montenegróiak 43.000 puskára, 43 géppuskára és 68 lövegre becsült haderejével pedig 69.000 osztrák-magyar puskát, 138 géppuskát és 108 löveget állított volna szembe, ami a szerbekkel szemben 90.000 puska, 88 géppuska és 132 lövegnyi, a montenegróiakkal szemben pedig 26.000 puska, 95 géppuska és 40 lövegnyi túlsúlyt jelentett volna, addig a legújabb balkán háború tapasztalatai nyomán most már az intéző körök egészen másként értékelték a két ellenséges felet. A szerb hadseregről az az általános vélemény alakult ki, hogy az igen jól van kiképezve és felszerelve és hogy a céltudatosan és energikusan vezetett csapatok az egész háború folyamán általában igen jól és derekasan harcoltak. Ezzel szemben a montenegrói milichadsereg sok tekintetben nem felelt meg a beléje helyezett várakozásnak; habár a csapatok a hazai karsztföld védelmében dicséretreméltó ellenállást és energiát fejtettek ki, az ezen túlterjedő offenziv operációk végrehajtására a vezetők és csapatok egyaránt sem kellő képességet és ruganyosságot, de még hajlandóságot sem igen mutattak.
Ezért a bécsi vezérkar az 1912/13-iki hadműveleti tervet, amely a 6. hadsereg feladatává tette, hogy a montenegrói haderők lenyügözése mellett egy Uzicén át irányítandó csoporttal Szerbia leküzdésében is részt vegyen, 1914 elején immár odamódosította, hogy tekintet nélkül arra, vajjon egyidejűleg Montenegrót is sikerül-e majd legyőzni, a 6. hadseregnek minél jelentékenyebb része a Szerbia ellen szándékolt döntés előidézésére használandó fel. Ez a szándék egyébként teljesen fedte Potiorek táborszernagy felfogását is, aki már 1911-ben a Zelena gorán, a montenegrói határ tőszomszédságában megtartott gyakorlat alkalmával arról győződött meg, hogy a montenegróiak támadó fellépése bosnyák terület elfoglalása céljából jelentékeny akadályokba ütköznék s igy attól nem igen kell tartani.
Az ily értelemben módosított hadműveleti terv szerint a XVI. hadtest lehető nagy részének és a XV. hadtestnek Valjevo felé kellett előnyomulnia. Ezt megelőzőleg a Szerbia ellen szándékolt döntő támadásnak a 16. mozgósítási napon az 5. és 2. hadsereg Drina-Száva átkelésével kellett megkezdődnie olyanformán, hogy előbbi Rača, utóbbi pedig egy dandárral Bosut tájékán, a IX. hadtesttel, a 23. honvéd gyalog és a 10. lovashadosztállyal pedig Mitrovica–Jarak között váltott volna partot, minek megtörténte után a két hadsereg belső szárnyainak szintén Valjevo irányában kellett előnyomulniok. A IV. hadtestet a 17. mozgósítási napon Hrtkovci–Klenak-nál kellett készenlétbe helyezni, a 1/2 7. hadosztály (14. gyalogdandár) pedig Belgráddal szemben maradt volna. Végül a VII. hadtest és a 11. honvéd-lovashadosztály akként volt a Bánságból a Szerémségbe átvonandó, hogy azok élei a 19. mozgósítási naptól kezdve szintén rendelkezésre álljanak.[3] A 20. mozgósítási napon Indiánál beérkező 20. honvéd-gyaloghadosztály a hadsereg-főparancsnokság tartalékát képezte. A főerők fentemlített átkelésének támogatása és leplezése céljából az 5. hadseregnek Janjától délre, a 2. hadseregnek pedig Sabactól keletre tüntetnie kellett.
A hadműveleti tervnek ilymódon való megállapítására természetesen döntő befolyást gyakorolt az ellenség előrelátható magatartása is, mire nézve a bécsi hadműveleti irodában a következő eshetőségekkel számoltak:
a) A szerbek, egy szintén támadólag fellépő montenegrói csoport által támogatva, Uzice környékén összpontosítandó mintegy 4 hadosztállyal Visegradon át Sarajevo felé támadólag törnek előre s eközben a Duna-Száva mentén felvonult osztrák-magyar haderőkkel szemben védőleg viselkednek.
b) A szerbek Boszniával szemben védőleg viselkednek, illetve ebben az irányban csak kisebb erőkkel lépnek fel támadólag, míg főerejükkel a Duna-Száván átkelő osztrák-magyar csapatokra vetik magukat s ha azokat legyűrni nem tudnák, illetve ha azok előtt visszavonulniok kellene, akkor a már békében előkészített s a következő pontban megemlítendő állásokban fejtenek ki ellentállást.
c) A szerbek egyelőre az egész vonalon védőleg viselkednek és csak ha a nagyhatalmak közbelépése folytán Ausztria-Magyarországnak balkán haderejét lényegesen csökkenteni kellene, akkor lépnek fel védelemre berendezett erődített állásaikból akár az egyik, akár a másik irányban támadólag. Az e célra előkészített és szívós védelemre berendezett területek, illetve vonalak a következők voltak: Uzice, Valjevo és Kosmaj környéke, a Topola–Vk. Plana–Zabare és e mögött a Kragujevac–Bagrdan–Medvegja által jelölt vonal.
Mint már előbb említettük, a szerbek nagyjában véve az utóbb említett magatartást követték, vagyis hadseregük zömét az említett központias állásban vonultatták fel és Semendria, Belgrád, Valjevo és Uzice tájékára erős biztosító csapatokat toltak előre, amelyeknek ellenséges támadás esetén lassan a központias állás felé kellett visszavonulniok.
A szerbeknek ez a passziv magatartása természetesen nagyban megkönnyítette az osztrák-magyar csapatok helyzetét.
Itt kell még megemlítenünk, hogy a szerbek már a háború kezdetén jóval nagyobb erővel léptek fel, mint ahogyan azt a bécsi vezérkar hadműveleti irodája a fentiek szerint kontemplálta. Az általuk mindjárt kezdetben sorompóba állított seregtestek a következők voltak:
Az I. és II. vonalbeli Duna-, Drina-, Timok-, Morava- és Sumadia-, az ujonnan szervezett Bregalnica-, továbbá egy kombinált gyalog- és egy lovashadosztály. Ezeknek ereje mintegy 180.000 főnyi gyalogságot, 8500 lovast és 500 löveget tett ki. Ez volt a szerbek tulajdonképeni elsővonalbeli hadserege, amely szervezés, kiképzés és felszerelés tekintetében, mint már fentebb is említettük, igen jónak volt minősíthető, e csapatok nagyrésze harcban és háborúban kipróbált, edzett elemekből és alakulásokból állott.
E hadsereg tartalékául a III. vonalbeli hadosztályok szolgáltak, amelyeknek létszáma 100–150.000 emberre volt becsülhető. Ezzel és egyéb harcra felhasználható alakulatokkal együtt a szerb hadsereg létszámát mintegy 350.000 főre tehetjük. A montenegróiak létszáma ellenben tényleg alig tett ki többet 36–40.000 embernél.
