| « a) Gyalogság. | KEZDŐLAP | c) Tüzérség. » |
A lovasság harcmódja ezen időszak folyamán általában véve csekély változást szenvedett. A lovasságnak a napoleoni hadjáratokban francia részről a földerítés céljaira szokásban volt céltudatos és ügyes alkalmazását a következő időszakban, az 1866. évi háborúig, majdnem teljesen elhanyagolták. Csak az említett háború mutatja osztrák részen a cseh hadiszíntéren nagyobb lovastesteknek a földerítő szolgálatban való legalább félig-meddig, az olasz hadiszíntéren pedig valóban kiválóan célszerű alkalmazását, míg az olaszok részén ennek a szolgálatnak az igénybevétele teljesen hiányzott, a poroszok részén pedig alig-alig jutott kifejezésre.
Jóval jobban használták fel a németek az 1870/70-iki háborúban lovasságukat; igaz ugyan, hogy csak az első döntő csaták után és akkor sem mindíg kifogástalan módon, ellenben a francia lovasság egyáltalában nem sokat törődött a földerítéssel. Az orosz-török háborúban az oroszok csak kismértékben, a törökök pedig egyáltalában nem használták fel a lovasságot földerítésre.
A lovasságnak egységekbe való tagozása a sereg arcvonala előtt teljesítendő szolgálatára 16–24 lovas századból álló hadosztályokba, vagy 32–48 lovas századból álló hadtestekbe történt, melyekhez még tüzérség is járult.
Az időszak első felében a sereg arcvonala előtti földerítő és biztosító szolgálat végzésére gyakrabban elővéd- vagy könnyű-hadosztályoknak, illetve hadtesteknek nevezett seregtesteket alakítottak, melyek több lovas ezredből, lovagló tüzérségből és 4–6 zászlóaljnyi könnyű (vadász-, lövész-, határőr-) gyalogságból állottak. Az 1859., 1866. és 1870/71. évi hadjáratokban a nagyobb lovastestekhez nem osztottak be gyalogságot, míg az oroszok 1877/78-ban részben ismét elővéd-hadtesteket alakítottak. Lovas hadtestek alakítását – úgy földerítésre, mint csatában való alkalmazásra, – így Poroszország 1866-ban, Oroszország 1828/29. és 1831-ben – ismételten megkísérelték, ami azonban sohasem vált be.
A lovasság harca lóháton, az egész időszak folyamán, a lovak teljes futásával végrehajtott rohamot szem előtt tartó, kizárólag szálfegyverrel való harcból állott. Emellett a főtámadási forma mindíg a kétsoros fejlődött vonal volt, míg oszlopalakzatot csak a harcmezőn való mozgadozásra és csak kivételesen szolgáltak harcformákul. Az időszak folyamán mindenütt a felvonulások egyszerűsítésére törekedtek.
Míg az időszak első felében a lovasság harcánál még igen gyakran az erők elforgácsolását látjuk, amennyiben a rohamokat századonként és ezredenként hajtották végre, addig az időszak második felében legalább az igyekezet megvolt, hogy a harcmezőn is nagyobb lovas testek egyesíttessenek egységes fellépés céljából.
Eleinte csak a könnyű lovasság egy részének, később majdnem az egész lovasságnak karabélyokkal való ellátása lehetővé tette, hogy ez a fegyvernem, önálló fellépésénél, kivált a földerítő és biztosító szolgálatban, a tűzharcot, bár korlátolt módon és lóról leszállva, gyakorolja; később erre még nagyobb súlyt helyeztek.
Az időszak közepén Oroszországban a dragonyos hadtestek a lovasított gyalogság példáját mutatták, melyekben szuronyos puskával fölszerelten, nagyobb stílusban kellett volna a gyalogharcot keresztülvinniök; ámde a komoly valóságban, háborúban való alkalmazásukra nem került sor.
| « a) Gyalogság. | KEZDŐLAP | c) Tüzérség. » |