Bár Ausztria hadügye közvetlenül a napoleoni időszak után gyökeres változást nem szenvedett, egyes változások és tökéletesbítések mégis történtek rajta. A nagy francia háborúk lezajlása után a néphadseregek eszméjét, a többi országokhoz hasonlóan, Ausztriában is elejtették s mindazokat az intézményeket, amelyek azokkal kapcsolatban voltak, jobbára megszüntették. Ilyenformán az európai hadseregek most ismét a XVIII. századbeli kabinet-hadseregekhez váltak hasonlókká. A függetlenségi harcok után ez az irány még inkább utat tört magának s minden állam legfőbb gondját az állandó hadsereg szaporítására és erősbítésére fordított, ellenben a néphadsereg fölvételére szolgáló kereteket vagy megszüntette, vagy csak névleg tartotta fenn s azok fejlesztésére gondot nem fordított. Ausztria idevonatkozó első lépése az örökös tartományokban fennállott landwehr-intézménynek 1852-ben történt eltörlése volt; a magyar honvédelmi rendszer, mely az 1848/49. évi függetlenségi harcban a magyaroknak oly kitűnő szolgálatokat tett, a háború végével megszűnt és azt természetesen meg nem újították. Csupán a tirol-vorarlbergi, 1796-ból származó népfölkelő intézmény maradt – bár szintén csak névleg – meg, de ez békében gondoskodás tárgyát nem képezte; épúgy életben maradt a határőrvidéken a végvidéki szervezet, mely azonban – mint katonai gyarmatosítás – nem a néphez, hanem inkább a hadsereghez tartozott.

1852-ig a sereg kiegészítése nagyban véve a Károly főherceg újjászervezése által megállapított módon történt. A szolgálati kötelezettség (a nem magyar országokban) általában a sorhadnál 14 évig tartott s a legénység ehhez a 19–29 évesek sorából vétetett fel. A 30-ik évtől kezdve a landwehr-kötelezettség következett. Egyébként a legénység 14 évig tartatván tényleges szolgálatban, a csapatok csekély fogyatéka könnyen volt pótolható.

A hadkiegészítés még mindíg az összeíró rendszer alapján történt, melyhez háború idején még a toborzás és az önkéntesek fölvétele is járult; a helyettesítés azonban továbbra is meg volt engedve, épúgy fennmaradt a megváltás rendszere is; a megváltás összege 1200 forint volt. A tényleges szolgálatból kiválókat nagyobb jutalmak révén hosszabb szolgálatra, több kapitulációra, igyekeztek visszatartani.

Magyarországon 1830-ig a szolgálati kötelezettség rendszerint élethossziglan tartott. A politikai viszonyok alakulása folytán egyes vármegyék néha meg is tagadták az újoncállítást, miért is egyes magyar ezredeket átmenetileg más országokból sorozott legénységgel kellett kiegészíteni. A monarchiát ismételten újból osztották be kiegészítő (toborzó) kerületekbe. A háborúban toborzott legénységtől szabad csapatokat és önkéntes alakulatokat állítottak fel. Magyarországon a landwehr-intézmény helyett kevés módosítással a régi banderiális rendszer (insurrectio) maradt még háború idejére. A katonai határőrvidék intézménye fennmaradt, sőt részben még további fejlesztést és kiterjesztést nyert. Tirolban a védköteleseket 1815-től kezdve csak a tiroli császár-vadászezredbe osztották be, a landwehr-intézmény helyett pedig a népfölkelésnek régi kipróbált honvédelmi rendszerét hozták be újból.

A sereg szervezetében 1852-ig általában véve csak kevés változás állott be, úgy hogy a császári sereg az 1848. és 1849. évi háborúkban ugyanabban a tagozásban harcolt, mint annak előtte az előző időszakban.

A csappantó fegyvereket általánosan 1840-ben, a tüzérség számára a shrapnel behozatalával egyidejűleg rendszeresítették. 1841-ben Birago ezredes új hadihíd-készletét fogadták el, mire a hidászcsapat csakhamar összeolvadt az utászkarral. 1837-től 1840-ig a hadsereg új ruházatot és felszerelést is kapott.