Ausztria-Magyarország tisztán csak balkán háború esetére Szerbia és Montenegro ellen 3 hadsereg alkalmazását vette tervbe. Ezek voltak: a már békében Bosznia, Hercegovina, Dalmáciában székelő sarajevói XV. és a raguzai XVI. hadtestből alakuló 6. hadsereg Potiorek Oszkár táborszernagy parancsnoksága alatt, aki már békében Sarajevóban a hadseregfelügyelői tisztséget töltötte be. Ennek a hadseregnek a Drina mentén Zvorniktól délre és tovább folytatólag nagyjában a bosznia–hercegovina–dalmácia határ mentén kellett felvonulnia. A Drina alsó folyása mentén lovag Frank Liborius gyalogsági tábornok parancsnoksága alatt a prágai VIII. és a zágrábi XIII. hadtestből alakuló 5. hadsereg, a Szerémségben Böhm-Ermolli lovassági tábornok parancsnoksága alatt a budapesti IV. és a leitmerici IX. hadtestből és a 10. lovashadosztályból alakuló hadsereg s végül a Bánságban a temesvári VII. hadtestnek s attól keletre a cs. és kir. 1. és a m. kir. 11. honvéd-lovashadosztálynak kellett felvonulnia.[4]
A balkán háború esetére szóló részleges mozgósítás első napja gyanánt a hadseregfőparancsnokság július 28-át jelölte meg.
A fenti erőkkel a Szerbia északnyugati részében levő ellenséges haderőknek kettős átkarolása szándékoltatott. Ennek a tervnek a keretén belül Potiorek táborszernagy haderejét minél gyorsabban Sarajevo körül szándékozott összpontosítani, hogy onnan erős jobbszárnnyal montenegrói területen át előnyomulva, az Uzicénél feltételezett nagyszámú ellenséges erőket délről átkarolólag megtámadhassa.
A balkán haderő felvonulását a Duna mentén a VII. hadtestnek, a Száva mentén a megalakuló 2. hadsereg csapatjainak, a Drina mentén és attól délre a 6. hadsereg csapatjainak kellett biztosítaniok, utóbbinak egyszersmind Bosznia-Hercegovina biztonságáról is kellett gondoskodnia.
Feladatából kifolyólag Potiorek táborszernagy mint a 6. hadsereg parancsnoka már fentebb közölt terve értelmében július 30-án mindenekelőtt ennek a hadseregnek Sarajevo tájékán való összpontosítását rendelte el,[5] csak a 11. hegyi dandár maradt határbiztosítás és az 5. hadsereg felvonulásának leplezése céljából a Drina alsó folyása mentén (Zvorniktól északra, zömével Bijelinánál), az 1. hadosztály 7. és 8. hegyi dandára pedig a Drina-biztosítást a Zepa beömlésétől Fočaig (hadosztályparancsnokság Rogačicán) végezte.
A Drina alsó folyása mentén már július 30-ika folyamán megindultak az ellenségeskedések. Határvadászokból, csendőrökből, pénzügyőrökből és megbízható lakosokból összeállított védőcsapatok, melyek egyenruhát nem, hanem csak fekete-sárga karszalagot viseltek, derekasan segítették a nagy területen szétosztott 11. hegyi dandárt ellenséges bandák és kisebb osztagok visszaverésénél.
Epúgy megállták helyüket az ekként hevenyében összeállított határbiztosító osztagok Rudo és Uvacnál is, amelyek augusztus 2. és 3-ika folyamán csak lépésről-lépésre hátráltak a mintegy 3 zászlóaljnyi, tüzérséggel is rendelkező szerb túlerő elől, melyet Dobrunjtól délre meg is állítottak. Miután azonban csakhamar Vardiste felől is bontakozni kezdett az ellenség, a mi gyenge osztagaink Visegrád felé voltak kénytelenek visszahuzódni. Ugyanekkor Rudo felől előnyomuló ellenséges járőrök Megjegje vasuti állomásig jutottak előre, ezeket azonban vasútbiztosító osztagaink könnyű szerrel elűzték.
Eközben hírül jött, hogy a szerbek Uzice tájékán jelentékeny csapattömegeket összpontosítanak, a montenegróiakról pedig az a vélemény alakult ki, hogy Vukotic tábornok vezette főerejük – az 5–6 hegyi dandárt számláló és nehéz tüzérséggel ellátott 3. hadsereg, amelyhez még 3 hegyi dandár csatlakozásban volt – Goransko-Krstac-Velimje területen (Avtovactól délkeletre, a Duga-barázdának nevezett szorosoktól kétoldalt) összpontosul. Azonkívül Plevljétől északnyugatra, Metalka-Boljanic között, tüzérséggel ellátott 2000–3000 ember jelenlétét hozták hírül. A montenegróiak célszerű katonai szervezései erőik gyors összpontosítását tette lehetővé s így azoknak a szerb offenzivával kapcsolatos mielőbbi támadólagos fellépésével kellett számolni.
Július 31-én d. u. 4 órakor vette kézhez Potiorek táborszernagy a hadseregfőparancsnokság táviratát, hogy Oroszország háborús magatartása folytán a részleges helyett az általános mozgósítás rendeltetett el s hogy ennek folytán a 2. hadsereg nem a balkán, hanem az orosz hadiszintérre kerül. Miután azonban az említett hadsereg zöme ekkor már a Duna-Száva mentére felvonulófélben volt, a szállítmányokat nagyjában továbbra is ebben az irányban engedték tovább, mivel az orosz határ felé vezető vasuti vonalak egyelőre a többi seregek szállítmányaival amúgyis teljes mértékben igénybe voltak véve; csupán a IX. hadtest 26. landwehr-hadosztályának és a VII. hadtesthez beosztott 20. honvéd-gyaloghadosztálynak és a 102. népfölkelő-gyalogdandárnak, a 36. népfölkelődandárnak, a IV. és IX. menetdandárnak és a 13. és 15. honvéd-menetezredeknek, továbbá a csász. és kir. 1. és a magy. kir. 11. lovashadosztálynak déli irányban való elirányítása lépett hatályon kívül, mely seregtestek később közvetlenül Galiciába jutottak el. Az ekként megcsappant 2. hadsereg állományát 90.000 tábori csapatbeli és 30.000 népfölkelő- és menetalakulásbeli puskára tehetjük.
Augusztus 2-án este Potiorek táborszernagy 93/op. szám alatt a következőket táviratozta a hadseregfőparancsnokságnak:
«Sarajevo körül augusztus 12-én estig 9 hegyidandárnak összpontosítása előreláthatólag befejezést nyer s akkor az előretolt 7. és 8. hegyidandárral együtt 11 hegyidandár felett rendelkezem. Utolsó hírek arra engednek következtetni, hogy Vardistenél, Uzicenél és attól keletre erős erők, a szerb szandzsák határ mentén pedig több mint egy hadosztály összpontosul. Montenegro ellenséges magatartása tekintetében ma már nem lehet kétség. Szándékom, hogy a XVI. hadtest főerejét Plevlje felé, a XV. hadtestet pedig Bajina Basta irányában indítom el, de a Drinán általában csak akkor lépek át, ha majd az 5. hadsereg Valjevo környékét elérte. Montenegrót a várak és a Nevesinje tájékán visszahagyott mozgódandár által szándékozom foglalkoztatni. A 14. dandár a Bocche di Cattaroban marad. A Drina foča–visegradi szakaszának kézbentartását a Sarajevo körül felvonult erők beérkezéséig nagyon megkönnyítené, ha az 5. hadsereg, mellyel szemben a Drina mentén csak gyenge ellenséges erők állanak, mielőbb a Drina jobbpartjára kelne át. 6. hads. parság.»
Az 5. hadseregparancsnokságtól 95/op. szám alatt augusztus 4-én éjjel beérkezett alábbi távirat még jobban meggyőzte Potiorek táborszernagyot feltevéseinek és intézkedéseinek helyességéről: «Jankovic tábornok Zvornik–Visegrad vonalából nyugati irányba előretörni szándékoznak.»
