Abból a körülményből, hogy a VIII. hadtesthez tartozó hadosztályok elővédeinek aránylag oly könnyen sikerült a ljesnicai magaslatokra feljutniuk, arra kell következtetni, hogy a drinamenti előretolt állásokat még augusztus 14-ikén is csak alárendeltebb erejű szerb csapatok tartották megszállva. A jadarvölgymenti szívósabb ellenséges ellentállás szintén nem döntheti meg e feltevés helyességét, mert hiszen itt és Loznicával szemben már békében kiépített erős állások voltak, amelyekben kisebb erők még túlerővel szemben is aránylag hosszabb ideig sikerrel tarthatták magukat. Ily körülmények között jogosan állíthatjuk, hogy az 5. hadsereg mindkét hadteste túlnehézkesen és csak tapogatódzva fogott hozzá támadó hadműveleteinek keresztülviteléhez. Az augusztusi forró nap melege és a vízhiány természetesen szintén sokat nyomott a latba, de ezek a körülmények még mindig nem tették indokolttá, hogy a VIII. hadtestbeli hadosztályok zömei csak oly nehézkesen tudtak elővédeik nyomában az előttük levő, kiválóan fontos magaslatokra felvergődni. Amit itt a VIII. hadtest csapatainál augusztus 12-től 14-ig észlelünk, az a határozott nehézkesség és kunktátoroskodás bélyegét viseli magán. Ilyen előzmények után az 5. hadseregparancsnokságnak nem volt sem oka, sem joga hozzá, hogy augusztus 15-re oly messze, több mint 20 km-nyire elől fekvő menetcélokat jelöljön ki. A krupanj–zavlaka–tekerisi műutat a csapatok egy napi menettel már a nehéz terepviszonyokra, hőségre és vízhiányra való tekintettel még akkor is csak nagy nehezen érhették volna el, ha az ellenség egyáltalában nem állta volna útjukat.

Az a lecke, amelyben a 36. hadosztály balszárnya részesült, azt mutatta, hogy itt ravasz, alattomos ellenséggel állunk szemben, akit még ott és akkor sem szabad lekicsinyelni és könnyen venni, ha látszólag számbeli kisebbségben áll is csapatainkkal szemben. A derék horvát csapatok dícséretére válik, hogy ezt az első csorbát oly hamar és oly derekasan kiköszörülték.

Kiemelendő és említésreméltó az összes magasabb parancsnokok egyöntetű felfogása Sabac fontosságát illetőleg. Potiorek táborszernagy ugyan csak gyenge hídfővé akarja kiépíttetni, ellenben Frank és Bőhm-Ermolli hadseregparancsnokok szinte égnek a vágytól, hogy hamarjában minél több csapatot gyüjtsenek itt e fontos helyen össze. Hogy Bőhm-Ermolli miért nem rendelte a IV. hadtest kötelékébe tartozó Dáni-különítmény támogatására a közelebb álló s ugyancsak a IV. hadtest szerves egységét képező 31. hadosztályt, hanem a 29. hadosztályt Sabacba előre, miáltal a harcászati kötelékek nagymérvű összekeveredését idézte elő, annak ő és vezérkari főnöke a megmondhatója.

A tekintetben egyetérthetünk a 2. hadseregparancsnoksággal, hogy a szávamenti szerb állásoknak Potiorek követelte lövetésének immár semmi praktikus haszna nem volt. Valóban kár volt a sok municióért, amelyet itt hiába elpuffogtattak és a szerbek nagyon okosan cselekedtek, hogy e nagy hű-hóra úgyszólván alig reagáltak.