Mélyreható változásokon ment keresztül az osztrák hadsereg kevéssel I. Ferenc József császár trónralépte után, így kivált 1852. körül. Eszerint a sereg kiegészítése az egész monarchiában, a katonai határőrvidéket, Tirolt és Dalmácia egyes részeit kivéve, egyöntetűen történt. A védkötelezettség általános lett, a pénzen való megváltás és a helyettesítés azonban, mint már említettük, meg volt engedve és csak azokat az alkalmas egyéneket, akik az újoncozás alkalmával alacsony sorszámot húztak, sorsolták be a tényleges szükségnek megfelelően tényleges szolgálatra.

A szolgálati kötelezettség 8 évi sorhadi kötelezettségben (a békeszolgálat azonban rendszerint csak 3–4 évig tartott), továbbá 2 évi tartalék-szolgálati kötelezettségben volt megállapítva. A béke idején alacsony állományon levő csapattesteket szabadságolt (még sorhadi kötelezettségben álló) embereiknek bevonásával állították hadiállományra, míg a tartalék-legénységet a pótkeretbe vették fel. A kiegészítő kerületeknek új beosztása és szaporítása megfelelt a sereg egyidejűleg elrendelt szaporításának, mi mellett a landwehr-intézményt teljesen beszüntették. A katonai határőrvidék és a tiroli honvédelem intézménye nagyban véve változatlan maradt, csakhogy azokat az új seregviszonyokhoz képest megfelelően kiegészítették és fejlesztették.

A sereg tagozását szintén megreformálták s így az főbb vonásaiban az 1859. évi hadjáratig változatlan maradt. E háború kitörése alkalmával Ausztria számos, minden tekintetben jól felfegyverzett és felszerelt és amellett hadképes hadsereg fölött rendelkezett, melynek szervezete az 1854–1855. évi nagy felvonulás alatt teljesen megállotta a helyét. E sereg katonai szelleme, visszaemlékezvén a korábbi, kivált az 1848/49-iki olasz sikerekre, kiválóan magas színvonalon állott.

A gyalogság háborúban 60 sorgyalogezredből állott; minden sorgyalogezredhez 4, hat századból álló tábori zászlóalj, továbbá 1 gránátos és 1 pótzászlóalj tartozott; utóbbi zászlóaljak 4–4 századból állottak. A gránátos zászlóaljak csak háború idején, a minden zászlóaljnál levő gránátos századok összevonása által keletkeztek. A katonai határőrezredek (14 ezred és 1 önálló zászlóalj) békében és háborúban 2, hat századból álló tábori zászlóaljból és 1, négy századot számláló tartalék-zászlóaljból állottak. A határőrezredek mindegyikéhez továbbá még bizonyos számú határőr-tüzér is tartozott. A császár-vadász ezred 7 tábori és 1 pótzászlóaljból állott; előbbiek századainak száma 4, utóbbié 3. A 25 tábori vadász zászlóalj 4 vagy 5 tábori és 1 vagy ¹/₂ pótszázadra tagozódott.

A lovasság 8 vértes és 8 dragonyos ezredből, mindegyik 6 tábori és 1 pótszázadból, továbbá 12 huszár és 12 dzsidás ezredből állott; utóbbiak 8–8 tábori és 1–1 pótszázaddal alakultak.

A tüzérség 12 tábori tüzérezredet számlált, melyek mindegyike 4 vagy 5 századból és 14 ütegből állott; ebből 3 tizenkétfontos, 4 hatfontos lovas és 1 tarack-üteg volt 8–8 simacsövű löveggel. A tengerparti tüzérezred (vár-tüzérség) 3 zászlóaljat és 5 századot számlált. A röppentyűs ezred háborúban 3 századot, továbbá 8–8 röppentyűs lövegből álló 20 üteget alakított.

A műszaki csapatok 12 hadmérnök és 6 utászzászlóaljat alakítottak; minden műszaki zászlóalj 4 tábori és 1 pótszázadból állott. Az utászzászlóaljak mindegyikéhez azonkívül még 6 hadihíd-készlet tartozott.