E hírek és a szerbek fentemlített portyázásai következtében Potiorek táborszernagy augusztus 4-én és 5-én Semecnél és Gorazdenál álló biztosító csapatjait megerősítvén, a határbiztosítást ezentúl akként szabályozta, hogy azt a Drina mentén Ustipracáig a XV. hadtestnek, onnan Vraniciig a 2. hegyidandárnak, még tovább délre pedig a 8. hegyidandárnak kellett végeznie. Ez az intézkedés természetesen egyértelmű volt a Drinán túl fekvő országrész időleges feladásával, amit a szándékolt általános nagy offenziva keretén belül vélt Potiorek táborszernagy ismét jóvátehetni.
A montenegróiak fentközölt csoportosítása mellett még nagyobb nehézségekbe ütközőnek látszott a hercegovinai határnak megvédése. Ennek dacára Potiorek táborszernagy augusztus 6-án kiadott rendeletével meghagyta a 18. hadosztályparancsnokságnak, hogy mozgósításának befejeztével augusztus 8. és 11-ike között Nevesinjéből Kalinovikra meneteljen. Hercegovina megvédése a 3. hegyi dandárnak tétetett feladatává, mi célból az utóbbinak parancsnoka Pongrácz vézérőrnagy a Hercegovinában visszamaradó összes csapatok felett (a mostari, trebinjei és bileki várőrségeket kivéve) rendelkezési jogot nyert, amelyekkel az volt a feladata, hogy kisebb ellenséges betöréseket támadólag visszaverjen, túlnyomó ellenséges erők előnyomulását pedig a lehetőségekhez képest késleltesse. Végső esetben meg kellett hiusitani az ellenségnek a Narentán való átkelést és az Iván-Nyereg–Mostar–Metkovic által jelölt vasútszakasznak az elrombolását. Végül Pongrácz tábornoknak a legközelebbi időben arra is el kellett készülve lennie, hogy a 6. hadseregparancsnokság parancsára széles arcvonalban Avtovac felé nyomuljon előre.
A Bocche di Cattaro biztosítására a 14. hegyi dandárral megerősített ottani védőrség elégségesnek látszott, bár a hadvezetőség nem minden gond és aggodalom nélkül várta a legközelebbi események kifejlődését.
A szerbek és montenegróiak részéről várt gyors cselekvés okozta aggodalom azonban egyelőre túlzottnak bizonyult, mert míg a montenegróiak egyelőre még csak meg sem kísérelték a határ átlépését, addig a bosnyák területre betört szerb osztagok augusztus 5-ike folyamán váratlanul ismét Vardiste, Uvac és Rudo környékére vonultak vissza.
Augusztus 6-án reggel a hadseregfőparancsnokság Potiorek táborszernagyot 273/op. számú táviratával, melyet a vezérkar főnöke és Frigyes főherceg már augusztus 4-én parafált, «a Balkánon levő összes haderők főparancsnokává» nevezte ki. Ez a távirat, amelyet Bécsben augusztus 6-án reggel 1h 45l-kor adtak fel és Sarajevoba reggel 7 h-kor érkezett meg, következőleg hangzott:
«A 6. hadsereg parancsnokságnak Sarajevo.
«A monarchiának és Németországnak hadbaszállása Oroszország és Franciaország ellen szükségessé teszi a 2. hadseregnek az északkeleti hadiszintérre való elszállítását.
«A balkán hadiszintéren a 6. hads. parancsnokság parancsnoksága alatt maradnak: a 6. hadsereg a 40. honvéd hadosztállyal; az 5. hads. a közölt hadrenddel (XIII. és VIII. hadtest). Az 5. hadsereg kötelékébe lépnek ezenfelül: a Szerémségben, a 1/2 7. gyal. hadosztály, a 6. vártüzérezred I. és III. zászlóalja, Pétervárad biztonsági őrsége, a dunai flottila,[6] továbbá a műszaki csapatok külön kiadandó rendelkezés szerint; a Bánságban a 107. népfölkelő gyalogdandár.
«A balkán haderők minimális feladata, hogy az ellenségnek a monarchia területére, főkép Bécs vagy Budapest felé irányuló betörését megakadályozzák.
«Vajjon az 5. hadsereg a hadműködésre kész állapotba való helyezés után, vagyis augusztus 12-én a Drinán át előretörjön-e, avagy hogy annak részei a Drinától nyugatra alkalmaztassanak, hogy az ellenséges előretörést azonnal oldalba kapja, az a 6. hadseregparancsnokság belátásra bizatik.
«Sikeres működésnek a szerb előretörés ellen jelenleg felette nagy hordereje volna.
«A 2.-hadsereg elszállítása az orosz hadiszintérre előreláthatólag augusztus 18-án veszi kezdetét. Addig a hadseregnek helyileg korlátolt közreműködésére a hadseregfőparancsnokságnál javaslat tehető.
«A Száva–Dunán való átkelés a 2. hadsereg részére nincs tervbe véve.
«Nincs kizárva a lehetőség, hogy Bulgária Szerbia ellen közbelép. Végleges határozat e tekintetben közöltetni fog.
«E parancs vétele táviratilag igazolandó.»
Hogy e parancs minő érzéseket váltott ki Potiorek táborszernagy lelkében, az naplójába írt következő szavaiból tűnik ki: «Örvendek ennek az új helyzetnek, mely bár rám nézve felette nehéz, de messzemenő önállóságot biztosít számomra. Mindenekelőtt feltétlenül offenziv módon szándékozom cselekedni. Hogy hogyan, annak majd a legközelebbi napokban kell tisztázódnia».
A fenti parancsból kifolyólag augusztus 6-án délután Potiorek táborszernagy a Péterváradon levő 2. hadseregparancsnoksághoz kérdést intézett, mennyiben volna lehetséges, hogy ez a hadsereg annak augusztus 18-án kezdődő elszállításáig tüntetések által a balkán hadsereget támogassa. Egyben Potiorek táborszernagy ama óhajának is adott kifejezést, hogy Belgrád átmenetileg megszállassék és hogy immár az 5. hadsereghez tartozó 1/2 7. hadosztály legkésőbb augusztus 12-én Belgrádtól nyugatra a Száván való átkelésre utasitassék. Erre a 2. hadseregparancsnokság azt válaszolta, hogy a tüntetésnek Belgrád egyidejű bombázása mellett csak a Száva–Duna felé való tüntetésszerű előnyomulásra szoritkozhatik, hogy az ellenségnél az a benyomás keltessék, miszerint az említett folyamok forszirozása kezdetét veendi. Csak a visszamaradó 1/2 7. hadosztály áthajózását helyezte a 2. hadseregparancsnokság Potiorek táborszernagy kívánságára értelmében kilátásba, míg egyébként Belgrádtól nyugatra csak gyengébb erőknek kellett átmenetileg a Száva déli partján lábukat megvetniök.
Álláspontját a 2. hadseregparancsnokság a következőkkel indokolta:
A hadseregparancsnokság teljesen tisztában volt azzal, hogy az egész 2. hadseregnek előretörése a Száva–Dunán át, általános iránnyal Valjevo és Arangjelovac felé, az 5. és 6. hadsereg tervezett offenziváját a legjobban segítette volna elő és eredményt is ért volna el, mivel ezáltal az ellenség kénytelen lett volna, hogy mindkét irányban, amelyben komoly támadásunk lehetősége fennállott, egyidejűleg védőleges ellenintézkedéseket tegyen. Egy ily előretörésnél azonban felette kérdésessé vált, vajjon nem-e vész el e mellett a cselekvés szabadsága. Ugyanis megközelítőleg sem lehetett előre látni, vajjon feltétlenül lehetséges lesz-e, hogy a csapatok a 2. hadsereg elszállítására kilátásba helyezett időpontig (az első lépcső számmára augusztus 18-ika) ismét visszahozhatók lesznek-e a kijelölt bevagonirozási állomásokra, mert hogy egyáltalában és mikor lehet majd egy erősen angazsált erőcsoportot súlyos veszteségek és morális hátrányok nélkül az ütközetből kivonni, azt csak a harcviszonyoktól lehetett függővé tenni.
