A tüzérség harcban való alkalmazásának módja ebben az időszakban sokféle változáson ment át. Míg a napoleoni háborúkban a tüzérségi tömegek fellépése és azok egységes alkalmazása szabállyá lett, ennek az időszaknak első felében a tüzérséget szétforgácsolták és pedig úgy a seregtestekhez való beosztásuk, mint a harcban való fellépésük tekintetében. A gyalog dandárokhoz egyes kisebb ürméretű ütegeket, a gyalog hadosztályokhoz 2–3 üteget, a lovas testekhez 1–2 lovagló vagy lovas üteget, a hadtestekhez több üteget (hadtest-lövegtartalék vagy hadtest-tartaléktüzérség), a hadseregekhez szintén több üteget (hadsereg-lövegtartalék vagy a hadsereg tartalék-tüzérsége) osztottak be. Ehhez képest harcban sem lépett fel soha több, mint 10–20 egységesen vezetett löveg, a nagyobb lövegtömegeket pedig tartalékban tartották vissza.

1866 után minden államban a tüzérséget csak a hadosztályokhoz mint hadosztály-tüzérséget (24–32 löveg) és a hadtestekhez mint hadtest-tüzérséget (40–48 löveg) osztották be és egyszersmind súlyt helyeztek arra is, hogy a tüzérség harcban tömegesen lépjen fel. A tüzérségnek ily módon való alkalmazását már az 1866. évi hadjáratban az osztrákok részén látjuk, még jobban kifejezésre jut azonban ennek az elvnek a betartása az 1870/71. évi hadjáratban a németek részén, amikor arra is kiváló súlyt helyeztek, hogy az egész rendelkezésre álló tüzérség lehetőleg korán megjelenjen a harc színhelyén; lövegeknek tartalékban való visszatartása úgyszólván sohasem fordult elő.

A tüzérségi tömegnek egészen 100 lövegig terjedő nagy ütegekben való alkalmazásának egyik kiváló példáját az oroszok részén látjuk 1831 szeptember 6. és 7.-én Varsó előtt a lengyelek ellen alkalmazva, mely alkalommal az orosz ütegek 1000 lépésről kezdték meg tüzelésüket és fokozatosan, a lovagló ütegekkel elől, egészen 200 lépésnyire közelítették meg az ellenséget, hogy azt kartácsokkal árasszák el.