Egyéb fegyvernemek. Ezenkívül fennállottak még: flotilla-csapatok, egészségügyi csapatok, szekerész-századok stb. – Háborúban azonkívül még számos gyalog és lovas önkéntes osztagot állítottak fel.

Létszám. A sereg összlétszáma háborúban kitett: 448 zászlóaljat (békében 225.000, háborúban 500.000 ember), 325 lovasszázad (60.000 lovas), 188 üteget 1504 löveggel és 18 műszaki zászlóaljat.

Vezetés. Miután 1848-ban az udvari haditanácsot feloszlatták és annak helyébe a hadügyminisztérium lépett, utóbbi csakhamar hadsereg-főparancsnoksággá változott át, mely a katonai központi irodával (Militär-Central-Kanzlei) a sereg legfőbb hatóságát képviselte. E központi hatóságok alatt 10 országos főhadparancsnokság működött, melyek egyszersmind hadsereg- és hadtestparancsnokság gyanánt is szerepeltek és közvetlenül a hadseregfőparancsnokságtól függvén, körleteikben a fegyveres erőnek minden részei fölött a katonai és közigazgatási parancsnokságot gyakorolták.

Fegyverzet. A gyalogság fegyverzete 1859 január havától kezdve a Lorenz mintájú, huzagolt csövű, előltöltő, 14 mm. ürméretű gyalogsági fegyver volt. Azonkívül volt még a gyalogságnak szuronya és kardja. A vadászok kurtályokat kaptak tövissel, vagy anélkül, továbbá ütőszuronyokat. A gyalogság 3 vonalban állott fel.

A lovasságnál minden tisztes, továbbá a vértesek a kardot és egy vontcsövű pisztolyt, a dzsidás legénység (kivéve századonként 16 embert) a lándzsát és szintén a vontcsövű pisztolyt kapták. A dragonyosok és huszárok, továbbá dzsidás századonként 16 ember karddal és vontcsövű karabéllyal voltak felszerelve. A vértesek vas mellvértet viseltek.

Nemsokára az 1859. évi hadjárat után a császári sereg szervezetében sokféle, leginkább a sereg tagozódására és erősbítésére vonatkozó változás történt. A szervezet az 1866. évi hadjáratban főbb vonásaiban a következő volt: A sorgyalogság 80 sorgyalog ezredből állott, melyek mindegyike 4 tábori zászlóaljból és 1 pótzászlóaljból alakult; a 4-ik zászlóaljak megszálló alakulások gyanánt voltak hivatva működni. A háború kitörése előtt azonkívül a legtöbb ezrednél még 5-ik számú zászlóaljakat is állítottak fel. A határőrgyalogság 1 önálló zászlóaljból és 14 ezredből állott, utóbbiak mindegyike 3 tábori zászlóaljból és 1 vagy ¹/₂ pótzászlóaljból. A császár-vadászezred 6 tábori és 1 pótzászlóaljat alakított; a 32. vadászzászlóalj mindegyikének még 1 pótszázada is volt. E 401 zászlóalj egyenként 6–6 századra tagozódott, melyekből 2–2 egy-egy osztályt alakított. A felállítás 2 sorban történt.

A lovasság 12 vértes ezredből, 4–6 tábori és 1–1 pótszázaddal, 2 dragonyos, 14 huszár és 13 dsidás ezredből állott. Ezek az ezredek 5–5 tábori és 1 keresztszázadba alakultak; utóbbiak gyanánt 1–1 béketábori század maradt vissza.

A tábori tüzérség 12 ezredből állott, melyek mindegyikéhez különböző számú 4 és 8 fontos gyalog és 4 fontos lovag ütegek, továbbá röppentyű ütegek tartoztak; ez összesen kitett 120 tábori üteget 8–8 vontcsövű ágyúval, továbbá 9 röppentyű és 8 hegyi üteget. A tengerparti tüzérezred telep-, vár- és tengerparti századokból állott.