A hadseregparancsnokság felette kellemetlennek tartotta, hogy a csak az imént kivagonirozott hadsereget más hadiszintérre való elszállítás céljából újból be kell vagoniroznia anélkül, hogy azt az ellenség elé vezethette volna. Azonban még kellemetlenebbnek látszott, hogy a hadsereget, még mielőtt az döntő eredményt elérhetett volna, egy talán még nagyon harcképes ellenséggel szemben újból a Száva-Duna hatalmas akadályán át, meglevő hidak nélkül kelljen visszahozni és hogy ezenkívül talán a hadseregfőparancsnokság által a főhadiszintéren elérni szándékolt siker a 2. hadsereg késedelmeskedése folytán kérdésessé váljék.
Hasonló szempontok voltak mérvadók arra nézve is, hogy a 2. hadseregparancsnokság Potiorek táborszernagynak Belgrádnak időleges birtokbavételére vonatkozó kérelmének sem vélt eleget tehetni.
A Száva-Duna forszirozása tekintetében a 2. hadseregparancsnokság a következő időbeli kalkulációt állította fel: Még ha az átkelést augusztus 12-ére vették volna tervbe (habár azt 12-ike előtt aligha lehetett volna végrehajtani), a megállapított elvonulás kezdetéig hét nap állott rendelkezésre. Feltéve, hogy a legdélibb bevagonirozási állomások Indija–Vinkovci vonalában feküdtek volna (mire nézve rendelkezések még nem voltak kiadva), akkor a bevagonirozást megelőzőleg a Szávától délre egy-két, attól északra két-három napi menetteljesítmény vált volna szükségessé, úgyhogy a Száván való átkelésre és az azt követő harcokra mindössze két-három nap állott volna rendelkezésre. (Augusztus 11., 12. és 13-ika) Legkésőbb 14-én a csapatokat ki kellett volna vonni a harcból, hogy a meneteket hátrafelé 15-ike folyamán megkezdhessék.
E kalkuláció alapján a 2. hadseregparancsnokságnak az volt a meggyőződése, hogy a 2. hadseregnek nem állott elegendő idő rendelkezésre, hogy itt döntő harcokba bocsátkozzék.
Potiorek táborszernagy a 2. hadsereg véleményét és javaslatait augusztus 7-én tudomásul vette és azokról még a délelőtt folyamán jelentést tett a hadseregfőparancsnokságnak «a 2. hadsereg utasítása végett».
Itt közbevetőleg meg kell említeni, hogy Potiorek táborszernagy ezidőtájt az ellenséges helyzetet a következőképen ítélte meg: Uzice környékén az I. és II. vonalbeli Morava-hadosztályt és a II. és III. vonalbeli Duna-hadosztály részeit (a 4. gyalogezred II. és III. zászlóalját) tételezte fel; a Szandzsákban a két Sumadia és az I. vonalbeli Drina-hadosztály részeit; a montenegróiak részéről mintegy 6 zászlóaljat a Szandzsákban, 28 zászlóaljat Avtovactól keletre és délkeletre és 7–8 zászlóaljat a grahovói medencékben.
Később Potiorek táborszernagy az oroszok állitólagos «Rückwärtskonzentrierung»-járól hírt vevén, este azzal a kérelemmel fordult a hadseregfőparancsnoksághoz, hogy az mégis «legalább eleinte» engedné meg a 2. hadsereg közreműködését a Balkánon, legalább a Raljáig való előnyomulás formájában.
Eközben azonban a 2. hadseregparancsnokságnak még a 1/2 7. hadosztálynak izolált partváltása tekintetében is aggályai támadtak s azokat a délután folyamán Potiorek táborszernaggyal és a hadseregfőparancsnoksággal is közölte.
Erre Potiorek táborszernagy a következő távirattal válaszolt: «A 7. hadosztály áthajózása és csatlakozása az 5. hadsereghez feltétlenül szükséges. A Száva–Duna szakasznak biztositásáról a 2. hadsereg elvonulása után magam gondoskodom».
Ezzel ellentétben a hadseregfőparancsnokságtól d. u. 4 h-kor beérkezett döntés úgy hangzott, hogy: «a 2. hadsereg és 7. gyaloghadosztály Száva–Duna átkelése teljesen kizárt dolog».
Ez a döntés igen kellemetlenül érintette Potiorek táborszernagyot, aki naplójában ehhez az általa «meglehetősen különös»-nek jelzett távirathoz a következő megjegyzést fűzte: «Azt hiszem, nem tévedek, ha feltételezem, miszerint ez burkolt tanács akar lenni, hogy a 6. hadsereggel védőleg viselkedjen és hogy az 5. hadsereget nem a Drinán át, hanem attól nyugatra, a 6. hadseregtől balra a szerb offenziva jobb oldala ellen vessem latba». És Potiorek táborszernagy tényleg eltalálta a hadseregfőparancsnokság erre vonatkozó gondolatmenetét, amint az a vezérkar főnökének egy augusztus 8-áról szóló, de csak augusztus 11-én kézhez vett leveléből egész határozottan kiderült.[7] Ámde Potiorek táborszernagy más nézeten volt, mert folytatólag ezt irta naplójába: «Én azonban ily óvatos eljárást sem szükségesnek, sem célszerűnek nem tartok. Ha azt akarjuk, hogy csapataink valamit műveljenek, akkor előre kell őket vezetni».
Ennek megfelelően hangzott a hadseregfőparancsnokságnak nyomban elküldött választávirat: «A Gačkoból jövő előretörés ellen a 3-ik, a Bocchéban pedig a 14-ik dandárt hagyom. A 6. és 5. hadsereg összes többi erejét a szerbek elleni offenzivára szántam, akiknek visszavetését döntő fontosságúnak tartom. Az 5. hadsereg augusztus 12-én kel át a Drinán és Valjevo és a tőle délnyugatra fekvő terület ellen, egy erős jobb oldaloszloppal pedig Zvornikról a Drinától kétoldalt Rogacica felé nyomul előre. A 6. hadsereg augusztus 13-án a foča–visegrad–bajina-bastai Drina-szakaszon és a mögött erős jobbszárnnyal készen fog állani, hogy augusztus 14-én offenziváját Plevlje–Uzice felől a foča–visegradi Drina-szakasz felé erős ellenséges előretérés következnék be, úgy annak kivédésére az ottlevő erők untig elegendők. Újból kérem a szabad rendelkezési jog megadását az 5. hadsereghez tartozó 7. gyaloghadosztály felett és egyidejűleg a 2. hadsereg utasítását, hogy a demonstrációkat végrehajtsa. Azonnali választ kérek, hogy az 5. hadsereget megfelelően utasíthassam».
Este 8 h-kor megjött a hadseregfőparancsnokság válasza, mely többek között hírül hozta, hogy Bulgária mellénk állva, a legközelebbi napokban mozgósítani fog. Egyebekben a hadseregfőparancsnokság a szándékolt offenziva kezdetén a 2. hadsereg demonstrativ működését megengedte ugyan, de a 7. gyaloghadosztálynak a Száván való átvonását a leghatározottabban megtiltotta. A Szerémségben és a Bánságban való helyzetet a hadseregfőparancsnokság meglehetősen fekete színben tüntette fel, annak egész lakosságát megbízhatatlannak jelezvén.
