Az olasz államok hadiszervezete közül kivált Szardiniáét kell kiemelnünk, melynek serege 1848/49-ben és 1859-ben Ausztria ellen küzdött és nemsokára 1859 után az olasz hadsereg törzséül szolgált, mely 1866-ban újból Ausztria ellen küzdött.

Az 1849. évi hadjáratban, mely időpontig Szardinia hadügyében többféle, de csak kevésbé jelentékeny változás állott be, a sereg 2 hadtestet, 1 tartalék gyalog és 1 lovas hadosztályt alakított és körülbelül 50.000 főből állott, melyhez a félsziget minden részéből számos új alakulás járult. Az 1848. évi hadjárat szerencsétlen kimenetele után a sereg az 1849. évi hadjárathoz új tagozást vett fel és ez alkalommal különböző, a többi olasz területekről toborzott önkéntes alakulások is hozzá csatlakoztak. Az 1849. évi hadjárat után a sereg új tagozást vett fel. – 1859-ben a sereg a francia csapatok oldalán ismét Ausztria ellen küzdött.

Az álló hadseregből és a tartalékból alakult sereg erősbítésére még a nemzetőrséget használták fel. A védkötelezettség általános volt, mely azonban számos kivételt engedett meg. A szolgálati kötelezettség 11 évig tartott az álló hadseregben, miből 5 évet tényleges szolgálatban kellett eltölteni.

Békében csak a gyalogságnál volt meg a dandárkötelék, mint magasabb egység. Háborúban hadosztályokat alakítottak.

A gyalogság simacsövű szuronyos puskával, a lovasság lándzsával és karddal, továbbá karabélyokkal és pisztolyokkal volt fölszerelve.

Az 1859. évi háború után Szardinia majdnem az egész félszigetnek annexiója után olasz királysággá alakult át, mindezen területek fegyveres erőit saját seregével egyesítette és ezáltal oly hadsereget alakított magának, mely az 1866. évi háborúban majdnem 250.000 fővel, jól tagozva, fölfegyverezve és kiképezve szállott síkra a gyenge osztrák déli hadsereggel szemben.

A gyalogság vontcsövű Minié-szuronyos puskákkal, a bersaglierik tövises puskákkal és szuronyokkal voltak fölfegyverezve. A lovasság lándzsákat, vagy karabélyokat, továbbá kardokat és részben pisztolyokat viselt. A tüzérségi anyag 8, 9 vagy 12 cm. ürméretű La Hitte lövegekből állott.

A mozgó sereg állományának háborúban 250.000 gyalogost, 13.000 lovast és 480 löveget kellett kitennie. A védkötelezettség általános volt, azonban számos felmentéssel kapcsolatosan. Békében a dandár volt a legmagasabb sereg-egység. Háborúban a dandárok 2 gyalogezredből és 1 bersaglieri zászlóaljból, a lovasdandárok pedig 2 lovas ezredből alakultak. 2 gyalog dandár, 3 üteg, műszaki csapatok és intézetek egy-egy gyalog hadosztállyá, 3–4 hadosztály 1 lovas dandárral, azonban tüzér-tartalék nélkül, hadtestté vonatott össze. Nagyobb lovastest gyanánt csak 1 lovas hadosztály alakult 2 lovas dandárból és 2 lovagló ütegből. A harcmezőn a hadtest valamennyi bersaglieri zászlóaljai, hadosztályonként 1–1 üteggel, rendszerint a hadtestnek önállóan alkalmazandó tartalékát voltak hivatva képezni. A nemzetőrség az álló hadsereghez be nem osztott valamennyi védképesnek 55 éves koráig történő besorozásából alakult. Ennek fiatalabb korosztályaiból 220 zászlóaljnyi mozgó nemzetőrség alakult, melyet az ország szűkebb körletén kívül is alkalmazni lehetett.

Az 1866. évi háború után az olasz sereget általános újjászervezésnek vetették alá, még pedig az általános és személyes védkötelezettség elve alapján.