Az 1814. évi újjászervezés a porosz sereget új alapra fektette és a porosz hadügynek akkoriban megállapított szervezete nagyjában egészen 1860-ig maradt érvénybe. Az utóbb említett évben végrehajtott reformok leginkább a fegyveres erőnek jelentékeny megerősítését és célszerűbb tagozását célozták, míg a szervezeti alapelvek az 1814-ikiek maradtak. 1866 után a porosz sereg az északnémet szövetség seregébe, 1870/71. után pedig a német hadseregbe olvadt be. E két hadjárat után eszközölt változások főleg oly természetűek voltak, melyek az újonnan befogadott erőknek a porosz sereggel való asszimilációját és a egész haderőnek egységessé tételét célozták.

Az 1814. évi reformok Poroszországban az általános és személyes védkötelezettséget helyettesítés kizárásával állapították meg (3 évi tényleges szolgálat, 2 évi tartalék-szolgálat és 7 évi landwehr-szolgálati kötelezettség). A landwehr három vonalból állott, melyek közül az első az álló hadsereggel háborúban eggyé olvadt. Poroszország ebben az időszakban egyrészt arra törekedett, hogy seregén igen jelentékeny erőben és nagyban véve már szolgált legénységgel szervezze meg és hogy a nem ténylegesen szolgáló embereket megfelelő fegyvergyakorlatok révén folytonosan gyakorlatban tartsa. Másrészt már 1860-ig is az egész seregintézmény oly magas fejlődési fokot ért el, hogy az minden tekintetben magas színvonalon állónak volt mondható.

Háború esetén a sereg mintegy 200.000 álló hadseregbeli emberből, 300.000 első vonalbeli kiképzett landwehr-emberből, vagyis összesen mintegy 500.000 hadképes emberből állott. A porosz tábori csapatokat már 1814-ben gyútűs puskával szerelték fel; ez hátultöltő és 14 mm. ürméretű volt. Ezzel egyidejűleg a papirtöltényeket is rendszeresítették, melyekkel 1848 óta az egész sereget felszerelték. A tüzérség a simacsövű 6 és 8 fontos lövegeket és tarackokat kapta, azonban már 1852-ben kiküszöbölte a tömör golyókat.

1860-ban a porosz hadügy alapos újjászervezésnek nézett elébe, melyet ugyan az 1814. évi alapelvek szem előtt tartása mellett, de az egész fegyveres erőnek teljes kifejlődésével és jelentékeny tágításával hajtottak végre. Főbb vonásokban az új reformok az álló hadsereg megkétszerezését, a landwehrnek az álló hadseregből való kiküszöbölését azzal a rendeltetéssel, hogy immár másodvonalbeli és megszálló csapattá váljék és végül az évi újoncjutalék fölemelését eredményezték. A 16 évi összes szolgálati időt ezentúl is fenntartották (3 évig az álló hadseregben, 4 évig a tartalékban, 4 évig a landwehr első- és 5 évig annak második vonalában). Az 1866. évi háború kitörése alkalmával ezek a reformok nagyban véve már végre voltak hajtva s ehhez képest Poroszország akkor mintegy 660.000 főnyi teljesen kiképzett sereg fölött rendelkezett. A sereg már békében 9, köztük 1 gárda hadtestre tagozódott.

A porosz sereg fegyverzete kitűnő volt. A gyalogság 3 sorba (a 3-ik sort mindjárt harcbalépéskor lövészszakasszá alakulva szétszórt harcmódra alkalmazták), a vadászok és lövészek 2 sorba alakulva, valamennyien a szuronnyal ellátott hátultöltő gyútűs puskával voltak ellátva. A tüzérségnek 4 és 6 fontos huzagolt hátultöltő lövegei, továbbá 12 és részben csak 6 fontos simacsövű lövegei voltak (összesen 108 huzagolt és 72 simacsövű üteg). A lovasság kardokkal és részben lándzsákkal, részben hátultöltő karabélyokkal volt ellátva. A csapatok 1860. évi szervezésének és tagozásának megfelelően a fegyveres erőnek többi részeit is az idők kivánalmainak megfelelő módon tökéletesítették.

Az 1866. évi háború szerencsés befejezése után az északnémet szövetséghez tartozó valamennyi seregrész egybeolvadt a porosz sereggel, melyet a szász seregnek porosz mintára való újjászervezése követett. Az északnémet szövetséges sereg ennek folytán most már 13 teljesen egyformán szervezett és tagozott hadtestből, 1 önálló gyalog és több lovas hadosztályból állott. A mindenütt rendszeresített porosz fegyverzet, porosz utasítások és szabályok folytán ez a sereg egyszersmind teljesen egyöntetűvé is lett. Az erők e szaporításán kívül a szervezésben az 1866. évi porosz hadügyi állapottal szemben csak kevés változás történt: a fontosabb változásokhoz sorolhatjuk a lovasezredek századszámának 5-re való fölemelését, melyek közül az egyik háború esetén pótszázadul szolgált, továbbá az egész tüzérségnek vontcsövű hátultöltő öntött acél lövegekkel való ellátását. Egyidejűleg új utasításokat adtak ki a hadtápszolgálat kezelésére, a gyalogságnak és lovasságnak háborúban való célszerű felhasználására, továbbá intézkedés történt különösen ama rendelkezések gondos kidolgozására és előkészítésére, amelyek azt célozták, hogy a seregnek lehetőleg gyors mozgósítása és a veszélyeztetett határ mentén való bántatlan felvonulása biztosíttassék.

Az 1866. évi hadjárat után Bajorországgal, Würtemberggel és Badennel kötött katonai konvenciók ezeket az államokat arra kötelezték, hogy seregeiket általában porosz minta szerint fölfegyverezzék,[1] kiképezzék és hogy háború esetén porosz fővezérlet alatt az északnémet szövetség rendelkezésére álljanak. E rendelkezés az északnémet szövetséges sereget 2 bajor hadtesttel, 1 badeni és 1 württembergi hadosztállyal, továbbá több lovas testtel szaporította. Ezáltal lehetségessé vált, hogy Poroszország 1870-ben első vonalban egy 15 ¹/₂ hadtest és több lovas hadosztály erejű, majdnem teljesen homogén sereggel lépjen fel a franciák ellen, mely erőket másodvonalban még más tetemes alakulások követtek.

A német seregeknek Franciaország elleni hadjáratban kivívott sikerei és a német birodalom felállítása után az immár német birodalmi seregnek megszervezése következett, mely újjászervezés azonban csakis további fejlesztését jelzi a hadügynek ama alapelvek alapján, amelyeket már az 1870. évi hadjárat előtt mérvadónak tekintettek, minden esetre a nép összes védképes erejének legmesszebbmenő kihasználása mellett.

[1] Csak Bajorország fogadott el egy eltérő, Werder-mintájú hátultöltő gyalogsági fegyvert.