Potiorek táborszernagyot ezek a közlések nagyon kellemetlenül érintették; azokra vonatkozólag naplójába a következőket jegyezte be: «A fődolog, hogy miért kell három felvonult hadtestnek (IX., IV. és VII.) ütőerejét tíz napig[8] kihasználatlanul hagyni, mert azután máshova kell menniök, úgy mint eddig továbbra is érthetetlen marad!» Hogy egyébként a legutóbbi események minő érzéseket váltottak ki Potiorek táborszernagy lelkében, az legjobban naplójában következő soraiból tünik ki: «Egyébként aligha fogok sokat a főparancsnokságtól kérdezni, illetve annak javasolgatni, hanem legjobb tudomásom és akaratom szerint fogok vezetni és parancsolni».
Időközben a montenegrói határ mentén is megkezdődtek az ellenségeskedések. Nikita, a montenegróiak királya ugyanis augusztus 5-én a monarchiával a diplomáciai érintkezést brüszk módon megszüntetvén, egyszersmind tudtul adta, hogy Cattarót a legközelebbi napokban bombáztatni fogja. Ehhez képest 8-án a montenegróiak tényleg megkezdték a tüzet a Lovcenról, azonban hatástalanul. Ezt megelőzőleg augusztus 7-én a Szandzsákból törtek be montenegrói osztagok bosnyák területre, minek folytán határvadászainknak Metalkát és Celebicet hősies ellentállás után ki kellett üríteniök. Augusztus 8-án Avtovactól és Trebinjétől keletre már szintén folytak kisebb csatározások.
Igy nézett ki nagyjában az általános helyzet, amidőn augusztus 8-án a vezérkar főnöke, annak egyidejű közlése mellett, miszerint a 2. hadsereg Duna–Száva átkelése kizártnak tekintendő, de hogy az tüntetések végrehajtására utasítást nyert. Potiorek táborszernagyot elhatározásának előterjesztésére felkérte.[9]
Potiorek táborszernagyot a 2. hadseregnek küszöbönálló s most már megmásíthatatlannak látszó elszállítása a hadműveletek mielőbbi megkezdésére serkentette, mert ő úgy vélekedett, hogy amíg ez a hadsereg a Száva-Duna mentén van, addig az a szerb erők nagy részét magával szemben lekötve tartja s így az bizonyos tekintetben tehermentesítőleg hat a balkán haderő érdekében. Ámde az 5. hadseregparancsnokság augusztus 6-án azt jelentette, hogy a csapatjai «10-ike előtt» nem lehetnek hadműveletekre kész állapotban, de hogy «előreláthatólag 12-én» a Drinán való átkelés megkezdhető.
Ehhez képest Potiorek táborszernagy hadműveleti tervéről augusztus 8-án kiegészítőleg a következőket jelentette a hadseregfőparancsnokságnak:
«Az 5. hadsereg az általam megállapított időpontban, vagyis augusztus 12-én kezdi meg támadólagos előnyomulását Valjevo irányában. Ezzel egyidejűleg a 6. hadsereg Kalinovik–Sarajevo–Vares vonalából kezdi meg előnyomulását és pedig a XVI. hadtest Foča–Megjegján át Plevlje–Uvac felé, a XV. hadtest a visegradi és bajinabastai átkelő pontok felé, hogy onnan, mihely azt 5. hadsereg Valjevót elérte, Uzice felé folytassák előnyulásukat». A Drinán való átkelést a hadsereg jobb szárnyával (XVI. hadtest) Fočanál augusztus 14-ikére, a hadsereg bal szárnyával (XV. hadtest) Visegrad–Bajina-Bastanál augusztus 18-ára tervezte a balkán haderők főparancsnoka. Tartalék gyanánt a Magyarországból még csak szállítás alatt levő 40. honvédhadosztálynak a 6. hadsereget kellett követnie.
Potiorek táborszernagy előrelátta és számított is azzal, hogy az 5. hadsereg erős ellenséges erőket fog magára vonni, de ezt ő jónak és kivánatosnak is tartotta, mely felfogásának a 2. hadseregparancsnoksággal és a hadseregfőparancsnoksággal szemben kifejezetést is adott.
A 2. hadseregparancsnokság Potiorek táborszernagy optimisztikus felfogásával ellentétben nem valami rózsásan itélte meg a helyzetet és nagyon tartott attól, hogy az izoláltan előretörő 5. hadsereg esetleg a tétlenségre utalt 2. hadsereg szemeláttára vereséget szenvedhetne s így augusztus 9-én újból kérdést intézett a hadseregfőparancsnoksághoz, hogy nem volna-e és ha igen, mennyiben mégis lehetséges, hogy a 2. hadsereg legalább kezdetben az elrendelt demonstrációnál hatásosabb segítséget nyujtson az 5. hadseregnek. Erről Böhm-Ermolli Potiorek táborszernagyot is értesítette.
A hadseregfőparancsnokságnak erre vonatkozó és augusztus 10-én beérkezett döntése akként szólt, hogy a 2. hadsereg közreműködésének csak szerb Mitrovica és Sabac lokális bevételére, tovább keletre pedig a folyón való átkelés mellőzésével, tisztán csak demonstrációkra kell szorítkoznia. Megnyugtatásként egyidejűleg azt is közölte a hadseregfőparancsnokság, hogy az 5. hadsereg támogatására augusztus 11–én az 1. népfölkelő-gyalogezred Péterváradra, augusztus 13-án és 14-én pedig 11 zászlóaljnyi népfölkelő és menetcsapat érkezik majd vasúton Mitrovicára és Klenakra.
Ebből kifolyólag a 2. hadseregparancsnokság augusztus 10-én délután tudomására hozta Potiorek táborszernagynak, hogy a Száva–Duna-front mentén a demonstrációs tűz augusztus 11-én d. u. 5 h-kor, a demonstrációs átkelések Mitrovicától Kupinovoig pedig a május 11-ikéről 12-ikére hajló éjjel veendik kezdetüket.
Ezt megelőzőleg, augusztus 10-én hajnalban Potiorek táborszernagy megkapta a hadseregfőparancsnokságtól 8-án előterjesztett hadműveleti tervének jóváhagyását. Az offenziva kezdetét a hadseregfőparancsnokság Potiorek táborszernagy belátására bízta, de újból hangsúlyozta, hogy «abba semmi szin alatt sem szabad a 2. hadsereget belesodorni».