Műszaki csapatok. Ezek állottak 2 hadmérnök-ezredből, mindegyike 4 zászlóaljjal és 1 pótosztállyal, továbbá 6 utász zászlóaljból 4–4 századdal és 24 hadihíd-készlettel.

Létszám. A sereg összlétszáma kitett: 401 tábori zászlóaljat, 194 tábori lovas századot és 120 ágyúüteget; vagyis harcolókban 430.000 gyalogost, 29.000 lovast és 960 löveget, továbbá 64 hegyi, 72 röppentyű löveget és 24 hadihídkészletet. Az 1866. évi háborúban azonkívül toborzás útján számos gyalog és lovas önkéntes csapatot is állítottak fel.

A fentieken kívül fennállottak még határőr-osztagok, melyek a határőr-csapatok elvonulása után a határőrszolgálatot látták el; továbbá a trieszti területi milicia (1 zászlóalj) és a tiroli népfölkelés, mely utóbbinak első vonalába a szervezett országlövészek, második vonalába az önkéntes lövész-századok s végre a harmadik vonalba a népfölkelés tartozott, amelyhez az összes fennmaradó fegyverképesek tartoznak. Hasonlóan szervezték a honvédelmet Dalmáciában, továbbá Istriában és Görz területén is.

Fegyverzet: A gyalogság az 1859. évben rendszeresített fegyverrel volt ellátva. A lovasság fegyverzete a kardból és pisztolyból, részben lándzsákból állott. A háború kitörése alkalmával néhány lovas testet külön csapat-puskával szereltek fel.

Az 1866. évi háború után az általános és személyes védkötelezettség elve alapján a most már „osztrák-magyar” hadseregnek teljes átszervezéséhez fogtak hozzá, úgy hogy az a világháborúig terjedő időben jelentékeny változásokon és tökéletesbítésen ment keresztül. Két évvel a vesztett háború után, 1868-ban új védtörvény lépett életbe, mely szerint a védkötelezettség a 20-ik évvel kezdődött s a szolgálati időt az álló hadseregnél 3 éve, a tartalékban 7 évre s a honvédségnél 2 évre szabták. A hadsereg békelétszámát 272.000, hadierejét 800.000 főben állapították meg. Később azonban e számok emelkedtek s utóbb a hadsereg hadiállománya a honvédségekkel és a népfölkelés besorozható részével az 1.500.000 főt is meghaladta.

Az 1867-iki kiegyezésen alapuló dualizmus a hadügyben a magyar királyi honvédség fölállítása révén jutott érvényre, melynek nagyobb része közvetlenül besorozottakból alakult, változó jutalékkal s hadi létszámát átlag 200.000 fővel szabták meg. A véderőhöz tartozott még a póttartalék, mely a jutalék 10%-át tette ki és az egyelőre csak Tirolban szervezett, de Magyarországon is rendszeresített népfölkelés.

Utóbb a hadsereg szervezése nagyobbmérvű változásokon ment át. Ezek közül a főbbek, hogy a hadsereg kiegészítésére a területi rendszert fogadták el, melyből kifolyólag az egész monarchiát 15 hadtestterületre osztották. A hadtestparancsnokságokat már békében állították fel; a hadtest-körletekből a 4., 5., 6., 7., 12. és a 13-ik Magyarországon, a 15. Boszniában volt. A gyalogságot 4 zászlóaljas 102 ezredbe, a megszaporított tüzérséget hadtest tüzérezredekbe, a hadosztályok számára pedig önálló ütegosztályokba osztották be.

A magyar királyi honvédség, melynek jutalékát állandósították, féldandárokba, majd 1890-től kezdve ezredekbe osztották be s századkeretekkel látták el, minek folytán az most már, bár egyelőre a magyar tüzérség felállítását Bécsben a leghatározottabban ellenezték, elsővonalbeli alakulássá nőtte ki magát.

A népfölkelést az egész monarchiában megszervezték, kimondták az első osztálynak a közös hadseregbe, illetve a honvédségbe való besorolását s annak mozgósítását előkészítették.