A Balkán-félsziget államai közül az időszak kezdetén csak Törökország állott fenn, míg valamennyi többi állam csak az időszak folyamán a Törökországtól bekövetkezett elválás és önálló vagy függő államokká való alakulás révén keletkezett.

A Balkán-félszigeten ebben az időszakban keletkezett háborús bonyodalmakra nézve leginkább Törökország hadügye jön tekintetbe, míg valamennyi többi államnak hadügye (Románia, Szerbia, Görögország, Montenegro, Bulgária) eleinte csak jelentéktelen fejlődést, milicszerű jelleget mutatott és csak az időszak utolsó részében fejlődött ki jobban azok hadügye nagyobbára még mindíg a milic-rendszer alapján.

Törökországban mindjárt az időszak kezdetén kísérleteket tettek, hogy a hadügy újjászervezése nyugat-európai mintára vitessék keresztül; ehhez az első lépést a janicsárhad feloszlatása képezte, ami azonban csak a janicsárhadnak 1826-ban történt lemészárlásával sikerült, mire nemsokára hozzáláttak új csapatok alakításához. A seregnek teljes megváltoztatásához csak 1841-ben fogtak hozzá, azt azonban a szándékolt terjedelemben egyáltalában nem hajtották végre. Ez az újjászervezés az általános védkötelezettségen, számos kivétellel és a helyettesítésnek megtűrésével, alapult. Csak a mohamedánok voltak hadkötelesek, míg a többi alattvalókat hadmentességi adó fizetésére kötelezték.

A sereg a tényleges seregből, nizam (mintegy 150.000 ember), annak tartalékából, ihtijath (70.000 ember), a honvédelemből, redif (90.000 ember), másodvonalbeli honvédelemből, higad (90.000 ember), továbbá a népfölkelésből, mustafiz (300.000 ember) kellett volna állania. Ezekhez járultak volna még a basibozukok, mint irreguláris csapatok. Ezek az erők 5, később 6 hadtestre (odu) tagozódtak. Ezeket a reformokat azonban részben a birodalom kormányzásában uralkodó rendetlenség és önkény, részben pedig közbejött háborús bonyodalmak ismételten megakasztották és csak 1869-ben voltak újból folytathatók, úgy hogy az 1877/78-iki háborúig legalább félig-meddig és nagyjában voltak befejezhetők.

Az 1877/78. évi háborúban a török seregnek a mohamedánok általános védkötelezettségének elvén, 20 évi szolgálati kötelezettséggel, 7 hadtestbe alakulva kellett volna fellépnie. Az egész közigazgatásban s így a hadügyben is uralgó kuszált viszonyok azonban a seregtestek rendszeres tagozását egyáltalában lehetetlenné tették. A rendes hadsereg az elégtelen tartalék folytán rendszerint messze hátramaradt a rendszeresített hadilétszám mögött. A honvédelemnek összesen mintegy 360 zászlóaljat, egyenként mintegy 1000 főnyi létszámmal, kellett felállítania, mindazonáltal ebből a háború folyamán alig 100.000 ember, a rendszeresített létszám egyharmada, került össze.

A sereg gyalogsága hátultöltő fegyverekkel, a tüzérség 8 és 9 cm. ürméretű hátultöltő ágyúkkal mintaszerűen volt fölfegyverezve. A török legénységi anyag mindíg minden irányban kiválónak volt mondható, ellenben a tisztikar képzettsége állandóan hiányos és kivált az alsóbb rendfokozatokban, minden műveltséget nélkülözött, sőt gyakran még irni-olvasni sem tudott.

Az 1877/78. évi hadjárat után a sereget újjászervezték, mely újjászervezés azonban, különféle események által félbeszakítva, egyáltalában sohasem készülhetett el.