Jóval kellemetlenebbül érintette Potiorek táborszernagyot az 5. hadseregparancsnokságnak az az előterjesztése, hogy a Drinán való átkelés augusztus 12-ikéről 14-ikére halasztassék el. Indokul ehhez leginkább az augusztus 7-én Čepinnél (Eszéktől délnyugatra) és az augusztus 10-én Vinkovcinál történt vasúti balesetek szolgáltak, amelyek az 5. hadsereg felvonulását alaposan megzavarták. Ebből kifolyólag az 5. hadsereg csapatjait Samac–Zupanje–Brčko körletében, a vonatok egy részét pedig már Vinkovcinál kellett kivagonirozni. Az 5. hadseregparancsnokság ugyan intézkedett, hogy a gyalogság egy része Jamenaig a Száván tovább szállíttassék, de ez nem sokat nyomott a latba. A csapatok nagyrészét gyalogmenetben kellett a felvonulás körletébe előrehozni, ami egészen 24 óráig terjedő késedelmet vont maga után. Emellett a nyomasztó hőség folytán az e területen uralgó vízhiány is felette kellemetlenül éreztette hatását, úgy hogy a kellő mennyiségű víznek hordókban való utánszállításáról kellett gondoskodni, ahogyan az a bosznia–hercegovinai csapatoknál már a békegyakorlatoknál is szokásos volt, de az 5. hadsereg kötelékébe tartozó VIII. és XIII. hadtest csapatainál e tekintetben előgondoskodás nem történt s így az erre vonatkozó improvizációk, a kellő számú vizes és boroshordók előteremtése és előrevitele a Száva-Drina mentére nem történhetett meg augusztus 12–13-ánál előbb. A XIII. hadtest kötelékébe tartozó 13. dandárt a hadseregfőparancsnokság rendelkezései szerint a felvonulási körletben kellett «improvizált hegyi felszereléssel» ellátni, amit a fentemlített vasúti balesetek szintén kedvezőtlenül befolyásoltak. A legkellemetlenebb azonban az volt, hogy tüzéralakulások, lőszeroszlopok és a Drinán való átkeléshez okvetlenül szükséges hadihídkészletek is visszamaradtak. Végül kellemetlenül befolyásolta az ekként gyalogmenetekben a Drina felé előretörekvő csapatok felvonulását még az a körülmény is, hogy a Bijelina és Čelic között álló 42. horvát honvédhadosztálynak a többi csapatok menetét keresztezve, Pribojon át Zvornikra kellett menetelnie, hogy Potiorek táborszernagy parancsa szerint a támadás megindításakor onnan a Drinán felfelé Ljubovijára nyomuljon előre.
Mind e kellemetlen incidenseket az 5. hadseregparancsnokság nemcsak táviratilag, hanem futár útján is jelentette Potiorek táborszernagynak, aki azonban hajthatatlan maradt s rövid megfontolás után a következő távirati parancsot küldte az 5. hadseregparancsnokságnak: «A 2. és 6. hadseregre való tekintettel a Drinán való átkelésnek 12-ikéről 14-ikére való eltolása lehetetlen. Egyébként az ellenség a Drina mentén nem oly erős, hogy a 21. landwehr-hadosztály a folyón való átkelésnél nélkülözhetlen volna. A jobboldalcsoportnak (42. honvédgyaloghadosztály) gyülekezése Zvorniknál és a főerőnek Zvornikon alul elrendelt átkelésének augusztus 12-én meg kell történnie. A 21. landwehr-hadosztály túlerőltetés nélkül csatlakozhatik a főerőhöz».
Az eredetileg megállapított terminushoz való görcsös ragaszkodását Potiorek táborszernagy naplójában a fentieken kívül még azzal is indokolja, hogy feltétlenül szükségesnek vélte, miszerint a 2. hadseregnek csak rövid ideig tartó jelenléte kihasználtassék, másrészt, hogy a 6. hadseregnek Uzice irányában tervezett támadása annál inkább megkönnyíttessék, mivel itt a terep alakulata jóval kedvezőbb volt az ellenségre nézve, mint az 5. hadsereg előnyomulási körletében. Ugyanis Valjevóig Potiorek táborszernagy az 5. hadsereg feladatát az említett terepviszonyoknál fogva és azért is elég könnyűnek vélte, mert nem tételezte fel, hogy a szerbek az alsó Drina–Száva mentén felvonult osztrák-magyar haderők által átrakolt legészaknyugatibb országrészbe, mint biztos egérfogóba, nagyobb erőket irányítani merészkednének. E tévhit annyira erőt vett rajta, hogy a 21. landwer-hadosztály visszamaradása folytán már amúgy is meggyengített 5. hadseregből még egy másik hadosztályt, a 42. honvédhadosztályt is elvonta oly célzattal, hogy a Zvorniktól a Drina mentén felfelé haladva, Rogacica tájékán keljen majd át a Drinán, hogy onnan, ha kell, az Uzice mellől a 6. hadsereg felé előnyomuló ellenség oldalába is hathasson. «Azonkívül már tekintélyem fenntartása érdekében sem járulhattam hozzá előbb kiadott parancsom megváltoztatásához.» – fejezi be Potiorek táborszernagy elég különös módon e tárgyra vonatkozó érveléseit naplójában.
E nagyhorderejű elhatározás idején az 1. számú melléklet szerint felvonult osztrák-magyar balkán haderők összetétele a következő képet mutatta:
A balkán haderők főparancsnoka:
Potiorek Oszkár táborszernagy; vezérkari főnöke: Böltz tábornok.
2. HADSEREG.[10]
Parancsnoka: Böhm-Ermolli lovassági tábornok.
Vezérkari főnöke: Mecenseffy tábornok.
IV. hadtest. Parancsnoka: Tersztyánszky lovassági tábornok. Vezérkari főnöke: Dáni ezredes. Állománya: 27–5 1/4–16).[11]
31. gyaloghadosztály: József főherceg altábornagy. 61. gyalogdandár: Le Beau tábornok. 62. gyalogdandár: Dáni tábornok.
32. gyaloghadosztály: Fail-Griesler altábornagy. 63. gyalogdandár: Podhoránszky tábornok. 64. gyalogdandár: Mallász tábornok. 4. menetdandár (14–1–0.): Zhuhber ezredes.
VII. hadtest. Parancsnoka: Meixner Hugó gyal. tábornok. Vezérkari főnöke: Schilhawszky ezredes. Állománya: 30–5–16.
17. gyaloghadosztály: Henriquez altábornagy. 33. gyalogdandár: Barbini tábornok. 34. gyalogdandár: Resch tábornok.
34. gyaloghadosztály: Krautwald altábornagy. 67. gyalogdandár: Lauingen tábornok. 68. gyalogdandár: Rössler tábornok.
M. kir 107. népf. gyalogdandár (12–4–1.): Breit József tábornok. 7. menetdandár (8–1–0): Kermpotich tábornok.
IX. hadtest. Parancsnoka: Hortstein gyal. tábornok. Vezérkari főnöke: Martinek ezredes. Állománya: 13–2 1/2–9.
29. gyaloghadosztály: Zedtwitz gróf altábornagy. 57. gyalogdandár: Schön tábornok. 58. gyalogdandár: Poleschensky tábornok.
10. lovashadosztály: (0–21–3): Mayr altábornagy. 4 lovasdandár: Loseth ezredes. 8. lovasdandár: Bauer ezredes.
7. gyaloghadosztály (8–1–5): Lütgendorf br. altábornagy. 14. gyalogdandár: Baumgartner ezredes.
23. honv. gyaloghadosztály (12–2–6): Dämpf altábornagy. 45. honv. gyalogdandár: Seide tábornok. 46. honv. gyalogdandár: Festl tábornok.
Pétervárad biztonsági védőrsége: 7–0–0.
8. menetdandár (4–1–0): Schreitter tábornok.
A 2. hadsereg állománya: 135–43 3/4–56.
5. HADSEREG.
Parancsnoka: Lovag Frank Liborius gyal. tábornok.
Vezérkarin főnöke: Csicserics tábornok.
VIII. hadtest.[12] Parancsnoka: Giesel br. lov. tábornok. Vezérkari főnöke: Sündermann ezredes. Állománya: 26–5 1/4–17.
9. gyaloghadosztály: Scheuchenstuel altábornagy. 17. gyalogdandár: Dániel tábornok. 18. gyalogdandár: Mayrhofer ezredes.
21. landwehr gyaloghadosztály: Przyborski altábornagy. 41. gyalogdandár: Panesch tábornok. 42. gyalogdandár: Podhayski tábornok.
Komb. dandár (3 1/2–1–1): Letowsky tábornok.
XIII. hadtest. Parancsnoka: Rhemen br. gyal. tábornok. Vezérkari főnöke: Zeidler ezredes. Állománya: 26–4 1/4–15.
36. gyaloghadosztály: Czibulka altábornagy. 71. gyalogdandár: Salis gróf tábornok. 72. gyalogdandár: Luxardo ezredes. 42. honv. (horvát) gyaloghadosztály: Sarkotič altábornagy. 83. honv. gyalogdandár: Istvanovič tábornok. 84. honv. gyalogdandár: Kolak tábornok.
13. gyalogdandár (7–2–3): Stracker tábornok.
11. hegyi dandár (6–1–2): Lawrowsky tábornok.
M. kir. 104. népf. (horvát) gyalogdandár (5–1–1): Bekič tbk.
13. menetdandár: (6–1–0).
Az 5. hadsereg állománya: 79 1/2–15 1/2–39.
6. HADSEREG.
Parancsnoka: Potiorek táborszernagy, egyúttal a balkán haderők főparancsnoka.
Vezérkari főnöke: Böltz tábornok.
XV. hadtest. Parancsnoka: Appel gyal. tábornok. Vezérkari főnöke: Mihaljevič ezredes. Állománya: 19–1–12.
1. gyaloghadosztály: Bogat altábornagy. 7. hegyi dandár: ©ertič tábornok. 9. hegyi dandár: Hrozny ezredes.
48. gyaloghadosztály: Eisler altábornagy. 10. hegyi dandár: Schmarda ezredes. 12. hegyi dandár: Kalser tábornok.
XVI. hadtest. Parancsnoka: Wurm gyal. tábornok. Vezérkari főnöke: Loefen ezredes. Állománya: 26 1/2–2–14.
2. hegyi dandár: Gabirel tábornok.
1. hegyi dandár: Novak ezredes.
13. hegyi dandár: Berchthold gróf ezredes.
18. gyaloghadosztály: Trollmann altábornagy. 8. hegyi dandár: Andrián tábornok. 6. hegyi dandár: Goiginger Henrik tábornok. 4. hegyi dandár: Konopitzky ezredes. 5. hegyi dandár: Nöhring ezredes.
3. hegyi dandár (5–1/2–2): Pongrácz tábornok.
47. gyaloghadosztály (5–1/4–3): Novak altábornagy. 14. hegyi dandár: Wrkljan ezredes.
40. honv. gyaloghadosztály[13] (12–2–8): Braun altábornagy. 79. gyalogdandár: Tabajdi tábornok. 80. honv. gyalogdandár: Háber ezredes.
M. kir. 109. népf. gyalogdandár (6–0–1): Czeiszberger ezr.
Várak védőrsége: Sarajevo, Mostar, Trebinje, Bileca, Kalinovik, Gorazde, Stolac, cattaroi hadikikötő: 20 1/2–0–13.
A 6. hadsereg állománya: 94–5 1/2–53.
Mindhárom hadsereg összes állománya:
| 2. hadsereg: | 135 | – 43 3/4 | – 56 |
| 5. « : | 79 1/2 | – 15 1/2 | – 39 |
| 6. « : | 94 | – 5 1/2 | – 53 |
| Összesen: | 308 1/2 | – 64 3/4 | – 148 |
Az 5. hadsereg létszáma 93.000 embert tett ki; azonkívül be volt még hozzá osztva: a dunai flottila 2 monitora és 1 őrnaszáda a Száván, továbbá 20 hadihídkészlet. A 6. hadsereg létszáma a hozzá beosztott 122 határvadásszal együtt kereken 118.000 emberből állott.
A Szerbia leverésére szánt mobil haderők összege tehát kereken 210.000 emberre tehető. Ezzel szemben csupán a szerb 1. és 2. vonalbeli csapatok ereje mintegy 190.000-re, vagyis nem sokkal kevesebbre rúgott. Ha pedig a szerb 3. vonalbeli csapatokat (100.000–150.000 puska) is figyelembe vesszük, akkor a szerbek javára 80.000–130.000 főnyi túlsúlyt kapunk.
Igaz, hogy ezek és a montenegrói haderők ezidőtájt, vagyis augusztus 10-ike körül, a hadseregfőparancsnoksághoz, illetve a balkán haderők főparancsnokához beérkezett hirek szerint, amint az az 1. számú mellékletből is kivehető, meglehetősen széles és mély területen voltak elosztva, azaz majdnem szétforgácsoltaknak voltak tekinthetők. Ez a körülmény még jobban megerősítette Potiorek táborszernagyot abban a hiszemben, hogy jóval jobban összpontosított erőinek lehetőleg gyors támadásától feltétlenül sikert várhat.
Ezzel ellentétben az 5. hadseregparancsnokság sehogy sem tudott beletörődni Potiorek táborszernagy ama döntésébe, hogy a támadás, dacára annak, hogy a hadsereg csapatjai még nem voltak együtt, már 12-én megkezdessék. Aggályait a hadseregparancsnokság 220/op. szám alatt augusztus 11-én a hadseregfőparancsnoksággal is közölte, mondván: «A Száva–Drina mentén a szerbek 3. korosztálybeli csapatjait, úgy látszik, 1. és 2. vonalbeli csapatok váltották fel. Valjevo környékén 2, Arangjelovac–Palanka–Rudnik területén 3 hadosztály, Uzicenél 1, a Szandzsákban 1 szerb és 1 montenegrói hadosztály. Ennélfogva az 5. hadseregnek Valjevóra előnyomuló 4 hadosztálya ott előreláthatólag legalább 3 hadosztállyal ütközik össze, amelyeket valószínűleg a központból előrehozott további 3 hadosztály és mihelyt a 2. hadsereg elvonulása az ellenség tudomására jut, előreláthatólag még több hadosztály fog megerősíteni.»
Ezt a jelentést a hadseregfőparancsnokság augusztus 12-én, délelőtt 9 h-kor kapta meg s arra – teljesen Potiorek táborszernagynak augusztus 10-én jelentett álláspontjára helyezhedve (lásd a 26. oldalon) – 553/op. szám alatt a következő választ adta és azt a balkán haderők főparancsnokával is közölte:
«Minél több szerb erő harcol majd az 5. hadsereg északi szárnya ellen, annál hatásosabb lesz a 6. hadsereg támadása Uzice tájékán. A cél az marad, hogy az ellenség leküzdessék és országának szivéig ható döfés által megakadályoztassék abban, hogy a monarchiába betörhessen».
A hadseregfőparancsnokságnak ezt a felfogását Potiorek táborszernagy nyomban szószerint megtáviratozta a 2. hadseregparancsnokságnak, azt egyidejűleg újból felszólítván, miszerint az 5. hadseregnek folyamatban levő offenziváját tőle telhetőleg támogassa.
A hadseregfőparancsnokság legújabbi állásfoglalása nagy örömöt okozott Potiorek táborszernagynak, aki még aznap hosszabb levélben fejtette ki báró Conrad gyal. tábornok előtt a legközelebbi hadműveletekre vonatkozó terveit. A vezérkar főnöke erre augusztus 14-én a következő levéllel reagált, amely augusztus 16-án reggel érkezett Sarajevoba:
«Sietek, hogy 12-iki b. levelére küldött távirati köszönetemet irásbelileg is megismételjem.
«Amint azt már táviratomban is jeleztem, augusztus 8- és 9-iki levelem csakis a Drinán át végrehajtott erős ellenséges betörésre vonatkoztak, amire az akkor itt rendelkezésre álló hirek szerint számítani kellett és amelynek eklatáns kivédésére hatalmas offenziv ellenlökés formájában számos erők összpontosítása szükségesnek látszott.
«Miután azonban ez a szerb betörés nem következett be, a Drinán át intézendő offenziva az 5. és 6. hadsereg számára kijutó feladat megoldására a leghatásosabb eszköznek mutatkozik és a Nagyméltóságod által választott pillanat is a leghelyesebbnek látszik, mivel ennél a siker szempontjából a 2. hadsereg is latba esik jelenléte és a Száva–Drina mentén végrehajtandó tüntetései által. Nagyméltóságod rendelkezései ennélfogva teljesen födik a hadseregfőparancsnokságéit, mely utóbbi azokhoz hozzájárulván, egyúttal a teljes felelősséget is magára vállalja.
«A Nagyméltóságod 12-iki levelében a szerb háború további vezetésére vonatkozólag foglalt nézetek szintén teljesen azonosak az itteni nézetekkel. Amíg az ellenség az ország szívében jelenlevő 5. és 6. hadsereg által le van kötve, nincs meg a lehetősége, hogy a monarchia területére betörjön, legfőkép pedig, hogy Budapest felé vegyen irányt, ami felette érzékenyen érintene bennünket.
«Azonkívül – amint azt Nagyméltóságod is említi – ily eljárás mellett még leginkább remélhetjük, hogy Bulgáriát végre mégis a hozzánk való csatlakozásra birjuk, amire szakadatlanul törekszem.
«Hogy a Nagyméltóságod által szándékolt operálás módjához az 5. és 6. hadsereg minél nagyobb erőinek Szerbiába való vonása magától értetődő, ahhoz nem férhet kétség, ennélfogva a Szerémség és a déli Bánság kellő biztonságáról külön és kielégítőleg kell gondoskodni, hogy ott esetleges felkelési kisérletek feltétlenül csirájukban elfojthatók legyenek, mivel ily kisérletek a 2. hadsereg elvonulása után nagyon valószinűek. Hogy Hercegovina és Dalmácia déli részeinek biztosítását gyenge erőkre kell bizni, magától értetődik, mert nem lehet az ember mindenütt túlsúlyban. Ha azonban Szerbiában a nagy döntés megtörtént, akkor a montenegróiak annál szelidebbek lesznek, miután ők úgy sem valami nagy kedvvel mentek bele ebbe a háborúba. Épen most beszéltem a bolgár katonai attaséval és behatóan megmagyaráztam neki, hogy Bulgária öngyilkosságot követ el, ha nem vonul azonnal hadba Szerbia ellen; erre ő megigérte, hogy nyomban sürgönyöz Szófiába.
«És most nemcsak a nagy ügy érdekében, hanem személyes barátságomnál fogva is kívánom, bárha Nagyméltóságodnak megengedtetnék, hogy fényes sikereket érjen el.»
[1] Ennek a hadtestnek a 2. hadsereghez való csatolása tervbe volt ugyan véve, de egyelőre még mint önálló seregtest szerepelt.
[2] A gráci hadtest esetleg abban az esetben is a prágai helyébe lett volna hivatva lépni, ha ez utóbbinak megbízhatósága kérdésessé vált volna, mely eshetőségre a mértékadó körök már ekkor is el voltak készülve. (Lásd Schwarte, Der grosse Krieg, 5. köt., 18. old.)
[3] Emellett a VII. hadtestnek arra nézve is előkészületeket kellett tennie, hogy esetleg a Dunán Vk. Gradiste és Pancsova között átkelhessen.
[4] Lásd az 1. sz. mellékletet.
[5] A háború kitörése idején a 6. hadsereg kötelékébe lépő XV. és XVI. hadtest összetétele és állomáshelyei a következők voltak:
XV. hadtest Sarajevo.
1. hadoszt. Sarajevo.
7. hegyi ddr. Visegrad,
8. hegyi ddr. Foča,
9. hegyi ddr. Sarajevo.
48. hadosztály Sarajevo.
10. hegyi ddr. Sarajevo,
11. hegyi ddr. Tuzla,
12. hegyi ddr. Banja Luka.XVI. hadtest Ragusa.
18. hadosztály Mostar.
1. hegyi ddr. Mostar,
2. hegyi ddr. Trebinje,
3. hegyi ddr. Nevesinje,
6. hegyi ddr. Bileča,
13. hegyi ddr. Mostar.
47. hadosztály Castelnuovo.
4. hegyi ddr. Ragusa,
5. hegyi ddr. Spalato,
14. hegyi ddr. Castelnuovo.[6] 6 monitor, 4 őrnaszád összesen 12 nehéz, 8 könnyű löveggel és 20 géppuskával s végűl a Boccheban levő flotta egy része.
[7] Ennek a levélnek a bevezetése következőleg hangzott: «A Szerbiában és Montenegróban előforduló eseményekről Nagyméltóságod rendszerint gyorsabban és behatóbban értesül, mint én itt – s így abban a helyzetben van, hogy esetenként a dolgokat legcélszerűbben bírálja el. Ennek feltételezése dacára a következőkben röviden jellemezni kívánom, hogy én miként látom a helyzetet». A továbbiakban báró Conrad gyalogsági tábornok ama nézetének adott kifejezést, hogy a szerbek és montenegróiak rövidesen Sarajevo irányában előre fognak törni és azután így folytatja: «Úgy a katonai, de elsősorban kivált a politikai helyzetből kifolyólag a legnagyobb mértékben minden attól függ, hogy ez az ellenséges előretörés eklatáns módon szétveressék. Amennyire én innen a távolból megítélni tudom, célszerűnek mutatkoznék, hogy e célból az 5. hadseregnek jelentékeny része a Drinától nyugatra vettessék latba, hogy a Sarajevótól keletre fekvő harctéren minél erősebbek lehessünk. Ha ez a művelet sikerül, akkor nemcsak Bulgária és Románia áll a mi oldalunkra, hanem az is lehetővé válik, hogy a montenegróiak, hercegócok és dalmaták előnyomulását megakasztjuk. Ha pedig Bulgária, amelynek mozgósítása küszöbön áll és állítólag körülbelül 8–10 napot fog igénybe venni, Szerbia ellen háborúba lép, akkor a mi további offenzivánk Szerbia ellen sikeresen fog előre haladni.»
[8] Ez persze túlzás (lásd a 2. hadseregnek erre vonatkozó helytálló fenti kalkulációját).
[9] Ez tulajdonképpen feleslegesnek tűnik fel, hiszen tudjuk, hogy Potiorek táborszernagy már 7-én részletesen bejelentette elhatározását.
[10] Augusztus 18-tól kezdve az orosz hadiszintérre, Galiciába szállíttatik.
[11] 27–5 1/4–16 = 27 zlj–5 1/4 lov. század–16 üteg.
[12] A VIII. hadtest e szerint megmaradt az 5. hadsereg kötelékében, bár orosz hadjárat esetére abból ki kellett volna válnia. (Lásd a 12. oldalon közölt hadrendet.)
[13] A 40. honvéd gyaloghadosztálynak is ki kellett volna válnia orosz háború esetén a 6. hadsereg kötelékéből, de a VIII. hadtesthez hasonlóan ez is visszamaradt a balkán hadiszintéren. (Lásd ugyancsak a 12. oldalon közölt hadrendet.)
| « I. A háború előzményei. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. » |